Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-12 / 267. szám

i»bá. november L‘L

Kurucz Gyula

r r

iro

Nyíregyháza, Búj, Sárospatak, Debrecen, Budapest. Egy író pályafutásának eddigi főbb állomásai. Kurucz Gyula így szól harminckilenc évéről, a kezdetről és a pályán való elindulásról.

— -Nyíregyházán csak születtem, életem első 14 évét Bujon töltöttem. Furcsa, hogy az életrajzom kezdetén mindig a város neve áll, pedig anyám csak szülni ment Nyíregyházára. Apám, aki jogot végzett, jegyző volt Bujon, abszolút tiszta kezű ember. Szerette a közösséget, őt is tisztelték és ez jó fajta meleget adott nekem gyermekkoromban. Amikor apámat az ötvenes években politikailag nem kívánatos személynek minősítették, akkor is hozzá jártak a falusiak, kikérték a'véleményét, tanácsát.

— A gimnáziumot Sárospatakon végeztem és Patak protestáns, nemzethez hűséges levegője adott nagy indíttatást. Következtek az egyetemi évek, illetve mint előfelvételis- nek, egy évet kellett dolgoznom. A debreceni gördülőcsapágy-gyárban voltam furatköszörűs, utána magyar—német szakos bölcsész lettem. A diploma kézhez vétele után Budapesten telepedtem le, voltam tanár, segédmunkás, gyermekotthonban nevelő, újságíró, tévés gyakornok. Az írást még 1965-ben kezdtem.

A szülőföldtől nem lehet elszakadni, a földrajzi távolság pedig csak közelebb hozhatja az embert gyermekkora színhelyeihez. Az írók többszörösen érzik ennek a súlyát, mert műveik élményanyagát leginkább az itt átélt események adják. Kurucz Gyula 1968- ban hagyta el szülőmegyéjét, de ez csak lakhelyváltozást jelentett.

— Szabolcs végigköveti az életemet. Az ember csak abból tud irodalmat, vagy művészetet csinálni, amije van. A vegytiszta realizmus nem létezik, mert minden reális, amit az ember elképzel. Bármelyik író vagy festő, amikor kialakít a művéhez egy koncepciót, akkor saját személyiségén keresztül csak a meglevő tápanyagból meríthet. Persze hozzáképzeli a dolgokat, egészen más tükörre vetíti, ami vele megtörtént. De csak a^fe Ez benne van minden írásomban. Sokat írok a faluról, most készülő könyvemben is. S ha nem Bujt, vagy Nyíregyházát írom, akkor is a bennem levő motívumkincsből választok. Amit a magyar faluról írok, tudat alatt mindig Bujról írom. A konkrét jelek csak hitelesítik az írást.

Beszél a faluról, nem tud elszakadni a gyermekkori valóságtól. Ahogy mondja, tudatosan alakított ki két faluval jó kapcsolatot. Lónyára minden esztendőben elmegy, a Tiszához, a tizenéves kor levegőjét szívni, ami a későbbiekben táplálja, és amiből él. A másik község Diósviszló, nem messze a Drávától. Apai ágon a család származási helye, legalább négyszáz évre visszanyúlóan.

— Életszükségletem a falu, feleségemnek és pesti barátaimnak is vidékre nyúlnak a gyökerei. A Pesttől távol töltött napok a nagy feltöltődés időszakai. Nekünk is van kertünk Pilisvörösváron, ahol befőzünk, szőlőt kötözünk, ásunk, kapálunk. Negyven öl kert van a pesti lakásunk mellett, van padlás, amit tapasztani lehet, és ahol minden más fizikai munkát végezhetek. Harmincnyolc évesen lett először-lakásom. Mindent magam csináltam a ház köfül. Ezek a tréningek — noha én a könyveim alapján egy kacifántos, modern, mindennel kokettáló író lennék — az állandó fizikai kondícióhoz szükségesek.

„A földalatti építkezésénél voltam elő- munkás. Mindent összevéve lapátoltam, és

kutyául féltem a föld alatt. Hiába volt a fejemen a bakelitsisak, természetemnek inkább a szabad ég és a nyers levegő felelt meg fedőként. De azért dolgoztam; egyszer reggel hattól kettőig, aztán kettőtől tízig, végül tíztől reggel hatig. Lényegében szerettem a munkát...” — írja Kurucz Gyula A Mákszem hölgy című kisregényében, s a fizikai munka végigkísérte, kíséri életét.

— Nagyon sokat köszönhetek a fizikai munkának. Erős vagyok, kitartóan dolgozom. Nem is lehet másként, hiszen lektorálok, fordítok, publicisztikát írok, a rádiónak dolgozom, dramatizálok, hogy utána nyugodtan dolgozhassam a könyvemen. Ezek a pénzek teszik lehetővé számomra az írást. Mert amikor írok, eszembe sem jut, hogy megjelenik-e a regényem, hány példányban, mikor. Csak arra gondolok, hogy egy bizonyos gondolkodású, stílusú réteg nevében írok, és a magam legjobb színvonalán. Mert mi mást tud adni egy író az olvasóinak? Csak ezt. A minőségen és a színvonalon kívül másra nem gondolok. Az sem jut eszembe, hogy valaki majd elolvassa-e. Nekem feladvány akkor a munkám. Amikor készen van, azt mondom: az olvasóké.

— Írás előtt rengeteget és hosszú ideig jegyzetelek. Amikor már nagyon sok a cetli, rendezem a regény fonalára, aztán eldobálom a papírokat. Az eldobott papír tartalma már a fejemben van. Végül egész vékony cselekményvázlatot készítek. Ezután kezdek el dolgozni és ami következik, már tiszta improvizáció. Ez tarthat fél évig, vagy éppen két esztendeig. Naponta öt óra hosszat írok intenzíven, terjedelemben három-nyolc oldalt. Sok selejt is akad, utána kíméletlenül gyalulom az anyagot. Majd a tiszta kéziratot légépelem, mert prózát csak kézzel írok. Az összezárva című regényemet még 1971-ben megírtam, 390 gépelt oldal volt az első változata. Hét évvel később, amikor megjelent, már csak 180 oldal maradt belőle. Rövidítettem, mert ahogy távolodott az idő, úgy változott bennem a mondanivaló.

Kurucz Gyula negyedik éve szerkeszt egy lapot. Elvállalta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének háromnyelvű — német, francia és angol — külföldre menő folyóiratának szerkesztését.

— Ügyszeretetből teszem. Megláttam és halálosan beleszerettem. Három nyelven, tizenháromezer példányban a világ minden fontos kulturális központjába eljutnak általa a magyar könyvek legjobbjai. Befolyásolni lehet ezzel is a rólunk kialakított képet. Még az írói pályámat is feláldoztam egy időre a folyóiratért. Ez idő alatt egy könyvet, illetve novellagyűjteményt írtam, a „Szeretek, tehát voltam" címűt. Imi akarok! Négy regénytervem „rohad” az íróasztalon, csak az a félő, elévülnek. Ezekből kettőt feltétlenül megírok. Az egyikbe már belefogtam, eltart jövő tavaszig, utána jöhet a másik. Most van egy kész regényem a kiadónál, majd indul a maga istentelen hosszú nyomdai procedúrájára, ami a magyar írók művei előtt áll.

— A készülő műről mondjak valamit? Engem éppen azért nem dramatizáltak, vagy filmesítettek meg eddig — kivéve a Négy csend között a hallgatás-t —, mert nem cselekményes történeteket írok. Olyan lesz, mint A Mákszem hölgy, a Léggömbhuszárok. Any- nyira tiszta irodalmi matéria, amihez nem lehet hozzányúlni. Ilyen a mostani, A veszett ember című is.

Ügy érzi, a hetvenes évek közepén kissé eltávolodott Szabolcstól. Ennek megvannak az okai is, de szerencsére ez nem sokáig tartott. Elkezdett keresgélni visszafelé, mert hiányzott a szülőföld. Szatmárba ment öreg parasztemberekkel beszélgetni, jó barátságba került Molnár Mátyással, a vajai múzeum azóta elhunyt igazgatójával és 1978-ban Horváth Gabriella, a megyei könyvtár igazgatója hívta meg a könyvhétre. Ez óriási lépés volt, s megint szoros kötelék fűzi Nyíregyházához.

— Pesten, nem véletlen, soha nem hívnak

író—olvasó találkozóra. Zalába, Miskolcra, Debrecenbe, s persze Szabolcsba rendszeresen járok. Hangszálrepedésig eleget teszek a szülőföld meghívásának. Ez olyan változatosság, ami hozzátartozik az ember missziójához. »

— Sokan kérdezik, melyik könyvemet tartom a legjobbnak. Ha lenne egy hibátlan könyvem, könnyű lenne megnevezni. De kinek van hibátlan műve? A Ködfaragó a legrosszabb. Elégedetlen vagyok a Kicsi nagyvilágiad. Ez egy huszonnégy éves dilettáns első kísérlete. A Négy csend között a hallgatás engedmény volt a közízlésnek, ezért nem szeretem. Mit mondjak? Szorongással és önkritikával vagyok megverve. Aztán van egy könyvem, A Mákszem hölgy, a kisregény, amin nem tudnék egy sort sem változtatni. Nem szoktam újraolvasni a könyveimet, de ezt elolvastam. Ezt éreztem a legjobbnak. Az összezárna egy szerencsétlen, túl meghúzott könyv. Az első könyvem, a Nohát, meséljünk után írtam meg és csak hét évvel később jelent meg, mert betiltották és ettől rettenetesen megijedtem. Azután írtam meg a három rossz könyvet és ettől még borzasztóbb pánikba kerültem. Abban az időben fordultam ismét erőteljesebben a szülőföldem felé és úgy érzem, ez segített. Erőt és hitet ad a további munkámhoz.

Sípos Béla

Jób lázadása

Beszélgetés egy filmankét után

Jelenet a filmből. (Mokép-felv.)

Nagykállóban mutatták be először Gyöngyössy Imre és Kabay Barna új filmjét, a Jób lázadását. Az ősbemutató színhelyét nem véletlenül választották ki, egy nap s egy este itt forgatták a filmet, közük van hát hozzá a nagy- kállóiaknak. A film a második világháborúban játszódik, s olyan világot rekonstruál, ami szerencsére már végleg elsüllyedt. A hírhedt zsidó- törvénytől a zsidók elindításáig (de körülményesen fogalmazunk még mindig ebben a témában) kíséri végig Jób sorsát, akinek csendes lázadása emberségből is példa lehet. Egy rendkívül szép és megható jelenetet forgattak a nagykállói zsidótemetőben, de a többit is jórészt itt a közelben, a Tisza-partom — Nem készült még film a magyar zsidóság sorsáról — mondta Veress József filmesztéta a bemutatót követő ankéton. — Igaz, szó van erről a témáról a Budapesti tavaszban, egy kicsit a Tűzoltó utca 25-ben is, de ez az első, egész estét betöltő film, ami csak erről szól. És bár a film célja elsősorban a felidézés és az emlékezés, nem emlékmű, s nem dokumentum. Történet, amelyik — mint minden regény — valami mélyebb, s egyszersmind tágasabb képet akar adni arról a világról, amelyben Jób, a falusi juhász élt, kereskedő feleségével, s az örökbefogadott kisfiúval, aki nem zsidó, s akire át akarja hagyományozni a kincseit. És miféle kincsek ezek? Néhány

gyűrű, hétágú gyertyatartó, kis aranyfedelű dobozka, s egy bicska, „mellyel majd ágat vághatsz, kisfiam, ha én elmegyek”. Mert Jób tudta, hogy el kell mennie, de ebben a kisfiúban örököse lesz. Nemcsak gyarló kis javainak, emberségének, szép szavainak, jóságának is örököse. És ez a fontosabb.

Csöndes tragédia ez a film, de oly mértékkel, hogy át- meg átfonja a derű. Jóbot és feleségét Zenthe Ferenc és Temessy Hédi játsszák. A kisfiú Fehér Gábor. Akik a forgatáson részt vettek, elmondták, mennyire ragaszkodott a két művészhez ez a kisgyerek. Különösen a „Feri bácsihoz”.

— Nekünk külön csoda volt — mondja Zenthe Ferenc —, ahogy ez a kisfiú dolgozott. Fontos, hosszú szerepe van. Ott volt minden forgatási napon és nem panaszkodott. Valami hallatlan érzékkel fogta fel a jeleneteket és játszott, mint egy felnőtt színész.

Zenthe Ferencet leginkább a Tenkes kapitányából ismeri a fiatalabb generáció. Mi, öregebbek jó néhány filmvígjátékból is. Ebben a filmben valami mást csinál.

— Nagyon bele tudtam élni magam ennek a Jóbnak a sorsába — mondja. — Különös világ, csodavilág. A gyertyagyújtás, az imasátor... Soha nem láttam még ilyeneket, s rendkívül megfogott.

Szerencsére színészi eszközei is voltak hozzá. Régen láttunk magyar filmben ennyire belülről formált, s a legapróbb gesztusaiban is hiteles figurát.

— Milyen volt most itt, Nagykállóban újranézni a filmet?

Temessy Jiédi szól: — Tulajdonképpen mi is először láttuk. Nyersen csak, s ösz- szevágatlanul ismertük eddig. így most egy kicsit újra kellett élni. Űjraszenved- ni.

A Jób lázadása — bár versenyen kívül indult — megnyerte a cannes-i filmfesztivál ökumenikus díját, és bár a rendezők elsősorban a hazai nézők igényeit szeretnék kielégíteni, több nyugati céggel is tárgyalnak már a film külföldi forgalmazásáról. A nagykállói bemutatón és ankéton egy kanadai filmszakember is részt vett és úgy nyilatkozott, hogy ez a magyar—nyugatnémet koprodukcióban készült film bárhol sikerre számíthat, s érdemesnek tartja megvásárolni, tengeren túli bemutatásra is.

Temessy Hédi és Zenthe Ferenc az ankét szünetében.

(Cs. Cs. felv.)

3ÁSZI OSZKÁR:

A Habsburg-monarchia felbomlása

(BP. 1983. GONDOLAT KIADÓ. 597 P.)

A Habsburg-monarchia felbomlása a maga nemében ritka könyvcsemegét ígér az azt kezébe vevő olvasónak. Neves szerzője, választott tárgya és a megjelenés körülménye egyaránt különösségét hangsúlyozza.

Jászi Oszkár a századelő legnagyobb hatású magyar teoretikusainak egyike. Tucatnyi könyv szerzője, a modern társadalomtudományi gondolkodás meghonosításával érdemeket szerzett polgári radikálisok maroknyi csoportjának vezető egyénisége.

Alapítója és szerkesztője volt a Huszadik század című jeles folyóiratnak. Olyan sokoldalú és nagy hatású szellem, aki politikusként is beírta nevét a történelembe. A legválságosabb órákban töltötte 5 be a Külügyi Tanács elnöke, illetve a nemzetiségi ügyekkel megbízott miniszter tisztét. Tette mindezt azért, hogy nagy ívű pályáján később „ ... a közéleti szereplést a közélet elemzése" váltsa fel.

Vállalt feladatának (a Habsburg-monarchia széthullása tömegpszichológiai folyamatának, az összefogás tudatos kialakítására tett kísérletek kudarcának megírása) ezzel a félezer oldalba sűrített, hét részre tagolt monográfiájával kívánt eleget tenni.

A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című, 1912-ből származó műve folytatásának tekinthető A Habsburg-monarchia felbomlása általános elismertségét, tudományos rangját szakmai igényessége, kiérlelt és elfogulatlan volta, kifogástalan megjelenítő ereje és nem utolsósorban sodró erejű stílusa adja.

Noha már könyvtárnyi irodalom jelent meg e tárgyban, „ ... Jászi munkája (Hanák Péter szavaival szólva) látókörében, gondolati mélységé- ben — és morális irtásában

is — kimagaslik a két háború közti irodalomból”. S mert minden tekintetben fölébe nő az e témával foglalkozó leg-, több írásműnek (Hans1 Kohn, Hugo Hantsch, Julius Miskol- czy és mások teljesítményének).

Azon végkonklúziójától, hogy „ ... nem a háború és a katonai összeomlás volt a birodalom felbomlásának alapvető oka, hanem a bomlás csírái az organikusan felnőtt Habsburg-monarchia szerkezetében, társadalmi rendjében, politikai rendszerében szinte kezdettől benne rejlettek”, többet az őt egynémely vonatkozásban túlhaladó Zeman és Leo Valiani sem mondhattak. A nagy jelentőségű művet magyarországi útjára bocsátó Hanák Péterrel együtt abban a reményben ajánlom ezt a könyvet minden történelem és nemzeti múltunk iránt érdeklődő olvasónak, hogy az „ ... kézikönyv, oktatási olvasmány, alapozó ismeretek forrása, gondolatok nevelője lesz”.

Tidrencsel Sándor

UM HÉTVÉGI MELUÉKLE1