Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-08 / 289. szám

1983. december 8. Kelet-Maftyaromság 3 Cél: a népgazdaság segítése Kamatoztatni a szellemi erőt □ z országot — és a me­gyét is természetesen behálózzák az MTESZ tagszervezetei, s munkájuk eredményei jól mérhetők iparban és mezőgazdaságban, szervezésben és környezetvé­delemben, hogy csak néhá­nyat említsünk a sokoldalú tevékenység Jehetséges szín­tereiből. Igaz, Szabolcs-Szatmár el­sősorban még ma is mező- gazdasági érdekeltségű me­gye, ám az ipar növekedése, a műszaki és agrárértelmi- ség léte egyre markánsab­ban érezteti hatását: jelen­létük, s részvételük az or­szágos programokban egyre jelentősebbnek mondható. Mezőgazdasági érdekeltséget említettünk, de a széles ská­lájú ipar jelenlétét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy huszonkét műszaki, tu­dományos egyesület és tár­saság működik megyénkben, s legutóbb éppen az optikai, akusztikai és filmtechnikai egyesület iratkozott fel a listára. Ha az immár huszonkét MTESZ-tagszervezet idei te­vékenységének, s főképp a megyei műszaki és közgaz­dasági hónap mérlegét néz­zük kiderül, hogy valóban az országos, sőt a nemzetközi — KGST — vérkeringésbe kapcsolódva fejtik ki mun­kájukat, hogy létük teljes mértékben igazolt. Képtelen­ség minden rendezvényről, előadásról számot adni, le­gyenek azok mégoly fonto­sak is, így próbáljunk meg mindössze néhány témakört — az MTESZ-vb legutóbbi értékelése alapján — ki­emelni. Aligha kell igazolni, hogy a kereskedelem és a cipő­ipar nem mindig felhőtlen kapcsolatáról szólni, a fel­lelhető ellentmondások fel­oldásáról tanácskozni, lénye­ges dolog. Ugyanez mond­ható el mindenről, ami az energiagazdálkodás témakö­rébe vág, s nagy fontosságú volt a Faipari Tudományos Egyesület azon összejövetele, ahol a megyénkben oly nagy mennyiségben található akác hasznosíthatóságáról cserél­tek eszmét. Külön említést érdemel a Közlekedéstudományi Egye­sület nemzetközi rendezvé­nye a nyíregyházi Tudomány és Technika Házában, ahol a KGST Állandó Bizottsága mellett működő számítás­technikai bizottság hat or­szágból összejött szakembe­rei tárgyaltak a záhonyi ha­tár-átrakókörzet számítógé­pes rendszeréről. Lényegbevágó kérdést tű­zött napirendre az Élelmi­szeripari Tudományos Egye­sület, ahol előadások hang­zottak el a mezőgazdasági üzemek qs a felvásárló vál­lalatok kapcsolatáról. De az egyesületi munkák során szó esett a növényvédőszer- programról éppúgy, mint a hígtrágya-kezelés környezet- védelmi szempontból is fon­tos problémáiról. A Neumann János Számí­tógéptudományi Társaság ki­állítása, mely egyebek közt azt is igazolta, hogy a számí­tógépes program megvalósí­tása Magyarországon is el­mozdult a holtpontról, mél­tán aratott sikert. A kiállí­tás látogatóinak zöme a szá­mítógépek majdani haszná­lóiból, a fiatalokból tevődött össze. Melyek lesznek a közeli jövő, 1984 legfontosabb ten­nivalói? A legelső helyen említendő az MSZMP KB iparpolitikai koncepcióról szóló 1983. július 6-i határo­zatának végrehajtásából adó­dó feladatsorozat. Ugyancsak az élre soro­landó az a törekvés is, hogy az MTESZ megyei szervezete kiemelten kíván foglalkozni azokkal a kérdésekkel, té­mákkal, melyeknek vizsgála­tára Szabolcs-Szatmár megye adottságai megfelelnek. Ilye­nek az energiatakarékosság, a mezőgazdaság ipari hátte­re, az innováció, a gyógy­szeripar. Valamennyi aláhú­zandó feladat, de a mező- gazdaság ipari hátterével majdan foglalkozó eszmecse­rék fontossága talán külön is kiemelhető. O r. MTESZ tevékenysé­gét nézve kiderül: ezek az egyesületek nem az elvont kutatás cél­jait szolgálják. Munkájuk legfontosabb terepe — ter­mészetesen a kutatást sem elhanyagolva — a termelés, a szervezés, a segítségnyúj­tás ahhoz, hogy az ország gazdasága mihamarabb kilá­baljon a gondokból, s hogy potenciális lehetőségeinkkel élni tudjunk, s hogy a szel­lemi erő, aminek szerencsé­re híján nem vagyunk, a le­hető leghatékonyabban1 le­gyen kamatoztatható. Speidl Zoltán UJ GALVANIZAXQÜZEM ÉPÜL NAGYDOBOSON, a hely­beli Petőfi tsz és az Elekter- fém közös vállalkozásában. A beruházás értéke hozzávetőle­gesen 25 millió forint. A kivi­telezés előtt piackutatást végez­te^. Kiderült, hogy országos méretekben kielégítetlenek a korrózióvédelem iránt támasz­tott igények. Ugyanakkor egy­re nagyobb jelentősége van a fémipari termékek esztétikus megjelenésének. Ez utóbbit se­gíti a nikkel-króm technológia. A körülbelül hatvan embernek munkát adó üzem várhatóan 1984 első negyedévében kezdi meg az üzemszerű termelést. A képen: belső szerelési munká­latok a galvánüzemben. (G. B.) A felhalmozott veszteség Szó ami szó, nem voltak valami irigylésre méltó helyzetben a kisvárdai és a nagykállói építőipari szö­vetkezet vezetői a közelmúltban, amikor a KISZÖV elnöksége próbálta kibogozni veszteséges gazdálko­dásuk okait. Ha egyáltalán különbséget lehet termi a két szövetkezet között, akkor mindenképpen a kis vár da iák vannak a ne­hezebb helyzetben, hiszen csak az első fél évben négy és fél millió forintos veszte­séget könyvelhettek el. Valamivel jobban állnak a nagykállóiak, hiszen náluk ez a szám „mindössze” fél­millióra rúgott, igaz, a har­madik negyedévben alapo­san nekid uralták magukat, szeptember 30-án már ők is a másfél millió forintnál tar­tottak. E tekintélyes summa talán mondanunk sem kell, természetesen itt is a veszte­ség cím alatt szerepel. A kudarcok okai De milyen okai lehetnek e kudarcoknak? A két szövetkezet vezetői­nek beszámolójából egyér­telműen kiderült, hogy a gon­dok, de az okok is mindkét helyen szinte hajszálponto­san megegyeznek. Anélkül, hogy rangsorolnánk, szól­junk először a létszámról, mely mind Kisvárdán, mind Nagykállóban folyamatosan csokikén. A kisvárdai szö­vetkezetben például az idén március 31-ig huszonhét, au­gusztus 31-ig negyven, Nagy- kállóban pedig csaknem húsz dolgozó lépett ki az év ed­dig eltelt időszakában. S még ha a nélkülözhető em­berek hagyták volna ott a szövetkezetét! De nem ők, Nemrég még a Balaton­ban úszkáltunk Örkénnyel. Messzire beúsztunk, a part­ról csak a szalmakalapja látszott, meg a fürdősap­kám pöttömnyi foltja. Ug­rattuk egymást, mint ren­desen. — Légy szíves, ne fe­csegj. Csak akkor jutok szó­hoz, ha lélegzetet veszel. Nem szoktál lélegzetet ven­ni? Pár perc múlva arra kért, mondjak el egy verset. Ha végigmondom, kapok egy lángost. Mihelyt nem érzi lába alatt a talajt, versekbe kapaszkodik. A Kései siratót kezdtem el. A harmadik szakasznál nem jutottam tovább. így jártam a többi verssel is. Csupán egy-egy sorra emlé­keztem. Örkény megjegyez­te: — A lángos ugrott. Be kell érned a déli kacsasült­tel. — Kaján félmosollyal tette hozzá. — Nyugodj bele, meszesedik az agyad. Hirtelen eszembe jutott Somlyó Zoltán A szűk Kö­nyök utcán című verse. Ele­jétől végig elmondtam. — Visszavonom a mesze- sedést. Honnan tudtad, hogy ez a vers ... Várj ... szépen fejezem ki magam ... a szí­vemhez nőtt. Egy évvel később a kór­házból hívott föl Zsuzsa. Örkény már túl volt az operáción, meggyötörtén, kínlódva javítgatta utolsó művét, a Forgatókönyvet. — István jobban van. Sok szeretettel ölel. Zsuzsa hangján éreztem, Pista megnyugtatására szánta a telefonüzenetet. Felsrófolt volt a hangja, túl élénk. A lakásán hívtam fel késő este. — Tényleg job­ban van István? Fakó csend. Nagysokára szólalt meg Zsuzsa: — Azt hiszem... — Meglátogathatom? — Ne.... ne... Talán egy percre benézhetsz hozzá. — Habozó szünet. — De igazán csak egy percre. Másnap ott álltam Pista ágyánál. Egy idősebb ápoló­nő az infúziótartályon bab­rált. Zsuzsa kristályvízért szaladt a büfébe. Örkény felpócolva feküdt, mozgé­kony arca fintorba torzult. Gyámoltalanul néztem kifa­kult szemét. Nem kérdezhe­tem meg tőle: hogy vagy? Csak egy percig maradha­tok. Mi fér egy percbe? — Beugrottam hozzád, hogy elszavaljam a szíved­hez nőtt verset. S már mondtam is. — „A szűk Kö­nyök utcán hazamegyek, most hajnali három óra, Istenem vehess a jóra." Akadozó nyelvvel folytat­tam. A fájdalom mintha elcsi­tult volna benne, kisimul­tak a vonásai, valami mo­solyféle suhant át az arcán. — Már itt sem vagyok. Viszlát, Pista. Elszorult torokkal siettem végig a folyosón. Az ápoló­nő utánam jött. — Tessék értem is imádkozni. Súlyos isiászo-m van. Hiába szedem a gyógyszereket, talán az az ima... hogy is tetszett?... Döbbenten meredtem rá. Arra gondoltam, milyen re­mek egyperces novellát ír­na belőle Örkény. hanem az esetek többségé­ben a legjobb szakemberek kerestek és keresik máshol a boldogulás útját. Mert a folyamat sajnos nem állt meg, s a jelenlegi helyzet­ben még a remény is csak addig terjedhet, hogy talán mérséklődik. Kell a jó szakember! Pedig a bérszínvonal —ha nem is nevezhető eget renge- tően magasnak — viszonylag tisztességes, Kisvárdán pél­dául eléri évente a negyven- ötezer forintot, mely a me­gye szövetkezeteit tekintve egyáltalán nem lebecsülendő. Ügy tűnik azonban, a jó szakember megtartásához ez is kevés, már csak azért is, mert az ügyes kezet, a gon­dolkodó főt egyre jobban, s mind több helyen keresik. Szükség volna léhát az ed­digieknél is differenciáltabb bérezésre, hiszen jó munkát csak jó szakember végezhet. Az pedig egyszerűen megen­gedhetetlen, hogy a szövet­kezetek vezetői engedjék magukat „terrorizálni”: elő­fordult ugyanis olyan hely­zet, hogy komplexbrigádok léptek fel bérköveteléssel, mondván, ha nem teljesítik kívánságaikat, távoznak. A veszteségforrások olda­lán szerepel a jelenleg kö­telező árképzés is. Erre csak egyetlen példa, mely a kál- lóiialk panasza is: a szövet­kezet kilencven forint ötven fillért .kap egy köbméter úgynevezett B30-as falazá­sért, ugyanakkor a fennálló norma alapján kilenc fillér híján 139 forintot fizet ki! Az ugyan nem tartozik szo­rosan ide, hogy a kisiparosok jóval nagyobb összeget szá­molhatnak fel ugyanezen munkáért, ám nem alaptala­nul irritálja a szövetkezete­ket. Aránytalanságok A kudarcok sorában elő­kelő hely illeti meg mindkét szövetkezetben a gyakorta tapasztalható szervezetlensé­get, az ellenőrzések hiányát. Itt azonban szerepet játszik a fentebb részletezett gond, a szakemberhiány is, mely nemcsak a kétkezi munká­sokra, hanem az irányítókra is érvényes. Kevesen vannak — a kisvárdai szövetkezet például négy év alatt három műszaki vezetőt „ínyütt el” — s közülük is jó néhónyan nem állnak a feladatuk ma­gaslatán. A jobbakra pedig sokszor aránytalanul nagy terhet ró a kollektíva, s így a legjobb akaratuk ellenére is be-•be­cs úsznak munkájuk során hi­bák. Itt kell idéznünk a kis­várdai elnök szavait, aki, miközben a kivezető út mó­dozatait, lehetőségeit taglal­ta, megjegyezte, hogy ki­emelten kell a jövőben el­lenőrizni azokat a vezetőiket, akik mellékfoglalkozás gya­nánt sok mindenre vállalkoz­nak, ahelyett, hogy a szövet­kezetben igyekeznének ma­ximális erőkifejtéssel dolgoz­ni! Mindkét szövetkezetben a veszteségek okai között em­legették az úgynevezett ma­ximált áras munkákat. Tény, ezeken nemigen lehet meg­gazdagodni, ám ha a szövet­kezetek kalkulátorai alapo­sabban elemezték volna a várható költségeket, lehető­ségeket, minden bizonnyal most könnyebb helyzetben lennének. Az eddigi hibákat már nem lehet meg nem történ­tekké tenni. Még csak a nemrég elkészített, a veszte­ségek eltüntetését célzó in­tézkedési terv sem csoda­szer. Az abban foglaltak csak akkor valósíthatók meg, ha a jövőben nagyobb gondot fordítanak a tervezésre a szervezésre, a termelésre és az ellenőrzésre. Azaz a teljes munkafolyamatra. S talán nem ártana, ha felkeresné­nek néhány olyan sza'Bolcsi építőipari szövetkezetét, mint a nyíregyházi, ahol hírből sem ismerik a fentebb emle­getett gondokat. Lenne mit ellesni tőlük. A KISZÖV elnökének na­pokban elhangzott nyilatko­zata szerint a kisvárdai szö­vetkezetét szanálni kell. A nagykállóiakinak — s még néhány szakadék szélén lévő szövetkezetnek — lehetősé­gük van a veszteség elkerü­lésére. Azt viszont már mi kérdezzük: vajon jövő ilyen­kor is hasonló gondokról kel! majd számot adnunk? Balogh Géza háziasszonyoknak ÜZEMI BOLT A műszak kezdete előtt irány a bolt. A háziasszony lis­tát tesz az eladó elé, odaadja a táskát és mikor végez, már összekészítve veheti át. Csak fizet és megmenekül a bevá­sárlás, sorban állás gondjaitól. A helyszín a Rakamazi Cipőipari Szövetkezet, ahol nem­régiben alakították ki a boltot. Egyszerű üzemi büfé helyett korszerű üzlet lett, ahol a reggeli mellé a presszókávét is meg lehet vásárolni. De az igazi bevásárlás mégis csak a nők második műszakjára esik, így nekik igazán könnyítés, hogy a lisztet, cukrot, olajat, fűszereket, mosószereket is megvásárolhatják a műszak végeztével. A szövetkezet jól számított. Hatalmas forgalmat bonyolít le a bolt, de ami ennél is fontosabb, sok száz dolgozó nő második műszakját könnyítik meg a gyors és helyben tör­ténő bevásárlással. S ez az intézkedés több, mintha pusztán a nőpolitikái párthatározat fontosságát hangoztatnák a szö­vetkezetben. (tk) A szerződés ereje V égletes példákat hasz­nálni szerető jogá szók gyakori érve: ha vásárolok egy doboz gyufát és a kezembe adják a blokkot, már egy szerző­dést birtokolok. Ez a pa pírdarab garantálja mind­azt, ami a gyufától elvárha­tó és egyúttal a reklamáció alapja. Tény és való, hogy bizo­nyos meghatározott körül­mények között még a szó­beli megállapodás is szerző­désnek tekinthető, de biz­tos ami biztos, gazdálkodó szervezeteink korántsem ha­gyatkoznak ilyesmire, sőt. A leggyakoribb forma, a termékértékesítési szerződés minden esetben egy tekin­télyes paksaméta papír. Többségük a sok oldalnyi szöveg mellett is csak egy biankó valami, mert a sok­szorosított „kontraktuson” csak a mennyiségnek és az árnak hagyták ki a helyet. Vajon miből gondolják a felvásárló szervezetek, hogy minden gazdaság egyforma? Márpedig az uniformitásbói erre lehet következtetni. Nem tekintélyesek a szer­ződéseink — állapította meg a közelmúltban a TE- SZÖV egy tanulmányában. Éppen ezért volt hasznos a jogi szabályozás korszerűsí­tése, o változó gazdálkodá­si körülményekhez való iga­zítása. Tilalom született például arra, hogy a gazda­sági erőfölénnyel visszaélje­nek, de további lépésekre lenne szükség annak érde­kében, hogy a szerződése­ket ne lehessen gumiból valónak tekinteni. Elég itt példának felhoz­ni az évenként megismétlő­dő krumplimizériát. Ha sok van, akkor érdekes módon a föld is több benne, és a hi­bás is, ha kevés, akkor meg csak fogcsikorgatva, fillé­renként emeli az árat. És érdekes módon, ha más me­gyéből idejön valaki, rá­ígérve elviheti anélkül, hogy az eredeti szerződő felek perre mennének. Volt-e kel­lő erejük azoknak a léal- maszerződéseknek, amelyek mellett a tabdi tsz drágáb­ban bár, de exportálhatta az almát, többnyire frissen kötött megállapodások alap­ján? B íróság elé csak nagyon ritkán kerülnek az esetek, leginkább nagyon elmérgesedett for­mában. Jönnek-mennek ugyanis a szerződésmódosí­tások, valamelyik fél min­dig enged, hiszen arra gon­dolnak: szerződést kötni jö­vőre is kell és nincs nagy választási lehetőség, hiány­zik a konkurrencia, akihez sértődötten átpártolhatná­nak. Egyre közelebb van azonban az az idő, amikor sűrűbben kell majd meg­sértődni, mert nagyobb je­lentősége lesz minden fillér­nek. Tervszerűen gazdál­kodni csak becsületes és előrelátó üzletkötésekkel le­het, ennek a legfontosabb eszköze a tekintélyes és erős szerződés. Csík Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents