Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

H a az ember megfa­kult újságoldalakat nézeget így az új esztendő küszöbén, minduntalan szembeötlik az újságíró kérdése: mit vár ön a beköszöntő évtől? Szokványos a kérdés, de a válaszok mindig tükrözik a kort, amelyben megfogan­tak. Hogy mondjuk 1945- ben, amikor romokban he­vert a villanytelep, lámpát és hozzá petróleumot, ele­gendő kenyeret és kevéske zsírt kívánt a szabolcsi ol­vasó. A későbbi években pedig már munkalehetősé­get. Gyárat, majd főiskolát, időben távolabb lakást, az­után egészséges, vezetékes ivóvizet, televíziót, önálló színtársulatot... Az óhajok többnyire min­dig fedték a realitást. Ha a ma olvasója magá­ban hozzáteszi az előre nyomtatott újévi jókíván­ságkártya betűihez, az „Eredményekben gazdag, boldog új évet”-hez a bé­két, s hogy elégedett lesz, ha sorsa, helyzete nem for­dul rosszabbra, ebben nap­jaink realitása jut érvényre. Mert körülöttünk forr, fe­szít a világ. Mert sok min­den befolyásolja vágyunk, akaratunk . valóra válását. Az újból élesre fordult nem­zetközi helyzet, a világgaz­daság és a hazai feltételek kedvezőtlensége sok tekin­tetben nehezítik pozícióin­kat. Tudjuk: a gondok ten­gerében a mi országunk is szerényebb célokat tűzhet most maga elé, gazdaságunk a következő évben sem tud­ja úgy növelni teljesítmé­nyét, hogy az egyén kíván­sága minden esetben meg­valósulhasson. Évet zár a család, a mun­kahely, a megye, az ország. M;t mondhatunk 1983-ról mi szabolcsiak, szatmáriak? A sok jó mellé idéznék két jellemző mondatot a me­gyei pártbizottság tíz nap­pal ezelőtti, az elmúlt évet értékelő határozatából: „...A gazdasági fejlődés lelas­sult, a beruházások folya­matosan csökkentek, jelen­tősebb munkahelyteremtő ' kapacitás nem lépett be ... Egyre több az alacsony ha­tékonyság mellett működő gazdálkodó szerv, nőtt az átmenetileg, vagy tartósan fizetőképtelen gazdasági egységek száma ...” Sokaknak, még vezető embereknek is szokatlan a fogalmazás, a fájdalmasan kemény igazság! Jöhet a kérdés: rosszabbul dolgoz­tunk, mint korábban? Azt hiszem, jobban. Nem kevés gondunk ellenére meggyő­ződéssel állítom, hogy az utóbbi évben, években Sza­bolcsban is javult a tervsze­rűség, fejlődött a gazdaság alkalmazkodóképessége, az új szocialista gazdasági for­mák is gazdagították a struktúrát. Ezekből követ­kezett: meg tudtuk őrizni 1980-as életszínvonalunkat, a korábbi jó ellátási szin­tet. Régi szemlélettel ez si­került tolna? Akkor pedig mi lehet a szaporodó gondok oka? A követelmények gyorsabban keményedtek, mint ahogy szaporodtak az eredmények. Nem sikerült olyan gyorsan javítani a munkánkat, mint amennyire az szükséges lett volna. A pártbizottság gaz­dasági évet záró jelentésé­nek vitája is ezért volt iz­galmasabb, tanulságosabb, mint a korábbiak, amikor úgy zártunk és nyitottunk éveket, hogy méltán örül­tünk a nagy termelési le- dületnek, a belépett, vagy tervezett új üzemeknek, lé­tesítményeknek, amikor di­namikus fejlődésről adhat­tunk számot. Most ezt nem tette, mert nem tehette a testület. Helyette elemzett, s azt mondta, amit mondania kellett. Mely szerint ered­ményeink csökkenésének csak egyik — ha nem is el­hanyagolható — oka a ne­hezedő külső helyzet, s a mi mezőgazdaságunkat is majd egymilliárdos kárral sújtó aszály. Kimondta: az objek­tív okok mellett léteznek s fékezik a haladást a szub- jevtívak. Még sok területen nem tudtuk megtanulni a gazdálkodás kényszerű, új vonásait, még mindig nem takarékoskodunk a kívánal­maknak megfelelően mun­kaerővel, idővel, anyaggal és energiával, még mindig adó­sak vagyunk az új tech­nikával, műszaki kultúrá­val. Az okok összetettek és sokfélék. Ám csupán a fen­tiek is sejtetik, hogy 1984- ben munkánk lényeges ja­vulásával sem leszünk ké­pesek dinamikus gyarapo­dásra, legfeljebb kiegyensú­lyozottabb fejlődésre. Mert jövőre sem lesz teljes érté­kű piacunk, s a mégoly szi­gorúnak tűnő szabályzó sem lehet csodaszer, elegendő kényszerítő erő ahhoz, hogy gyökeres fordulat következ­zék be a gazdálkodásban. így ítélhető meg a helyzet reálisan. így kezelhetjük az eredményeket rangjukon. Mégis látnunk kell. hogy roppant nagy utat tettünk meg idáig. A párt követke­zetes reformpolitikájával a gazdaságban és a társada­lomban hozzájárult és járul a jövőben is ahhoz, hogy fo­lyamatosan igazodhassunk az állandóan változó külső és belső feltételekhez. 1984 magyar gazdaságpo­litikájában nincseinek új elemek. Csupán növeksze­nek a követelmények. Fo­gyasztásunk mértékét to­vábbra is az határozza meg: mennyire értékeli teljesít­ményünket a világ. Tegnap reggel mondta a rádióban népszerű humo­ristaszínészünk, mennyire meg kell kínlódnia a sike­réért, bár a kínlódást soha nem szerette. Azt hiszem, így vagyunk ezzel mind­nyájan. Gyötrődés, gondol­kodás, önmagunk állandó megújítása, a többet és job­bat akaró szándék, cselek­vés nélkül nem várható na­gyobb eredmény. Sem az országban, sem a megyé­ben, sem az egyén eseté­ben. A gazdasági munka szigorúbb szabályzása is er­re ad nyomatékosabb kény­szert. Nem öröm senkinek a feszítettebb munka, de nél­külözhetetlen a kényszerí­tő erő. Ahhoz például, hogy jobb legyen a munkaerő, a gép kihasználása, javuljon a szervezettség, a fegyelem, a megtermelt áruk minőse­ge. Ezért kell jó szívvel tá­mogatnunk a rendelkezése­ket, amelynek célja csupán egy: elmozdítani a gazdasá­got a még sok helyen fellel­hető állóvízből, kényszerí­teni a vezetést a változta­tásra. Meg kell tanulni együtt élni a szabályzókkal és mindenütt, mindennap tetten érni az ezzel ellenié- ‘ tes gyakorlatot. Mert nincs más kiút, tudomásul kell vennie munkásnak és veze­tőnek, hogy nem a sza­bályzók miatt nehéz a gaz­dasági helyzet, hanem azért ilyenek a szabályzók, mert nehéz a helyzet. Sok területen meg kell lépni a megléphetőt. Bár­mennyire is rossz most: az értékarányos árak megte­remtésére, a vezetés kor­szerűsítésére. me-t az új követelményeknek sehol sem lehet a régi módon megfelelni. Kényszerítő tényezők so~ kaságával állunk tehát szemben, amikor a jövő ké­pe igen szorosan kötődik a teljesítményhez, amikor nincs más választásunk, mint őszintén beszélni az emberekkel: jobb, piacké­pesebb munka nélkül nem nőhet a fogyasztás, plusz­erő bevetése nélkül nem gazdagodhat megy% város, község. Ma igazán progresz- szív társadalmi érdek, hogy azok a személyes, illetve munkahelyi teljesítmények kapjanak erkölcsi és anya­gi elismerést, amelyek job­bak az átlagosnál, amelyék az egész magyar gazdaság pozícióját javítják. T ’T j esztendőt köszön- | tünk, s bármennyi­re közhelynek tű- nik, most gyötrő valóság: nehezebbet sok eddiginél. Nehezebbet, de közel sem kilátástalant. A szocializmusnak ma sem­mivel sem kisebb a lehető­sége, s az eltökéltsége a há­borús veszély elhárítására, mint a korábbi évtizedek­ben. A szocializmus számos kemény próbát megélt és kiállt már a világban, a mi kis országunkban is. Jó tud­nunk ezt, mint ahogy azt is, munkánkat, életünket 1984- ben sem a véletlen, hanem a tudatosság irányítja. Sze­rényebbek lesznek a lehető­ségeink, mégis sok minden­ben javunkra változik, ki­teljesedik az életünk. Azon­ban ilyen körülmények kö­zött különösen nem feled­hetjük: a panaszkodás, a sí­rás sehol és semmit nem se­gít. Előrehaladásunk kulcsa nem ez, hanem az értelme­sebb, a gondosabban vég­zett munka. Ez ad ma egye­dül valós tartalmat és ne­hézveretű fedezetet a kí­vánságnak: békés, boldog új esztendőt! Kopka János Reális boldogság

Next

/
Thumbnails
Contents