Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-02 / 27. szám
1984. február 2. Kelet-Magyarország 3 Jelzések S zondi Sándortól, a Nyíregyházi Mezőgép Vállalat • törzsgyárának egyik dolgozójától hallottam: „A gazdasági vezetők és a dolgozók közötti kapcsolat jó. Ügy tűnik, a közös gond. és a megoldásuk közelebb hozta egymáshoz az embereket. A Nyírbátori Fúrógépgyárban szintén munkások mondták el: az idén megkezdik az RTA—75-ös r-"di- álfúrógépek gyártását. Ezt is, mint sok sikert aratott elődjeit, sokszor jó ötleteikkel segítik a munkások is. Alig van. olyan nap, hogy ne érkezne különböző hasznosítható jelzés, észrevétel a 42 szocialista brigád több, mint félezer tagot számláló kollektívájából. Egyszer a fegyelem javítására, másszor az anyaggondokra, a munkaszervezési hiányosságokra adnak jelzéseket. V. G., az egyik építőipari vállalat egyik termelés- irányítója említette: „Sok a tartalék az anyagtakarékos- ságban. Ha tonnánként csak 1 kiló vassal használnánk kevesebbet, már az is tetemes eredményjavuláshoz vezetne.” Másutt az egyik munkás így figyelmeztetett: „Megkezdődött a vállalattól az elvándorlás. Van, akitől szívesen szabadulunk meg, de van olyan is, akitől nem. Jó lenne, ha ezekkel beszélgetnének a vezetők.” Sz. L., egy vasasüzem bizalmija: „Gond a határidők szorossága. Ha az a kívánalom, hogy a gyártmányokkal idejében készüljünk el, idejében kell megkapnunk a technológiát is. Ha késik, lemaradunk.” Javaslatok, kezdeményezések, ötletek? Inkább csak jelzések. Figyelni kell rájuk. Mert ha mindent nem is kell — s nem is lehet — „beépíteni” a különböző tervekbe, de könnyelműség lenne, ha nem hasznosítanánk, e jóindulatú, a jobbítás szándékával csaknem mindennap elhangzó jelzéseket, azokat, amelyek munkásoktól, termelésirányítóktól, fiataloktól, nőktől származnak. Az irányítás különböző posztján lévők nagy tartalékát képezik ezek a javaslatok — ha a nehezebb körülmények között helyt akarnak állni — akkor minden hasznosítható ötletre, megjegyzésre figyelni kell. Elsődíjasok S zenzációt egyáltalán nem sejtető hírként csupán annyit is írhatnánk, hogy az 5-ös Volán vállalatnál a napokban megrendezett Ki minek mestere? vetélkedőn a karosszérialakatosok versenyét Tóth István nyerte meg, míg a gépjármű-villamossági műszerészek között Bene István ifjú szakmunkás bizonyult a legjobbnak. Hogy mi érdemel ennél mégis több figyelmet? Elsősorban az, hogy e vetélkedők megrendezése a vállalat gazdasági vezetése és a KISZ-bizottság részéről már hagyomány, s az sem mellékes, hogy szép számmal gyűlnek össze fiatalok, hogy összemérjék tudásukat. Presztízst jelent a szakmabeliek előtt, ha valaki ezt a versenyt megnyeri. No és a vállalat nem sajnálja a pénzt, a jutalmakat a legjobbak díjazására. A két első helyezett külön-külön négy-négy ezer forintot kapott, míg a dobogó második fokára került Kardos András lakatos 3, a harmadik helyezett Román Antal pedig kétezret. Hasonlóan díjazták a gépjármű-villamossági műszerész, második helyezett Szilágyi Jánost és a harmadikat, Gaál Attilát. Értékes ajándékokkal honorálták a negyedik, ötödik és a hatodik helyezetteket is. összesen 47-en vettek részt a két szakma részére meghirdetett versenyen. Bizonyára sok-sok órát, olvasást fordított e népes ifjúmunkásgárda arra, hogy méltóképpen képviseljék szakmájukat, s ne hozzanak szégyent mestereikre. S, hogy végső soron ki nyert? Az ifikkel együtt mindenképpen a szakma és a vállalat; mert ezekre az ifjú mesterekre valóban büszkék lehetnek. Farkas Kálmán _______________________/ A SZAMOS MENTI ÁLLAMI TANGAZDASÁG mátészalkai központi telepének forgácsolóműhelyében Tóth Árpád rakodógép munkahengerét szabályozza esztergagépen, (cs) K rúdy Gyula után álomfejtéssel próbálkozni hiábavaló dolog. Nem is akarom ezzel untatni az olvasót. Gyakran tapasztaljuk, hogy éjszakai álmaink olykor olyan jelenségekre, tényekre irányítják figyelmünket, amelyekről éber tudatunk nem vesz tudomást. Néhány napja álmomban Budapestre utaztam. A Haj- dú-expressz jó tempóban haladt. A fülkében iszonyú hőség, mindenkiről lekerültek a vastag kabátok, pulóverek. Az ablakon túl a behavazott táj kínálta — legalább a tudat számára — a frisseségét. A vasúti sínektől nem messze cserjék, bozótos tisztások váltakoztak szántóföldekkel, legelőkkel. Hirtelen kivilágosodott. Ragyogott a téli reggel. A bozótosban fácánok keresgéltek, feltűnt egy őz is. A réten nyulak kergetőztek, az egyik megállt, leült. Mintha a vonatot nézte volna. A szántóföld feiett varjak keringőztek, csapatba verődve gomolyogtak, gyásszal keretezték a hómezőt. » Alom..» Ahogy visszagondoltam a pihenő nyúlra, hirtelen elszomorodtam: elvesztettem gyermekkori szavaim egy részét. Nem az jutott eszembe, hogy nyuszit vagy tapsifülest látok, hanem nyulat. Nem madárkák hajoltak a szélre, hanem madarak. S az öregember, öregasszony nem apóka, anyóka már, ahogy az ágy nem ágyikó, a ruha nem ruhácska. A legritkábban szemerkél, szitál, zuhog, ömlik, szakad, csak egyszerűen esik. Mokasszin — exportra ♦ A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet kismama- szalagján műszakonként 500 pár férfi mokasszint készítenek szovjet exportra. (Gaál Béla felvétele.) SZÜKSÉGBŐL ERÉNYT ELÁRASZTOTT VESZTESÉGFORRÁS L eáldozott a kupecek napja Beregben, legalábbis fent, a Iónyai könyökben. No nem azért, mintha üresen állnának az istállók... De a mátyusi, kerecsenyi gazda ma már szemébe nevet a rajta kereskedni akaró vásározón, szinte az utolsó darabig a téesznek adja el a jószágát. Pedig akkor, abban a pillanatban az idegen kereskedővel kötött alku tán még többet is hozna a konyhára. De később... Három-négy éve kezdtek -új szelek fújdogálni e három, a Tisza és az országhatár közé szorult faluban, amikor új vezérkart választottak a Ti- szakerecseny, Mátyus és Ló- nya határában gazdálkodó Dózsa Termelőszövetkezet élére. Az addig veszteséget veszteségre halmozó gazdaság eleinte észrevétlenül ugyan, de egyre több nehézséget gyűrt le, a négy évvel ezelőtti ötvenmillió forintos termelésük két és fél szeresére emelkedett, s a nyereségükre sem panaszkodhatnak. És ami még szembetűnőbb, a szövetkezetnek saját bajainak orvoslása mellett volt ereje segíteni a háztáji gazdaságoknak is. Igaz, rájuk is fért a segítség. Megerősített hagyomány Hogyan lehet a szükségből erényt kovácsolni? — lehetne a mottója az alábbi soroknak. — Valamikor jó három éve volt egy átfogó pénzügyi vizsgálat a szövetkezetben, s az egyedi rendezés során többek között előírták a szarvasmarhatelepünk rekonstrukcióját is, mely egyik előidézője volt korábban a veszteségeknek — eleveníti fel az indulás keserves éveit Bencs Tibor, elnök. — Osztottunk, szoroztunk, s mikor kijött a végeredmény, csak néztünk egymásra: honnan szerzünk mi tíz millió forintot a felLehetne folytatni a sort. Másképpen mondjuk vagy másképpen is gondoljuk? A nyuszi, a madárka, az apó, a ruhácska és társaik nemcsak másképpen nevezik meg a dolgot, hanem kifejezik a beszélő viszonyát is a tárgyhoz, a személyhez, az állatokhoz. Az érzelmi veszteséget fájlaltam, a közlés el- szürkítésére való törekvés napi tapasztalatai szorították össze a torkomat. Ügy éreztem, hogy meghalt bennem valaki, aki nagyon közel állt hozzám. S nem tudtam róla, nem hajthattam le a fejem szégyenkezve, mert nem tettem semmit az életben maradásáért. Felébredtem. Sóhajtottam, hogy szerencsére csak álom volt. De ettől egyáltalán nem lett könnyebb __ (n. i. a.) újításra! Ez tehát járhatatlan út volt. De a veszteségforrást el kellett apasztani. Ekkor született az ötlet: mi lenne, ha megerősítenénk az itteni állattenyésztő hagyományokat, hia a jószágállomá- nyunk egy részét kihelyeznénk a háztáji gazdaságokba!? A gondolatot a tett követte. A szövetkezet tulajdonképpen könnyű helyzetben volt, hiszen az itteni ember mindig szerette a jószágot, értett is hozzá, ám az utóbbi években egyre több istálló állt üresen, hiszen a szövetkezet nemigen tudott segíteni az állattartóknak. Felmérték tehát az igényeket — ki hajlandó bíbelődni a téeszte- henekkel,--borjakkal? %— s talán az ötlet kiagyalói is meglepődtek az érdeklődés nagyságán. A szövetkezetnek ma már négyszáz kihelyezett szarvasmarhája van a három faluban, s elérték, amit a kezdetkor aligha gondoltak, az igényeket már ki sem tudják elégíteni. — Az akció 1982-ben indult, s tavaly kétszáz hízó- marhát már vissza is vásároltunk, de helyettük adtunk újabb kétszáz jószágot — folytatja az elnök. — Most persze joggal kérdezheti az idegen, milyen előnyöket élvez ezzel a szövetkezet. Csak a rekonstrukción hétmillió forintot nyertünk. Hárommilliót ugyanis mindenképpen rá kellett fordítanunk a telep felújítására, de nem tizeit... ! Sorolom a többit is! A magas amortizációs költség a háztáji állományt nem terheli. A kihelyezett jószágok önköltsége kilónként két forinttal kisebb, mint a szövetkezetnél. De az állami támogatást a kihelyezett állomány után a tejre, a húsra is mi kapjuk. Ráadásul olyan kereseti forrást biztosítottunk a három faluban, melyre itt a téesz- ben nemigen lett volna lehetőség. Á háztájiban Jól járt tehát a közös gazdaság, de miért vállalkozott vajon a tag az együttműködésre? A kérdés egyik legjobb ismerője Pethő Gábor, a szövetkezet háztáji megbízottja. — Miért vállalkozott...? — kérdez vissza. — A pénztárcája miatt. Ezen a vidéken ha valaki mellékjövedelemre akar szert tenni, csak a föld, csak a jószág jöhet számításba. És olyan rendszert dolgoztunk ki, mely a kis pénzű, kis tőkéjű családok boldogulását is lehetővé teszi. A jószágokért a kihelyezés pillanatában ugyanis mi nem kérünk egy fillért sem. Megkapja az illető mondjuk a borját, s az árát csak akkor fogjuk le tőle, amikor nekünk visszahozza három-öt mázsásra felhizlalva. A háztáji irányítója mindezt Mátyus felé autózva mondja, s hozzáteszi még, hogy a szövetkezet természetesen ad kellő szálas takarmányt és szemes terményt is. Mert enélkül alig érne munkájuk valamit. A csöppnyi falu főutcáján fékezünk, Csatári József traktoros portáját vesszük szemügyre. A lakás gyönyörű, de mutatja a porta is: itt szeretik a munkát. A háziasszony kalauzol bennünket, nyitja az istállóajtót, s nézzük a tizenegy jószágot. Hét a saját, a többi a szövetkezeté. — Ügy tekintsenek erre az istállóra, hogy a ház ára innen származik — mondja Csatáriné. — Négyszázötven ezer forintig számoltuk a lakás költségeit, aztán félbehagytuk ... Az biztos, ha nem tartanánk tehenet, hízómarhát, még mindig a régi lakásban szoronganánk. Vendéglátónk szívesen beszél mindennapjairól, s mindinkább körvonalazódik bennünk: nem irigyelni kell, hanem értékelni az itt hízó forintokat. Pontosabban a pénzt lehet, de a munkát... ! Csak ivóvízből naponta ötven vödörrel kell hozni — szerencsére csak innen a szomszédból —, mert hiába a Csatári-portán a vezetékes víz, ha kiszáradt a kút. A szomszéd faluban, Ló- nyán Laczkó Gyuláéknál is hasonló kép fogadja a látogatót, itt is tucatnyi tehén, üsző ropogtatja a szénái; melyből hatalmas kazlat hordott a nyáron a gazda. Kapott a szövetkezettől is, de a többségét maga gyűjtötte ősze. Kaszált a töltésen, de a kisebb tisztásokon, vizesebb területeken is, ahol a szövetkezet engedélyével ingyen vághatja le a füvet. Visszajönnek a fiatalok — Tudja mit mondok én magának? — néz ránk a gazda, nyugdíjas, aki korábban állattenyésztéssel foglalkozó brigádvezető volt a közösben. — Hagyjon bennünket boldogulni a szövetkezet, a többi már a mi dolgunk. És hagy-e? — nevet huncutul. — Nézzenek szét a portán ... ! Itt akár abba is hagyhatnánk ezt az írást, de néhány adat még befejezésképpen. A háztáji gazdaságok a múlt évben a szövetkezeten keresztül tizenhatmillió forint értékű sertést, szarvas- marhát, tejet értékesítettek, de az idén újabb milliókra számítanak. És ami talán a legtöbbet mond: három év alatt megduplázódott a szövetkezetben elhelyezkedő fiatalok száma. Mert itt a ló- nyai könyökben is tisztességgel meg lehet élni. És ezek után ki sajnálja a hoppon maradt kupeceket... ! Balogh Géza ŰJ GÉP SEGÍTI a termelést a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál. A nagy teljesítményű, folyamatosan ragasztó présgéppel a termékek egy részét ragasztásos eljárással készítik, (elek)
