Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-28 / 304. szám

2 Kelet-Magyarország 1983. december 28. Jó volt karácsonyi ellátás Különös dolog az emberek életében, de így az év végi ünnepek táján valamennyien szívesen készítünk valamiféle leltárt a mögöttünk lévő idő­ről. Az ünnep arra való, hogy rendbe tegyük magunk mö­gött a hétköznapokat, és egy kicsit ráfeledkezzünk arra, hogy nem is voltak ezek a napok annyira szegények. Mátészalka 1983. Egy ta­nácstagi beszámoló, olykor bizony hivatalos ízű szövegét vallatom, aki segít ebben Ti­nái Gyula, a pártbizottság titkára és Fábián Imre, a városi tanács elnökhelyettese. Mindketten tudói annak, ami 1983-ban Mátészalkán történt, ismerői annak, ami 1984-ben az előttünk álló évben tör­ténhet, történni fog. Város. Otthont adó. Város. Kenyeret és életet adó. Máté­szalka. Egy város a magyar palettáról, ami mást jelent a messziről jött idegennek, és valami egészen mást nekünk, akik benne élünk. Csináljuk ezt a furcsa leltárt valami­képpen együtt. ★ FELÉPÜLT: 40 célcsopor­tos tanácsi bérlakás. A Fel- szabadulási lakótelepen fel­épült 33 lakás. 56 lakást épí­tett a lakásszövetkezet, 40 új lakás épült a városköz­pontban. Mit jelent egy új lakás? Két embernek, három vagy négy embernek az élete meg­oldását. Az otthont. A város, amely kényért adó, otthont adó is. Legszívesebben úgy írnám, hogy valamiképpen nekünk való. Kérem gondol­ja végig az olvasó: egy lakás nem úgy épül, hogy felhúz­zuk a falakat, ehhez még va­lami más is kell, valami olyan, amivel a jussoló ál­lampolgár nem mindig szá­mol. Mátészalkán megépült, éppen az új lakásokhoz 300 méter távfűtési gerinc- és el­osztóvezeték és 500 négyzet- méternyi járda. Életünk része valamikép­pen a gépkocsi. A belváros­ban 26 autó parkírozására al­kalmas területet alakítottunk ki. A 200 fős óvoda területén elkészült a szemétszállító út és járda. Építettünk. A Mar­tinovics utcában kohósalak útalapot, a Széchenyi utcá­ban járdát és befedett csa­padékcsatornát. Nem vélet­len a többes szám. Az Ipari úton társadalmi összefogás­sal építettünk járdát. A vá­rosközpontban és a Keleti lakótelepen mintegy 3000 négyzetméter területet par­kosítottunk. Mi együtt. Va­lamennyien. És közben dol­gozott körülöttünk a maga tervei szerint az állam, a társadalmi rend. Építettünk három trafóhá­zat, több mint egy kilomé­terrel nőtt a villanyvezeték hálózata. 8500 köbméter szennyvizet tisztíthatunk na­ponta. Elkészült a központi orvosi rendelő, épül a könyv­tár, átadtunk egy gyermek- könyvtárat. Olykor nem tet­tünk mást, mint a legszüksé­gesebbet, a legégetőbbet, de mindennap tettünk valamit. És szolgáljunk a jövőnek is, elkészült a város általános rendezési terve. Ezt köz­szemlére bocsátjuk, és ha va­lamennyien úgy akarjuk, ak­kor 1984-ben közös akarat^ ként magunknak csinálunk törvényt belőle. A Jármi út­tól északra eső területre rész­letes rendezési terv készült 702 lakás építéséhez. Ebből 100 lakás már 1984-ben meg­épülhet. Úthoz építettünk ala­pot, a Kállai Éva utcában. Az Ecsedi út mentén elkészült az új városi szeméttelep. A temetőben bővítettük a veze­tékes vízhálózatot, építettünk egy virágpavilont. Nem volt idáig, most van; felépítettünk három nyilvános távbeszélő­állomást, és jövőre felépítünk még hármat. SAJÁTOS LELTÁR EZ. Valamiképpen szubjektív, hi­szen az ember mindig azt tartja számon, ami neki a fontosabb. És az ember köny- nyen elfelejti azt, ami csak tegnap volt fontos neki. Az év végéig elkészül, és január táján át is adják a Keleti la­kótelep új ABC-áruházát, ugyanott egy presszót és egy fodrász-kozmetikai sza­lont. A város dolga, hogy ke­nyeret adjon. A város dolga, hogy otthont adjon. Életünk mai rendje, hogy ne csak lak­junk. A városközpontban 70, a Keleti lakótelepen 100, a Felszabadulás lakótelepen 42 lakás építéséhez biztosítot­tunk területet. 1983 történetéhez tartozik, hogy májusban, a városért végzett társadalmi munkájá­ért Mátészalka megkapta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által adományozott nemzeti zászlót. Kétmillió fo­rintot kaptunk ezzel a kitün­tetéssel, az országos alapok­ból, és 300 ezer forintot a megyei tanácstól. Kérdezni lehet, szabad, és úgy gondo­lom, hogy kell is, hogy mi lett, mi lesz ebből a pénzből. A világ arra való, hogy él­jünk benne. A világ arra va­ló, hogy otthon érezzük ma­gunkat abban. Ahogyan az élet a mienk, egy táj, egy vá­ros is az. Ebből a pénzből út lesz, és járda, ezzel a pénzzel a városunk tanácstagjai, az állampolgárok kérései, vagy ha úgy tetszik elvárásai sze­rint gazdálkodunk. MIT VARHATUNK A JÖ­VŐTŐL? Bármelyik háztar­tást vallatnánk meg, kiderül­ne, hogy gondosabban terve­zünk. Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy vágyakat fo­galmazzunk, hogy igényeket sorjázzunk. Számba kell ven­ni azt, amire képesek lehe­tünk. A városlakó érzi, a vá­ros tudja, hogy visszatérő gondunk még a szemétszállí­tás szervezett kiszélesítése. Tény, hogy az erre fordított összeg 1984-ben sem lesz több, mint amennyi 1983-ban lehetett. Nyilvánvaló: vala­miképpen többet kell tenni nekünk is a város tisztaságá­ért. Ha egy világban rend van az emberi fejekben, ak­kor elvárható, hbg^, rend le­gyen körülöttünk is. 1984-ben befejezze k Má­tészalkán a Széchenyi utca, a Hunyadi utca, a Szovjet Hő­sök útja térségének teljes vízrendezését. A lehetőségek határain belül javítani akar­ja a város a Ságvári Endre utca városközponti szakaszán a vízelvezetési gondokat. A Kállai Éva utcában befejeződik az út­építés, az épülő lakásokhoz kiépítjük a víz-, szennyvíz-, csapadékvíz-vezetékeket, a járdát, megoldjuk a térség közvilágítását, és megépítjük a távfűtés vezetékét. Ugyanezen az oldalon ír­tunk már a város gázprog­ramjáról. Erről csak annyit: ha az engedélyt megkapja Mátészalka, akkor tavasztól elkezdik a gázhálózat kiépí­tését. 1983-ról, ha beszélgetünk, azt szoktuk mondani, hogy szegény év volt, és nem vá­runk teli erszényes gazdagsá­got 1984-től sem. Mégis: a városközpontban, a 49-es út mentén 140 házgyári lakás épül. Ennek egy része már átadás előtt áll. 1984 végéig 40 tanácsi bér- és 40 OTP-s lakás épül fel itt. A Kossuth és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán 45 tanácsi bérlakás épül. Ugyanitt, a földszinti részen, 1000 négyzetméter te­rületen kereskedelmi és szol­gáltatóegységek kapnak elhe­lyezést. Az Északi lakótelepen 118 lakásos OTP-s sorház építése kezdődik el, és ugyan­itt felépül még 22 családi ház. Az Északi lakótelepen felépül még, pontosabban be­fejeződik az óvoda építése. Szegények vagyunk, vagy gazdagok? Készül a Felszaba­dulási lakótelepre tervezett 12 tantermes iskola kiviteli ter­ve. Tervezzük a gimnázium 8 tanteremmel való bővítését, és ez egymagában mintegy 14 millió forintot jelent. Hozzá­tehetnénk mindehhez, hogy építési tilalmakat oldottak fel a Fürst Sándor utcában és a Tóth Árpád utca keleti oldalán. A TERVEK annyit érnek, amennyi azokból megvalósul. Akármelyik családi háztar­tást vallatnánk meg, kiderül­ne abból, hogy manapság óvatosabban tervezgetünk. Mégis: a városról gondolkoz­ni lehetetlen úgy, hogy ne gondolkozzunk a közvetlen városkörnyékkel, a település vonzáskörzetével. Valamikép­pen formabontó újdonság volt, hogy a városfejlesztési, az ezredfordulón túlra érő terve a közvetlen környék fejlesztési tervével együtt ké­szült el. Nem kis dolog, a kötetnyi terjedelmű tanul­mány a város egyfajta törvé­nye. 1984-ben elkészül Nyír- csaholy vízellátásának kivi­teli terve. Ez a vízmű látja el majd a Fürst Sándor utca vezetékes vízzel el nem lá­tott szakaszát is. 1984-ben Hodászon, a Tamai-tagban 230, Tiborszálláson, a Vadas­kertben 125 férőhelyes öre­gek otthona építése kezdődik el. Nyilvánvaló, hogy folytatni lehetne még e leltárkészítést. Olyasmi ez, mint amikor tü­körbe néz az ember, ön­magát látja, de ha figyelmes, akkor olyat is felfedezhet, amit a saját arcáról soha sem tudott. Megismeri magát. Is­merni magunkat jó köteles­ség. Szükséges dolog. Akik segítettek ebben az írásban azokat arra kértem, hogy ad­janak valamiféle egymonda­tos útravalót a következő esztendőre is. És ha eddig tényeket soroltunk, eredmé­nyeket sorjáztunk, terveket vázoltunk, akkor álljon itt, ennek a Mátészalkáról szóló írásnak a befejezéseként két — magánemberi — nyilatko­zat. Tinái Gyulát, a pártbi­zottság titkárát és Fábián Imrét, a városi tanács elnök­A szakszervezeti bizott­ság titkára szemmel látha­tóan zavarban van. Ismer­jük egymást régen, tárgyal­tunk nem is egyszer a ta­nácskozó asztalos, szelíd, elegáns dolgozószobájában. Mondom, a titkár zavarban van, mert csak az előszobá­ban fogad, és hellyel sem kínál, lévén az előszobában kevés a hely. Kérdezem, a szobádban mi van? Oda nem lehet bemenni, mondja ö, de mert elhiszi, hogy mesterségem a kíváncsiság, egy pillanatra megnyitja helyettesét kérdeztem arról, hogy ők mit várnak 1984-től. Nem hiszem, hogy kommen­tár kéne a válaszokhoz. FABIAN IMRE: — Kérdezik és én válaszo­lok. Megszűnnek a járások, valami újat kell elkezdeni, kialakítanunk a tanácsi mun­kában is. Az, hogy nincs já­rás, még rangvesztésnek is felfogható lenne, de város nem létezhet másként, mint a történelem egy meghatáro­zott időpontjában, az ország egy meghatározott helyén. Időben és tájban élünk. A város vonzásköre nem fogy, nem is fogyhat, csak nő, csak nőhet. 1984-ben több lesz, nehezebb lesz a dolgunk, mint 83-ban volt, de nem hi­szem, hogy az év végén szo­morúbb, rosszabb leltárt ké­szíthetnénk, mint most. Én szeretném hinni, hogy éppen a közös dolgaink műhelyé­ben kevesebb helyet hagyunk a szubjektivitásnak, az egy­másra való féltékenységnek, a kisszerűségnek, és csak az­zal törődünk, ami valójában a dolgunk... TINÁI GYULA: — Lehet, hogy ez az év úgy marad meg az emberek­ben, hogy szegények voltunk. Bennem úgy marad meg, hogy nagyon sok mindent tettünk. Az ember javára. Az emberekért. Hadd mondom el itt, nem évbúcsúztatóként, de a szilveszterhez közel, egy kicsit ünnepesen: voltam a minap egy tanácstagi beszá­molón. Felejthetetlen. Nem azért, mert sokan voltak, nem azért, mert azt valamiképpen megszervezték, hanem azért, ahogyan ott egymással be­szélgetni tudtunk. Lehet, hogy 1983-ban sok gondunk volt, de történt valami olyan, amit én a nemzet nyereségé­nek mondanék. Közösebben gondolkozunk. Jobban és töb­bet gondolkozunk. Gyakorla­tilag nem történt más, csak éppen ezen a tanácstagi be­számolón megkérdezték tő­lem, hogy nincs-e mód arra, hogy a város téglajegyeket áruljon a művelődési köz­pontjáért. Ez valamiképpen ugyanaz, ahogyan a nemzet színháza épül. Közelebb ke­rültünk egymáshoz mi embe­rek, és ez a közelség, nem tudom másképp mondani, a béke gyönyörűsége. Ha vala­mit kívánhatok, akkor az nem több és nem kevesebb, mint ez. A béke, a munka, a feladatok elhatározása, a megvalósítás, és mindaz a tisztesség, amit embernek csak az elvégzett munka ad­előttem az ajtót. Egy terhes kicsi asszony van odabent, meg egy fészekaljnyi gye­rek. Éppen csak annyi, amennyit most a vakáció idején Mátészalkán a BFK-s mamák nem tudtak, vagy nem akartak, nem mer­tek otthon hagyni. így lett óvoda, tíznapos óvoda a titkár szobájából. Az egyik gyerek rajzolt, a má­sik mesét olvasott, és min­denképpen látszott, hogy rendjén való itt körülöt­tünk, ez a felborított proto­koll. (bartha) Az év vége történetéhez tartozik, hogy a kereskedel­mi ellátásról, a szolgáltatás helyzetéről rendezett fóru­mot a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő Fogyasztók Taná­csa. Érdemes egy gyors számadást készíteni erről a beszélgetésről. Közvetlen ünnep előtt voltunk, a ke­reskedelem nagy év végi próbatétele előtt. Ki-ki magának is készít­het erről számadást. Más­képp látja a kereskedelmet a háziasszony, és megint másként a kereskedő. AK­KOR, közvetlen karácsony előtt voltunk, sorra nyilat­koztak mindazok, akik az ellátásért felelősek. Két ün­nep között, tehát egyfajta vizsgán már túl elmondha­tó: mi fogyasztók különö­sebb okkal nem panaszkod­hatunk. Magyarán: a vá­sárlási kedv nem volt ki­sebb, mint bármikor más­kor, az ellátás színvonala viszont legalább olyan, vagy jobb volt annál, mint bár­mikor korábban. Az ünnepek során volt ke­nyér, volt tej. Az ünnepek­hez volt hús, fenyőfa, és igaz hogy későn érkezett, de volt szaloncukor is. Szegé­nyedtünk? Nem hiszem. Ez­úttal nem sütött tartalék kenyeret az ipar, de rend­kívüli műszakban ügyeletet tartottak a sütőipariak. És lehet, hogy nagyon sok vá­sárolt áru kívül került a város határain, aki vásárol­ni jött, az vásárolhatott. A sütőiparhoz hasonlóan tar­tott ügyeletet a tejipar, és folyamatosan szállított a Fiiszért, a Zöldért. Volt hús, bőséggel és kellő választék­kal, több mint amennyit egy közömbös hétvégen a boltokban látunk. Kicsit úgy tűnt, mintha a kereske­delem, vonatkozik ez az áru­házakra is, vizsgázni akart volna ezen az ünnepes hét­végen. A Fogyasztók Ta­nácsa fórumán még csak az ígéretek hangzottak el. Üj- ságírószokás, hogy ezeket az ígéreteket enyhe haraggal számonkérje az ember. Nos, ha szükség lenne ilyen szá­monkérésre, akkor azt mondanám, mindenből vagy majdnem mindenből több volt, mint amennyit a ke­reskedő ezen a fórumon ígért. Két ünnep közt mit lehetne elmondani még? Talán annyit: nagy, a hét­köznapinál mindenképpen nagyobb volt a boltok for­galma, és a város idegen- forgalma is, mint bármikor eddig. A forgalom az egy évnél korábbhoz mérten, több mint hat százalékkal nőtt. Bartha Gábor n r r mm iif g Buvo örökség Búvó örökségünk egy da­rabkáját lelték fel minap Mátészalkán. Előkerült a ké­pen látható díszes oklevél, amelyet Pesten, 1852. októ­ber 5-én állítottak ki tanúsít­ván, hogy a sátoraljaújhelyi származású Pólya József a magyar királyi tudomány- egyetem bölcsészeti karán a „szigorú próbatételeket” ki­állta,* kellő ügyességét a gya­korlatban is bebizonyította, „felavatott mérnöknek” nyi­latkoztatták. Első pillantásra értéktelen ßt gondosan összehajtogatott diploma nagy függő pecsétjé­vel. Mégsem az, mert meg­őrizte a hitelesítő aláírók egyikének, Jedlik Ányosnak a kézvonását is. Azét a tudó­sét, akinek többek között a dinamót köszönhetjük. Tűnődésre késztet ez a dí­szes oklevél. Arra figyelmez­tet^ hogy még mindig múl­tunk sok tanúja lappang Kör­nyezetünkben, poros padláso­kon, kamrák rejtett zugaiban. A nyerészkedő gyűjtők né­hány év alatt alaposan fel­verték a letűnt időkből meg­maradt tárgyak értékét. A félrelökött, majd újfent fel­fedezett paraszti használati eszközök, berendezési tár­gyak — mángorlók, rokkák, fali tékák — ismét értékesek. Pénzben mérve is. De a fi­nanciális szemlélet a relik­viák világában tévútra vihet. Olykor csak a szakértő szem döntheti el: mi az, ami a le­tűnt idők beszédes lenyoma­tát hordozza magán, melyek azok a kéz formálta dolgok, amik szépapáink, dédapáink életéről tudósíthatnak. Búvó örökségünknek akkor jósol­hatunk biztos jövőt, ha óvó kezekbe kerülve megmene­külnek az enyészettől. Mint ez a mérnöki diploma. (r) hat. Bartha Gábor Protokoll

Next

/
Thumbnails
Contents