Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-22 / 44. szám

NEMZETKÖZI BÁNYÁSZ SZAKSZERVEZETI TANÁCSKOZÁS BUDAPESTEN A Bánya- és Energiaipari Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének elnökségi iro­dája kedden Budapesten meg­kezdte kétnapos ülését. A ta­nácskozáson áttekintik a nemzetközi szövetség múlt évi munkáját. r A fiatal közgazdászok sal­gótarjáni országos találko­zóján kilenctagú megyei küldöttség vett részt a kö­zelmúltban. Gaál Ferenc, az ifjúsági bizottság titkára összegezte a tapasztalatokat. Eszerint a fiatal közgazdá­szok helyzetéről készült or­szágos felmérés alapján kí­vánnak többet tenni értük. Cél, hogy minél többen ak­tívan vegyenek részt a tár­saság munkájában. A múlt évi gazdálkodás­ról és az idei költségvetés­ről Farkas Ferenc, a me­gyei szervezet titkára adott tájékoztatót. A Tudomány és Technika Házában a szerve­zet elhelyezése jó, vala­mennyi tervezett rendez­vényt megtartották. Az idén szeretnék bővíteni a jogi tagok számát. A tavaly meghirdetett pá­lyázatot is értékelték. A jeligés művek közül a négy­ezer forintos első díjat a Hajdú Bertalanná, Virga Miklós által a mezőgazda- sági üzemek differenciáló­dásáról készített tanulmány kapta (statisztikai hivatal), második lett Szabó József és Kovács Oszkár (megyei tanács ipari osztály) háttér­iparról szóló munkája, a harmadik díjat dr. Galló Miklós (megyei tanács me­zőgazdasági osztály) nyer­te el. Közgazdasági társaság: Aktívabb részvételt A gazdálkodás feladatairól tárgyalt kedden délután a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének elnöksége. A közgazdász világkongresszusról Marosi Ká­roly elnök tartott tájékoztatót. Tanulság, hogy a világ minden részén a gazdasági problémák megoldását a po­litikai vezetés által szabott irányból közelítik meg. A képen balra a svéd dele­gáció Lennart Bodström ve­zetésével (a második), vele szemben Várkonyi Péterrel az élen a magyar küldöttség. Bodström, Svédország kül­ügyminisztere. A svéd diplomácia vezető­jét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója fogadta. Jelen volt Szigeti Károly, Magyar- ország stockholmi, valamint Kari Vidar Hellners, Svédor­szág budapesti nagykövete. A megérkezést követően a Külügyminisztériumban meg­kezdődtek a hivatalos kül­ügyminiszteri tárgyalások. A megbeszélésen Várkonyi Péter és Lennart Bodström áttekintette a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó nem­zetközi kérdéseket, s véle­ményt cseréltek a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról. Lennart Bodström a dél­utánt városnézéssel töltötte. Felkereste a Mátyás-templo­mot, majd megtekintette Bu­dapest városképét a Halász- bástyáról. A program a Ma­gyar Nemzeti Galériában folytatódott, ahol a svéd kül­ügyminiszter — Éri Gyöngyi főigazgató-helyettes kalauzo­lásával — megnézte a XX. századi festészet és szobrá­szat című állandó kiállítást. Este dr. Várkonyi Péter díszvacsorát adott vendége tiszteletére a Külügyminiszté­rium vendégházában. Visszafogott fejlesztés Az utak, vasutak fenntartása a feladat A Közlekedési Minisztérium és a megye vezetőinek megbeszélése A korábbitól jóval kevesebb lehetősége van a közlekedé­si ágazatnak a fejlesztésekre. Ezért az utak állapotának megtartása, a fuvarozás és személyszállítás kultúráltságá- nak javítása az egyik legfontosabb feladat — állapították meg azon az egyeztető tárgyaláson, amelyet kedd délelőtt tartottak Nyíregyházán. Urbán Lajos közlekedési minisztériumi államtitkárt és a tárca vállalatainak kép­viselőit Tisza László megyei tanácselnök köszöntötte, a tárgyaláson részt vett Hosz- szú László, a megyei pártbi­zottság titkára is. Jól sikerült a megyében a közlekedés irányításának át­szervezése — szólt a tanácsi munkáról adott tájékoztató. Az autófelügyelet, a gépjár­művezető-képzés és -vizs­gáztatás, valamint egyes út­ügyi hatósági feladatok taná­csi irányítás alá kerültek. A megszervezett közlekedési osztály jól együttműködik a vállalatokkal is. Ebben az ötéves tervben a tanácsi út- és hídépítésekre a korábbitól kevesebbet költhetnek, ezért megnőtt a társadalmi munka jelentősé­ge. Gond, hogy az úthálózat­nak alig több, mint harmada rendelkezik szilárd burkolat­tal a városokban és közsé­gekben. Szorgalmazzák a kerékpárutak kiépítését, ami­re pályázatot nyújtottak be. Az útépítéseknél az olcsóbb anyagok felhasználását kere­sik. Az út- és vasútkeresz­teződéseknél tovább folynak a forgalombiztonsági felül­vizsgálatok. Egyébként a megyében folyamatos a gép­járműállomány növekedése.. Jelenleg hétezernél több te­herautó és ezer autóbusz fut az utakon. A javítás általá­ban megoldott, bár túlzott a nyíregyházi koncentráció. A megoldásra váró felada­toknál javasolták, hogy a kisvárdai vasúti felüljáró épüljön meg előbb. Ennek programját a következő öt­éves tervben szerepeltetik. Tiszavasváriban a 36-os főút átkelési szakaszának építésé­re közösen keresik a megol­dást. Néhány bekötő és ösz- szekötő út építése szerepel a megyei programban, amely­nél az üzemekkel közös te­herviseléssel képzelhető el a megoldás. A forgalomszervező bizott­ság a napokban javasolta, hogy a korábban megszünte­tésre ítélt gyenge forgalmú vasutakat tartsák fenn. A Mátészalka és Zajta, vala­mint Csenger, a Nagykálló és Nyíradony közötti vonalak, továbbá a nyíregyházi kis­vasút végleges sorsáról az idén döntenek. A má­tészalkai teherpályaudvar építésének munkálatait jö­vőre kezdik, Nyíregy­házán utasperonok építésé­vel lehet 1986 után javítani a közlekedést. A Volán a kisvárdai for­galmi telep építését csak a következő ötéves tervben fe­jezi be. A nyíregyházi autó­busz-pályaudvar vállalati beruházásban készül. A se­lejtezésre érett autóbuszok cseréje pénzügyi nehézségek elé állítja a vállalatot. A HAFE nyíregyházi gyárában szovjet megrendelésre har­minc kilométernyi szállítópályát gyártanak. A képen: Nagy Andrásné szerelés közben. (Jávor László felvétele) A MEZŐGÉP fehérgyarmati gyárában tíz — egyenként 24 ezer liter űrtartalmű — üzem­anyagtartályt készítettek a BUDA-MOBIL megrendelésére. A hattonnás acéltartályokat a Volán 5-ös Vállalat nagy teherbírású tehergépkocsikkal szállítja a gyarmati gyárból a meg­rendelőnek. (Elek Emil felvétele) ÜNNEPSÉG A SZOVJET DÉLI HADSEREGCSOPORT PARANCSNOKSÁGÁN A Szovjet Hadsereg és Ha­ditengerészeti Flotta megala­kulásának 66. évfordulója al-, kalmából kedden ünnepséget rendeztek az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancs­nokságán. Részt vett az ün­nepségen Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság' titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Czinege Lajos had­seregtábornok, honvédelmi miniszter. A szakszervezeti megyei bizottságok terveiből Bérek, rétegek, szabad idd KANADAI UTAZÁSI IRODA NYÍLT A FŐVÁROSBAN Kedden megnyitotta képvi­seleti irodáját Budapesten a kanadai Budapest Express TOURS Utazási Vállalat —, jelentették be a Hilton-szál- lóban rendezett sajtótájékoz­tatón. Az iroda létrehozásáról szó­ló megállapodás a Danubius- Szálloda és Gyógyüdülő Vál­lalat és a kanadai cég között jött létre. Várkonyi Péter külügymi­niszter meghívására kedden hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezett Lennart Elkészültek a szakszerve­zeti megyei bizottságok idei munkaprogramjai, amelyek számos közérdekű célt, új vo­nást is tartalmaznak. A Mezőgazdasági Dolgo­zók Szakszervezete — az ál­talános érvényű szakszer­vezeti tennivalók mellett — közreműködik, hogy nagyobb összhang jöjjön létre a gazdálkodás köve­telményei és a munkamoz­galmak között. Elemzik a bé­ren kívüli jövedelemszerzés tapasztalatait (illetményföld, háztáji gazdálkodás, bérle­mény, részes művelés, gmk stb.). A MEDOSZ egyik mun­kabizottsága napirendre tű­zi az agrár szakemberek vál­lalati kezdeményezéseivel összefüggő igényeket, a köz­életi munkát. Az Élelmezésipari Dolgo­zók Szakszervezte területén több vállalat lett önálló — trösztök megszűnése után — így most a gazdasági egysé­gek szervezetéhez jobban igazodó; a szakszervezeti jo­gok és hatáskörök gyakorlá­sát segítő szervezetet alakí­tanak ki. A megyei bizott­ság fokozott figyelemmel kí­séri a dohányfermentáló vál­lalat készletnövekedéséből fakadó szociális gondok meg­oldását; az állatforgalmi és húsipari vállalat rekonstruk­ciójának megvalósítását, a két műszakos termelés beve­zetését; a nyíregyházi ke­nyérgyári beruházást, a szak­munkástanulók tanműhelyé­nek elkészítését. Az ÉDOSZ munkabizottsága méri fel a rehabilitáció helyzetét a megye élelmiszer-ipari válla­latainál, valamint a környe­zetvédelemmel összefüggő intézkedéseket. A Helyiipari és Városgaz­dasági Dolgozók Szakszerve­zete munkabizottság útján vizsgálja meg az új vállal­kozási formák működésépek tapasztalatait, gazdasági és társadalmi hatásait. Áttekin­tik se 40 órás munkahét be­vezetésének tapasztalatait, valamint a takarékossági in­tézkedések eredményeit, ha­tását. Felmérik a nyugdíja­sok és nagycsaládosok hely­zetét, a lakásépítés vállalati támogatási rendszerének ta­pasztalatait. Értékelik a ház- felügyelők körében indított házi beteggondozói tevé­kenységet és a gyesen lévő kismamák foglalkoztatásának tapasztalatait. Folytatják a kabalási szabaidő-központ kiépítésének munkáit, mely­nek egyik fő résztvevője és összhangolója a HVDSZ mb. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete több fóru­mon foglalkozik az integrá­ció tapasztalataival, valamint a közigazgatás korszerűsíté­sével együtt járó, az egész­ségügyet érintő változások­kal. A megyei bizottság fi­gyelemmel kíséri az egész­(Folytatás a 4. oldalon) Magyar—svéd külügyminiszteri tárgyalások MA Otthonra leltek Gyarmaton (2. oldal) Támogatni a kezdeménye­zőket (3. oldal) AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMAR MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XLI. évfolyam, 44. szám ARA: 1,4« FORINT 1984. február 22., szerda Az MTI jelenti r

Next

/
Thumbnails
Contents