Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-18 / 41. szám
1984. február 18. 0 PERZSEL A DRÁMA TÜZE Nem félünk a farkastól Nagyon hiszek abban, hogy nem vetem el a sulykot, ha kritikámat így kezdem: jelentős színháztörténeti esemény zajlott február 11-én este a nyíregyházi színházban. Bemutatták — Magyar- országon harmadszor, — Edward Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját. Lengyel György (Madách Kamara) és Paál István (Szolnoki Szigligeti Színház) után nálunk Kapás Dezső állította színpadra a művet, — mely több mint húsz éve aratott nagy sikert a Broadway-n, — s úgy érzem, megtalálta a neki legmegfelelőbb színpadi formát és előadásmódot. Azt a pezsgést, sistergést, mint amikor a víz a tűzhely tüzes plattjára cseppen. Ha visszagondolok, mi mindent láttam az utóbbi években itthon és máshol, hivatalból és „magánszorgalomból”, kevés előadást tudnék most hirtelen felsorakoztatni, ami eny- nyire tetszett, így magával- ragadott volna. Hozzájárul ehhez természetesen az is, hogy szeretem a darabot, Strindberg Haláltáncának ezt a modern parafrázisát. Nem igazán pontos ez az összevetés, mert Albee teljesen önálló művet alkotott, mégis indokolt, és ha az elmúlt ötven, hatvan év társadalmi mozgásainak ismeretében gondoljuk végig a két darabot: félelmetes is. Strindbergnek ahhoz, hogy ábrázolni tudja az ember elmagányosodását, s annak lélektani következményeit, még el kellett vinni hőseit egy távoli helyőrség rideg várfalai közé, elzárva őket a nagyvilágtól. Albee-nek ilyen díszletekre már nincs szüksége. Elég egy villalakás valahol Amerikában, hiszen elmagá- nyosodni ma már mindenütt lehet, tengerparti nyaralóhelyen, panelházban, vagy a metró mozgólépcsőjén, csúcs- forgalomban. A darabnak számtalan rétege van. (Mint a hajdani Lepke cigarettapapír, a háború utáni idők emléke, finoman meg kellett fújni, hogy fölváljon róla egy, s még alatta mennyi volt.) Ezek a rétegek külön-külön is megérnek egy drámát, s annyira maiak! Huszadik századiak, kevés írónak sikerül így együtt lélegeznie a korával. Albee mondja: „A drámaíró fő feladatának mindig azt véltem, mutassa meg az embernek hogy milyen és hogy milyen korban él, abban a reményben, hogy talán változtatni fog rajta.” George, a történelemtanár, és Martha, a felesége, aki az egyetem rektorának a lánya, három felvonáson át gyötrik egymást, egy megkeseredett élet során kialakult rafinált játékszabályok szerint. Martha szerette volna, ha férje karriert csinál, de George erre nem alkalmas. Ő még ebben az elidegenedett, elem- bertelenedett korban is őriz magában valamit az emberségből, a „nembeli lényegből”, ahogy a filozófusok mondják. A jóval fiatalabb házaspár (Nick és Honey), akit vendégül látnak egy éjszakába nyúló bankett után, már sokkal inkább az „új idők emberei”, Nick gátlástalan karrierista, Honey neurotikus, „divatosan” idegbeteg. Nick bizonyára karriert is fog csinálni, és semmit sem ért abból, amit George mond. („Előre, előre, így jutunk a legelőre.”) Nagyon nehéz ennek a darabnak röviden elmondani a tartalmát. Éppen a rétegek miatt. Mert arról is szól, hogy nem a „szamárlétrán” elfoglalt fok sorszáma szerint kellene megítélni az embert, hogy a szeretet és a szerelem nem elsősorban a szavakban lakik, bizonyos tettek is megítélhe- tetlenek a kívülálló számára. Meg arról is, hogy éreznünk kellene már végre, hogy mi az emberség hamis látványa és valódi mélye között a különbség, s hogy még mindig jobb gyötrődve, „lélekben szakállasodva” embernek maradni, mint szenvtelenül haladni előre egy olyan sorban, melyet a történelem időről időre úgyis felborít, újra és megint újrarendez, mert ez a törvény, és sokkal nagyobb, mint az, hogy „a rektor lányának szívén keresztül vezet az út a csúcsra.” (Vagy akármin keresztül, akárhova.) A dráma tüze mind a négy szereplőt megperzseli, Nick sem úgy távozik a színpadról, mint ahogy bejött, valami történt vele is, és ezt már nem lehet visszacsinálni. Csak az igazi Nickek nem ismernek magukra. Orgon még talán, Tartuffe máig sem tudja „miről szól a mese”. Csak aki hajlamos a tisztaságra, a katarzis tüzében is az tisztul tovább. Enftyi minden volt tehát Kapás Dezső kiváló, érzékeny, minden hangsúlyra ügyelő rendezésében és a négy remek nyíregyházi színész játékában. Hadd térjek el a színlapon lévő sorrendtől, mert a legnagyobb örömet ezen az estén Hartmann Teréz okozta. Ez a kitűnő színésznő valahogy nem tudta eddig igazán megmutatni magát, nem voltak erre alkalmasak a szerepei. Ebben a sokoldalú figurában derült ki, hogy mennyi sok színnel, eszközzel tud embert ábrázolni. Szabó Tünde és Bárány Frigyes pályáján is jelentős állomás ez a darab. Erőt, tehetséget próbáló, igazi feladat. Kettejük állandó össz- játékán, egymás ritmusának pontos átvételén múlik az előadás. Mindketten olyan magas szinten oldják meg szerepüket, amit ritkán látni magyar színpadokon. Kimerítő, egy perc „lazítást” nem engedő szerepükön átsüt az alkotás boldog derűje. Vitai András törtető fiatal Nickje is karakteres figura. Finom váltásokkal, pontos ritmussal játszik, tökéletes összhangban a többivel, és a rendező elképzeléseivel. Változik, megtöretik, mindezt belülről tudja ábrázolni. Baráth András díszlete kiváló és gondolatébresztő. Különösen remek ötlet a „ring”, a szorító, ami az első sor fölé is kiépül, szellemesen ábrázolva, hogy itt „boxmeccs” küzdelem folyik. Szépek a harmadik felvonás gyertyái, és az üveges szekrény, ami a darab végére jelképes szárnyasoltárrá változik. Jó. hogy fölfelé építkezik, s két síkot ad a játéknak. A jelmezek ta- lálóak — tervezőjük János- kuti Márta —. Honey lábán például a balettcipö valósággal „közreműködött" a figura megteremtésében. Mester Attila Egy szuszra A könyvkölcsönző ár csak százharmincnyolcan vagyunk a faluban, hogy vasárnap eltemettük Velek Józsi bácsit. Ennyi embernek nem tartanak már könyvtárost, de még a könyveknek is csak egy nagy ruhásszekrényt adtak a téeszben. \ kulcsa nálam van, engem bíztak meg a kölcsönzéssel, pedig nem voltam én soha olvasó ember. Időm se volt rá. De amikor a fiaim elkezdték hordani hazafelé a könyveket, valahogy rákaptam a betűre. Aztán nyugdíjba mentem, megválasztottak tanácstagnak, és elvállaltam a könyvtárosságot is. Akkor még — tíz esztendeje — haíszáz kötetet kölcsönöztem évente, ma már csak a felét. Fogy a nép. Az emberek elmennek vagy meghalnak. Harminckét olvasom van. De ókét. legalább jól ismerem. Eljönnek hozzám, merthogy itthon is tartok egy látta könyvet, ne kelljen folyton bemenni az irodába, és én tudom, hogy kinek mit ajánlhatok jó szívvel. Rózsi néni egyedül él, a két lánya csak disznóvágásra jön haza. Vidám könyveket adok neki, meg Dumas-t. Végh Péter nehéz munkát végez, azt mondja, este elalszik a televízió előtt, hát csak krimiket ajánlok neki, ne fárasszam én is. Havonta, kéthavonta bemegyek a székhelyközségbe kicserélni a könyveket. Van egy nagy táskám, belefér vagy hatvan kötet. Odaengednek a polcokhoz, válogathatok tetszés szerint, mert a könyvtárosok is tudják, hogy én ismerem az olvasóimat. Hat-hét idősebb emberhez magam viszem cl a könyveket, mert betegek, vagy már nehezen járnak. Amikor elmegyek hozzájuk, leülünk és elmesélik, hogy miről szólt a könyv, amit éppen elolvastak. De megállítanak az utcán is az asszonyok: „most éppen ott tartok, hogy . . £s elmondják. Egész életemben jöttem, mentem, megszoktam az emberekkel való foglalkozást. Meddig csinálom.’ Amíg a kölcsönzési időm le nem jár, és vissza nem vesz a Nagy Könyvtáros. Nógrádi Gábor A MÜVÉSZHÁZASPÁR TÁRLAT Adósság törlesztése Régi adósságát törlesztette a művészházaspár és a művelődési központ együttesen a kiállítás létrehozásával. Érthető hát a felfokozott érdeklődés; mi érlelődött a hosszabb idejű „hallgatás” alatt a két jól ismert művészben? A kiállítást első látásra átfogni lehetetlen, mert a nagyszámú kép csak térosztó paravánokon fért el, s ez még tovább szűkítette a már oszlopokkal eredetileg is tagolt teret. Talán néhány festmény és az alumínium plasztikák elhagyása megoldotta volna a láthatóság problémáját. Annál is inkább, mert nem biztos, hogy a sokféleség bizonyított sokoldalúság is egyben. Ügy érzem, Horváth János képei nem tudnak úgy „élni” ebben a szűk térben, mintha az általuk megkívánt életteret biztosította volna, a kiállítás rendezőjeként. Horváth János képein az ember és természet viszonyát kutatja a festészet eszközeivel. A természet és a belőle kiemelkedő, s bizonyos mértékig elkülönülő ember harmonikus kapcso- laca megbomlik a gondolkodó lény öntudatra ébredésével, és megjelenik a rész és egész problémája. Az alá-íölé-mellérendeltség, Horváth János: Elmaradt találkozás. másik kép láttán fölmerül a kérdés: vajon mi vár a rákra miután elhagyta a számára biztosabb közeget, a vizet? (Rák). A természet mikrovilágára csodálkozó embert találjuk a Felfedezők c. képen. Már kevésbé friss hatást kelt a Magány H. Németh Katalin: Akármi megtörténhet. a természet folyamataiba való beavatkozás és az ezt feltételező megismerhetőség kérdései lappanganak a képek által ébresztett gondolatok mélyén. Az alkotásokon őselemek, föld, víz. napfény (tűz) tárják fel rejtett tulajdonságaikat, mu^ tátják meg ismeretlen alakjukat és még a sokszor látott is új élményként hat Horváth János festőiségén keresztül. Horváth dinamikus, feszültségekkel teli ember. Ezt közvetíti keze nyoma a, fény vibrálásában, karc'olt, kapart, lendületesen húzott villanásait, a csillogó vizen (Erdei patak), a jég által sokszorosan visszavert hideg fénytöréseken. Szinte látjuk, hogyan festi képeit. Gyors, biztos mozdulatokkal alakítva a formát, létrehozva az ellesett természeti jelenséget. (Áradás, Aranyhíd). Analizálja a napfényt és gazdag felülettel bontja elemeire az alkony és este határán megjelenő színeket. (Este). Néhány képen az ábrázolt időpillanat folyamattá tágul, képzeletünkben megindul a történés, hozzáadjuk a látványhoz saját élményeinket, s együtt tud gondolkozni festő és néző. (Elmaradt találkozás). Egy című vonalhálóba zárt alakja, amelyet a „már látott” formai megoldásán túl, a sokat emlegetett (de sajnos aktuális) téma magyaráz. H. Németh Katalin grafikái láttán felbolydul az addig nyugodt szemlélődő, s rádöbben, hogy egészen más világba csöppent. Ezeken a műveken az esztétikai élmény emberi viszontagságokat közvetít, a mindennapok szorongásainak képi megfogalmazásával. Ismeretlen, rejtélyes világ szereplői néznek velünk szembe, érezzük, valami történik velük (velünk) az elkövetkezőkben. A nagy kérdés: bele tudnak-e szólni sorsuk alakításába, befolyásolhatják-e a róluk szóló döntést, vagy kiszolgáltatottak egy tőlük független irányító hatalomnak? (Baglyok). Az Akármi megtörténhet c. képen a földön lapuló nyúl sorsa megpecsételődött. A túlélés reménye illuzórikus, de a „hátha- mégis” szituáció tipikusan emberi. A józanul gondolkodó értelem azonban kiszámíthatja, hogy a feje fölött köröző sas nem véti el a célt. A kép címe és tartalma így válik a valóságot megmutatva, gondolatébresztő ellentmondássá. H. Németh Katalinnál a grafikai tudás így értelmet mozgató eszközzé emelkedik, elkerülve a puszta dekorációvá süllyedés kísértését. (Kint és bent). Képi szimbólumai például galamb, macska, érthetőek, de új helyzetben találkozunk velük, új viszonyok alakulnak ki közöttük, s ezekben jelentésük felerősödik, izgalmasan érdekessé válik. (Enyhe gyanakvás.) Ha a továbblépés, a grafikai kifejezőerő gazdagodásának útját kellene egy képben kijelölnöm a Változékony reggelre szavaznék. Ez a sokszínűség, élményt adó változatosság a követendő, nem a Téli reggel (és nem Vekker!) tanulmányszerű megoldása. Minden bizonnyal a jövőben tovább finomodik ez a művészet és kiteljesedetten talál egymásra a mély tartalom, valamint a neki megfelelő forma. A művészházaspár tárlata kiemelkedik a Nyíregyházán megszokottak sorából és bátran ajánlható a művészetkedvelők figyelmébe. Papp Tibor Lakatos István: Boszorkány Az álom függönye mögött e kék hajnali órán törli a bőrére tapadt holdfényt egy szép boszorkány. Űzöm hét napja a tavon, de ö — köd, pára. telleg: míg megragadom, változik vízzé és nyakig ellep. Ej vagyok? Rámhajnalodik. Beragyogom? Kilobban. — Ne fuss, feltündököltelek, így sem fonhatsz be jobban! Lidérc? Tündér? Nem is tudom. Csobban a vízsodorba. Ha kövei meghajítom, ő mint csókot visszadobja. Remeg a tő fölött az ég, sás, nád zászlója lebben. — Hogyha sötét lesz, jól vigyázz, kés leszek a szívedben! KM HÉTVÉG! MELLÉKLET
