Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
1984. január 28. 00 )b, de rangosabb »ti kiállítások Mságokkal ugtató a helyzet. Ebben en ezen kívánnak vál- i a kiállítási terv ki- 5i: kevesebb, de rango- tárlatokat rendeznek ;n. Továbbra is köve- i bevált gyakorlatot, szerint minden évben éget adnak három- zabolesi alkotóművész tárlatára. Folytatják a tést is, több jelentős műveivel szeretnék íertetni a szabolcsi kőét. ceznek a kiállítóhelyek át is formálni, más jel- kotásokat lát majd a §g a Jósa Andás Mú- ;iállítótermében, mint mi-városi művelődési t két kiállítóhelyiségé- agy a Benczúr-terem- ,z is bebizonyosodott, hétnél kevesebb ideig demes nyitva tartani a cat, legalább annyi idő hoz, hogy a közönség lerje az alkotásokat. kényszerszülte fúrói is sikerült megsza- , sokáig a Szabadság állitóteremben váltó- egymást a képzőművé- rlatok, iparcikk árutók, a galamb- és kis- nutatók. Olykor éppen »művészeti tárlatokat negrövidíteni az alkal- lítások miatt. - Ez ma núlté. múlt évek tanulságai- tozik az is, hogy job- 1 alkalmazkodni a kiprogramoknak a nyár, enforgalom időszakágy egy-egy jelentős éti eseményhez, mint iművészeti tábor, vagy itúra biennálé. Az sem s, hogy a kiállítások se milyen színvonalon meg. Ennek finomítá- ir az elmúlt évben szágos, sőt nemzetközi ikembert hívtak meg kbe a Műcsarnokból, éti Galériából és más intézményektől, lálisra szeretnék csök- a véletlenszerűséget, a tárlatokat, amelye- látogató nem tudja rre a tárlatra hívják, i felfedezni egységes :iót a programok meg- sában. »n időszerű körlevélik meg álláspontjukat ei tanács művelődési nak szakemberei, a közelmúltban a művelődési intézményeknek. A kiállítások rangját, művészi hitelét szeretnék erősíteni, hogy a közönség elé megfelelő mondanivalójú és esztétikai szintű alkotások kerüljenek, mennyiségileg is helyes arányban, nevelési céljainkkal összefüggően. A kiállítások elvi engedélyezése lényegében nem változott, azt a megyei tanács művelődési osztálya adja, egyeztetve álláspontját a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Kelet-magyarországi Területi Szervezetével az éves kiállítási tervek alapján. önálló kiállítást hivatásos művészek részére engedélyeznek, illetve a több éve kiemelkedő színvonalú alkotásokkal jelentkező amatőr képző- és iparművészek részére a területi szervezet és a megyei képzőművészeti műhely javaslata alapján. Lehetőségük van tehát a nem hivatásos alkotóknak is a bemutatkozásra, természetesen zsűrizett kiállítási anyaggal. A legújabb rendelkezések szerint plakátot, meghívót, katalógust, emblématervet a múlt év januárjától megyei hatáskörben zsűrizik, ami feltehetően gyorsítja a propagandaanyagok elkészülését. Továbbra is keveset tudnak viszont a kiállítások lebonyolítói a közönség véleményéről, érdeklődésének alakulásáról. A vendégkönyvekben szereplő olykor csípős, rosszindulatú, néha trágár bejegyzések, máskor a sziruposan dicsérő mondatok, nem fejezik ki a látogatók többségének véleményét. A közönség összetételéről is csak becsült tapasztalatok, adatok állnak rendelkezésre. örvendetes, hogy kialakult megyénkben is egy kiállításokat látogató törzsközönség, egyben töprengésre késztető, hogy ez a kör alig. vagy nagyon kicsit tágul újabb érdeklődőkkel. Ezért az idei programok lebonyolításánál nagyobb figyelmet szükséges fordítani a közönség tájékoztatására, felkészítésére. a gondos és folyamatos —, élőszavas, magnós tárlatvezetésre —, hogy közelebb kerüljön egymáshoz mű és közönség, alkotó és befogadó. Páll Géza 1 11 11 > széljegyzetek lilettánsnak d^r Egy tön ényszabónak Hány forró életet tép szét sok Istent játszó mágus! Honnan veszi a mércét? Segít a paragráfus.-Tanával pusztít ő, az akasztófáravaló! I, Királyi ajándék volt Örmény szőnyegek Az Iparművészeti Múzeum kiállítása Sárváron A kaukázusi örmény nép textilművészete nagyon régi. A Jereván melletti Karmir- Blur (Vörös Halom) nevű urartui ásatásokon már az i. e. 7. századból származó gyapjúfonalakat és szőnyegmaradványokat találtak. Hérodotosz görög történész az i. e. 5. században azt írta a kaukázusi növényi festőanyagokról : „alakokat festenek velük ruhákra, ezek később sem mosódnak el, hanem a többi szövettel együtt kopnak, mintha eredetileg be lettek volna szőve.” Szargon asszír király i. e. 714-ben a Van tó vidékén lévő Musza- szir szentélyből bíborszínű kelméket zsákmányolt. A kitűnő színezésű textil- és bőrfestékről megemlékeznek az 5. században élt örmény krónikások is: Khorenei Mózes és Ghazer Parpeci írt a feketére festő dióról, a finom vörösre festett bőrökről és az Ararát hegység völgyében készült híres vörösfestékről. Faustus' Buzand, 5. századi örmény történész megemlíti a rangot és méltóságot jelző ülőpárnák és a láb alá rakható apróbb szőnyegek használatát. Nagy kincs volt az örmény szőnyeg. Feljegyezték, hogy Krum bolgár király 813-ban egy hadjárat során Adriano- polisból (Edirnéből) örmény szőnyegeket zsákmányolt. Ibn Fadhlan X. századi arab utazó írta, hogy a volgai bolgár fejedelem ezerszemélyes nagy sátrát bizánci kelmék és drága örmény szőnyegek borították. Királyi ajándék volt az örmény szőnyeg: Mahmud emir, ghaznevida szultán 1025-ben „pazar örmény szőnyegeket ajándékozott Turkesztán urának, Kadür kánnak”. Adam Mez svájci orientalista szerint a bagdadi kalifák palotájában a falakat örmény szőnyegek borították, és a háremben a feleségek örmény selyempárnákon ültek. A középkori kereskedelemben legtöbbre az örmény, a perzsa és a bokha- rai keleti szőnyegeket értékelték. Az örmények évről évre szőnyegekkel is adóztak a bagdadi kalifáknak. Egy- egy szőnyegen állítólag hét évig dolgoztak az örmény takácsok. Keleten aszkétának számított, akinek nem volt otthonában szőnyege. A drága kelmék és szőnyegek a keleti lakás szerves részét képezték. A középkori arab utazók szerint az Ararát völgyében készített kirmiz (karmazsin) vörösfestéknél nincs jobb a világon. A kék és a sárga szín mellett a különböző árnyalatú vörös volt az uralkodó szín az örmények szőnyegein. A vöröst a boldogság, a szerelem, a nők és a gyermekek színének tartották, amely kitágítja az ember horizontját, a fekete viszont beszűkíti. Artasat örmény várost az arabok Kirmiz Városnak nevezték, mert itt és Dvinben működtek a híres örmény festödék. Marco Polo, a 13. századi itáliai utazó szintén megjegyezte, hogy Keleten a világ legszebb szőnyegeit a görögök és az örmények készítik. Az örmény kézműveseket a hadjáratok során a török és a perzsa uralkodók rendszerint áttelepítették birodalmukba. Abbasz perzsa sah a 17. században több tíz ezer örményt telepített át Arméniából az Iszfahán melletti Üj-Dzsulfa városkába, az örmény takácsok most már ott folytatták tevékenységüket. Lehetséges, hogy az Ipar- művészeti Múzeum régi örmény sárkánymintás 16—17. századi szőnyegei Űj-Dzsulfá- ban készültek. Ősi mintakincset őriznek, színezésük tökéletes; a vörös, a kék, a sárga és a többi szín harmonikusan egyesül, több száz év után sem vesztették el ragyogásukat. Arménia hegyei között a népművészet ma is őrzi a régi alkotók mintakincseit: az életfát, a virágbimbót, a madarakat, a kígyót és a sárkányt, mint a boldog családi élet és a termékenység szimbólumát. G. K. Hibernálva egy csillogóbb időre Vendégünk volt: DRAHOTA ANDREA Kozák András és Drahota Andrea közös önálló estjét hirdette meg a nyíregyházi művelődési központ, s az előadás napja elérkezett. Gyors adategyeztetés a szerkesztőségi szobában: Kozák András szabolcsi születésű, Drahota Andrea a felesége. Mindketten a budapesti Thália Színház tagjai, vezető művészei. Lakásuk, házuk, sőt „birtokuk” van a Vadaskertben, amit Benjámin László szép verséből ismerünk: „Előbb az ötvenhatoson, aztán a hatvanhármason viszem álmos rosszkedvemet keresztül a fél városon.” A Thália Színházban Kossuthnét játszik, főszerepet az Ének énekében, az Akárkiben (Hoffmanstahl: Jedermann) a Halált és Kecskeméten, mint Vendég fellép a Királyi vadászatban. — Ennyit tudunk, kérdezés nélkül is. Mehetünk. A művelődési központban azt mondják, hogy megérkeztek már, de kimentek egy kicsit sétálni a városba. Van még idő, nagy „rátartással” érkeztek. A színpadon ki van készítve az asztal, rajta kel-' lékek, egy szövegkönyv nyitva, Guy Foissy: A két szerető szív című modern egyfel- vonásosa, rajta András olvasószemüvege. Ismerem. Ezt tartotta a kezében, amikor Pesten a Thália öltözőjében interjút adott. Végre megjönnek a városnézésből és készülődni kezdenek. Nem túl eredeti kérdéssel indítok, csak hogy elkezdődjék a beszélgetés: — Milyen darabokban játszik mostanában? — Rosszakban — hangzik a válasz, miközben kipakolja a tükör előtti asztalra maszkírozó felszereléseit. — Legalábbis nekem, mint színésznek rosszak ezek a darabok. Nem tudom bennük megmutatni, hogy én ki vagyok. Ez pedig nagyon fontos volna egy színésznek. Valamikor szerepet írtak egy-egy színészre. Ma „bepréselnek” bennünket a figurába, ha ránk illik, ha nem. — A Jedermannban a Halált játssza. A sorsa, mondhatnánk úgy is, a végzete annak az Akárkinek, amit Kozák András játszik. „A férfi sorsa a nő”. Szándéka volt a rendezőnek ezzel az „áthallással” is erősíteni a mondanivalót, vagy... — Nem volt eleinte — mondja Drahota Andrea, — később viszont nyilvánvalóvá vált, hogy van ilyen rétege is a játékunknak, mint ahogy A két szerető szívben sem tud elvonatkoztatni a közönség attól, hogy mi az életben „is” házasok vagyunk. — Mégis milyen szerepet játszik legszívesebben? — A „farmer szerepét”. 830 négyszögölön gazdálkodunk a Vadaskertben. Kiscsirkéket nevelek. Vannak köztük olyanok, amiket én keltettem kotlóssal. Nagy élmény. Igazi „önmegvalósítás”, ha az ember a munkája eredményében gyönyörködhet. — Nem menekülés inkább? — Az. Végeredményben az — teszi le egy pillanatra a szemceruzát. — Valahogy nem olyan most a szakma, mint amikor mi elindultunk felé. Nem úgy csillog. Sőt, behomályosult. Nem tudom mennyi időre, évre? Csillagászati egységre? Hibernált j állapotban kellene átélni ezt, kivárni, amíg újra életre alkalmas bolygó közelébe kerülünk. Muszáj a kikészített ruhámra ülnöd? — vált hirtelen hangot. — Mellé ültem — mondja csendesen András. — Igen, de nem eléggé. Ez egy ilyen házasság — folytatja felém fordulva és mosolyog. — Tépjük egymást. Mégis ez az egyetlen lehetséges állapot. Ez a hibernációs kamra: a család, a ház, a kert. A színpadon, a Foissy-da- rabban András lehajol, láthatatlan virágot tép a színpad deszkájáról Andreának. Hibernált állapotban ez a virág is elél. Az idők végzetéig. Mester Attila 19. század eleji örmény szőnyeg részlete
