Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-19 / 42. szám

8 Kelet-Magyarország 1984. február 19. Garancia megyei tanács 1979 májusában hagyta jóvá Szia- Wbolcs-Szatmár sportjának 1990-ig tartó távlati fejlesztési tervét Az akkori tanácsi határozatban — a többi között — megfogalmazták: „Azt akarjuk min­denekelőtt, hogy az utánpótlás-nevelés továbbfejlesztése mellett magas szintű, minőségi versenyzői garnitúrát foglalkoztató megyévé váljunk. Vállaljunk részt az egye­temes magyar sport hazai és nemzetközi eredményessé- j géből.” A megyei tanács végrehajtó bizottsága keddi ülésén megállapíthatta: SzabaLcs-Szaitmár sportegyesületei a legteljesebb mértékben eleget tettek ennek az elvárás- j nak! Ma már olyan versenyzői garnitúrával rendelke­zünk, hogy nem csak hazai pályán, de külföldön is elis­merésre méltó sikereket arathat. A nyírségi sportolók ' közül jó néhányat jegyeznek az európai és a világrang­listákon, A már említett 1979-es tanácsi határozatot tettek követték: országosan egyedülálló utánpótlás-nevelési ki­választórendszert vezettek be szakembereink, az anyagi és szellemi erők koncentrálásával pedig olyan feltétel- ? rendszert hoztak létre, amely mindent megadott és meg- > ad tehetségeink tudásának kibontakoztatásához. Meg­kezdődhetett az a munka, amely végül a hazai és a nemzetközi bajnokságokon egyaránt versenyképessé tette a Nyírség sportját. Élsportolóink a legutóbbi négy esztendőben olim­piai, világ- és Európa-bajnoki érmet, érmeket szereztek, A válogatott címeres mezében évről évre, többen és töb­ben képviselték hazánk színeit. Ennek bizonyítására egy adat: 1980-ban harminckilencen, 1983-ban pedig hatvan­négyen voltak válogatottak a Szabolcs-szatmári spor­tolók közül! Az egyéni sportágakban tavaly harmincegy orszá­gos bajnoki címet szereztek versenyzőink. A 2—6. he­lyezések száma pedig 155 volt. összesen 380 olimpiai pont kerülhetett így Szabodcs-Szatmárba. Ez azt jelenti, , hogy a megyék közötti rangsorban tartjuk helyünket az első tíz között. Ehhez annyit: a sereghajtók közül, a 16. helyről indulva jutottunk előbbre és előbbre. Ma már hat csapatunk szerepel az NB I-ben, illetve f az OB I-ben, A legjobbak mezőnyében küzdenek a lab­darúgók, a röplaibdázók, a tollaslabdázók, a salakmoto- 't| rosok és a teniszezők, ők női és férfigárdávaiL Az NB I B-ben egy, az NB II-ben pedig húsz együttesünk ját- : szik. Három A-, tizenkét B- és hatvanegy C-kategóriájú ; | szakosztályunk van. 1975-ben mindössze hét volt. Az elmúlt évben 1326 sportolónk ért el eredményé- | vei minősítési címet! Nemzetköri osztályú versenyzőnk öt, I. osztályú 28, II. osztályú pedig 115 van. Az utánpót­lás korúak közül hatvanketten arany-, kettőszázhuszon- « öten ezüst-, négyszázhatvanan pedig bronzjelvényes mi- nősitést érdemeitek ki. Nagy jelentőségű dolog: kialakult a sportegyesüle­tek egymásra épültsége, amely a továbbfejlődés lehető- i ségét hordozza magában. Az NYVSSC országosain kl­eméit egyesület lett. Megyei kiemelt a Kisvárdai SE, a Nyírbátori BSC, a Mátészalkai MTK, a Tiszavasvári Lombik, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolai SE és a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai SC. Mellettük to­vábbi 24 klubot részesítenek megkülönböztetett figye­lemben a sportfelügyelőségek. S ezek a sportegyesóiletek jól gazdálkodnak nagyobb lehetőségeikkel. A már említett országosan egyedülálló utánpótlás- nevelési kiválasztórendszer — amely az úttörő-olimpia versenyeire épül — nagy lehetőséget teremt a tehetség- kutatásra. Elvileg egyetlen tehetséges fiatal sem kerül­heti el a szakemberek figyelmét. A legjobbaknak tartott gyerekek — évente három-négyszázán — nyári edzőtá- j borba mennek, ahol aztán bizonyíthatnak. S utána a ‘; testnevelő tagozatos iskolákban folytathatják. Jelenleg 1 két közép- és hét általános iskolában található tagozat. Az elért eredmények bizonyítják: megyénk sportja nagy távot tett meg a fejlődés útján. S az eddig végzett munka garancia a további sikerekre. Persze, a verseny- képesség megtartása, fokozása a jövőben még színvo­nalasabb munkát követel a sportvezetőktől, edzőktől és sportolóktól egyaránt. megyei tanács végrehajtó bizottságának keddi ülésén éppen ezert megfogalmazták: a jövőben még hatékonyabbá kell, hogy váljon a sportegye- sületek és a sportágak differenciált fejlesztése, a tehet­ségek kiválasztása és tudásuk kibontakoztatásának segí­tése. A feltételek további javítására is határozatot hozott a testület, mindenekelőtt a fedettpályás létesítmények építésében tervezik az előbbre lépést A megyeszékhely mellett Mátészalka, Nyírbátor, Fehérgyarmat és Vásó- rosmamény számíthat létesítményhelyzetének javulására. Tervezik Nyíregyházán egy sportkollégium létrehozását is, melyben a legtehetségesebb fiatalok kapnának helyet. B. D. Röplabda NB I: Győzelem a TFSE otthonában Péntek este — lapunk zárta után — játszotta második idei bajnoki mérkőzését az NYVSSC NB I-es férfi röplabdacsapata. A piros-kékek Budapesten, a TFSE otthonában léptek pályára és arattak szép győzelmet. A négy­pontos rajt után — az első for­dulóban a Bakony Vegyészt fek­tették két vállra a nyíregyháziak — legközelebb, február 24-én, a Zalaegerszegi TE lesz az ellenfél — itthon. NYVSSC—TFSE 3:0 (15:7, 15:7, 15:11). Budapest, Győri úti sportcsar­nok, v: Juhász és Karsai. NYVSSC: Szikszai, Parti, Nagy A., Sípos, Takács, Prékopa. Ed­ző: Balázs István. Már az első percek után bele kellett törődnie a hazaiaknak ab­ba, hogy a nyíregyháziak ellen nincs keresnivalójuk! Az Nyh. VSSC, amely csere nélkül ját­szotta végig a találkozót, jó tel­jesítménnyel rukkolt ki és ma­gabiztosan nyert, 60 perc alatt. Jók: Szikszai, Prékopa, Takács. A nyírségiek legközelebbi el­lenfele, a ZTE pénteken otthon kapott ki, 3:2-re a Székesfehér­vári Volántól. 1 J Hl ■ ö -2 J | T gl jU sM Tátrán Presov— NYVSSC 1:1 (1:0) Nyíregyháza, stadioni edzőpá­lya, 1200 néző, v: Hekman. NYVSSC: Rabcsák — Pólyák, Szűcs, Varga, Cséke — Moldván, Bezzegh (Szécsi), Czeczeli, Ha­lász — Fecsku, Csehi. A védelmek kiemelkedő játé­kát hozta az első felvonás. Jól zártak a hátsó alakzatok, terüle­tet védtek, a kulcsjátékosok kü­lön őrzőt kaptak, így alig akadt helyzet. A félidő egyetlen kínál­kozó lehetősége a zöld mezes eperjesi csapat előtt adódott, s ezt ki is használták a vendégek, a 30. percben a szemfüles Tala- sek lőtt a bal sarokba, (1:0). Szünet után kissé paprikássá vált a hangulat, egyenlő felek viaskodtak. A nyírségi támadók nehezen tudtak kibontakozni, Feeskura ketten vigyáztak, Cse­hit „kőkeményen” őrizte 4-es számú védője. Támadtunk, tá- madgattunk — eredmény nélkül. Aztán ... a 71. percben sikerült kiegyenlíteni. Csehi kapott jó labdát a jobbösszekötő helyén, ezúttal hiába „loholt” utána két védő, az újdonsült nyíregyházi csatár elegánsan gurított a kapu­ba, (1:1). Nagyszerű partnernek bizo­nyult a csehszlovák első liga középmezőnyébe tartozó eperjesi csapat. Az NYVSSC védekezés­ben és a mezőnyben javuló játé­kot mutatott, a támadójáték azonban „döcögött”. A találkozó tanulsága: változatlanul megol­datlan a szoros védőfogás elleni csatárjátékunk. (kovács) Aki után az NB l-es csapatok futnak „Kosarat adlf a kosaras Gyakori vendégek a játékosmegfigyelők a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolai SE NB Il-es női kosárlabdacsapatá­nak bajnoki találkozóin. A három év óta remekül szereplő együttesből nem egy tehetséget csábítanak magasabb osz­tályba, az NB I-be! Különösen Dézsi Mária, a gárda egyik legponterősebb játékosa kap kedvezőbbnél kedvezőbb aján­latokat. Ö azonban hat éve nemcsak az ellenfeleknek, ha­nem az átigazolást szorgalmazóknak is rendre kosarat ad. Azok a csábító ajánlatok... — Emlékszik arra, mikor ke­resték meg először átigazolási céllal? — kérdeztük a 185 centi­méter magas kosárlabdázót. — Másodikos középiskolás vol­tam, amikor először megkeres­tek. A nyíregyházi Széchenyi Szakközépiskola NB Il-es csapa­tában játszottam akkor, mostani edzőm, Sasvári Andrásné jóvol­tából. Ha jól emlékszem, akkor a Budapesti SE, az MTK-VM és a Diósgyőri VTK hívott, az NB I- be. — A legutóbbi három eszten­dőben még több ajánlatot kapott az NB I-ből. Elmondaná kik hív­ták? — Inkább azokat mondom, akik nem hívtak a 16 NB I-es csapat közül ... A Tungsram SC, az OSC. a MAFC és a Veszprém nem keresett meg. — A csábító ajánlatokra min­dig kosarat adott, maradt Nyír­egyházán. Nem vágyik az NB I- be, a legjobbak közé? — Hogy is mondjam ... Én tősgyökeres nyíregyházi vagyok. Itt születtem, itt jártam és járok iskolába, itt élnek a szüleim, itt laknak a barátnőim, ide köt minden. Meg aztán rosszkor is jöttek a hívások. Középiskolás­ként azért nem mentem el, mert nem akartam megszakítani sze­retett iskolámban a tanulást. A befejezésig játszhattam a mező- gazdasági főiskola színeiben, az NB n-ben. Aztán sikerrel felvé­teliztem a tanárképző főiskolára, ahol most az orosz—testnevelés szakon negyedikes vagyok. És a TK-n összejött egy jó kis gár­da, megnyertük az NB Il-t és bejutottunk az NB I-be. Itt is élvonalbeli játékos lehettem te­hát .. . — Igen ám, de egy év után el is búcsúztak a legjobbak mező­nyétől . .. — De nem> a tudásunk miatt! — vágta rá szikrázó szemmel a Dézsi Mária, akinek átigazolási aláírásáért egy sereg NB I-es klub vetélkedik. (Gaál Béla fel­vétele) játékos. — Hogy finom legyek, nem láttak szívesen bennünket az NB I-ben, meri a mi csapa­tunk túlzottan amatőr volt. Az anyagiak miatt nem tudtuk fel­venni a versenyt a többiekkel. De miért is részletezzem, hiszen maga akkor éppen eleget támad­ta cikkeiben a felháborító esete­kért a szövetséget. . . Ki segít nekik? — Most újra NB Il-es bajnoki cím előtt állnak, szinte biztosra vehető, hogy bejutnak az NB I- be. És, ha ez sikerül, hogyan tovább? — Biztos vagyok abban, hogy újra NB I-es csapatunk lesz! Nincs aki megelőzne bennünket, hiszen legnagyobb riválisunkat, a Bajai TK-t otthonában léptük le, 94:37-re nyertünk. Velük te­hát a tavaszi idényben itthor játszunk. Egyetlen nehezebb ide­genbeli ellenfelünk van, ? Szarvasi Főiskola-Spartacus. /■ szarvasi gárda a mumusunk, el­lenük mindig alaposan meg kel­lett eddig küzdenünk. Nyilván így lesz majd ez most is, de egy vereség esetén sem lehet elvenni tőlünk az elsőséget. Ami a ho­gyan továbbot illeti. . . Ha együtt maradnánk, biztos, hogy nem esnénk ki az NB I-ből. — Van aki el akar menni a csapattól? — Hárman végzünk a főisko­lán. Maradnánk mi szívesen mind a hárman. De vajon lesz-e aki segít nekünk abban, hogy állást kapjunk Nyíregyházán? Köztudott, mennyire nehéz el­helyezkedni tanárként a megye- székhelyen. Az NB I viszont azt nem tűri meg, hogy kimenjünk tanítani a környéki falvak vala­melyikébe. Az élvonalban még keményebb edzésekre van szük­ség, elengedhetetlen a minden­napos foglalkozás. Ingázás köz­ben nemigen tudnánk megfelelő­en készülni. Persze bizakodunk, hisszük, hogy a megye, a város akarja az NB I-es kosárlabda­csapatot, és megteremti a felté­teleket. Mert amatőr szintű kö­rülményekkel az élvonalban nem megy. bizonyítja ezt a mi tava­lyi szereplésünk is. Ha megol­danák az egzisztenciális gondo­kat . . . — Váltsunk témát. Nagy a kü­lönbség az NB I és az NB II kö­zött? — Nem állítanám . . . Kétségte­len, könnyebb a II. osztályban valamivel, de az lelki teher a mi csapatunk számára, hogy mindig esélyesként, a biztos győzelem megszerzésének tudatával kell kiállnunk. Ez több, mint idege­sítő. Az NB I-ben az esélytele­nek nyugalmával léphettünk pá­lyára. És ott szervezettebb kosár­labdázást lehet játszani. Azaz, az erőlködést a szépség váltja fel. S ez nagyon fekszik a mi együt­tesünknek. Ezt kedveljük, s nagy az örömünk, amikor zúg a taps a lelátón. Milyen siker­élményre vár? Guozoghy, Doaáth, Óvári ős a többiek A torna ünnepe lesz Nyíregyházán Február 25-én, szombaton, iga­zi tornacsemegéhez jutnak a nyíregyháziak. A tanárképző fő­iskola testnevelési tanszéke dísz- tornabemutatót rendez, melyen a sportág hazai élversenyzői is in­dulnak. — Meghívásunkat elfogadva, részt vesz a bemutatón Guczo- ghy György, Donáth Ferenc, Övári Éva, Szabó Andrea és Ku- rucz Zsuzsa, akiket nem kell különösebben bemutatni, hiszen ők nemcsak itthon, hanem a nemzetközi tornasportban is is­mertek — mondta Bálint Mihály, a rendező tanárképző főiskola testnevelési tanszékének vezető­je. — Rajtuk kívül itt lesz Nyír­egyházán a gúlaválogatott, va­lamint a Testnevelési Főiskola ritmikus sportgimnasztikai cso­portja is. A háromórás disztor- nabemutató tehát nem minden­napi látványosságot nyújt majd. — Természetesen a legjobbak mellett bemutatják tudásukat főiskolánk tornászai is, a legki­sebbektől kezdve, a felnőttekig. Ök jelenleg igen szorgalmasan készülnek a bemutatóra. A feb­ruár 25-én, 17,00 órakor kezdődő eseményre egyébként tanszé­künkön lehet elővételben jegyet váltani. Az érdeklődés igen nagy, sportcsarnokunkba 500—700 ér­deklődőt várunk. — NB I-es élmények? — Van jó néhány. Például amikor itthon egy dupla forduló­ban szép számú szurkolósereg előtt legyőztük a veszprémi és a zalaegerszegi gárdát. Hogy meny­nyire buzdítottak bennünket? Vagy amikor Pesten a Ganz- MAVAG együttesét fektettük két vállra és én 32 pontot szereztem. — Átlagban hány pontot szerez mér közésenként? — Még nem számoltam ... Húsz ponton felül biztos megvan az átlag. Az idén például az Eger SE elleni két meccsen 18, iltetve 37 pontot szereztem. A bajai rangadón huszonkettőt, egykori csapatom, a mezőgazdasági főis­kola elleni pedig huszonhetet. Persze, a jelentős érdem a csa­pattársaké, egy-egy akció pontos kidolgozása után könnyű a ko­sárba találni. — Ml az erőssége, és van-e amiben javulnia kell? — Kezdjük az utóbbival!. A vé­dekezés és a lébmunkáim a leg­gyengébb . .. Főleg a védő játék gyengeségéért ,,molesztálom” magam, hiszen rossz dolognak tartom, hogy nem segítem kel­lően a csapatot. Az erősségeim? A palánk alatti munka. A hely­zetbe kerülés, a kosárra dobás, a .lepattanó labdák megszerzése, no és persze a pontos dobás étl-- menye az igazi. — Apropó, sikerélmény. Mit vár a kosárlabdasporttól? — Egy dolgot: hosszú ideig N I-es nyíregyházi csapatban szere­pelhessek ! Bagoly Dánle A dísztorna-bemutatóra készülő nyíregyházi serdülő korú tornászok főpróbáján készült a kép: Forgó András, Németh Simon, Csatári Péter, Tóth Attila, Banga Zsolt, Miskolczi Zsolt és Kardos Róbert közös talajgyakorlat közben. (G. B.) Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, U-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Ff.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pí.: 25 SS Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél 9HMC||QflM|nOVQf| Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, enguwm H aMI negyedévre 102.— forint, félévre 204.— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400.— forint. közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2*5*

Next

/
Thumbnails
Contents