Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-22 / 18. szám
1984. január 22. Kelet-Magyarorizág 3---------------------- . Számadás É v végéhez közeledve meglehetősen borúlátó publicisztikában foglalkoztunk termelőszövetkezeteink mérleg-előkészületeivel. Minden ok megvolt az aggodalomra, hiszen őszi hevenyészett gyorsfelmérések szerint ösz- szességében közel félmilli- árd forint veszteség ígérkezett. Azóta elkészült a leltár, sőt nagyon sok helyen már a mérleg is. Az első zárszámadás időpontját is kitűzték már, a hónap utolsó napján lesz a tiszaszalkai Búzakalász Termelőszövetkezetben. Valamicskét derűsebbek lettek a kilátások napjainkra, azt is lehetne mondani, hogy enyhült az ijedelem, mégis van néhány félreérthetetlen jel, ami arra mutat: soha nem volt még olyan kényelmetlen zárszámadás, amilyen mostanában Szabolcs-Szat- már 124 közös gazdaságára vár. Még a legutóbbi napokban is rendkívüli „fejtágítókat” tartattak a TE- SZÖV-ben a főkönyvelőknek, mert újabb rendelkezések születtek, amelyeknek köszönhetően újabb tételeket lehetett a mérleg eredmény oldalára helyezni. Aszály és alma. Ez vitte a legtöbbet. A segítség azonban nem késett és a központi alapból kapott pénz enyhített a gondokon. Meg V _______________________ persze nem oldotta őket, de legalább idejében érkezett. Ezt elősegítette, hogy a veszteségnek elébe néző tsz-ek példás gyorsasággal láttak neki a mérlegkészítéshez és idejében elő tudtak állni veszteségeik okainak elemzésével. A zárszámadási beszámolókat a napokban már a munkahelyi kisközösségek vizsgálgatják a tervvel együtt. Amikor a küldött- gyűlés elé kerül, formája és tartalma egyaránt más lesz. Kisebb-nagyobb mértékben, mert nem lesz ember, aki véleményével el ne venne belőle valamit, vagy hozzá ne tenne. Ez év elején különösen fontos a minél szélesebb fórum, a több szem többet lát elv, mert a megváltozott szabályozókhoz most aztán különösen alkalmazkodni kell. Alkalmazkodni, mert, 1984-ben ki kell kászálódni a kátyúból. O bajok ellenére a zárszámadásokon van ok a bizakodásra is. A gazda, annak ellenére, hogy elkeseredetten nézte a kukorica szomjan pusztulását, erőt vett magán, és felszántott, elvetett. Rekordterületen, és a körülményekhez képest jó minőségben. A rossz emlékű év zártával csak azért is rekordtermést vár. É. S _______________________/ Még egyszer az Örökösföldről Miért üres 87 lakás? Immár harmadszor esik szó az egyik nyíregyházi lakóépületről lapunkban: egy új, üres nyolcvanhét lakásos épületről az örökösföldi lakótelepen. A SZÁÉV-nél elmondták, hogy ők november végén átadták a házat. Az is kiderült, hogy az üres épület lakásai beköltözésre készek — fűtés is van .. . „Ilyen gazdagok vagyunk?” — üres lakásokat fűtünk? Egyáltalán: miért üres egy kész ház — hetekig, sőt hónapokig? A városi tanács igazgatási osztályvezetőjéhez, Kovács Mihályhoz fordultam. — Sajnálatos kivételről van szó — kezdte. — Távolról sem gyakorlat, hogy ennyi ideig üresen álljanak lakások. Ezt az épületet, a nyolcas jelűt, november végén átadták az építők. Mi ezt vártuk is, nagyjából így volt eltervezve. Év közben azonban történt egy és más ... Köztudott, hogy 1983-ban a lakásrendeletek alaposan megváltoztak. Az év közepéig, január 30-ig minden lakásigényt meg kellett újítani és befizetni a letéti díjat. — Ez hatott az év végi lakáskiutalásokra? — Igen. Ugyanis összetorlódtak a lakásigény-megújítások. Sajnos nagyon sokan, több, mint ezren szinte az utolsó pillanatig vártak a letéti díj befizetésével. Márpedig anélkül nem vehettünk senkit nyilvántartásba. Amikor összeállt a lista, következett a gépi adatfeldolgozás. A tanács által igényelt adatfeldolgozó nem érkezett meg, ezért „albérletbe” kényszerültünk, a konzervgyár gépén dolgoztak szakembereink. Csaknem két hónapba telt, míg kialakult minden. Ekkor láthattunk a névjegyzékekhez, amit a végrehajtó bizottság elé terjesztettünk. Sajnos, hosszú az átfutási idő ... — Summa summárum: késve került a névjegyzék az (JTP-hez ... — Ez történt. Soltész László, az OTP megyei igazgatóságának osztályvezetője. — Mikor kapták meg a listát? — December közepén. Mi a saját beruházású lakásoknak csak egy részével rendelkezünk szabadon, a nagyobb részt, mintegy hetven százalékot a tanácsi névjegyzék alapján adunk el. Tehát: amíg nincs névsor, nem tehetünk semmit. Amikor hozzánk került a lista, már nyakunkon voltak az ünnepek, év vége ... Csak január 11- én tudtuk bemutatni a leendő lakóknak a lakásokat, s ezt követi a hivatalos adásvétel lebonyolítása. — Ki fizeti a költségeket, amit a fölösleges fűtés jelent? — A rendelkezések szerint: a városi tanács. Ott lassult le annyira az ügyek intézése, hogy ekkora lett a késés. Utólag már kár sopánkodni — ami történt, megtörtént. A tavalyi év valóban rendhagyó volt a lakásügyek intézőinek, nem tudtak lépést tartani az idővel. De vajon továbbgyűrűzik-e ez a késedelem? — Nem! — válaszolt határozottan az igazgatási osztályvezető. — Mint mondtam, sajnálatos kivételről van szó. A gyakorlat az egyébként, hogy az OTP-vel már az átadás előtt két hónappal közöljük a névsort — van idejük az adminisztrációra. — Az idei első épületnél? — Már itt is. Március végére tervezik az építők a műszaki átadást, s mi tavaly úgy készítettük a névjegyzéket, hogy abban szerepelnek már ennek a háznak a leendő lakói is. T. Gy. A Magyar Optikai Művek mátészalkai gyárában műszakonként 500 digitális számkijelzésű vízórát készítenek. Képünkön: a számlálószerkezeteket szerelik. (Császár Cs. felvétele) Megéri másokért ? Jött, látott ás—meggyőzött! Eredmény a megfelelő idegennel Jön-megy a folyosón, egykedvűen méregeti az embereket. Se hideg, se meleg, nem szól senkihez. Senki sem tudja kifürkészni, vajon mi lehet a szándéka? Egy ember sem dicsekedhet, hogy kitüntette kegyeivel, de meg sem bántott senkit. Vajon fél, vagy megfélemlítésre készül? Alig több mint egy éve, amikor futótűzként terjedtek a felsorolt hírek a megye szűk körű, egymást nagyjából ismerő állami gazdasági közvéleményében. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinátból került új igazgató Kemecsére, és ez meglehetősen felkorbácsolta az érdeklődést. Mindenki kíváncsi volt: mit mond a messziről jött ember . .. Az eltűnt hibák nyomában — Tényleg így lett volna? — mosolyodik el Blattfelder György. — Hangján egy kis távoli akcentus, gesztusai (ahogy a cigarettát szórakozottan morzsolgatja), választékos szóhasználata a bábolnai Burgert Róbertre emlékeztet. — Zavarban pedig nem voltam, legalábbis az első napokban, mert új helyen nem először kezdtem. Főni csak akkor kezdett a fejem, amikor lassacskán kibontakozott előttem a kép: mit örököltem. Mielőtt a részletes elemzésbe kezdett volna, fontosnak tartotta leszögezni: ami hibát talált, azzal semmiképpen nem kívánja elődje munkáját minősíteni. A döntéseket mindig az adott körülmények alapozzák meg, és pusztán „sportból”, vagy rosszindulatból soha nem határoz senki az ésszerűség ellen. — A tucatnál is több millió veszteség mögött azért csak kellett rejtőznie valaminek! — Nyolcvankettőben — bocsánat az egyszerűsítésért — nem volt művészet az almával csődbe menni. Én, aki akkor jöttem, a kívülálló szemével azonnal kénytelen voltam látni: sok minden elbújt eddig az alma mögött. Hiányzott az alapos költség- elemzés, alacsony volt a hatékonyság. különösen az élő munkáé. Egészségtelenül magas volt a létszám. Az ágazatoknak pedig fogalmuk sem volt aról. hogy mit mennyiért adnak át egymásnak. Egy lábon állt a gazdaság, mint a többi ezen a tájegységen, erről pedig könnyen ledől, aki rajta áll. Bizonyíték erre, hogy a többiek is keserűen egyensúlyoznak az almával. Pedig nagyon háládatlan dolog rákenni mindent, eddig ebből éltek errefelé ... Özem az üzemben — Az önelszámoló egységeké a jövő, s ezt szívből ajánlom a termelőszövetkezeteknek is. — És a korábbi ágazatvezetők azonnal lelkesedtek? — Megkérdeztem: tudtok jobbat? Nem tudtak. Azóta önköltségi áron veszik egymástól a szolgáltatást, a takarmányt, sőt újabban még egy kis „profitot” is rátehetnek. Egyik sincs védve a másiktól, mármint az üzemek, mert így hívjuk őket. Minden kert egy üzem, a szállítók külön, a takarmá- nyosok szintén ... Veszekedjenek egymással! Tanuljanak meg liter és kiló helyett fillérben és forintban gondolkodni. Ezzel szisztéma szerint aztán hetekig sem lehetett titkolni, hogy igen sok az ember ennyi munkára. Blattfel- der Györgyöt egyébként is meglepte: sokan egyik almaszedéstől a másikig éppen csak dolgozgatnak. Jött a legnehezebb műtét: Búcsú az emberektől Legalábbis a létszámnak közel egy negyedétől. Csaknem 150 ember hagyta el a gazdaságot röpke egy év alatt a 650-ből. Egyharmaduk a kezdeti bizonytalanság láttán önként ment, másik egyhar- maduknak pedig nem hosz- szaibbították meg a meghatározott időre szóló munkaszerződését. Egyedül a maradék sorsa volt a problémás, mert nagyon nehéz volt eldönteni: kinek mondjanak fel. A kisközösségek saját maguk döntötték el, hányán akarnak maradni..., és kik? — A környező üzemekkel és gazdaságokkal természetesen egyeztettük a dolgokat, így mindenki konkrét állás- ajánlattal vált meg tőlünk — emlékezik az igazgató. — Azt nem mondom, hogy örömünnep volt soraink ilyetén rendezése. Ismét kimúlt egy szent tehén. A humánus eljárásra mi sem jellemzőbb: pusztán egy munkaügyi vita támadt. Ez lett volna a legkevesebb, de a szakvezetés feltette a kérdést: És az almát ki szedi le? — Mi sem természetesebb — válaszolta az igazgató —: dolgozóink. — Megmosolyogták. Nem sokáig tartott azonban a derültség. Egy kis fejszámolás után érkezett a javaslat: mindenki almában kapja az illetményföldjét ezentúl, ez maga 164 hektár. A permetezésért meg az: egyéb művelésért a dolgozó az ott termett mennyiség 2,6 szorosát leszedi a többiről, és nem fizet semmit. Volt ám palotaforradalom! De az igazgató döntött, és egy állami gazdaságban egyszemélyi vezetés van, természetesen az egyszemélyi és hamari bukás veszélyével. Ismét elmentek né- hányan. Akik maradtak, azok a megyében kimagasló ex- portkihozatallal leszedték az alma 80 százalékát. Tabu dőlt tabura Kemecsén röpke egy év alatt. Kétkedve várták, mire jár náluk az „Idegen”. Sokan tudni vélték: a veszteség megismétlődik. Nincs így, mert nyereséggel zárt a gazdaság. Blatt- felder György meggyökerezett és már „érzi” a helyét. Csodálkozik például az almakivágási kampányon. Nekik is megvan a selejtezési engedélyük 170 hektárra, de nem fognak baltát. — Ilyen termelő alap nem nő egyik évről a másikra — mondja. — Egv részét csak a karantén kártevők ellen permetezzük, maximum háromszor. A többit meg nem igaz, hogy nem lehet eladni. Pesten most negyven fillér híján húsz forint az alma. És tavasszal mi dolguk a kertészeknek? Menjenek és adják el az őszi termést! Lehet, hogy újabb lehetetlenről derül ki az ellenkezője Kemecsén ? Esik Sándor — Azt hiszi, csak a pénz minden? Nem többet ér annál a 2—300 forintnál, ha érzem, tehetek a másik emberért — kérdez vissza Kál- mánchey Istvánná fonónő. — Mégis, sorolja, milyen társadalmi megbízatásokat vállalt? — Kettővel kevesebbet, mint tavaly. Ugyanis a megszűnt járási pártbizottság tagja voltam, s az ifjúsági bizottságban dolgoztam. Mostani megbízatásaim Űjfehértó- hoz kötődnek. Az Újpesti Gyapjúszövőgyár itteni gyárában az üzemi pártalap- szervezet vezetőségében, a gyári csúcsszervezet vezetőségében dolgozom. — Úgy mondják, arra raknak nagyobb terheket, aki húzza a szekeret. — Lehetséges. De én csak annyi megbízatást vállalok, amennyit el tudok végezni. Amikor olyan téma szerepel a napirenden, amit ismerek, akkor szólok, s bízom benne, hogy véleményemmel segítek a községen, a gyáron. — Esetleg a többi munkásnő, akikkel együtt dolgozik, a szószólójának tartja? Majd a Katika megmondja? — Ha igaz, természetesen. De azt is észre kell venni, ami .nem megy, hiába jogos az igény, de nincs rá pénz, mint például az utcák kiépítésére, amíg nem készülünk el a vízvezetékkel és a csatornával. — Három műszakban dolgozik. Nem fárasztó, hogy utána várja a gyerek, a család gondja, s mégis gondol a nagyobb közösségre? — Ehhez egy olyan férj kell, mint az enyém, akinek szintén van társadalmi elfoglaltsága. így természetes, hogy otthon megosztjuk a munkát. — A tanulókat oktatta, egyéves pártiskolát végzett, mégis, a gyermekgondozási szabadság után visszakérte magát a termelésbe. Nem bánta meg? — Éppen a gyereknevelés miatt jobb műszakba járni. Ketten dolgozunk három fonógépen. Itt közvetlenül látom, mennyit ér a munkám. — És aki maszekolással keresi a több pénzt? — ö tudja. Megbecsülnek a gyárban, igaz, a megbízatásaimért csak egy köszönetét kapok, de ettől többet ér a tudat, hogy használok vele a közösségnek. L. B. H allom a történetet. Vonaton mesélik unaloműzőnek. Megírom hát úgy, ahogy hallottam. Történt, hogy idős néniké, törékeny, kicsi, utazott a gyerekeihez látogatóba. Egyik kezében degeszre tömött szatyor, otthoni ízekkel terhes, a másikban egy kövér demizson, benne az otthoni bor. Messziről jött a néni és bizonyára némi célzatokkal már a vonaton elmesélte, hogy hányán segítettek neki fel- és leszállni a busznál, felszállni a vonatra is. A néni mesélt, és egy diákfiú fel is ajánlotta, hogy majd leadja a csomagot. Jószándék kövezi a pokol országútját is — tartja a szólás. Hogy hogy nem, Mátészalkán leszállt a néni. Lekerült a csomag, de a demizson a vaslépcsőhöz koccant. Nem volt ebben hibás senki, még az öregasszony is kacagta az egészet, hanem jött a másnap... Külső vágányon állt meg a vonat, és a föld, ahol szétfolyt a drága bor, tele volt gabonaszemekkel. És jött a reggel. A reggellel repülni kezdett a temérdek galamb. És most kérem figyelni: nem volt vétkes az öregasszony, vétlen volt a diák, ártatlan volt a galamb is, amikor a kiömlött búzára szállt. Mégis: vagy egy óra múlva a világ legbékésebb galambjai harciaskodtak a kiömlött szemek között. Mi tagadás, alaposan becsíptek szegények. Részeg galamboké lett az állomás, és a sok ember csak nevette őket. Jobb lett volna ha a tanulságra figyelnek: a galambmenyecskék valamennyien megbocsátották galamblelkű párjaiknak ezt a különös pótszilvesztert. Legyen hát: nekünk is mondják azt, ha kenyérkeresés közben ily fura kaland esik meg velünk, hogy hej galambom, galambocskám ... és semmi többet. Különben is: talán még jobb, hogy nem ember itta meg azt a drága bort. (bartha)
