Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET Kékedi György 1932-ben született Nyíregy­házán. Gyermek- és ifjúi évéinek egy részét is városunkban töltötte. Szüleivel a Kótaji úton — ma Vasvári Pál utca — egy földszin­tes házban élt. Halk és megfontolt beszédű, de nem szófukar ember. Hallgatásai közben is mindig érezni belső világa jóindulatú de­rűjét és ezért nem támaszt maga iránt sen­kiben nyugtalanságot vagy rossz sejtelme­ket. Hangban, viselkedésben is szerény és együttérzőn tapintatos, kiegyensúlyozott és következetes. Gyakran emlékezik — így mondja — Nyír­egyházán töltött éveire. — Legutóbb az vitt vissza, hogy hírét vettem: Varga Gyulát, az én gyermekkori pajtásomat, barátomat a megyei pártbizott­ság első titkárának választották meg. A fel- szabadulás éveiben mi egy ideig egymás mellett laktunk. Ö a Kótaji út 68-ban, én a Kótaji út 72-ben ... Látom az arcán, érzem hangja alakulásán, hogy képzeletében^ egykori játszóhelyeinek kedves képe dereng fel... A Kótaji út. . . á környék ... a napfényes mezők ... a messze kéklő fasorok . . a szellős buckák ... a me­leg árnyékú erdők . . . a nyírségi tájnak e sokszor bejárt, városba szövődött részei. Is­merjem a városnak ezt a negyedét és most engem is megérint a látvány. Benne kis szo­morúság is támad. Beárnyékolódik a homlo­ka. Csak egy pillanatra, aztán felderül. Gon­dolatban kárpótlást keres azért az emléke­zetbe örökre visszaszoruló gyermekvilágért. — A felszabadulás után. ott is elindult az élet — mondja kisvártatva —, de a város­kép csak 1957 után változott meg markán­san azzal, hogy jelentős ipari vállalatok, bu­dapesti nagyüzemek egységei települtek oda. új lakónegyedek és közintézmények épül­tek. Tulajdonképpen egy ilyen új lakótelep építése során bontották le azt az öreg házat, amelyben ifjúkoromat eltöltöttem. És akkor alakult át a környék is: vágták ki a kiserdőt, a nagyerdő elejét, bontották le az utcasort, azokat az apró házakat, amelyek e városrész jellegzetességei voltak, tolták el bulldózerrel a kis homokbuckákat, kedves játszóhelyein­ket ... időnként, úgy évenként egyszer jár arra, de ‘ma már nehéz fellelni a régi helyeket. Elmúltak. A visszanéző szem előtt az is fel­sejlik, hogy az ottani és akkori lét falán sok­kal előbb támadtak repedések, mint ahogy a bulldózerek megjelentek. Talán amiatt, hogy élt ott több korosztály fiatal, elfogulatlan lány és fiú, akiket nem kötött az a sok össze­függés, amit az idősek már mind tudtak, követtek, és ezek a fiatalok — bocsánat a ki­fejezésért —, elég tudatlanok voltak ahhoz, hogy kételkedni merjenek az apák életvite­lében és ezért maguknak új összefüggése­ket, új kapcsolatokat, új utakat és új ten­nivalókat keressenek. — Az én korosztályom is, csak úgy, mint az előtte járók, kereste a helyét az iskolá­ban, a hasonlók körében, a városban, a vi­lágban. Sok hozzám hasonló korú vagy ná­lam idősebb barátomhoz csatlakozva kerül­tem a szerveződő ifjúsági mozgalomba, és az megfogott, mint egy erős áramlat. Természe­tes, hogy csatlakozásomban és ottmaradá- somban több volt a spontán, mint a tudatos elem, de a baráti, érzelmi kapcsolatok idővel fokozatosan átalakultak tudatos kapcsola­tokká . .. 1948 telén már részt vettem Hajdú­szoboszlón egy MINSZ-iskolán, azt követő­en többször kerültem ifivezető-táborba, majd voltam a MINSZ megyei bizottság tár­sadalmi munkatársa, az iskolában diákszö­vetségi titkár, a diákszövetség városi bizott­ságának nevelési felelőse ... Eközben sok fel­nőtt elvtársat ismertem meg és a segítségük­kel, az ő inspirálásukra jutottam el fiatalon a párthoz . . . Eljutni a párthoz... párttaggá lenni!... Mit jelentett ez akkor? Nem kevesebbet, mint olyan helyzetbe jutni, hogy az ideg- rendszerrel érezni, értelemmel felfogni és át­élni lehessen az ismeretlennel, az újjal, a jövővel való mindennapos találkozás izgal­mát. Az induló fiatalok közül sokan éppen a váratlan behatásokkal, benyomásokkal való találkozás következtében váltak kiemelkedő egyéniségekké. A pártba való félvétel sokak életében ezért vált korszakhatárolóvá és nyi­tott új időszámítást. Ezek az emberek aztán élhetnek távol, az ország különböző részé­ben, mindig értik egymást, hasonlóan ítélik meg az életet és benne a maguk szerepét. — Sose fogom elfelejteni — mondja Kéke­di György —, hogy érettségiző voltam és egy bizottság, — ami évenként javaslatot adott az egyetemeknek és ezért kifaggatta a tovább tanulni kívánókat szándékaikról — engem is hivatott. A faggatás során az iskola igaz­gatója megkérdezte tőlem: „Fiam, mondd meg már, mióta vagy te párttag?” Én még nem vagyok párttag, csak tagjelölt — fe­leltem. Nézett rám, aztán tovább kérdezte: „És mióta vagy tagjelölt?” Nem olyan ré­gen... de miért tetszik ezt kérdezni? „Hát, — azt mondja — mi téged már hosszú idő óta úgy tartunk nyilván, hogy párttag vagy.” Ennek nagyon örülök — feleltem —, mert ez tulajdonképpen egyfajta dicséret, de egyelő­re én még csak jelölt vagyok ... és szeret­ném, hogy ha a végzett munkám és a maga­tartásom alapján méltónak tartanának arra, hogy felvegyenek a pártba. Ez akkor következett be, amikor már a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem hallgatója volt Budapesten. Az egyetem elvégzése után az Állami Biztosító központ­jába került, de meg sem melegedett alatta a szék, máris elvitték a Pénzügyminisztérium­ba. Ott érte az ellenforradalom. A személy­zeti főosztályt, amelyen dolgozott, szétker­gették. Az ellenforradalom után visszakerült beosztásába. Egy ideig volt a minisztérium szakszervezeti bizottságának függetlenített titkára is. Ezután szokatlan — így mondja — fordulatot vett az élete, a munkásőrség első zászlóaljának lett függetlenített parancsnoka. Néhány évi szolgálat után tanácselnöknek választották Budapest első kerületében. Két hónap híján hét évig szolgált ott, amikor ugyanabban a kerületben az MSZMP kerü­leti bizottságának első titkára lett. A kerü­letben összesen közel két évtizedet, egy munkás élet nagyobbik felét töltötte el. — Jelenlegi beosztásomat — a budapesti pártbizottság osztályvezetője vagyok —, 1980-ban bízták rám'— mondja. — Nehéz szívvel váltam meg a kerülettől. Sok minden kötött. Nem csupán a munka, hanem családi dolgaim is. Abban a kerületben találtam fe­leséget, ott voltam albérlő az egyetem elvég­zése után, ott lettem a munkásőrség egyik alapítója .. . Ott laktunk az apósom lakásá­ban és ezt tette akkor az egész családom. Az az időszak nehéz volt. Őszintén megmondom, én sem tartoztam azon kevesek közé, akik már az első pillanatban látták, hogy ellen- forradalom van. A családban egymással, az elvtársakkal, a barátokkal sokat vitatkoz­tunk. Ösztönösen megéreztem — vagy rá- éreztem —, hogy azokban a szituációkban nekem mélyik oldalon van a helyem. Ami­kor ez eldőlt én arra gondoltam, hogy mit köszönhetek ennek a rendszernek. Én, egy vonatfékező fia, az állam jóvoltából, az ál­lam segítségével jutottam el oda, hogy diplo­mát szereztem. Én voltam a családban az el­ső, és vagyok pillanatnyilag is még egyetlen diplomás. Ez nagyon nagy dolog volt. Én ezt a szüleim anyagi hinterlandjára támaszkod­va nem tudtam volna elérni. — Sokféle területen dolgoztam — mond­ja és szünetet tart. Tágra nyitva ezzel az ér­telmezés lehetőségeit, de még mielőtt enged­hetnék a találgatás vonzásának, folytatja: — De nem azért változtattam sűrűn munkahe­lyet, mert nyughatatlan természetű vagyok! Nem! Azért változtattam, mert új feladatok­kal bíztak meg és én azokat készségesen, megértéssel vállaltam akkor is, ha időnként fájt a szívem otthagyni az addigi munkahe­lyet, a kollektívát, amiben szerettem dolgoz­ni, szerettek, és nem tudtam mit kapok érte cserébe, talán egyelőre csak bizalmat... Éle­tem során még egy diplomát szereztem a politikai főiskolán. Lényegében az egyete­men tanultakat frissítettem fel, egészítettem ki, hogy lépést tarthassak a változásokkal és megfeleljek az elénk kerülő új követelmé­nyeknek ... 1956-ban nősült. Felesége egy Sátoraljaúj­helyről Budapestre került munkáscsalád gyermeke. Apja a MÁVAG-ban volt aszta­los, anyja a BESZKÁRT-nál kalauz. Házas­ságukból egy fiú született. Már 23 éves, nős. foglalkozása szakács. — Terveim? — kérdezi kis szünet után önmagától. — Sose voltak valami nagy vá­gyaim, elképzeléseim. Azt várom, hogy lá­gyén egészségem, legyen a jövőben is értel­mes munkám, feladatom és azt jól elvégez­hessem. A munkámat ezután is szolgálatnak fogom fel. Mit akarok ezután? Minél tisztes­ségesebben, minél hasznosabban szolgálni azokat a célokat, amelyeknek szolgálatába szegődtem már fiatalon, még Nyíregyhá­zán ... Íme egy élet története. Mérhető benne a személyiség, mert a személyiség kialakulása az élettörténettel függ össze, és azzal, ki ho­gyan regisztrálja saját élettörténetét. Az élet viszont a tettekben adott: az ember minél többet tesz, annál tovább él. És minél több dolgot átél, annál gazdagabb! Szabó György FILMJEGYZET Gyermeknézőből lesz a felnőtt Szórakoztatás, nevelés igényesen Barátom, az esernyő — Bubó filmekből. Állandóan visszatérő prob­léma, amellyel újságcikkek, kerekasztal-beszélgetések gyakran foglalkoznak: kevés a gyermek- és ifjúsági film. S mivel ez világjelenségnek látszik, nincs könnyű dolga -a moziforgalmazásnak, amikor bemutatási tervét összeállít­ja. Nehezíti a megoldást az is, hogy nem csupán menpyi- ségi problémáról van szó. Mert egyáltalán nem min­degy, hogy mit mutatunk a gyerekeknek, a fiataloknak. Ha leülnek — és leülnek — a tévé elé, a híradóban lövöldö­zést, robbantást, gyilkosságo­kat, vért látnak. Ilyen is az élet, de ezt nem feltétlenül ilyen módon és ilyen korán kell megtanulniuk a legkiseb­beknek. Olyan szellemi táp­lálékra — könyvre, filmre — van szükségük, amely szóra­koztat, de nem igénytelenül; tanít, de nem didaktikusán. Sajnos, mind gyakrabban akad brutalitás még az esti mese rövidke rajz- és báb­filmjeiben is. S mivel a gyermeknézőből lesz a felnőtt néző, s mivel a gyerek tévét akar nézni, mo­ziba akar menni, szükség van a nekik való filmekre. Ké­szít is — ha nem is elegen­dőt — a magyar filmgyártás, és vásárol a filmforgalmazás, amennyit és amilyet tud. Nézzük meg ezek után, mit nyújt a legfiatalabbaknak és a serdülőknek a mostani mo­ziprogram! Három-hat éves kicsinyek­nek szól a Barátom, az eser­nyő című színes mesefilm- összeállítás, amelyben szovjet, bolgár, lengyel, csehszlovák és román rajz- és bábfilmek szerepelnek. Kedves figurák, történetek egerekről, cicákról, Gojko Mitic, a nálunk is népszerű színész lalnak meg, mint Gálvölgyi János, Haumann Péter, Hor­váth Gyula, Szabó Gyula, Tá­bori Nóra, Kútvölgyi Erzsé­bet. Kelemen Éva, Képessy József és Zenthe Ferenc. A moszkvai Gorkij Film­stúdióban készült A barátod akarok lenni, neves felnótt- és tehetséges gyermekszerep­lőkkel. Ez a film már vala­mivel nagyobbakhoz szól egy kisfiúról, aki családi körül­ményei miatt keserű dolgo­kat él át. Mai, valós történet iszákos apáról, beteg anyáról; 3 felnőttek értetlenségéről, a barátság erejéről. Az aranyrablók üldözője című NDK produkció hősei tizenegy éves kisfiúk. Témája érdekes, hisz gyakran előfor­dul, hogy élénk fantáziájú gyerekek a szürkének talált hétköznapokból a képzelet színes világába kirándulnak, így lesz a kerékpárból tüzes musztáng, az iskolaigazgató­ból seriff, a tornatanárból Vörös Milán (a közkedvelt Gojko Mitic játssza). A film kellemes szórakozást ígér a serdülő ifjúságnak. Erdős Márta elefántról, hangyákról, Lóiké­ról és Bolkáról. A jó legtöbb­ször legyőzi a rosszat; segíte­nek a rászorulókon — a kis- filmek tehát játékosan neve­lik kis nézőiket. A nagyobbacskák is jól szó­rakoznak majd a Tersánszky Józsi Jenő meséjéből készült bábfilmen, a Misi mókus ka­landjain. Ezek a kalandok távoli világokba vezetik el a kis nézőket, és a szereplők olyan művészek hangján szó­és Lccskó, figurák gyermek­Á látó és a vak Szentmihályi Szabó Péter A több műfajban alkotó Szent­mihályi Szabó Péternek sokat kérdező és sorskérdéseket fagga­tó szerepvállalásában igényes szellemi vállalkozása tiz kötetre tervezett regényciklusa a ma­gyarság történetéről. Az első két kötet (Avarok gyűrűje, Gellért) széles körű korábrázolással és a társadalmi mozgások tisztelettel kezelt szépírói kifejtésével, el­mélyült gondolati kulturáltsággal jeleskedett. Nem feltűnő, hogy hiába keresett hiánycikkekké let­tek. Az írói cél Szentmihályi nyi­latkozatából ismert: „ . . .egy-egy fontos történelmi csomópontnak számomra érdekes rajzát akarom megcsinálni. Olyanfajta rajzát, amilyen még nem volt és olyan oldalról, ami nem kapott még szerepet a magyar irodalomban vagy regényírásban . . . elsősor­ban . . . történetet keresek, olyan hitelesen emberi történetet, amelyre a mai olvasó is fölfi­gyel.” Harmadik kötete: ,,A látó és a vak” Könyves Kálmán, II. Ist­ván, II. (Vak) Béla árpádházi királyok uralkodása történetét, a korai feudalizmus Kálmán által történt megerősítésének, majd halála utáni megingásának idő­szakát dolgozza föl. Amikor egyszerre kellett megküzdeni a főrendek széthúzásával, s a bel­ső viszályokra ,,utazó” külhoni (cseh, lengyel, velencei, bizánci) hódító törekvésekkel. Kálmán király ellenfele, Almos herceg minden eszközzel a korona meg­szerzésére tör: lázongó főurak és külföldi uralkodók között keres társakat. Kálmán kegyetlen meg­torlást parancsol: Almost és fi­át, Béla herceget megvakítatja. Bélának „egyszerre abbamaradt a gyermekkora”. Álmos Bizánc­ba menekül, ott is hal meg. Fia a vele nevelkedő apróddal —. aki most „szeme” és „látója” lett — Donát fia Pétörrel Pécs- váradon él évekig inkognitóban. A cselekmény — valós történe­lemhez igazodó — kettőd szála (a királyi udvar élete és 3éla her­ceg, majd király életútja) egyéni létek mozaikjaiból épít életíve­ket, s összegzésként történeti tablót Közép-Kelet Európáról. A sztori tehát régmúltbeli tör­ténelmünk ismert eseményeihez kapcsolt hihető adalékok gyűjte­ménye. Valós szereplők mozog­nak ismerős környezetben. A hi­telesség feltöri a mítoszt a kirá­lyi udvarról, a politikai prakti­kák hátteréről, s egyúttal tanú­sítja a változások osztálytartal­mát, az eltérő osztályhelyzetűek kíméletlen küzdelmét, a pórnép kiszolgáltatottságát. A történelem mozgásterében szerepet kapott hősök és a környezetükben élők jellemzése egyidejűleg ad képet a társadalmi-gazdasági fejlődés szakaszosságáról, s az egyéni sorsok nemzetre ható alakulásá­ról. Mindez együtt általános ér­vényű- tapasztalatok megfogal­mazásához vezet. Szentmihályi különös nézőpont­tal tekint a múltba: alul- és ol­dalnézeti perspektívából veszi szemügyre a választott idősza­kaszt. Képet ad a mozgásfolya­matok lendületéről, a torzulások­ról, s a kor valóságának olyan hátterét mutatja be, melynek számos eleme a változások ösz­tönzője. Osztályérdek fűtötte forrongás és átlakulás, süllyedés és felemelkedés, mint valóságos mozgásformák a jellemzés egyéni tartalmaival kiegészítve. Alakok egymás mellett, egymástól távol a történelem sodrában, a társa­dalmi törvények érvényesülésé­nek ilyen-olyan résztvevői. Nem erőltet formanyelvi meg­újulást sem. Formakeresésének gondja a mondandóhoz simul, a szövege információs értékrend­jét a téma kifejtésének minősé­ge szabja meg. Ezért az olvas­mányos, gördülékeny stílusba he­lyezett tények, fikciók arányos elegye és esztétikai érvényessége a hitelesség ismérveit erősíti, mert tényleírása egyúttal értéke­lés foglalata, de a valóság tük­rözése szuverén alkotásban van jelen. Sajátos, lebilincselő történelmi ismeretterjesztése okán érdeklő­déssel várjuk a folytatást. (Szépirodalmi, 1983.) Miklós Elemér KM 1984. január 28.

Next

/
Thumbnails
Contents