Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-10 / 7. szám
1984. január 10. Kelet-Magyarország 3 Biztató változások Verseny a fogyasztókért A kereskedelemben mutatkozó mostani vál- • tozások alapja az áruhiány visszaszorulása, o kínálat gazdagodása. Ezen az alapon bontakozhatnak csak ki a szervezeti és az érdekeltségi rendszer módosulásának eredményei. Itt van például az a tény, hogy az állami és a szövetkezeti szektor hosszú ideje egymással párhuzamosan működik a kereskedelemben. Ennek vajmi kevés hatása volt a vásárló közérzetére addig, amíg a két szektor tevékenységét területileg elhatárolták: a városokban működtek az állami vállalatok, a kisebb településeken a fogyasztási szövetkezetek. Ám amikor ezt a területi elhatárolást feloldották, és azt mondták, vállalat vagy szövetkezet ott nyithat boltot, ahol jónak látja — már adva volt a verseny lehetősége. A fogyasztóért korábban csak elméletben folyó verseny azonban csak akkor válik — vált? — érzékelhetővé, amikor a vállalatok és szövetkezetek egyaránt elegendő és választékos árut szerezhettek be. Ebbe a versenybe mostanában mind több egyéb szervezet is bekapcsolódik. Első helyen említhetők a nagykereskedelmi vállalatok, amelyek sorra nyitnak kiskereskedelmi üzleteket; gondoljunk csak a Módi butikokra, a Vasért, a Domus vagy az Amfora üzleteire. Mellettük egyre nagyobb számban jelennek meg a termelő vállalatok minta- és márkaboltjai. Ruha- és bútorgyárak, a harisnyagyár, több textilgyár, cipőgyár nyitott a közelmúltban üzleteket szerte az országban, főként a nagyobb településeken. A nagykereskedelmi vállalatok és a gyártók elsősorban saját boltjaikban árusítják az igazán kelendő termékeket. A szövetkezetek, a kis- és nagykereskedelmi vállalatok, a termelők üzletei mellett mind több a magánkereskedő; a butikosok, az autóalkatrész-kereskedők, a régiségboltosok. A fogyasztási cikkek túlnyomó többségét természetesen ezután is a szocialista szektor értékesíti, amely az érdekeltség fokozásával válik versenyképessé és a fogyasztók számára rokonszenvesebbé kellemesebbé. Az állami és a szövetkezeti boltok, vendéglátóhelyek egy részének szerződésbe adása igen lényeges változás. A szerződéses boltvezető saját felelősségére és saját zsebére kereskedik: kockáztat, vállalkozik. Személyes, anyagi érdeke, hogy a vásárlókat kelendő áruval és jól szolgálja ki. Szerződő partnerének — a vállalatnak vagy a szövetkezetnek — az előre megállapodott összeget kell hónapról hónapra befizetnie; ami hasznot ezen felül elér, ami költséget megtakarít, az személyes jövedelmét gyarapítja. Mindez együtt — a nagykereskedelmi, a gyári és a magánüzletek megjelenése, illetve az anyagi érdekeltség jelentős fokozása a kiskereskedelemben és a vendéglátásban — alapvetően megváltoztatja a kereskedelem arculatát. Ahol az érdekeltség diktálja a teendőket, ott jobban érvényesülnek a fogyasztók érdekei, javulnak a vásárlás feltételei, körülményei. Ahol a boltvezetők személyes, anyagi érdeke az eladás, ott jobban megbecsülik a vevőt, és minden tekintetben igyekeznek a kedvébe járni. E nnek a lassan kibontakozó versenynek azonban, mint már említettük, előfeltétele a viszonylagos árubőség. Hiány- helyzetben inkább visszaélni, semmint élni lehet az önállósággal, az anyagi érdekeltséggel. Tekintettel azonban arra, hogy a gazdaságpolitika egyik alapvető célja a lakossági áruellátás színvonalának megőrzése, sőt ahol lehet, javítása, számíthatunk arra, hogy a kereskedelemben lezajló szervezeti változások fokozatosan meghozzák a várható eredményt: a vevő nagyobb megbecsülését. G. Zs. Városból vidékre Az állomáson mikrobusz Vidékről városba járni dogozni, nincs ebben semmi, majdhogynem természetes. Városból járni védekre dolgozni, nem megszokott dolog. Pedig sokan járnak a nagyobb településekről a kisebbekbe. Hogy miéft, ez minden embernél más és más. , Szabó Kálmánnal a vasútállomáson találkoztam, a nagykállói vonatra várt, a miértre pedig a következőket válaszolta. — Az én esetem, nagyon egyszerű. Nagykállói vagyok, világéletemben itt dolgoztam a szövetkezetben. Aztán beköltöztünk Nyíregyházára, mert ahogy nőttek a gyerekek, jobbnak láttuk, ha a városban tanulnak tovább — de továbbra Nagybakóban dolgozom... Simon József esete már más történet. Vele az autóbuszállomáson futottam ösz- sze, Demecserbe, a munkahelyére tartott. — Tizenöt év alatt ez a hetedik munkahelyem, sehol sem találtam meg a számításomat. Oda megyek, ahol többet fizetnek. Egyébként kőműves a szakmám, de értek minden építőiipari munkához. Persze ne higgye az olvasó, hogy a városból kijáró dolgozók mind várdorló munkások. Kovács Árpád például nagyon is ragaszkodik munkahelyéhez. így beszél róla: — Négy esztendeje mentem a belegrádi perlitelemgyár- ba dolgozni — kezdi a beszélgetést a magasra nőtt, harmincéves fiatalember —, Debrecenben érettségiztem, gépésztechnikus a végzettségem. Először Nyíregyházán helyezkedtem el, de nem éreztem jól magam a munkahelyemen, meg úgy éreztem, neun kapom meg a munkám után járó fizetséget. Ezek után kerültem Beleg- rádra kemencekezelőnek. Tősgyökeres nyíregyházi létére így lett kijáró dolgozó. Nem bánta meg. Két éve művezetőnek neveztek ki, közben több szaktanfolyamot elvégzett. — Mindennap vonattal járok ki. Az állomás nincsen messze, a Toldi utcán lakom. Belegrádon már vár bennünket a gyár mikrobusza, azzal megyünk az üzembe. Időben ez nem több, mintha mondjuk a Jósavá- ros.ból járnék a déli ipartelepre dolgozni. Félóra az egész. Az tűi költ ség nagyobb részét téríti a vállalat. így anyagilag sem kerülök hátrányba. Sőt kedvező a helyzet, hiszen a havi hatezer forintot megkapom, amihez még a prémium is jön. Azt hiszem a városban ennyit nehezen keresnék... Fejlődő Nyírcsászári. A főút mellett impozáns látványt nyújt az új orvosi rendelő és a szolgálati lakások. (Elek Emil felvétele) Az új munkaszervezés premierje Hattonnás lendület Űj munkaszervezés szükséges — mondta '83 december elején Rau András, a Balkányi Állami Gazdaság főmérnöke, amikor a téli gépjavításról beszélgettünk. Elsorolta, hogy traktorból 50, tehergépkocsiból 16, pótkocsiból 96 vár fő- és középjavításra. Emellett sok az önjáró be- takarító-rakodógép, rengeteg a munkagép. A szerelők száma viszont kevés, még akkor is, ha a traktorosok, gépkocsivezetők télen szintén szerelőként dolgoznak. Az új munkaszervezés lényege, hogy munkabrigádokat szerveznek és a brigádok 1984. január 1- től teljesítménybérben dolgoznak. Mindebből kitűnik: Balkányban a gépszerelés eddig órabérben történt és bár a szerelők lelkiismeretes, jó szakmunkások, anyagilag kevésbé voltak érdekelve a gyors munkában, a munka hatékonyságának növelésében. Mindezekről szó volt azon a megbeszélésen is, ahol a vezetők a gépszerelőkkel ismertették a január másodikéval kezdődő új munkarendet. Voltak vélemények pró és kontra, de ahogyan azt tervezték, január másodikén már az új munkarend szerint kezdődött a műhelyben a gépek javítása. Most nem a főmérnökkel, hanem Ványi Mihály szerelővel váltottam szót az esztendő második munkanapján. A Ványi brigád négy tagja egy szentendrei gyártmányú hattonnás pótkocsi javításának befejezésénél tartott. A beszélgetés nem volt hosszabb egy Kossuth cigarettánál. Ezt Ványi Mihály engedélyezte önmagának és csapatának. A rövid cigarettaszünetben elmondta: statisztikai adatok alapján a pótkocsi javítására 80 órát kaptak, abból 14 és fél órát elvitt az esztergályos, asztalos, villanyszerelő és festő, nekik négyőjüknek maradt 65 és fél óra. Ebből már elhasználtak 58,5 órát. Az első pótkocsi után tehát úgy tűnik, menni fog ez a teljesítménybéres dolog. A szakvezetés elgondolása, hogy az új munkaszervezésben gyorsabb, hatékonyabb lesz a szerelés, már az első napokban igazolódik. De mi lesz a szerelők keresetével, jövedelmével? A pótkocsi normája 80 óra, ezt a műhely átlagórabérével, 18,90-nel szorozzák. Ez 1512 forint. A négy szerelő sima órabére együttesen 62 forint, teljesítménybérben a műhelyátlagot tekintve 75 forint 60 fillér. Amennyiben normaidőn belül készül el a pótkocsi, a megtakarított óraszámok szerint prog'resszíven nő az órabér. Ezt tudják, ezt kiszámították a szerelők, ezért is mondták: a csikk már a körmükre égett, a további beszéd és ácsorgás csak viszi a pénzt... A munkaszervezés új formája nem új, csak Balkány- ban az, és új lenne még ra mezőgazdaság számtalan szerelőüzemében. Másutt, sok helyütt javítják még órabérben és lassan a gépeket, úgy. hogy a lassú munka senkinek sem jó. Mert ha bárhol 200 órát bíbelődnek egy pótkocsival, az sem a gazdaságnak, sem a szerelőnek nem hasznos. Az egyik brigádtag jegyezte meg: most aztán lendületben vannak, hattonnás lendületben és ha jobb lenne az anyagellátás, ha kéz alá kapnák az alkatrészeket, akkor még jobban haladnának. Egyébként februárban, ha majd a fizetést kézhez kapják, akkor többet mondanak. Kérték, menjek el akkor is. Örömmel. Seres Ernő flki a kicsit m becsüli Milliók — apróságokból Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli — tartja a mondás, és így vélekednek Mándokon, a Fa- és Vastömegcikk-ipari Szövetkezetben is, ahol talán megszámolni is sok lenne, hányféle termék gyártásával foglalkoznak. Csak az egyik legrégebbi termékükből, az épületbádogos cikkekből készül vagy egy tucatnyi. Az országban egyedül a Fa- és Vastömegcikk-ipari Szövetkezet gyárt füstcsőkönyö- köket, amiből az idén már 800 ezer darab a terv. Ismertek és keresettek az üstházaik és az egyedi kiegészítő bútorok. Az asztalosüzemben az új évben a Szatmár Bútorgyár megrendelésére kárpitrámákat is gyártanak. A VAS- VILL függönykarnisokat rendelt a mándoki szövetkezettől. Szintén egy új kapcsolat eredményeképpen a kisvár- dai VSZM részére tárcsafékbetéteket készítenek. 1984- ben 400 ezer darab a terv, de jövőre már ennek a duplájával számolnak. Ez azért is jelentős, mert a tárcsafékbetét gyártásával importot váltanak ki. A Csavaripari Vállalattal is csak az elmúlt esztendőben lépett munkakapcsolatba a mándoki szövetkezet. Az együttműködés eredményeképpen beruházásra is sor kerül, hiszen 75 csavargyártó gépet kell elhélyezni új műhelycsarnokokban. A tervek szerint a nyáron már a második csarnokban is megkezdődhet a termelés. Mindent összevetve a mándoki Fa- és Vastömegcikk-ipari Szövetkezet hatszázalékos termelés- növekedést tervezett 1984- ben. SZAÉV: Nyolcszáz új lakás Nyolcszáz lakás építését tervezi 1984-ben a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Ezeknek körülbelül a fele már épül, a múlt évben kezdték el, idén költözhetnek be lakói. A többi közül mintegy száz lakást adnak át még ebben az esztendőben, 300 pedig 1985-ben készül el. Erdők patron usa i K ordbársony ingkafoát, lezser felöltő, hanyag elegancia... Ami igaz, igaz, Elek Sándor így első látásra inkább tűnik valami filmrendezőnek, vagy operatőrnek, mint erdőt-mezőt járó szakembernek. vadászati ágazatvezetőnek. De mily igaz: ne ítéljen az ember első látásra, pláne a küllem alapján! Mert ha csak néhány percig-hallgatjuk Elek Sándort, a Nyírlugosi Állami Gazdaság erdészeti és vadászati ágazatvezetőjét, kiderül, ízig-vérig erdésszel állunk szemben. Olyan emberrel, aki — még ha furcsán hangzik is — világéletében erdész akart lenni. És most. közel a hatvanhoz is áldja________________________ sorsát, hogy valóra vált a gyermekálom, sohasem kellett megválnia az erdőtől. Messze Erdélyben, Mára- marossziget mellett nőtt fel, egy nevében is gyönyörű faluban, Aknazuhatagon. Az erdésziskolát azonban már lent az Alföldön, Sze- ged-Ásotthalmán végezte, s mikor kinevezték a híres fényi erdőbe, tán maga sem gondolta, hogy végleg búcsút mond a végtelen hegyi fenyveseknek. — Én pedig azt mondom, nincs szebb a nyírségi erdőnél — állítja. Valahol Nyírmihálydi alatt ropog talpunk alatt az avar, vágásra érett nyárerdőben sétálunk. Délceg nyárfiak sorakoznak katonás rendben, vonulnak fel a nalfy homokdombokra, s tűnnek el a túlsó oldalt a szem elől. Tizennégy-tizen- öt évesek, nekik már Elek Sándor az „apjuk”, aki lassan húsz esztendeje patró- nusa a lugosi erdőknek. Pontosabban még hosszabb ideje, hiszen a fényi erdő után a szomszéd faluban, Nyírbélteken lett pagony-, vagy ahogy ma mondanák, főerdész. Akkor szerethette meg igazán a nyárfát is, amit ma is többre tart minden fánál. — Csodálkozik ezen, igaz? — kérdi. — Gondolkozzon kicsit a gazdász szemével. A jó minőségű nyár hektáronként 19—20 ezer forintot is hoz, mely ötven mázsás rozstermésnek felel meg. De hol terem ezen a sovány homokon ennyi gabona ...! Persze, látványnak szebb a tölgy, a bükk — bár ki tudja —, de mikor fordul termőre? A nyárt tizenöt éves korában már vígan termelhetjük. Mondjon még egy fafajt, mely ennyi idő alatt ilyen tömeget hoz...! Kis kákás, zsorhbékos tavacska állja utunkat, seregnyi vadcsapás vezet a tócsához. Partján zömök körtefa, kérge lehántva, a csupasz törzsön félig megszáradt sárfoltok. Vaddisznó vakarta rajta a hátát... — Szép, nagyon szép a vadállományunk — nézi a kis vadkörtét Elek Sándor. — Szarvas, őz, disznó, meg a rengeteg apróvad. A külföldi vadászok is felkeresnek bennünket, bár az utóbbi időkben megritkult a számuk ... Hiába, ott sem kolbászból fonják a kerítést. Most nemrég abba is hagytuk a fácánok mesterséges tenyésztését, igaz, elsősorban azért, mert az így felnevelt fácán szabályos házi- tyúkká vált. Minden volt, csak nem vad ... O ly szeretettel beszél a vadászatról is, mint az erdőről, bár a hangsúlyból érezni, azért az erdő az igazi. Különben is szívesebben elnézegeti a vetésben legelésző őzet, mintsem puskát fogjon kézbe, bár néha azt is megteszi. Jobbára csak a vendégek kedvéért. — Felneveltem két gyermeket, az egyik tanár, a másik agronómus. Az erdő adta a kenyeret, a pénzt, hogy tanulhassanak. Neki meg az örök csodát: miképp lesz a kis siheder- ből öreg, tekintélyt parancsoló faóriás ... B. G, (sípos) Élek Sándor (G. B. felv.
