Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-20 / 16. szám

2 Kelet-Mag jarország 1984. január 20, 0®Q0@0 Színház Hangtár, nyelvtanulás, kölcsönzés A zenei könyvtár programjából naptár A bátori advent című két­részes történelmi színjátékot január 20-án 19 órától a Blaha—Bihari-bérletesek lát­hatják a Móricz Zsigmond Színházban. Hétfőn, 23-án Soltész Rezső vendégszere­pei Nyíregyházán. Koncertje este fél hatkor és nyolc óra­kor kezdődik a színházban. Színházi társulatunk azon a napon Sátoraljaújhelyre láto­gat el, ahol 19 órai kezdettel a Sok hűhó semmiért című darabot mutatják be. A Kossuth-bérlettel 24-én, kedden délután fél négytől A bátori advent tekinthető meg. Szerdán két előadás lesz A bűvös fuvolából 10, illetve 14 órai kezdéssel. 26-án, csü­törtökön 19 órától bérletszü- netes előadáson a Móricz Zsigmond Színházban a Bo­lond vasárnap kerül színre. A komoly zene megismerte­tése és népszerűsítése érdeké­ben a megyei könyvtár évek óta több új szolgáltatással, illetve kulturális program­mal jelentkezett. Eat szolgál­ja például a Zenei ismeret- terjesztő előadások című ki­adványuk, melyet a TIT mű­vészeti szakosztályával kö­zös gondozásban, 300 pél­dányiban jelentetitek meg. Színvonalas hanglemezaján­lat található a kis füzetben, a művekről szóló szakirodalom jegyzékével együtt. Számos szolgáltatással se­gítik a zenei ismeretterjesz­tést, ilyen például a techni ­kai tanácsadás, műsorassze- áliítások készítése és felvéte­le kívánság szerint, vagy például az a lehetőség, hogy a könyvtári tagoknak lemez­ről magnószalagra veszik a kért zeneművet. A (hangtár készletéből az idegen nyelvet tanulók is választhatnak — hangosanyag áll az egyéni nyelvtanulás szolgálatában. Gondoltak a vlakotora és csök­kentlátókra is — nekik a hangoskönyvek kölcsönzését ajánlják. Dicséretes ötlet az Orszá­gos Filharmónia bérleti kon­cért jelhez kapcsolódó elő­adássorozat Hangversenyek előtt zenei életünk jeles kép­viselői tartanak ismeretter­jesztő előadást a koncert mű­során szereplő művek kelet­kezési körülményeiről, a szerzők életművéről, stb. Ezeket a rendezvényeket is tartalmazza az ajánlófüzet. SZEKÉRGYÜJTEMÉNY a mátészalkai Szatmári Múzeum­ban. (Elek Emil felvétele.) Irodalmi matiné Fantázia ébresztgetö cím­mel hirdeti a meghívó a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Vál­lalat valamint a megyei író­csoport közös rendezvényét. Az irodalmi presszó követke­ző matinéja január 22-én, vasárnap délelőtt tíz óráitól lesz. A Költői játékok — já­tékok költői jeleim alatt két név olvasható: Kulcsár Atti­la és Szilvást Csaba játékos, groteszk és szatirikus írások­kal mutatkozik be az érdek­lődő irodalombarátoknak. Az irodalmi matiné helyszíne is­mét a Korona bárhelyisége. Pénteken, 20-án nosztal­giadiszkóra várják az érdek­lődő fiatalokat a megyei művelődési központban. 21- én délelőtt kilenctől a megyei karnagyi klub tagjaié a hang- versenyterem. A nyíregyházi úttörőházzal közös rendezés­ben ezúttal a művelődési központban lesz a Pajtás­centrum következő foglalko­zása. Délután három órától farsangi álarcokat, csákókat, kalapokat, szemüvegeket ké­szíthetnek a gyerekek. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Mesekert Bábszínház a Csi­li Csala Csalavári Csalavér című előadásával szórakoz­tatja a gyerekeket. Pontban öt órakor kezdődik az ötórai tea fiataloknak. 23-án, hétfőn a klassziciz­mus zenéjéről Pazár István karigazgató beszél. A zenei ismeretterjesztő előadás 16 és 17.30 órakor kezdődik. A he­tedikesek, nyolcadikosok és szüleik figyelmébe ajánljuk, hogy január 24-én 17 órától a KEMÉV szakemberei pálya- választási tájékoztatót tarta­nak kőműves, ácsállványozó, vasbetonkészítő és vízszigete­lő szakmákról. Szerdán dél­előtt tíztől mezőgazdasági fil­meket vetítenek a kamarate­remben. Este hattól a Sci-fi- klub évnyitó foglalkozásán a hangversenyteremben bemu­tatják A negyedik fázis cí­mű amerikai tudományos­fantasztikus filmet. „Hegyen-völgyön énekszó­val” — ez a címe a Kristály BRT zenés műsorának, ame­lyet 26-án, csütörtökön 10 és 14.30 órától az általános isko­lák felső tagozatos tanulói­nak ajánlunk. A hét végén is megtekint­hető Berecz András festőmű­vész kiállítása a művelődési központ galériájában és Nagy János festőművész alkotásai a Lenin téri kiállítóteremben. Régi táncosokat keresnek Jubileumra készül a KSZDSZ Szabolcs-Volán Jubileumi évforduló ünnep­lésére készül a KSZDSZ Sza- bolcs-Volán táncegyüttes, il­letve az együttes társadalmi vezetősége. Az SZMT nyír­egyházi Móricz Zsigmond Mű­velődési Házában Siklós Ádám népművelőitől kaptunk tájékoztatást a tervezett ese­ményekről. A szakszervezeti kultúr- házban negyedszázada ala­kult meg egy tánccsoport, melyből húsz esztendeje együttes szerveződött, a ma KSZDSZ Száibolcs-Volán né­ven ismert, világjáró együt­tes elődje. A működés azó­ta folyamatos, bár közben több, mint 300 táncos távo­zott — néhánylan hivatásos­ként folytatták, mások ama­tőr csoportot vezetnek, tánc­oktaitóként dolgoznak. Ma már az alapítók gyermekeit találjuk meg az utánpótlás csoportokban. — A lehetőségekhez mér­ten minden volt együtteste - got értesítünk — mondta Siiklós Ádám — mert szeret­nénk, ha minél többen vállal­nák a fellépést a március 23—25 közötti gálaműsorok­ban. Bzekiben a napokban, meg­kezdik a régi táncosok fel­kutatását melyhez lapunk is szívesen ad segítséget. Keres­tetnek tehát-azok a volt Vo- lánosok, aíkik szívesen talál­koznak a jubileumi ünnep­ségen volt táncospárjukkal, s a csoport tagjaival. Jelent­kezni a Tanácsköztársaság tér 9. (Irodaház) épületében le­het. A magyar olvasó előtt ke­véssé ismert vidék észkor kultúrájának emlékeit vil­lantja fel a Közép-Ázsia mű­vészete Avicenne korában című kötet. A tadzsik szár­mazású természettudós, orvos és filozófus, Avicenna életé­ben, a IX—XI, században ál­landó volt a háborúskodás, a külső és belső? fenyegetettség elleni küzdelem. Ennek elle­nére ez az időszak rendkívül magas színvonalú építészetet, képző- és ipariművészetet, irodalmi és tudományos ered­ményeket is hozott. A mai Üzbegisztán, Türk- ménia, Azerbajdzsán és Tád­zsikisztán területén fenn,ma­radt épületek^ falképek, ipar­művészeti (tárgyak ékesen bizonyítják a hajdan e tájon élt népek alkotókészségének nagyságáit, amely arab, per­zsa és indiai hatásokat ma­gába olvasztva önálló, sajá­tosan eredeti művekkel gaz­dagította az emberi civilizá­ciót. A Képzőművészeti Ki­adó újdonságához, amely az Üzbég Tudományos Akadé­mia közreműködésével ké­szült, Gombos Károly írt be­vezető tanulmányt. Az albu­mot kétszáz — többségében színes — felvétel teszi igen széppé, szemléletessé. Adatlap a ház- j felügyelőnél Komplex szűrő­vizsgálat A megyei komplex szűrő­szolgálat öt szakembere ke­resi fel a nyíregyházi házfel­ügyelőket, tömbmegbizottakat és a magánházak tulajdono­sait. Február 1-e és március 31-e között felmérik, ki hol lakik, pontos lakcímnyilván­tartást készítenek. Ezért va­lamennyi felnőtt lakosnak ott hagynak egy kérdőívet, ame­lyen mindössze a nevet és a címet rögzítik. Ezt az adat­lapot vagy a házfelügyelőnek adhatjuk vissza, vagy a szű­rőszolgálat címére postán küldhetjük el. A pontos lak­címnyilvántartás egészsé­günk megőrzésének fontos része, hiszen az esedékes szű­rővizsgálatra kiküldött pa­pírral gyakran nem találta meg a kézbesítő a címzettet, így a múlt évben Szabolcs- Szatmárban végzett 300 ezer röntgenfelvételt és szűrést az idén tovább bővíthetik. VISSZ HANG Műelemzésre várják a kar nagyi klub lag jail a követ­kező klubfoglalkozáson, me­lyet január 21-én délelőtt 9- től tartanaik a megyei és vá rosi művelődési központ hangyersenyltermében. A me­gyében működő körvezetők a Zenei stílusok sorozatban a klasszicizmus jegyében szü­letett művekről hallhatják Pazár István, a Debreceni Csokonai Színház karigazga­tójának előadását. Utána L. Nagy Katalin főiskolai adjunktus irányításával Bár dós-kórusművek közös elem­zése és feldolgozása követke­zik. A foglalkozáson lehető­séget nyújtanak arra is, hogy az Éneklő ifjúság mozgalom felhívására beérkezett műsor­terveket megbeszéljék és ho­zott hangfelvétel alapján egyéni tanácsot adjanak felkészüléshez. Vigyázzunk jobban városunkra! Egy a szépen felújított házak ról. (Gaál Béla felvétele) „A Kelet-Magyarország ka ­rácsonyi számában. BE. oly nagy szeretettel és féltő ag­godalommal írt a város ut­cáiról, így a volt Szentmihá- lyi utcáról, a mai Bethlen utca — hogy ezen írás báto­rított fel...” így kezdi ked­ves, meleg hangú levelét Ilosvay András olvasónk a Bethlen Gábor u. 28-ból. az itt lakok szerint — akiknek véleményét szintén tolmá­csolja a levél — ez a város második legszebb utcája, il­letve az lehetne, még min­dig, ha csak a lakók buzgal­mán múlna... Olvasónk beszámol arról, hogy tetemes saját költség­gel és sok-sok munkával igyekeznek a házakat tata­rozni, felújítani. Három szí­nes fényképet is mellékelt annak illusztrálására, hogy figyelmük még arra is kiter­jed : őrizzék meg a helyreál­lítás után is az eredeti orna­mentikát az épületek, ügyel­nek a kőlábazat, az ablakke­retek, a színezés hitelessé­gére. Sajnos, az utca képe az utóbbi időkben elég szomorú — folytatódik a levél. Fel­túrva az út, egy-egy közte­rületi munkálat után való­ságos szemétdombot hagynak maguk után az építők, s az autók kíméletlenül gázolják le a lakók gondoskodását, szépérzékét mutató virágokat, bokrokat, apró növényeket. Elszomorítja az itt lakókat, közül a Bethlen Gábor utcá­hogy maguk az illetékesek is — szerintük — inkább csak a fák kiirtásával törődnek. Azon sem akadt még meg eddig senkinek a szeme ,— kérdezik — hogy az utcában több helyen szereltek föl vé­dőláncokat — kerítés helyett, de ezek kiemelve, összetörve már csak ■ a vandál kezek erejét mutatják. Mi lenne, ha nemcsak a lakók igyekezné­nek? — teszi föl végül olva­sónk a kérdést. „Milyen szép lenne — írja —, ha a zöld terület a házak előtt valóiban zöld és virágos volna, mint évekkel előtte.” Remélhetőleg olvasónk ész­revételeire, minden olyan il­letékes felfigyel, aki tehet azért, hogy a rég i Szentmi- hályd utca — meg a többi — házai, közterületei eredeti szépségükben pompázzanak. Annál is inkább, mert a vá­ros tanácsának számos jó tö­rekvése is van ezen a terüle­ten — de, mint olvasónk megjegyzéséből kitűnik, na­gyobb szigor és nagyobb kö­vetkezetesség is elkelne. Két Tengerikásás töltött káposzta ízes cserekapcsolat A Szovjetunió Kárpátontú- li területe és Szabolcs-Szat­már megye közötti határ menti kapcsolatok keretén belül egyre szélesedő és tar­talmában is gazdagodó köl­csönös együttműködés alakult ki. A beregszászi és a vásá- rosnaményi párt- és állami vezetés és a gazdálkodó egy­ségek által aláírt együttmű­ködési szerződés értelmében munkaj ellegű tapasztalatcse­réket szerveznek. Pincérek, szakácsok és cuk­rászok érkeztek — összesen kilencen — január 16-án a Vásárosnaményi ÁFÉSZ-hez a beregszászi városi közétkez­tetési kombinát és vendéglá­tó vállalat képviseletében. A beregszászi Fehér Kő és a Kárpáttá éttermek dolgozói a Bereg-hotelben tanulmá­nyozták a kiszolgálás kultú­ráját, a korszerű formák al- 'kalmazását, elsajátítják a be­regi tájjellegű ételek, a ten­gerikásás töltött káposzta, a lapcsánka, a puliszka és más különleges hazai étel elkészí­tési módját. A szovjet szak­emberek ugyanekkor megis­mertetik a Hotel Bereg sza­kácsait néhány közkedvelt orosz étel, mint a beregszászi göngyölthús, a borscs és a saslik sütésének, főzésének titkaival. Sz. Gy. M l inimum lsét tévé kel­lett volna ahhoz szer­dán este, hogy két ér­tékes, s minden bi­zonnyal nagy érdeklődéssel kísért műsort megnézhes­sünk a íévében. És leg­alább két pár fül, két pár szemmel. Az egyesen tíz óra után öt perccel kezdődött Az ókori kelet 'befejező adása. Aki csak egyet is nézett az elő­ző 15-ből, Kíváncsian várta az emberiség hajnaláról szó­ló előadás folytatását és legfőképp a befejezést. A kettesen 10 perc haladékkal kezdődött a Memento móri adása élet-halál kérdéseiről, jeles tudósok részvételével. Mind ® a kettő ugyanakkor, tizenegy előtt fejeződött be. Tudjuk, ma már sok csa­lád megengedheti magának a szelektív tévézést, de a té- véelöfizetőít nagy táborában ez még csak az elenyésző kisebbség. Azt is tudjuk, ! nehéz a iaüsorszerkesztő dolga, ha érdeklődési körö­ket vesz figyelembe a fil­mek, előadások stb. osztá­lyozásánál. Itt mégis elvárható lett f volna a nagyobb körülte­kintés, mert mindkét műsor egyazon érdeklődési körű rétegnek szól. Reméljük, Itt is lesz lehetőség — mint máskor, ha ugyancsak egy időben sugároznak például két krimit — az Ismétlésre. | Az sem baj, ha mindkettőt í újra megnézhetjük ... (be) I ► Szerelemből rabolt A szerelem bizonyítására már sok mindent megtettek eddig, verekedtek, szerenádot adtak, kútba ugrottak — de rabolni...? Pedig most ez történt. Balogh Gusztáv 24 éves ti- szalöki foglalkozás nélküli fiatalkorú élettársával, B. Ilo­nával július 23-án a helyi cukrászdában nagyobb meny- nyiségű szeszes italt fogyasz­tott. Késő este elmentek a diszkóba, de ott nem sokáig időztek, hamarosan hazafelé indultak. A Vörösmarty utcában B. Ilona észrevette a 16 éves kis­lányt, B. Máriát. A kislány láttán így szólt az (élettársá­hoz: — Ha szeretsz, elveszed a táskáját! Mit tehet erre egy szerel­mes ifjú ember? Balogh Gusztáv a kislány után ment, megragadta a táskáját, és bár a lányka segítségért kiabált, lerángatta a válláról. Ezután Balogh elfutott, és előbb az árokba dobta, majd az élet­társával fölvették. A táská­ban három (!) forint volt, és a lányka személyes holmijai, igazolványa, fésűje. Az iga­zolványt Baloghék elégették, de a táskát és a lányka ebéd­jegyét a rendőrség megtalál­ta náluk. A Nyíregyházi Megyei Bí­róság Balogh Gusztávot a rablás és okirattal való visz- szaélés miatt — figyelembe véve a lopást is, amiért ko­rábban a bíróság próbára bo­csátotta — másfél év börtön­re büntette és két évre eltil­totta a közügyektől. Élettár­sát, mint felbujtót, a bíróság tíz hónap szabadságvesztésre büntette, de ennek végrehaj­tását két év próbaidőre felté­telesen felfüggesztette. Az íté­let jogerős. (K.) klub Y

Next

/
Thumbnails
Contents