Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
KM HÉTVÉGI melléklet life. Zichy Mihály: A pusztítás géniuszának diadala (vázlat) Zichy Mihály Az ember tragédiájához és Arany János balladáihoz készített rajzaival mindmáig a magyar irodalom legismertebb illusztrátora. Nem kisebb személyiség fedezte fel „vérbeli romantikusként” jellemezve — mint Théophil Gautier, Baudelaire barátja. Most ismét láthatjuk hosszú élete egy évtizedének munkásságát. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában 1878 és 1888 között készült műveiből nyílt kiállítás. Hogy miért éppen ott? Zichy Mihály élete nagy részét Oroszországban töltötte, s a forradalmi demokratákkal rokonszenvezett. Rajzainak, festményeinek nagy részét a Szovjetunióban őrzik. Velencéből 1881-ben érkezett meg hajón Odesszába; onnan rögtön kaukázusi, tbiliszi barátaihoz utazott. Ilja Csavcsa- vadze, a modern grúz irodalom megteremtőjének köre fogadta be. 1882-ig Tbilisziben élt és bejárta egész Kaukázust. Rögtön nagy munkákba fogott, illusztrációkat készített Lermontov A Démon és Sota Rusztaiveli A párducbőrös lovag című alkotáshoz. (A párducbőrös lovag olyan eposza a grúz irodalomnak, mint a magyarban Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme.) Zichy Mihály párducbőrös lovaghoz a színházakban akkoriban szokásos élőképeket is betanította, ezzel is a haladó grúz értelmiség mellé állva. Ezúttal a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában egy olyan Zichy-művet is láthatunk, amelyet eddig még sohasem állítottak ki Magyar- országon: A pusztítás géniuszáRusztaveli-illusztráció nak diadala című festményé- tát. Ezt Tbilisziből küldték a hez készített akvarell-vázla- kiállításra. Gy. L. Bodnár István: Helyzetjelentés A kertek alatt kásás a hó A bokrokon lerágott vesszők Szimatol a nyúl kémleli a szelek forradalmát Fenyegeti a tócsát a fagy A földön még vergődik a rög A tornyokon olykor már felcsillan a nap Hadakozik a felhő az éggel Sereget toboroz a tavasz A határon átdobta titkosügynökeit Röplapokat rejteget az avar A börtönbe nem lehet bezárni Tüntetésre Készül egy tenyérnyi pázsit Sajtófotó '83 Budapesten a Munkásmozgalmi Múzeumban rendezték meg az 1983-ban készült legjobb hazai riportfotók kiállítását. Az újságolvasók tudják, mindig azok a képek számíthatnak a legnagyobb sikerre, amelyek az élet egy-egy véletlen, ellopott pillanatát örökítik meg. A kiállítás nagy sikert aratott felvételét — ezt közöljük — Németh Ferenc készítette, aki Vaccarónit, a vívás világbajnoknőjét örökítette meg a verseny egy pillanatában. A bemutatott felvételek közül sikert aratott még Weber Lajos képe, melyen Lékai László érsekprimást mutatja be a francia miniszterelnök társaságában, valamint Fejér Gábor fotója, amelyen Bernstein a híres amerikai karmester látható. Püthagorasztól Schönbergig A zene és a számok I smerősöm panasz hogy hónapokkal ez meghirdette és még nap eladta az elköltözés n feleslegessé vált pianinót. még hetek, hónapok múlv: jöttek az érdeklődők, a v< és alig lehetett meggyőzni i hogy már rég elkelt. „1 gyűlt össze a pénz, most r tudnánk venni” — mondc ta az idős hölgy, aki az káját akarta meglepni a h szerrel. I A szál Aeern A talpat, a lábfejet, szárat vagy az egész védő ruhadarabot név.« szatmári nép is lábbi Anyaga elsősorban bőr, hét gyapjú vagy ner esetleg textília. Őse i ból és szíjakból álló, n ismeretlen, a középl talán saru névvel is lábbeli. Több fajtája ism Ilyen a lábat védő bt vagy cipő, a talpat és fej szélét egyetlen bőrből befogó bocskor, getlen, vagy kérges \ ' a lábszárat körülölelő és az egész lábat véd ma. A lábbeli talpának fi alapján ismerünk eg; vagy forgatóst és fé: Az egylábast mindkél egyformán lehetett h ni, hogy egyformán ts jón, naponként esti 1« kor összecserélték. A bas lábbelinél a két ta mája különbözik a jc letve a bal láb szerinl márban a századfc váltja fel a féllábas az bast. A bocskor Szatmárb tovább az Ecsedi-láp í maradt fenn. Elvétve ecsed községben még inkban is előkerül e pár a nagyidejű öreg« mija között. A lápi l egyetlen darab bőrből talpú, és felső részű lan, elöl hegyes orré korszíjjal felköthető lábbeli, mely a ts talp szélét és a láb Zene és mindenség közös kulcsa a szám — mondta Szabolcsi Bence. Olyan magvas megállapítás, melyet nem árt egy kicsit mélyebben átgondolni, s melyből később talán messzebbre mutató következtetések is levonhatók. Először — az ókori görög tudatosságra jellemző módon — a neves matematikus és csillagász, 'Püthagorasz fedezte fel: valami összefüggés van nagyság, méret, hosszúság és hangmagasság között. A történet úgy mondja, Püthagorasz egy kovácsműhely üllőinek kopogását figyelve döbbent rá: minél nagyobb az üllő, annál mélyebb hangot ad. A megsejtés volt a lényeges, mely elindította őt azon a kísérletező úton, melynek során különböző hosszúságú és vastagságú húrokat kifeszítve megállapította: a zenei hangközök törtszámokkal fejezhetők ki. Mégpedig úgy, hogy minél konszonánsabb, tehát az emberi fülnek minél tisztább hangzású egy hangköz, annál kisebb számokból írható fel a tört, tehát annál pontosabban aránylanak, hasonlítanak az üllők egymásra. Talár ez volt az első általunk ismeri konkrét lépés a zene és s számviszonyok rejtett, belsc kapcsolatának felderítésében. Azután, ha térben és időbér ugrunk egyet, a következő tanulságos történelmi pillanata érhetjük tetten. A középkor kolostorok egyikében a szerzetes-muzsikus rájön arra hogy két vagy több szólambai csak akkor lehet pontosan, fe gyelmezetten együtt énekelni ha a szólamok megfelelő idő közönként lépnek csak tovább egyenlő időszakaszokra szab dalva ezzel a köznapi időt, a éneklés idejét. Megalkotják különböző ritmusértékeket, már le is írják. A különbőz kottaértékek voltaképpen - ha a legkisebb értéket vesszü alapul — ennek a legkiseb értéknek a többszörösei, tehs Sebestyén Sándor: „Kórus érem” számokkal, mennyiségekkel ki- fejezhetők. Még tovább lépve újabb, minden eddiginél átfogóbb zenei-matematikai vívmány megszületésének leszünk tanúi. A nagy Bach és korfcársai megalkotják — pontosabban mondva felismerik — a jól temperált hangrendszert, mely az egész akkor ismert hangmező összes hangját egymástól ugyanolyan távolságra osztja fel, szabályozva, mondhatni homogenizálva. Ennek következtében a zenében gondolkodó szellem már nyugodtan elvonatkoztathat a konkrét, abszolút hangmagasságoktól, számbelileg kifejezhető ösz- szefüggésekkel helyettesítheti. Ügy is fogalmazhatunk, hogy aritmetikailag leírhatóvá vált a hangok egymástól való térbeli és időbeli távolsága, valamint egyidejű összefüggéseik az (akkordok) rendje is. Utóbbit nevezi a kor „számozott basszus’Mrásnak, mely név önmagában is sokat mond. Ide vezethető vissza elvben a Kodály-módszer alapját képező relatív szolmizáció is, ugyanis az egyes (szomizálha- tó) hangközök ekkor már relatíve is értelmezhetők, az abszolút hangmagasságról leválasztva is ugyanazt jelentik. Ahogy rövid írásunkban a ma felé lépdelünk a zenetörténet térképén, sokasodnak a kínálkozó példák, melyek a zene és az ember logikai-matematikai gondolkodásmódja, a zene és a racionalitás közötti sokrétű, áttételes kapcsolatot illusztrálhatják. Schönberg egyenjogúsította a hangok közötti kapcsolatok viszonyát. Tagadta a hierarchiát, a dominanciát, előhírnöke volt annak a kornak, mely már úgy gondolkozik az emberről, mint egyenlősített egyének halmazairól.
