Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-18 / 41. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984, február 18.10 MEGYÉNKBŐL INDULTÁK Papp István Negyvenöt éve mondott búcsút a szűkebb szülőföldnek. Nemrég majd egyórás portré- fiiLmet készített róla a televízió. Akkor még nem tudtam, hogy szabolcsi. De ahogy hallgattam, néztem, megragadott. A tudása, a szerénysége, az életbölcsessége. És az, hogy milyen szépen, ízesen beszéli a magyar nyelvet. Most már tudom miért. A gyárat, amelyet harminckét éve irányít, nem csupán itthon és hallomásból ismerik. Jegyzik — talán még jobban, minit hazánkban — Tokió, Moszkva, Hága, Frankfurt és New York menedzserberkei. A Videoton, ahol közel tizenkilencezer ember dolgozik, a magyar mikroelektronika fellegvára, aihol a színes televízió és a fekete-fehér tévékészülék már régen nem tartozik a menő gyártmányok közé. A vállalat ma a színes tévé teletexes változatát, a korszerű számítógépcsaládokat, az ipari robotokat és a lézertechnikát ferjeszti. Kutatók, mérnökök serege dolgozik az új gyártmányokon, mert a verseny éles, naponta újat kell letennie az asztalra. Aligha csoda ez egy olyan vállalatnál, amely termékeinek háromnegyed részét külföldön adja el. Sokaknak talán nehezen hihető, hogy aki ezt a roppant bonyolult tevékenységet „vezérli”, patkolókovács inasként indult el a szabolcsi tanyavilágból. Ülünk a tágas vezérigazgatói szobában. Péntek dél van, s Papp István arcán meglátszik, hogy ez a hete is nehéz volt. összevont szemöldökkel kérdez rám: mit akarok tőle hallani? Mondom, hogy a szülőföldről. Sajnos — folytatja —, ő a Nyírségről — gyerekkoráról, ifjú éveiről sok rosszat mondhat el, igaz erről nem a Nyírség tehet. „És különben is, kérdezheti a lap fiatal olvasója: honnan veszi ez az ember ezeket a régi meséket?” Azt válaszolom, élnek még azok az emberek is, akik számára a húszas-harmincas évek története sem mese, de a fiataloknak sem árt tanulságul egy ilyen életétút. „No, jó. Akkor rendben van .. munka, később is elment látogatóba. A föld- birtokos embereket keresett a fácánokat, foglyokat élve befogni. Hajtónak fogadták azután az úri nagy vadászatokra. Itt ismerkedett meg a diósgyőri vasgyár egyik mérnökével, aki felajánlotta: elhelyezi a gyárba kovács- segédnek. így került tizenkilenc éves korában Diósgyőrbe. Ezekről az évekről csupán annyit mond: itt találkozott először a munkások nagylelkűségével és szervezettségével. A felszabadulás után — huszonhét éves múlt már — iskolába küldte a gyár. A szakérettségit a Budapesti Műszaki Egyetem követte. Még meg sem kapta a gépészmérnöki diplomáját, kinevezték a Kohó- és Gépipari Minisztériumba, osztályvezetőnek. Egy évet tölt itt és a fiatal mérnököt ötvenkettő szeptemberében elküldik Székesfehérvárra; egy év, tegye rendbe a Vadásztölténygyárat, aztán visszamegy Pestre. „Azóta is itt vagyok. Most múltaim hatvannégy éves.” — A Csur-tanya, ahol 1920-ban születtem, Ibrány közelében van. Apám ott volt uradalmi kovács. Kis település a térképen, de régi mivoltában már a gyakorlatban sem található. Ibrányba vittek keresztelni, így vagyok én ibrányi. Alig éltem ott, mert nem sokára bejártam az egész környéket. Aki emlékszik a régi Szentmihály-napokra, tudja; akkor járt le az urasággal a kommenciós cseléd éves szerződése és akinek felmondtak, vagy maga akart menni, új gazdát keresve vándorolhatott tovább. így jutottunk el apámmal hatéves koromban Gyulatanyára. A legközelebbi iskola Királytelek-pusiztán volt. ősszel, télen és tavasszal, sárban és hóban mindennap lehegedül tünk halt kilométert kis társaimmal. Aztán irány Bashalom. Ott már kinyílt a csipám, kezdtem alaposan megismerkedni a surnmás- emberek életével. Magam is jártam borsót nyűnd, dohányt tömi, fűzni, aratásnál markot szedni. És templom vasárnaponként. A bejáratnál az alattvalóknak a grófné elé kellett vonulni és kezet csókolni neki. Én ezt egyszer elmulasztottam és apámat másnap kirúgták az állásából. így kerültünk Kisszegegyházára, Űj fehértó határába, egy másik pusztára. Itt már nagyobbacska voltaim, apám gyakran megingatta velem a kovácsszerszámot, reggeltől estig ütöttük a vasat. — Mi mindennel kellett még ebben az időben megküszködni..! Annyi kukoricakását, meg puliszkát íróval soha nem ettem, mint akkor. A fasorokból szereztük be a téli tüzelőt, a kukoricaföldről szedtük a szárat, a tövet a mindennapi főzéshez. De sok siró embert láttam én azon a futóhomokon! Azokat, akik ma elvetették a gabonájukat, amit a másnapi szélvihar elvitt. Oda lett az éves kenyerük. Micsoda gigászi harcot folytattak az életért! Szerettem őket, és azóta sem találok hozzájuk hasonlót. A legtisztább emberek voltak, akiket valaha is ismertem. Csak ennyi lenne? Ilyen egyszerű volt a puszták kovácsi nasánaík útja a világhírig? Nem, közel sem, mégha erről ilyen tömören is fogalmaz: „Tanulni kellett és kell ma is, mégpedig sokat. Azt szoktam mondani, hogy a nap huszonnégy órából áll. Strapabíró nyírségi vagyok, talán a homokviharok neveltek azzá. Hosszú időn át reggel hattól éjfélig tartott a munkaidőm. Ma már nem, nincsen rá szükség. Hiszen felnőtt itt egy tehetséges apparátus, a gyár vezető gerince. Közülünk, munkásokból, technikusokból, ez alatt a harminckét év alatt. Volt év, amikor huszonegyezer ember tanult nálunk. A szakmunkásképző után a technikum, majd a főiskolai, az egyetem — egyenes folytatás. És a szakmai-politikai tanfolyamok. Fantasztikusan sokat költ erre a gyár, de nincs ennél fontosabb. Egy ilyen kis országnak, mint a miénk, a legnagyobb kincse a tudás. És az idővel való könyörtelen gazdálkodás. Az emberek többsége nem is sejti, mennyire megy az idő. És ha mindenképpen eltelik, miért ne teljen el hasznosan?” Milyen erő kell abhoz, hogy egy vezető harminckét évig ott maradhasson ugyanabban a gyárban és „sikerember” lehessen ? Aki megkapta az Eötvös-díjat, a SZOT-díjat, más kitüntetéseket Budapesttől, akit számon tartanak Kelet és Nyugat szakmai köreiben, s akit — biztosan tudom — szeretnek, tisztelnek Székesfehérvárott a munkatársai. Pedig sóba nem volt finom modorú ember, nem igen válogatta meg a véleményét. „Azt hiszem, hogy az akarat ez az erő. Ezt is a Nyírségből hoztam magammal. Az kovácsolt engem azzá, amivé lettem.. Tagolt, lassú beszédű, .megfontolt. Kemény ember hírében áll, a fiatalkori emlékek mégis kicsailják szeméből a könnyet. „A szívem mennyire ott van még most is ...” „Kisszegegy házáról minden reggel begyalo- goltam. Mert nagyon kellett a pénz, tíz liter tejeket vittem a hátamon az úri házakhoz. Később Tiszadadán, a Verebes-tanyán találta magát a családunk. Itt már felszabadult segéd voltam az apám mellett. Ló patkót ütöttünk, nyáron meg jártuk csépelni az uradalom gabonáját. Ott már felügyeltem a tüzes- gépnél, szalmával fűtöttük a kazánt, jártunk, asztagról asztagra. Hej’ de kevesen tudhatják manapság, micsoda istenverte élet volt azott! Olyanok voltunk, mint az ördögök, dolgoztunk éjjel és nappal a termény kilencedéért, tizedéért...” Egy ritka szerencse fordított nagyot az élete kerekén. Mindig is sokat járt Gáván, ott élt az anyai nagyanyja. Telenként — már naev fiú korában —. amikor nem volt más A három évtized során bejárta az egész világot és bejárt hozzá az egész világ. „Lassan azt kell megkérdezni; hol, merre nem voltam?” Mérhetetlen információtömeget gyűjtött — enélkül nincs okos döntés. Semmit, az elektronikát különösen nem elég egyszer megtanulni, annak beláthatatlan a vége. Mikor járt otthon Szabolcsban, Nyíregyházán? „Szégyellem, régen. Nyíregyházán talán már el is tévednék, tudom a táj is megváltozott. Apám negyven éve meghalt, anyám velünk van, a testvéreim is elkerültek arról a vidékről. De most tavasszal el szeretnék oda menni. Megnézni a gyermekkor színhelyeit. Mert ma is mindenre pontosan emlékszem: a Tiszára; a bálsai hídra, a tanyák világára. Mindenhez szoros kötelék fűz.” Így szorítunk kezet, ezzel búcsúzunk. Üt- ban hazafelé azon gondolkodom, ezt a címet kellene adni ennek az írásnak: A patkószögtől a lézerig ... Csábító, s valót takarna, mégsem jó. Mert Papp István útját nem fedné teljesen. Kopka János Filmvilág Natalija Trosenko a női önmegvalósításról A Lenfilmnél készült el Trosenko Hosszú út önmagunkhoz c. filmje egy értelmiségi házaspár történetéről. A férj tudós, a feleség művésznő, aki minél előbbre jut művészi karrierjében, annál távolabb kerül a férjétől. A Pillangókisasszony visszatér Ezen a címen mutatják be Oleg Fialko rendező filmjét a XX. sz. elején élt kiváló ukrán énekesnőről, Szolomija Kruselnylckajá- ról. Az énekesnőt három különböző szereplő személyesíti meg, a központi figura Jelena Szafonova lenlngrádi színésznő. Sok hűhó semmiért — zenével A Vahtangov Színháznál két évtizedig játszott Shakes- peare-darabhoz, majd az ennek alapján készült baletthoz Tyihon Hrennyikov komponált nagyszerű zenét. Ez a zene szólal meg a Shakespeare- motívumok alapján készült Szerelemmel szerelemért c. filmben. Rendező: Tatjana Berezanceva. A film közreműködői között szerepel Jev- genyij Nyesztyerenko és Álla Pugacsova. Dokumentumfilm a békéért Elkészült Szuszumu Hant rendező Történelem, az atomőrület kora c. filmje. A film nagyrészt amerikai archívumokból származó, hatalmas mennyiségű dokumentumanyag segítségével idézi fel Hirosima és Nagaszaki bombázásának képeit. A dokumen- tumfilvételek után kínai, amerikai és szovjet nézők reakciói szerepelnek. Santiago Alvarez a dokumentumfilmről „A jövő a dokumentumfilmé. Ezt elősegíti a videózás és a tömegkommunikációs hálózat gyors fejlődése. A széleskörű technikai lehetőségek fokozzák ennek a publicisztikai műfajnak az operatív jellegét és az ideológiai hatás még nagyobb erejét biztosítják számára ...” A salvadori dokumentumfilmesek rövid- filmjei „sokkal hatásosabbak, mint az írott papírok hegyei” Peter Ustinov tiltakozik Peter Ustinov angol rendező és színész, darabíró, regényíró, színpad- és jelmeztervező nemrégiben a New York Times-ban megjelent cikkében kritizálta Ronald Reagan nukleáris politikáját. „Most van itt az ideje egymással tárgyalni. Ha a rakétákat útjukra küldik, nagyon kevesen maradnak majd, akik oda tudnak figyelni.” Irhajósfilm készült az USA*ban The Right Stuff címmel film készült az Egyesült Államokban, amely az első amerikai űrhajósról, John Glenn- ről szól. Egyelőre nem tudni hogy a Warners által készített film, amelyet idén októberben mutatnak majd be, mennyire és hogyan befolyásolja majd Glenn elnöki ambícióit. Sokan azzal érvelnek, hogy a film semmilyen negatív hatással nem lehet Glenn- re nézve, mert a mai fiatalok közül — márpedig ők elég sokan vannak a választók között — még nem is éltek az első űrhajó felbocsátásakor. A mozikban láthatjuk A nyíregyházi színházakban is bemutatják a Dühöngő Bika című amerikai filmet. De Motta életrajzi írása alapján készült ez az alkotás, amely a magyar ökölvívó-válogatott és Papp László tetszését egyáltalán nem nyerte meg. A meglehetősen sok véres jelenettel tarkított amerikai film főszereplője Robert DeNiro. A fővárosi mozik már játszák, hamarosan a megyében is bemutatásra kerül a Te, rongyos élet!... című magyar film, melyet Bacsó Péter rendezett. Ez a film is visszanyúl az ötvenes évekhez. A főszerepeket Udvaros Dorottya, Szacsvay László és Kern András alakítják. fl vadvirágok költészete V ároslakó Magyarország, mondjuk büszkén, almikor a négy évtized alatt megtett útra gondolunk. Kényelmesebb, korszerűbb, egészségesebb lett az életünk. A városiasodás, a technikai fejlődés azonban felszínre hozta a környezetszennyezés veszélyét. Napjainkra gyakori problémává vált természeti környezetünk károsítása. A városlakóvá válással érzékeny veszteség is érte az embert. Megszakadt korábbi, legtöbbször bensőséges kapcsolata a természettel. Lassan leszokott arról, hogy együtt lélegezzen a környező tájjal, észrevegye annak apró rezdüléseit; olvasson az égi és földi jelekből. Azt is mondhatnám, hogy az ember érzelmileg elidegenedett a természettől, az külsővé vált számára. Kívüliről közéledik hozzá, „kimegy a természetbe”, nem tekinti annak részévé magát. Elfelejtette a fák, a növények neveit, a virágok selymét, illatát, lelőhelyeiket. A pázsit puhaságát, az erdő méltóságát. A magyar virágos flóra mintegy 2000 növényfajból álL A Kárpát-medence nemcsak a népek, hanem a növények vándorlásának is ke- resztótján fekszik. Magyarország területén találkozik a kelet-európai és ázsiai sztyeppevidékek növényzete, a nyugat-európai zárt lombos erdővel. Még elért hománk a mediterrán flóra egy-két képviselője, de már néhány északi virág is található. Élnek a jégkorszak maradványfaijai és olyan virágok is vannak, amelyek csak nálunk élnek. Ebből a gazdag virágos flórából mutat be a Mezőgazdasági Kiadó legújabb könyve, a 88 színes oldal a tavaszi virágokról egy gazdag csokor- nyi't. Nehéz, s talán hiábavaló vállalkozás is ismertetni ezt a gyönyörű könyvet, amely színes fotók segítségével vall az egyszeri, a megismételhetetlen pillanatról: virágok bársonyán nyugszik a szépség. A kötet azokból a tavaszi vadvirágokból (a számuk mintegy 400) mutat be 88-ait, amelyek januártól júniusig nyílnak, virágzanak. Főleg olyanokat, amelyekkel a kiránduló gyakran találkozhat. S milyen sajátos hangulat, kaltőiség árad a virágnevekből! Csupán néhány példa: a lámpaemyőt idéző tőzike, a feszes sziromlevelű csillaytn- rág, a lágy szépségű illatos hunyor, a „félelmetes” vicsorgó, a meleg tölgyerdők virága, a csillaghúr, a száraz sztyeppeövezetben honos leánykökörcsin, az elegánsan hanyag virágú tavaszi hérics, a puha nőszirom, a titokzatos pókbangó, az egyszerű szépségű ernyős sárma. A vadvirágok is nemzeti értékeink. Törvény védi őket. Mindössze 30 virág tartozik a fokozottan védett kategóriába, eszmei értékük 5000 forint tövenként, pl. az egzotikus szépségű egyhajú virág, a magyar kikerics, a magyar kökörcsin. További 310 növény áll védelem alatt, eszmei értékük szálanként 1000—3000 forint A vadvirágok pusztulása a „virágszerető” kirándulóknak is „köszönhető”. Talán ennek a kis könyvnek a birtokában nemcsak ismereteik bővülnek, hanem növekszik felelősségérzetük is. S mivel mindnyájan, kikívánkozunk egyszer-egyszer otthonunk bezártságából a természetbe, valamennyien sokat tehetünk azért, hogy vadvirágaink ne szoruljanak vissza a féltve vigyázott botanikuskertekbe. Nagy István Attila
