Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-21 / 43. szám
I/AIAIJ7TÁSKA ___ SZAkOLYBÓL A Budapesti Nyerges és Szíjgyártó Szövetkezel szakolyi I üzemében rugalmasan alkalmazkodnak a kis tételes megrendelésekhez. Az egyik részlegben a MÄV kérésére 300 kalauztáskát és villanyszerelők rérvzére bőrtáskát készítenek. SOK A HIÁNYZÓ ANYAG Lakásik, iskolák, özeinek épülnek Zárszámadó és tenrtárgymló küldöttgyűlések Felszámolni a veszteséget A TISZALÖKI SZABADSÁG TSZ zárszómadó és tervtárgyaló küldöttgyűlésén a beszámolók egybehangzóan megállapították: kritikus esztendőt zárt 1983-ban a gazdaság. A mérleg szerinti veszteség meghaladja az ötmilliót, s ez az elmúlt 3 év átlagához viszonyítva mintegy 13,5 százalékos termelési hozamcsökkenést mutat. A küldöttgyűlés elemzése alapján a legtöbb veszteség az állattenyésztésből, ezen belül a tehenészetből származott. Bár egyes növényfajtákból elérték a megyei átlagot, jelentős volt a kiesés növénytermesztésből is. Ezt mutatja, hogy a 15 millió tervezett ágazati nyereséghez viszonyítva csak 10 millió forintot produkáltak. így a tényleges árbevétel a tervezett 102 millió 700 ezerrel szemben csak 99 millió forint. A múltévi kiadások ugyanakkor növekedtek, s a tervezett valamivel több mint 95 millió helyett megközelítették a 97 millió forintot. A veszteségek gondos, reális elemzése és a közös gondolkodás segítette abban a küldöttgyűlést, hogy olyan tervet fogadjon el 1984-re, amelynek végrehajtása gyökeres fordulatot eredményezhet a gazdálkodásban. Ezek alapján növelni kell a szövetkezet technikai színvonalát. Tagjai lettek az IKR termelési rendszernek, s ez év tavaszától 21 millió forint értékű erő- és munkagép beszerzésére nyílik lehetőségük. Hangsúlyozták: minden területen szigorúan megkövetelik a technológiai fegyelmet s újból meghatározták az ágazatok, vezetőik feladatait és nyereségtervüket. A tiszalöki tsz-ben január 1-től bevezették az ágazati önelszámolási rendszert. A küldöttgyűlés hangsúlyozta: szigorú fegyelmet és rendet kell követelni minden vezetőtől és tagtól, mert csak így kerülhetnek ki nehéz helyzetükből. Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára felszólalásában a többi között utalt arra: két-három évvel ezelőtt a szövetkezet előtt megcsillant a remény, hogy feljebb kerülnek, s ha nem következik be a tavalyi, rendkívüli nehéz esztendő, ez talán sikerül is. Hangsúlyozta: a sikertelenségek elsősorban nem az itt élő, dolgozó emberek munkája, szorgalma hanyatlásának tudhatok be. Hozzátette azonban, hogy a közös gazdaság földjei értékesek, a lehetőségek adottak a kibontakozáshoz. Ehhez kell közösen keresni az eredményes gazdálkodás feltételeit. Szólt a jelentős állami adósságról, amely jó munkával évről évre csökkenthetők. Felhívta a figyelmet az értékes szakemberek számának gyarapítására, bizonyos melléküzemágak fejlesztésére, az egyes területek önállóságának növelésére. Legfontosabb most — hangsúlyozta —, hogy a vezetők és a tagság együttesen elemezzék a gondokat, reálisan tárják fel a veszteségforrások okait. (f. k.) (Folytatás a 4. oldalon) Az MTI jelenti MARJAI JÓZSEF PRÁGÁBAN A magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság XIX. ülésszakára hétfőn Prágába érkezett Marjai József miniszterelnök-helyettes. a testület magyar tagozatának elnöke. A csehszlovák főváros Ru- zynei repülőterén tárgyaló- partnere, Rudolf Rohlicek csehszlovák miniszterelnök- helyettes fogadta. Jelen volt Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. Marjai Józsefei a csehszlovák miniszterelnökség épületében fogadta Lubomir Strougal csehszlovák kormányfő. A megbeszélésen áttekintették a kétoldalú gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés terén elért eredményeket. A gazdasági kapcsolatok további elmélyítésének lehetőségeit mérlegelve hangsúlyozták, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a magyar és a csehszlovák gazdaság számára meghatározó ágazatokban a termelési kooperációk és a gyártmányszakosodás fejlesztésére. A magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság plenáris ülése a délutáni órákban megkezdte munkáját. MAGYAR KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT NICARAGUÁBA A Sandinista Nemzeti Fel szabadítási Front és a nica- raguai kormány meghívására Ernszt Antalnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, az MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizottsága első titkárának vezetésével vasárnap küldöttség utazott Managuába, hogy részt vegyes Augusto César Sandino, a nagy nicaraguai szabadsághős halálának 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. Korántsem gondok nélkül, de elegendő feladattal láttak hozzá az évnek megyénk nagy építőipari vállalatai. A SZABOLCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT a tavalyi 1,2 milliárdos termelés után az idén hasonló nagyságrendben épít megyén belül és külföldön. Miután változott a megrendelések szerkezete, így különösen a kevesebb tégla nehezíti a vállalati kötelezettségek teljesítését, így meghatározták azt az öt kiemelt építkezést, amelynek elsőbbséget adnak. A megyei kórház rekonstrukcióján a befejező szakasznál tartanak, javarészt a szerelők uralják a terepet. Az örökös- földi lakótelepen a 24 tantermes általános iskolánál úgy dolgoznak, hogy az évnyitóra birtokukba vehessék a diákok. Nyírbátorban a fűtőművet szeretnék átadni a szezon megkezdése előtt (ha a még ihiányzó importszerelvényeket is megkapják), ez teszi lehetővé a mellette épülő lakások és a 16 tantermes iskola fűtését is. Két építkezést kísér figyelemmel a külső szemlélő is Nyíregyházán. A színészházal a nyáron, a szakszervezeti székházat az év végére szeretnék átadni. A SZÁÉV munkáinak többségét a lakásépítés teszi ki. A nyíregyházi Örökösföldön öszesen 323-at adnak át az idén, a Vasvári Pál utcán két 30 lakásos tömb készül el, Kisvárdón 31, Nyírbátorban 40 lakás építése fejeződik be, Sátoraljaújhelyen száz lakást fejeznék be, s folyamatosan indítják is az építkezéseket. A külföldi munkáknál Líbiában erősítik a tempót a mielőbbi átadás érdekében, a Szovjetunióban, Csernovci- ban ütemesen halad a 600 ágyas szálloda kivitelezése. Félig kész a nyíregyházi Vasvári Pál utcán a garzonház. (Elek Emil felvétele) A KELET-MAGYARORSZÁGI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT a tavalyi 842 millió forintos árbevétel után az idén közel 800 milliót tűzött ki a tervben. A nyíregyházi építkezéseknél a Vasvári Pál utcán nyáron 60 garzon- ilakást adnak át, a másik hatvan jövőre készül el. A Ság- vári-telepen 24 sorházat' adnak át. Meglehetősen vontatottan halad — a tanácsi pénzszűke miatt — a II. számú szennyvíztelep építése. (Az elhúzódó beruházás „mintapéldája” lehet a rossz előkészítésnek.) A déli ipartelepen a gázvezeték bővítése folyik több helyen, s ugyanitt befejezik az Autóklub műszaki állomásának kivitelezését. Jó hír, hogy a kenyérgyár építésén is dolgozhatnak a technológiai szerelők, az év végére tervezik az átadást. A KEMÉV munkáinak jelentős része a záhonyi körzetben folyik. Az idén befejezik a tengelyátszerelő csarnok és kiszolgáló létesítményei építését, mellette egy fedett átrakócsarnokot építenek, Eper- jeskén pedig szennyvíztelepet adnak át vasúti megrendelésre. Fővállalkozásban dolgozik a KEMÉV a Taurus megrendelésére Tuzsér határában egy koromátfejtő állomás építésén. Ugyanitt az Ikarus megrendelésére egy fogadó telepet épít. A másik fővállalkozás Tiszavasvárihoz tartozik, ahol az Alkaloidának a szennyvíztelepét a második félévben átadják. A gyáron belül a közműhálózat bővítésén vesznek részt. A közműépítések közé tartozik még Ajakon a vízhálózat kivitelezése, Tuzséron pedig a szennyvíztisztító készül el. A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ VÁLLALAT a tavalyi 327 milliós termelés után — a költségek növekedésére is számítva — az idén 342 milliós tervet határozott meg. összesen 177 lakás átadását tervezik, köztük Vósárosna- ményban 88 alagútzsalus technológiával készül, Nyíregyházán a Malomkertben 55 lakást adnak át a szövetkezetnek. A vállalat az iskolák építéséből is kiveszi a részét. Kállósemjénben 8 tantermes iskolát adnak át a tanév kezdetére, Nyíregyházán a városi tanács mellett hat tanterem építése fejeződik be. Mátészalkán az Esze Tamás Gimnázium bővül 8 tanteremmel. Bökönyben pedig indítják az építést. L. B. Az építőipari vállalatok idei feladataiból Takarékosabb technológiák Több tejterméket fogyasztunk Négynapos tájértekezlet cs továbbképzés kezdődött február 20-án Nyíregyházán. Négy megye — Borsod, Hajdú, Szolnok és Szabolcs — tejipari vállalatainak vezetői hallgatnak előadásokat, tanácskoznak az idei és az elkövetkező évek feladatairól. Bevezetőt és vitaindító előadást Vendégh Ferenc, a Tejipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója mondott. 1983-ban az előző évhez viszonyítva 2,1 százalékkal növelték a vállalatok a tejfelvásárlást, ez mintegy 2 milliárd liter többlet tej feldolgozását, értékesítését jelentette. Országosan és Sza- bolcs-Szatmárra is jellemző volt a tejtermékek iránti kereslet növekedése. A szigorúbb gazdálkodási feltételek a tejipart is érintik. Ügymond kettős szorítás jellemző a gazdálkodásra, ami abban mutatkozik meg, hogy a termelés költségei lényegesen növekednek, ezzel szemben a tejipari termékek ára nem nőtt. A termelés fokozásához szükséges az irányítás korszerűsítése, a vállalati önállóság növelése. Mindezekhez azonban meg kell teremteni a tárgyi feltételeket. A Tejipari Vállalatok Trösztje a termelésfejlesztés érdekében többek között tárgyalásokat folytat nemzetközi hitelfelvételről is. Ha ez valóra válik, a hitel felhasználása három célt szolgál majd: egyrészt féltartós tej gyártását, másrészt a tejipari vállalatoknál anyagtakarékos technológiák alkalmazását, harmadsorban a műszerezettség javítását. Mindezeknek hatásaként növekszik a tejfel- dolgozás, tejtermék-előállítás, javul az ellátás. A ter,v szerint féltartós tej előállító gépsor üzembe állítására a debreceni tejiparnál kerül majd sor, s ez Szabolcs- Szatmár megyét is ellátja majd az új termékkel. Az előadásban sok szó esett a vállalati gazdálkodás feladatairól, a termelésfejlesztés mellett a bérgazdálkodásról, az energiagazdálkodásról, az import anyagok csökkentésének lehetőségéről. AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ___________ . J