Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-14 / 11. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET vánul. Ezúttal Moszkvában a magyar negyvenesek korosz­tálya mutatkozik be: Dienes Gábor, Galambos Tamás, Kocsis Imre, Szkok Iván, Nagy Gábor, Kárpáti Tamás, Zrínyitalvi Gábor és Földi Péter művei a realizmus ha­tárait igyekeznek tágítani. A megnyitón a moszkvai művészeti élet számos kiváló képviselője vett részt, s élénk társalgást folytatott közös te­endőkről Galambos Tamás és Szkok Iván festőművészekkel, akik a magyar szövetség kép­viselőiként és kiállítóiként vettek részt a vernisszázson, továbbá Orosz Péter szob­rászművésszel, aki a tárlat rendezője volt. Különösen nagy sikert aratott Galambos Tamás mesevilága, amely te­lített intellektuális problé­mákkal, továbbá Szkok Iván 1956-os sorozatával, Kocsis Imre fotórealizmusával, Földi Péter falusi motívumaival. Szép szokás szerint, a meg­nyitón megjelent szovjet fes­tőművészek közül M. W. Iva­nov és A. Szurovcev meghív­ta magyar festőkollégáit moszkvai műtermükbe, Iva­nov és Szurovcev egyaránt nagy gonddal dolgozza fel a régi Moszkva hangulatát, sőt M. W. Ivanov szentendrei, budapesti, pécsi, soproni té­májú képeit is bemutatta küldöttségünk tagjainak. Mindez szintén a kölcsönös forrásanyagra és a feldolgo­zás hevületére utal, annál is inkább, mivel Szkok Iván és Galambos Tamás Szuzdalban, Vlagyimirben is járt, s a pompás műemlékek az élmé­nyeken túl motívumgyűjtést is eredményeztek számukra. Máskülönben Moszkvában tetőzik a téli tárlatélet. A Manézsban gyűjteményes képzőművészeti kiállítás mu­tatja be a munkáshétközna­pokat, a Művészek Üj Köz­ponti Házában a csehszlovák színháztörténet kollekciója mellett a fiatal alkotók állít­ják ki kísérleteiket. Nagys bású portrékiállítás is lát tó, valamint az örmény tészet nagy alakjának, Mir Abetiszjan emléktárlata, lóban impozáns anyaggal merkedhet a moszkvai köz ség. Abetiszján ugyanis ni csak Szárj án utóda, har mesterművek egész sori Matisse és a korszerű eure törekvések örökségét is • lalta. Losonci Mik Földi Péter festömflvés* alkotáia festőművész alkotása r ■ / ■ Galambos Tamás Sóstó is találkozóhely! A Magyar és a Szovjet Képzőművész Szövetség kö­zött ismert jó kapcsolat ala­kult ki régóta, amely a szí­vélyességen túl abban is megnyilvánul, hogy tagjai kö­zös nemzetközi művésztelepe­ken vesznek részt. Együtt dolgoznak, a magyar és a szovjet képzőművészek a kecskeméti tűzzománc mű­helyben, a hajdúböszörményi, a sóstói, nagyatádi művészte­lepeken és másutt is, több alkalommal Kárpát-Ukrajná- ban, a Kaukázusban és a bal­ti köztársaságokban. Képző­művészeink előszeretettel ke­resik fel Szovjet-Üzbegisztánt is. A kapcsolat rendszeres ki­állításcserékben is megnyil­Magyar festők kiállítása Moszkvában r Eötvös Károly emlékezete Új emléktáblával gyarapodott a megyeszékhely--------ITT LAKOTT-------­DrEÖTVÖS KÁROLY 18^2 —1916 A TISZAESZLÄBI PER ÁRTATLAN VÁDLOTT AIMAK VILÁGHÍRŰ VÉDŐJE AZ 1882-83-AS ÉVEKBEN VÁROSI TANÁCS FIB. NYIFTURIST 1983 Nyíregyházán a megyei bíróság szom­szédságában a Bocskai utca 8. szám alatti épület falán új emléktábla látható, amely arra utal, hogy az 1882—1883. években itt lakott Eötvös Károly ügyvéd, a tiszaeszlá- ri per ártatlan vádlottainak világhírű vé­dője. Alkalomszerű felidézni, hogy ki is volt Eötvös Károly. A Veszprém megyei Mezőszentgyörgyön 1842. március 11-én született és Budapes­ten halt meg 1916. április 13-án. Ősi ma­gyar családból származott, gályarab is volt felmenői között. Huszonegy éves ko­rában részt vett az Almásy Pál féle Habsburg-ellenes összeesküvésben, S ezért pár hónapig fogságot szenvedett. Elsősor­ban politikus volt, a Függetlenségi Párt vezető egyénisége és ügyvéd, törvényszéki és parlamenti szónok. Ellenzéki újságíró­ként az „Egyetértés” hasábjain igen ered­ményesen irányította az ország nemzeti szellemű politikáját. A reformkori libera­lizmus lelkes híve. De kitűnő író is volt Eötvös, s amikor politikai szerencsecsilla­ga lehanyatlott, éppen irodalmi sikerei kárpótolták. így 1901—1909 között huszon­négy kötetben jelentette meg munkáit. E sorozat három kötete volt „A nagy per, mely ezer éve folyik s még nincs vége” című műve, amely 1904-ben, azaz éppen nyolcvan éve jelent meg. Az eszlári per koholt per volt, s 1883. június 19-e és augusztus 3-a között Nyír­egyházán a városi tanács új palotájának emeleti dísztermében került végtárgyalás­ra. Eötvös Károly szerepe valóban perdön­tő volt, megnyerte a nagy pert! Hétórás védőbeszéde a magyar törvényszéki szó­noklat máig kimagasló mintapéldája. Eb­ben egyebek között így összegezte ügyvé­di hitvallását és a perre vonatkozó felfo­gását: „En nem akartam megengedni, hogy a mi parányi erőm van, azt jel ne használjam arra, hogy ily átkozott moz­- _______________ galomnak, mely a tiszaeszlári per körül állott elő, útját ne álljam.” Eötvös Károly nemcsak kitűnő jogtudós, de bátor ember is volt: „... hát hol van Solymosi Eszter? Miért intézik e kérdést a zsidókhoz és mi­ért nem a nagy hatalommal bíró herceg- prímáshoz, vagy e nemes vármegye kitűnő főispánjához?” kérdezte, majd így foly­tatta: „A vizsgálóbíróság kezében volt a hatalom, a rendőrség kezében a mód: ki­deríteni a rejtélyt; a vizsgálóbíró nem tud­ta, a rendőrség nem volt képes; az egyik­nek ügyejogyottsága, a másiknak élhetet­lensége a legfőbb baj, amely miatt ezen ügy ide fejlődhetett!” Jól ismerjük a gyógyítás történetéből, hogy a kuruzslás és babonák ellen hatáso­san csakis a természettudományi megala­pozottsággal bíró orvosi gyógymódok ve­hették fel eredményesen a harcot. Ugyan­így az igazságszolgáltatás berkeibe befér­kőzött vérvádbabona is kizárólag az ekkor legmodernebb törvényszéki orvostani is­meretek nemzetközi méretű összefogásával lepleződött le. Napjaink hiedelmei és ba­bonái kapcsán is megszívlelhető Eötvös Károly haladó felfogása: „A vérvád... ki­irtására nem vizsgálóbíró, nem törvény­szék és nem akasztófa kell, hanem kell falusi néptanító!” Száz évvel ezelőtt felmentették a hóna­pok óta ártatlanul fogva tartott zsidókat, de a vérvád lehetettségét nem mondták ki, s a koholmányok értelmi szerzőit nem ültették a vádlottak padjára. Jól érzékel­tette mindezt Krúdy véleménye: „Csak az eszlári pór nyíregyházi tárgyalását kellett végigfigyelni, hogy a népmesék, népmon­dák, legendák és babonák világát jobban megismerje a hallgató, mintha egy könyv­tárnyi könyvet olvasna végig a néplélek- ről. Dr. Fazekas Árpád SXr Andrásnap felé az idi „Andrásnap felé az idő, sürven tornyozik a felhő, a bárányok sírnak, rínak panaszkodnak a gazdának.” Idősebb Juhász Józseffel jó tíz éve találkoztam legelőször. A jugoszláviai Ohridban sze­repelt az ajaki népi együttes a nagykállóiakkal együtt. Téli népszokásokat mutattak be, regölést, betlehemezést, fonót és természetesen sok-sok tán­cot. Szerencsém volt részt ven­ni a munkában, s az előadáson is ott voltam, amit a szkopjei televízió egyenesben közvetí­tett. Józsi bácsi a maga táncát táncolta — soha kétszer egy­formán, — fűzte, cifrázta a motívumokat, akár negyed órá­ig is egyfolytában, sűrű tap- sos csapásait sokan megpróbál­ták eltanulni tőle, kevés siker­rel. Nemrég Ajakon jártam, gondoltam megkeresem. — Nem lesz az otthon — mondták. — Ki tudja merre legeltet. — Mindegy, megnézzük. A háza a falu szélén áll. Ott telepedett meg, mert közel a rét, csak át kell hajtani a ju­hot az árkon, s már ehet. Ahogy megálltunk a takaros porta előtt, s tanakodtunk: va­jon merre lehet, meg is láttuk nem messze, ahogy botjára tá­maszkodva áll a fölmagzott gyékény között. Nem sokat őriz most, húsz-harminc ha le­het. Hirtelenjében nem is tud­ta mit csináljon, behívjon-e a házba, vagy kint beszélgessünk, végül mégiscsak bementünk. Hideg szél mozgatta a foszló, fehér gyékénybugákat. And­rásnap felé az idő. — Bizony — mondja. — Andrásra jár. Ilyenkor terelik be a ridegen tartott állatot. Je­les nap volt ez valamikor. —: Hát a bűujjú ing mikor volt Józsi bácsin utoljára? — A nyáron, a falumúzeum­ban. Külföldi turistacsoportnak táncoltunk. Akkor. Azóta nem, mert valahogy nem akar jóra jönni ez a táncegyüttes. A fi­am is belefogott a juhászaiba. Felvállaltak a két vömmel ezerötszáz birkát és azzal van­nak. Nem érnek rá táncolni. — Pedig a Juhász család nél­kül nehezen képzelhető el az ajaki népi együttes. — Valamikor mi adtuk ki szinte az egész csoportot. Fia­im, lányaim, sógorok, rokonok. Be is konferálhattak volna bennünket, hogy következik a .Tuhász-tánccsoport. Legutóbb a vb-ülésen is foglalkoztunk az együttes ügyével. Mondták, hogy az általános iskolásokat akarják megtanítani az ideva­ló táncokra. Nem tudom, még nem láttam őket. Szeretnék köztük már egyszer körülnéz- ni. — Józsi bácsi hogy tanult meg táncolni? — Ezeket az alföldi pásztor­táncokat én még vékonyka le­génykoromban tanultam. Az öreg juhászok látták, hogy fürge vagyok, tanítgattak. Kezdtem megfogni a csapáso­kat. Szabad táncok voltak ezek, mindenki maga fűzte össze, a saját fantáziája szerint. Mi úgy hívtuk, hogy „kirívó” tánc. Aki jól járta, kirítt a kocsmában a többi legény közül. Megnézték a lányok. Közben míg beszélgetünk, — egy kancsó halványpiros bor is került — elment a birka. A Laci fiú jön jelenteni, hogy nem látja sehol. Előkerül az egyik sógor is. Nézünk egy­másra: most mi lesz. Kínosan érzem magam, hisz végül is én vagyok az oka. — A nyomát nézzétek gye­rekeim — mondja a két fiú­nak. — Mit fogtok csinálni, ha majd az ezerötszázból kiszakad tíz-húsz és elmegy másfelé? Észre se veszítek. — Nem megy az másfelé, mint a többi — mondja.vala­melyikünk. — Dehogy nem. Eszik, eszik, rág, egyszercsak már nem ab­ba az irányba van a feje, mint a másiknak. Mindegy: a birkát megtalálja a jó juhász. Egyet is meg kell találni. Végül valóban megtalálják, a falu másik végében, s be is zárják őket, mert alkonyodik. — Nekem az apám is, a nagyapám is juhász volt — mondja Józsi bácsi, és tölt a „nagy ijedtségre”. — Nagy­apám mellé már kijártam. Apám egyéni juhász volt, a sa­játját legeltette. Nála bojtár- kodtam. 36-ban ide nősültem Ajakra. Szívesen fogadtak a családba: 250 juhot hoztam a házhoz. Aztán bevittek katoná­nak, 44 András napján el is fogtak. Juhászt nem is lett volna illő másnapon elfogni, mint a beterelés napján. Pá- szolt nagyon. No, a fogságban elvégeztem a mozgalmi iskolát, (mennyi jó magyar munkás­ember volt ott!) mozgalmi em­bert faragtak belőlem. Belép­tem a kommunista pártba, az­óta sem tudok kimaradni sem­miből. Idős Juhász József tanác népfronttag, önkéntes rei népi' ülnök. Több kitün birtokosa. Már nyugdíjas, nem hagyja a tsz juha néptáncmozgalomban a Lajos által elindított első pülj páva óta dolgozik, í csak táncol, tanított is, f töttek is tőle. Ismerik a táncantológia szerkesztői, emlegetik, mint az „abs színpadképes” juhászt, a köz táncainak, dalainak av tolmácsolóját. — A Népművészet me cím hogy nincs még meg? — Felterjesztettek eg; rá, nem tudom, hogy mo lódott le. Talán arra goi tak: kijön még az öregből is, van még ideje. — Csak egészség legyen — Juhászbundában élte az életemet, a fasorokban árokpartokon. Nincs az én bámban most se fokoló. ' is nyitott ablaknál als Egyszer voltam beteg. Kiv gyökerestül egy nagy ny, olyan vastag volt, mint it kályha. Nagy gödör lett i lyén. Belementem a szél ott ettem, aztán élalui Hát az a föld, amit nap ért, megártott. Ébredek, zem a nyájat, messze van. nék fel, nem tudok. Bet gattak a körzeti orvosig, nan meg elvitt a mentő dába. Fél napig vizsgáig; aztán visszahoztak. — , bácsi — mondja az orvo: kijön elém a hordágyho; két kutya azóta is ott ül róban, nem lehet őket ell ni. Amíg rendeltem, rr benéztek az ajtón, ha jött, vagy ment rajta. Ott vártak engemet. j amikor a mentő hozott felé, futottak utána a k nyomban. Beesteledett, búcsúzorr kapu mellett nagy szürki tya ül, igazi „munkaki amivel tehenet is lehet h ni. — Ez volt az egyik? — dezem. — Hol van az mái mondja Józsi bácsi. A k se örök életűek. „Esteledik, alkonyodik, gulya, ménes takarodik, a számadó káromkodik, mert a bujtár jó bort is

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents