Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. január 7. VALÓSÁGUNK . y»j HHHBNflMNNIMMMannfö ", t£ H ovatovább már unalomig hallani róla, hogy hányféle és milyen minőségű gondjai vannak a fiatal házasoknak. Elöljáróban: sokadmagammal vallom, hogy ezekről a gondokról, a fiatal életek minőségéről még így sem beszélünk eleget. Ha úgy tetszik, társadalmunk egyik sorskérdése, hogy a fiatalok hogyan kezdik, kezdhetik el az életüket. Képzeletbeli kerékasztalhoz hívtam beszélgető társakat. Minden esetben ifjú házasokat, mondják el ők hogyan, milyen esélyekkel indul egy fiatal házaspár, milyen körülmények között él akkor, amikor családot tervez, amikor gyerekek megszületéséről, vagy meg sem születéséről dönteni kénytelen. 1 Természetesen tudom, hogy tíz, húsz, harminc beszélgetés nem lehet több mint egyféle jelzés, és még ötven emberpár anyagi viszonyainak vázolása sem érhet szociológiai tanulmányt. Nem is vállalko-1 zik ez az írás többre, mint arra, hogy a valós helyzetből felvillantson néhány képet, a paletta ezer színéből egyet, azt sem pontosan és bevallottan nem indulatok nélkül. Éjfél után, amikor az ifjú menyecske már átöltözött, inkább csak egy sállal jelezve az új asszonynak kijáró pety- tyes ruhát, leintették a zenészeket és az új pár megköszönte a menyasszonytáincban összegyűlt 80 ezer forintot. Lakodalom volt a menyasz- szony házánál is. Abban a másik táncban összegyűlt közel negyvenezer forint. A fiú, becsült szakmája van, négyezer forint körül keres. Az asszonyka kétezer forintnál valamivel többet. Mindketten egyetlen gyerekek. A fiúnak korábban felépítették a házát és megvettek egy személygép kocsit. A házat az asszony szülei berendezték. Kérdeztem: — Hány gyereket szeretnének!? — Egyet... _ ? — Nem akarok kiesni a munkából. Majd talán később— — Majd, ha többet keresek ... Egy szociológiai felmérésből tudom, hogy a fiatalok párkeresésében döntő módon közrejátszik, hogy megközelítően azonos körülmények közül érkezzenek a fiatalok. A sok száz példából kiviláglik, hogy egygyermekes család fia egygyermekes család lányával köt házasságot. Ugyanígy: kétgyermekes a kétgyermekessel, három- vagy több gyermekes a három- vagy több gyermekessel. A párkeresésben jelentős szerepe van annak is, hogy nagyjából azonos anyagi lehetőségeik legyenek a szülőknek. A régi faluban sem érvényesült eny- nyire a „suba a subához, guba a gubához” szólás. Termé- mészetesen most is vannak kivételek, de aggasztó, hogy az átlagosnál jobb életkezdés azoknak jut osztályrészül, akik egy-egy, esetleg kétgyermekes családban éltek. Egyfelől a gazdagság halmozódik, másfelől a viszonylagos szegénység termelődik újjá. Első riportalanyom, Zs. Imre százezres takarékbetétkönyvvel még gyűjteni sem kényszerül semmire. Képességek, szakmák, kereset szerint, ehhez hozzáteszem, emberi értékek szerint sem kevesebb náluk a Z. házaspár. — Lakodalmat nem tartottunk. Nem is nagyon lett volna hol. Édesanyáméknál élünk az egyik szobában. Két testvérem van, ők még otthon élnek. Ügy számoljuk, hogy a gyár majd segít a lakásban. Szinte a teljes fizetésünket ifjúsági betétbe tesszük. Anyámék nem fogadnak el semmit, se a lakásért, se a kosztért. Alig költünk. Két év alatt összejön annyi, hogy egy lakást befizessünk. Aztán majd jön a többi... „ Nos, ez a többi a lakás berendezése, a szükséges háztartási gépek halmaza, a gépkocsi több százezer forint nagyságrendű spórolni való. Ez a házaspár öt év múlva sem lesz ott, ahol Zs. Imréék a boldogító igen kimondásakor voltak. Nyilvánvaló, hogy öt év múlva sem fogják egyformán látni azt a világot, amiben élünk. B. Ilona Budapesten volt szakmunkás. Ott a gyárban ismerkedett meg a jelenlegi férjével. — Mit csinálhattunk volna? Még egy rossz albérletért is többet kellett volna fizetde csak egyformán kedveznek minden fiatalnak. Minden tévedést elkerülendő: semmiképpen sem szeretném, ha az írásból valamiféle város-falu ellentét lenne kiolvasható. A városokban éppen úgy élnek kedvező feltételek között életet kezdők, mint ahogyan falun is élnek hátrányos helyzetűek. Mátészalkai példa: 25 ifjú pár közül nyolcán kezdtek sorsot a saját lakásukban. A többség, ez az általános, az első két évben a szülőknél húzza meg magát. Ismerőseim között mindössze öt olyan pár akadt, akik albérletbe kényszerültek. — Bent van a kérvényünk, de ahogy a pénzünk nő, úgy drágul a lakás. Van egy barátom. Velem végzett. Szégyenek lemenni hozzájuk. Még egyetemista volt, amikor megvettek neki egy lakást. Kocsija van, telke és francia konyak a bárszekrényben. Én esküszöm, hogy a munkahelyemen is kétszer annyit dolgozom, mint ő. Hol igazságos ez? Persze, hogy szeretnénk gyereket, legalább kettőt, de hova? Mire meg meglesz a lakás, addigra az is lehet, hogy a mi életünk romlik el... Zs. Ádám. Másfél éve házasok: — Dolgozom hattól kettőig. Utazom naponta másfél órát. Utána megyek egy kisiparos tos vagyok, mert hiszen a fentebb már említett szociológiai felmérés egyik megállapítása volt, hogy a családot tervező fiatalok egyharmada egy gyermeket tervez. Hármat, vagy annál többet alig néhányan. Azt hiszem, cseppet sem különös, hogy a gyerek, gyerekek utáni vágy éppen azokban erősebb, akik nehezebben kezdték, vagy éppen kezdik az életüket. Azokban erősebb, akik kevesebb támogatást kapnak hazulról. Kínálkozik egy következtetés: a társadalom ezekkel a valójában nehezebb életekkel a gazdagabb. Persze, ezt így leírni kegyetlenség, de elgondolkodni ezen mindenképpen Bartha Gábor: Földön kötött házasságok nürik Pesten, mint amennyivel ott többet kerestünk. Hazajöttünk. A gyárunknak van egy üzeme itt, anyámék adtak egy szobát. Az élet is olcsóbb és igaz, hogy én nem akarok M.-ben maradni. Én beismerem, hogy nem szeretem a falut, és a munkám se olyan, mint Pesten volt, de ottmaradunk, amíg össze nem szedjük magunkat. Amennyivel kevesebbet keresünk idelenn, azt megtermi a kert. Fölvállaltunk egy holdnyi dohányt. — Mire marad idejük? — Így a dohány mellett, meg a kerttel, egymásra is alig. — Gyerek? — Kettő, esetleg három. Nekem is vannak testvéreim, a férjemnek is. De persze, nem most, csak akkor, ha már egyenesben vagyunk ... A válóperes statisztikák szerint a hosszú ideig gyermektelen házaspárok köny- nyebben bomlanak fel. Nagy gyakorisággal már a második, harmadik évben. Ilonáék felelősséggel terveznek sorsot maguknak, de nekik is évek kellenek ahhoz, hogy szerencsésebb társaikat valamiképpen utolérjék. Érdemes elgondolkozni azon, hogy nekik volt hová hazamenniök. Van egy fogódzójuk a felzárkózáshoz. Ha a szülők nincsenek, akkor ez a házaspár albérletből albérletbe vándorolva kezdi a sorsát, és egyáltalán nem lenne megdöbbentő, ha közben egymástól is elkedvetlenednének. Tagadhatatlan tény, hogy egészen más az életkezdés falun és más a városokban. A kétgyermekes gyári munkás gyermeke, fia vagy lánya hátrányosabb helyzetből indul, mint a faluról érkezett, a. faluba még mindig fogódzkodó,' onnan segítséget kapó társa. Egy mégoly takarékos munkás, vagy alkalmazotti család jövedelme sem ér el olyan szintet, hogy abból a gyerekék indulásához több százezer forint értékű, nemegyszer milliós nagyságrendű út- ravalót adjanak. A falusi gazdálkodásból származó jövedelmek nagyon nehezen mérhetőek. Tegyük hozzá, hogy ezek mind becsülettel megszolgált, nem egyszer napi 16 órás munkával kiérdemelt keresetek. A napi 8 órás pluszmunkára viszont a város semmiféle lehetőséget nem kínál, vagy elvétve kínál csak. Míg egyfelől igazságos a jövedelmek ilyetén való elosztása, másfelől -igazságtalan az emberi sorsokban szükségszerűen kialakult és a gyermekekben újratermelődő jövedelemaránytalanság. Tagadhatatlan, hogy vannak okos és jó, a fiatalok érdekét képviselő jogszabályaink és az is, hogy ezek a szabályok nemcsak írott betűikkel, hanem a szellemükkel is hatnak. Bizonyos korig köny- nyebb lakáshoz jutni, köny- nyebb hitelt kapni. A munkahelyeken és ez mindenütt így van, külön-foglalkoznak a dolgozó fiatalok sorsával. Fiatalnak lenni ikedvező állapot, A szülőknél lakók közül elenyésző hányad az, akik a lakásért ofthon térítést fizetnek. Döntő többségük otthon is kosztol, és ezért legfeljebb filléres térítést ad a. családnak. Dolgozó fiatalok esetében, ha a kezdő tőkéjük megvan hozzá, másfél-három év alatt lakáshoz juthat a fiatal házaspár. Építhet, vásárolhat, vagy ha a szociális helyzete olyan, kaphat valamilyen lakást. Ha egy nagyobb város adatait vizsgáljuk, akkor ez a várakozási idő meghosszabbodik. A nagyvárosokban viszont csak a fiatalok egy jelentéktelen hányada lakhat otthon. Ott magasabb az albérlők száma. K. Zoltán mondta, alig egyéves házasélet után: — Egy 3X4 méteres szobánk van. Lábujjhegyen járunk, mert rajtunk kívül még más albérlő is van. Mi kétezret fizetünk úgy, hogy a konyhát nem használhatjuk. Otthon tartózkodni egész egyszerűen elviselhetetlen. Két éve végeztem az egyetemet, nem keresek annyit, hogy vendéglőben étkezzek, vagy ennél drágább albérletet keressek. Ketten viszünk haza hatezer forintot. Kétezer az albérlet, könnyű kiszámítani, hogy mennyit tehetünk el havonta. Szinte semmit. — Lakásra gyűjtenek? \ ismerősömhöz. Bütykölöm a mások autóját és este nyolc órakor érek haza. A feleségem bedolgozó. Pontosabban: ő is dolgozik napi nyolc órát, aztán hazarohan és varr. Mind a ketten holtfáradtan esünk be az ágyba. Színházba, moziba, szórakozni szinte az esküvőnk óta nem voltúnk. Így egyeztünk, addig takarékoskodunk, amíg egyenesbe nem kerülünk. Ügy számolom, három év kell hozzá. Aztán talán majd lesz gyerekünk liS ... S. Imre. Hathónapos házas: — Az apám meghalt. Az anyám nyugdíjas. Lehet, hogy ostobák voltunk, de most várjuk a gyereket. Van egy égre nyíló albérletünk. Nem tudom hogyan lesz. A gyermekgondozási segélyből, meg az én fizetésemből éppen csak megélhetünk. A gyár ígérte, hogy segítenek. Megpróbálok építeni. Adnak kölcsönt, a srácok meg ígérik, hogy jönnek segíteni. Ez van. — Boldog ember? — Igen ... érdemes. Akár úgy is, hogy a fiatalokat segítő társadalmi segítséget, ezt a mindenképpen jót és hasznosat a mostaninál differenciáltabban osszuk el. Ilyesfajta törvény- finomítást azonban még elképzelni is nehéz. Nem jogi kérdés ugyanis, és az óhaj szintjén marad mindaddig, amíg megfelelő szociológiai felméréseink nem készülnek a fiatal házasok életéről. Ügy érzem, hogy most valami nagyon okosat kellene leírni arról, hogy ki a szegény és ki a gazdag. Bizonyos vagyok abban, hogy ezek a fiatalok mind gazdagok egyféle értelemben. ÓvaVan egy nagyon szép kifejezése nyelvünknek: örömszülők. Őrömanya, örömapa. A fiatalok életéről vall az is, ha őket kérdezzük gyerekeikről. Boldogok? Büszkék, aggódok? Immár évek óta tartó tendencia, hogy a házasságot kötők egyre fiatalodnak. Egyre gyakoribb a katonaidő előtti, vagy a katonaidőben kötött házasság. Korábban érnek a fiatalok? Biológiailag igen, de párhuzamosan ezzel az is igaz, hogy a képzési idő közben kitolódott, és ezzel kitolódott a szellemi érettség, a felnőtté válás ideje is. A társadalomba még ideje sincs beilleszkednie a fiatalnak és már egy önálló családban él, esetleg gyereket nevel. A nagyon fiatalon férjhez menő, vagy nősülő gyerekek szülei ritkán boldogok. Kivéve persze azokat, akik maguk ÁLOM (Kótics Ferenc grafikája) \ is szabadulni akarnak a gyerekeiktől. Különös módon — felmérések készültek erről is — a korai házasságok okai között nagyon sokszor szerepel okként a szülő. A fiatal a házasságba menekül a szülői felügyelet, szigor, máskor a szülői nemtörődömség elől. Menekül hazulról, mert több szabadságot, több szeretetet, másféle életformát akar. Mást, de az „örömszülők”, amikor őszinték, elpanaszolják, hogy a gyerekük nem tudja mi az a más, amibe menekül. Nincs pontos, de még megközelítően pontos elképzelése a házasságról, az együttélésről, magyarán a családról. Ezek a házasságok magukban hordják a válás veszélyét. D. G.-né: — Hatéves korától magamba neveltem a lányom. Azt hittem jól. Tizenhét éves korában férjhez ment. Tizennyolc se volt, amikor elváltak. A gimnáziumot otthagyta,“szült egy gyereket. Tönkretette az életét. Most azt moíjdja: én is hibás vagyok. Miért? 'Azért, mert szigorú voltam? Én érte mondtam le mindenről és ez lett a vége . .. A százezer forintot összetáncoló, lakást, berendezést, autót kapott menyecske szülei panaszkodnak: — Ezért az egyetlen lányunkért dolgoztunk egész életünkben. Nem mondhatjuk, hogy a fiú szülei nem rendesek, de a lányom már ügyvédet emleget. És haza akar jönni. Gyerekek mind a ketten, a férje még most katona. Azt se tudták kivárni, hogy leszereljen. Mi mondtuk, , de nem hallgatott ránki... A fiú szülei mondják: — Nem tudjuk hogyan lesz. A ház a miénk, meg az autó, mert azt még az esküvő előtt vettük... Lám, szó van a vagyonról, az enyém-tiedről, de egy árva szó se arról, hogy a gyerekember lett valójában éretlen fővel boldogtalan. □ e legyünk igazságosak: a legtöbb szülő, erején felül is megpróbál segíteni a gyerekeinek. Előbb úgy, hogy évekig kuporgat, dolgozik, mert állni akarja az esküvőt, meg akarja venni a lakást, a kocsit, és mindent, amit a szem-száj kívánhat. Később úgy, hogy anyagilag támogatja őket. Ereje szerint, de azon felül is. A szándék szép, de egyfelől az ingyen, könnyen szerzés értékteleníti az így kapott javakat, másfelől a szülő, aki maga sem idős, sok esetben alig negyven év körüli, lemond á maga életéről, rablógazdálkodást folytat a maga erejével. Idő előtt kopik elv rokkan meg, mert a társadalom, a közvélemény őt úgy ítéld meg, ahogyan a gyerekei boldogulnak. Születik tehát egy új család, már eleve a felbomlás lehetőségével és megszegényedik egy másik, amelyből a fiatal elindult. Képzeletbeli kerekasztal- beszélgetés csak ez, következésképp csak azzal érhet véget, ahogyan a hasonlók véget érni szoktak: nem old meg, nem oldhat meg semmit, talán csak gondolkoznunk segít. Gondolkodni azon, hogy szabad-e nagyon sokat adni ? Gondolkodni azon, hogy hová vezetnek az egyenlőtlen indulás társadalmi csapdái? Azon, hogy a házasulandók fiatalsága, a biológiai érettségnek meg' nem felelő „felnőttlensége” nem veti-e fel a más országokban társadalmilag elfogadott próbaházasságok társadalmi elfogadtatását? Azon, hogy elég-e szeretni a gyermekeinket, ha nem tudunk róluk eleget az okos szere- tethez? Félbemarad most ez a beszélgetés. Félbemarad azzal a reménnyel, hogy a maga ismert példáival ki-ki folytatja azt otthon, önmagában. A téma ugyanis nem egyszerűen fontos. Sorskérdése a társadalomnak. J KM
