Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-25 / 47. szám
1984. február 25. Kelet-Magyarország 3----------------------------------------------------------------------------------------\ Pazarló fogyasztás T öbbször is találkozhatott az utóbbi hetekben lapunkban az olvasó „a lakosságra kényszerített pazarló fogyasztás” kifejezéssel. Mit is értünk pazarló fogyasztáson? Például a termelési folyamatban az egyoldalú termeléscentrikusságot, amely figyelmen kívül hagyja legtöbbször a piaci, és az adott területen élő lakossági igényeket. Gondoljunk bele: milyen kárt okoz az, hogy a mai rossz építőanyag-ellátási Y elyzetben csak 50 kilogramm cementet vehet a vásárló, vagy ha egy rövi- debb gömbfára van szüksége, csak nagyméretű gerendát kaphat. Ilyen pazarlás a tartós áruhiány is. Ha például sokáig hiányzik valami a pultokról, s egy idő után hozzájutunk, nem any- nyit vásárolunk belőle amennyire akkor szükségünk van, hanem többet, mert hátha újra nem lesz. Említhetjük a rosszul szervezett alkatrészellátást is, ami nemcsak az ügyeskedők malmára hajtja a vizet, hanem a csúszópénzhez is vezet. És szinte kiszámíthatatlan összegű többletkiadást nép- gazdasági szinten! Hatalmas nagyságrendű anyagot, eszközt és többletenergia-felhasználást, de jelenti sok importból származó anyag, kész és félkész termék pazarlását is. Szinte naponta előforduló dolog, hogy a külföldi árut tartalmazó üveget ■ ki kell dobnunk, amelynek árát kifizeti ugyan a vásárló, de kárt jelent a népgazdaságnak, mert tárolni, szállítani kellett, s ezek a költségek nem térülnek meg soha. A termékfejlesztések is magukban rejthetik a pazarlást. Ki gondolná, hogy egy napolaj flakonjával 15 forintot dobunk ki, mert ennyibe kerül a kézipumpa, ráadásul nem is forintban fizetünk érte, mert külföldről hozzuk be. Pedig üvegből is kezünkre önthetnénk a napolajat. A legjelentősebb kárt a cipőipar produkálja, mert a drága alapanyagok a feldolgozás során úgy leromlanak, hogy százszámra kell visszacserélni a használhatatlan lábbeliket a kereskedelemnek. De van más példa is. Öröm, hogy a mai háztartások gépesítettsége nő, mert a háztartás köny- nyebbé válik. Ám, aki automata mosógépet vásárol, csak hideg vízzel tudja gépét üzemeltetni, ezt a masina — árammal — felmelegíti, pedig ott van a csapban a meleg víz. És ez a pazarlásnak csak a népgazdasági oldala. Van S ______________________ vásárlói oldala is. A napi élelmiszerek és napi ellátási cikkek eltarthatósági ideje olyan szűkre szabott, hogy eleve nagyobb kiadásra kényszeríti a vásárlót, ezért kerül a szemétbe a másnapos kenyér, a megsavanyo- dott másnapos tej. Természetesen lúdas pazarlásainkban a vállalatok érdekeltségi rendszere is, hiszen ez a drágább és nagyobb értékű termékek forgalmazására sarkall. Ezért nincsenek a drága babkávé helyett a sokat hirdetett kávékeverékek, vagy egyetlen boltban sem lehet kisebb zsírtartalmú, olcsóbb, 4,80-as tejet kapni, s mivel nem rendel ilyet a kereskedelem, ma már nem is gyártanak. Sokszor a segítségadás is többletkiadásokhoz vezet. Ott vannak az iskolai egységcsomagok, amelyekkel segíteni akarnak, közben egy csomó kárt okoznak azzal, hogy a szülőket a tavaly vett vonalzók, írószerszámok újbóli megvásárlására kényszerítik. Nem is tudja a fogyasztó, hogy mennyi plusz fűtési díjat fizet azért, mert rosszul zárnak az ajtók,_ az ablakok. Növeli az indokolatlan fogyasztást, a kereskedelmi szakképzettség hiánya is, mert ilyenkor sokszor elmarad a használati, kezelési utasítás az áruk mellől. Ilyen esetek, ügyek sarkallták a fogyasztók tanácsát arra, hogy hasznosítható, a fogyasztók zsebét közvetlenül érintő okokat, fogyatékosságokat feltárják és ami népgazdasági szintű megoldást kíván, arra javaslatokat tegyenek, ami a megyében megoldható, arra pedig felhívják az irányító szervek figyelmét. Ezért kérték fel a kereskedelmi főiskolát végzettek klubját is: tárják fel a hibákat és segítsenek megtalálni a pazarló fogyasztást okozó tényezőket, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottságot pedig, hogy az általánosítható megállapításokat vállalati, szövetkezeti ellenőrzésekkel támasszák alá. M ár most látszik, hogy a termelő és értékesítő vállalatok érdekeltségi rendszerén változtatni kell, hiszen az olcsóbb árak nem ösztönöznek sem termelésre, sem eladásra, a jelenlegi bérezési rendszer is a vásárlók zsebébe nyúl, de az is előre látható, hogy a pazarlásban rejlő tartalékok feltárása az irányítás korszerűsítését is megkívánja. Balogh József ______________________ A nyírgelsei léüzemben óránként 8—10 ezer liter almalevet szűrnek tükrös tisztaságúra a SEITZ-gyártmányú vákuum dobszűrövei. Képünkön: Dánfi János a nagy teljesítményű szűrő kezelője munka közben. (Császár Csaba felvétele) Kevesebb idő alatt többet fl „negyvenórás“ premierje Hogyan lesz két órából félmillió kiesés? A feladvány csak látszatra bonyolult. A negyvenórás munkahét bevezetésével. Legalábbis a MOM mátészalkai gyárában nagyjából ennyivel csökken a munkaidő, s ez két alapvető kérdést is felvet: a kevesebb munkaidőt nem sínyli-e majd meg a termelés, s nem lesz-e vékonyabb a dolgozók pénztárcája? A kérdések nem érik váratlanul Biró Miklóst, a gyár igazgatóját és Józsa Istvánt, a munkaügyi osztály vezetőjét, hiszen pontosan ezek a kételyek fordulhattak meg mindkettőjük fejében, mikor megtették a negyvenórás munkahétre történő átállás első lépteit. E kezdeti lépésekre azonban nem most, január elsején került sor, hanem jóval korábban, hiszen a két és három műszakba járók már két éve negyven órát dolgoznak hetente, így a mostani átállás megszervezésekor már rendelkeztek némi tapasztalattal, s jó előre felkészülhettek a szinte automatikusan jelentkező gondok megoldására. Újdonságok Azonban mint a mondás is tartja — nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba az ember — az idei váltás is tartogatott meglepetéseket. Pontosabban nem is meglepetést, inkább újdonságot. Erről beszél az igazgató: — Ebben az évben húsz százalékkal kell növelnünk a termelésünket, de e mennyiség előállításához jóval kevesebb idő áll majd a rendelkezésünkre. Ez pedig csak a munka termelékenységének fokozásával érhető el, hiszen a gyár létszáma változatlan marad ebben az esztendőben is. No de hogyan növelhető a termelékenység? — Még 1981 őszén készült egy vállalati intézkedési terv, melyben rögzítettük az előbbi kérdés lehetséges válaszait — eleveníti fel a két és fél évvel ezelőtti eseményeket a munkaügyi osztály vezetője. Itt már kirajzolódott a kép, a nagyobb feladatokat csak keményebb munkával teljesíthetjük. A jobb munkaszervezéssel, a követelmények reálisabb számbavételével. Elengedhetetlenül szükség volt például a normák szigorítására. Nyolcvankettő őszén például nyolc százalékkal csökkentették az adott munkadarab elkészítésére fordítható munkaidőt, a következő évben pedig további négy százalékkal. Különösen a plasztiküzem dolgozóit érintette ez a szorítás, ahol az elmúlt két esztendő során negyven százalékkal csökkentették a normaidőt! Ugyanazon bérért tehát csaknem másfélszer any- nyit kellett dolgozniuk, mint korábban. Feltárt veszteség — Mi tette szükségessé e radikális intézkedést? — Az előbbre lépés szándéka tette szükségessé ezt is — fogalmaznak a gyár vezetői. A szóban forgó üzemben például mindennapos volt a 130—140 százalékos teljesítmény, s ez a szám már önmagában mutatja, itt baj volt a normákkal. Mert azt tudomásul veszi az ember, hogy a legjobbak túlteljesítik a normát, de hogy mindenki... A plasztiküzemben tehát ez is indokolta a szigorítást. Más területeken viszont nem volt szükség ilyen drasztikus beavatkozásra. — A negyvenórás munkahét bevezetésével, a normaszigorítással nem lett-e kevesebb a dolgozók keresete? — Nem — állítja határozottan a munkaügyi osztály vezetője —, hiszen a fenti intézkedésekkel párhuzamosan megtettünk egy sereg más lépést is. Hogy mást ne mondjunk, az átállás során öt százalékkal növeltük az alapbért, tulajdonképpen ennyivel csökkent a munkaidő is. Az alapbér emelése azonban még nem sokat ér, ha nincs mögötte teljesítmény. Ilyen helyzetben látjuk igazán — Nagy fába vágtam a fejszét, 427 almafát fogtam fel részes művelésre az állami gazdaság gyümölcsösében — mondja gondterhelten. — Nem is tudom, az itteni munkaidő csökkentésével mertem volna-e vállalkozni ilyen nagy munkára. Az az igazság, míg hamar sötétedett, nemigen vettem észre, hogy fél órával kevesebbet töltök a gyárban, de most, hogy később esteledik ... mind több időt tudok eltölteni a kertben. — A gyárban hogyan fogadták a kevesebb munkát? — Óriási tévedés! Nem a munka lett kevesebb, hanem A lencsegyártás nagy pontosságot kíván. hasznát a rendszeresen elvégzett veszteségfeltáró vizsgálatainknak: hol okoz gondot az anyagellátás, hol laza a norma, a munkafegyelem, de az is kiderül ilyenkor, a szakembereink adottságaiknak megfelelő helyen dolgoz- nak-e. Mindezek figyelembevételével és a szükséges lépések megtételével minden esélyünk adott, hogy a tervet teljesítsük, s a dolgozó se lássa kárát a negyvenórás munkahétnek. Mert ha ész nélkül intézkednénk, bizony kárát látná a váltásnak a gyár és a dolgozó egyaránt. Á bejárás gondjai E két alapvető gondot tehát a MOM-ban úgy tűnik megoldották, ám a munkások utaztatása, a közlekedés még nem kis fejtörést okoz az optikusoknak, hiszen a vonatok, autóbuszok nem minden esetben igazodnak a műszakkezdéshez, műszak végéhez. A Volánnal úgy ahogy még sikerült is zöldágra vergődniük, ám a vonatok — félig- meddig még érthető is — nemigen alkalmazkodnak a MOM kívánalmaihoz. S miután a városban jó néhány üzem még nem tért át a negyvenórás munkahétre, s a legtöbb helyen más és más a munkaidő kezdete, vége, így nem is várható a közeljövőben az olyan közlekedés, mely mindenkinek megfelel. Ezért az adott üzemekben kell kitalálni valami okos módszert, mely csökkentheti a vonatra, buszra várók üresen eltöltött óráinak számát. A városban lakóknak és a szerencsésebb közlekedéssel megáldott bejáróknak természetesen sokat jelent ez a két szabad óra is. Sárai Zoltánná polírozó például annak örül, hogy a két gyermekét ma már sietség nélkül tudja hordani az óvodába, de több ideje jut a kertre is. Jól jön ez a két pluszóra annak is, aki a hivatalos munkaidőn túl is igyekszik jövedelmhez jutni. Mint például Holló István, a vízórákat szerelő üzem csoportvezetője. a munkaidő. Egyébként nincs baj, hiszen a pénzünk nem változott. A tempó igaz feszítettebb, de erre a negyven óra nélkül is szükség volt. És tudomásul kell venni, nem az szabja meg a fizetést, hogy mennyi időt tölt el az ember a gyárban, hanem az: menynyit dolgozik. A MOM tehát már átesett a „tűzkeresztségen”, szinte gond nélkül vághattak 1984. január 1-én a negyvenórás hétnek. Igaz, ehhez az kellett, hogy alaposan mérlegeljék a várható fejleményeket, s eszerint szervezzék a munkát. Balogh Géza Anyóka, virággal n z öregasszony, akit valamikor anyunak, majd nagymaminak, most pedig anyókának hívtak, leakasztotta a kampóról a bevásárlószatyrot. Megpróbálta kihúzni a biztonsági zárból a kulcsot — mostanában szereltette fel —, de sehogy se sikerült. Bosszankodott, magára haragudott: vén- ségére új dolgok megtanulására kényszeríti magát. Az utcára érve a mérge hamar elolvadt. Mióta az eszét tudja, mindennap elindul bevásárolni. Kicsi korában az édesanyjával, később egyedül, aztán meg a lányával. Most pedig — évek óta már — ismét egyedül. Szertartás volt a vásárlás inkább, hiszen nagyon gyakran semmi se került a szatyorba. Olyan kevés kell már egy ilyen öregasszonynak, csipeget, mint a madár. Kétnaponként főz valamit magának, nem is kívánja a változatos ízeket, valahogy belefáradt. De a bevásárlást nagyon szerette. Ilyenkor meglódult a fantáziája: mi Szóljon mindenki VAN OLYAN JÓ KÉPESSÉGŰ, felkészült, de nem valami nagy beszédkészséggel rendelkező ember, áki ha megszólal, úgy érzi gombóc van a torkában. így aztán inkább a hallgatást választja, hiába van mondandója. Vajon lehet-e, szabad-e ebből általánosítani, esetleg olyan következtetésre jutni, hogy emberünk közömbös politikánk iránt? Nem, Inkább keresni-ku- tatni kell a módját annak, hogy az ilyen ember is megszólaljon, észrevétele közügyet szolgáljon. S ha sok ember előtt nem is szólal meg, kisebb csoportban — mondjuk a pártcsoportban szóra bírhatják társai. Várható volt-e egyáltalán, hogy például a Szabolcs megyei Víz és Csatornamű Vállalat három párt- szervezetében mind a száz párttag véleményt mondjon? Igény, de nem biztos, hogy ezt a taggyűlésen teszi! Erre a jövőben sem lehet számítani. Az viszont igenis minden pártszervezetben igény, hogy véleményt mondjon minden párttag. Ezt elősegítendő igyekeznek megújítani a pártcsoportok munkáját. Van egy másik gond is: hogyan jut el véleményük a gazdasági és pártvezetéshez? Mert valljuk meg: olykor a szókimondás útközben megváltozik, a mondandó megszépül vagy eltorzul. Mit lehet tenni, hogy a végre szóra bírt emberek véleménye továbbjusson. Érdekes javaslat hangzott el ezzel kapcsolatban: a vállalat első számú vezetői más-más pártcsoport tanácskozásán is vegyenek részt. így minden véleményt közvetlenül megtudhatnak. Gyakorlati alkalmazásán most gondolkozik a pártvezetőség, amely nemrégiben összegezte és minősítette a csaknem félszáz felszólalást. A RENDSZERES PÁRBESZÉD, a félszáznyi felszólalás hasznosítása, a fellendülő pártcsoportélet, az új módszerek alkalmazása jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy növekedjen a párttagság aktivitása. F. K. mindent lehetne főzni ebédre? Mert ritkán ment elhatározott szándékkal a piacra, nem az elképzelt ebédhez szerezte be a nyersanyagot. Engedte, hogy hasson rá a kínálat, a zöldségfélék, a húsok látványa. Nagy szerepe volt a választásban a színeknek, az áruk „tálalási” módjának, de még annak is, hogy az eladó miképpen kínálja a portékáját. Ez jelentette az igazi izgalmat. Még most is, amikor nem vásárol semmit. Tegnap főzött, otthon várja az ebéd, meg a nyugdíjára is vigyáznia kell. Nem olyan sok az, hogy könnyelműségekre ragadtathatná magát. Sokan köszöntötték. Ennek is nagyon örült. Bejárta a csarnokot. Gyöngéden megsimogatta a salátákat, a más égtáj üzenetét hozó paradicsomot, a gömbölyű káposztalabdákat. Megmustrálta a szeletelt húsokat, a szinte még párolgó belsőrészeket. Gondolatban már elkészítette az ebédet. V égül a virágárusokhoz ment. Mert bárhogyan is alakul az élet, a szépség mindig fölvidít. S a szobában akár egy szál virág is képes fölidézni az elmúlt évek örömeit. (n. i. a.)
