Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-12 / 267. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 198; mber u O Luther Márton születésének 500. évfordulója A reformátor ötszáz évvel ezelőtt, 1483. november 10-én Eislebenben született egy bányász fiaként Luther Márton, a reformáció elindítója, a hitújító, az első német bibliafordító, a német irodalmi nyelv megalkotója. A wittenbergi morálfilozófia, a bibliaértelmezés professzo­ra, a szenvedélyes, merész re­formátor, Wartburg várának titokzatos foglya, az evangéli­kus egyház atyja, korának, sőt az egész német kultúrtör­ténetnek egyik legellentmon­dásosabb egyénisége. A wittenbergi templom ka­pujára 1517. október 31-én ki­tűzött 95 tételével — innen számítják a reformáció kez­detét — Luther olyan moz­galmat indított el, amely a katolikus egyház bírálatára, felülvizsgálatára irányult, ha­mar kinőtte a vallásos kön­töst, több lett, mint egyházi reformmozgalom. Először az akkori német társadalom szinte valamennyi osztálya, rétege szimpatizált vele, hogy szembeszállhasson a feudaliz­mussal. A haladó polgárság és a forradalmi parasztság olyan ideológiai fegyvert látott Lut­her eszméiben, amellyel le­rázhatja láncait. A fejedel­mek meg azt remélték, hogy az egyházi birtokokkal saját gazdagságukat, azzal meg ha­talmukat; tekintélyüket nö­velhetik majd. A túl nagy és túl színes tá­bor persze gyorsan kettésza­kadt : a patrícius polgárság és a népi szárny céljai túl mesz- sze voltak egymástól. Ez ve­zetett a parasztháborúhoz, amelyből a feudalizmus ke­rült ki győztesen, megszilár­dítva bástyáit a fejedelemsé­gekben, pontot téve az ország végzetes széttagoltságára. Azzal hogy Luther egyik legfontosabb tételében leszö­gezte: „A bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg”, új viszonyt teremtett az ember, az egy­ház és az Isten között. Fölös­legesnek mondta ki az egyház szerepét, illetve arra korlá­tozta, hogy a papok a bibliát magyarázzák, közvetítsék. S ehhez volt elengedhetetlen a nép számára saját anyanyel­vén hozzáférhető biblia. Igaz, hogy a tömeg többet akart, mint maga Luther. Az is igaz, hogy a forradalmi láng gyújtója későbben tu­dott lépést tartani a változá­sokkal, szembefordult a sza­Zelk Zoltán: / I Esik, esik* Esik, esik, meg sem áll ma, földig ér a felhők lába. Nyakigsáros kicsi bokrok összebújnak éjszakára _ Ha az ember most megállna, ha egy napig mindig állna: füle helyén lapu nőne, zöld mohából a szakálla ... Zöld mohából a szakálla, karja, lába sássá válna, vízimadár, mindahánycsak szárcsa, bibic reászállna ... Szalad a réten Borbála, sárba cuppant csókot lába, a szoknyáját két kezével térdig, térde fölé rántja. Bárcsak a víz térdig állna, úgy szaladna szép Borbála, emelné is a szoknyáját a hasára, derekára! *A költő hátrahagyott verseiből LUTHER MARTON ARCKÉPE badságáért küzdő néppel, a régi rend oldalára állt- Mégis vitathatatlan, hogy a katoli­kus egyház kritizálásával el­sőként ébresztette fel azt a szabadságvágyat, önállóságra és méltóságra való igényt és törekvést, amely a későbbi polgári forradalmakhoz veze­tett. Jól látta, hogy a társada­lom felemelkedéséhez saját nemzeti nyelvre van szükség. Olyan nyelvre, amelyet a Raj­na mentén éppúgy értenek, mint a tengernél. A szászok éppúgy, mint a bajorok. Az egyház addig támadhatatlan hatalmának megkérdőjelezé­sével önállósággal ruházta fel az embert, felelősséget adott a kezébe. Az ember önmaga ura, csak isten előtt felel tet­teiért, bűneiért. Csak a hit fontos — hirdette Luther. A hit forrása pedig a Biblia. Bibliafordításához Luther az Ó- és Üjtestamentum ere­deti héber, illetve görög szö­vegét használta. Segítségért fordult a kancellária hivata­los nyelvéhez a nyelvtani for­mákért, a néphez pedig a szó­kincsért. Innen merített ah­hoz az ízes, közmondásokkal, szólásokkal teli, képekben gazdag, mégis egyszerű, ért­hető, hatásos, pontos nyelv­hez, amely ha kellett, kemé­nyen dorgált, ha kellett, lá­gyan csengett, 1530-ban írja Luther Már­ton (Nyílt levél a fordítás­ról) : „Nem a latin szöveg betűitől kell megkérdezni, hogy kell németül beszélni, ahogyan ezt ezek a szama­rak teszik. Az anyákat kell megkérdezni otthon, a gye­rekeket az utcán, az egysze­rű embert a piacon, s ezek­■■■■■■Hi Kurucz Gyula: Felemeli a gépet, lefényké­pez egy furcsán kitekeredett, arctalan halottat- A csizmá­járól a sarat vakarta volna le, akkor érte a sugár. Bal kezében görcsbe szorulva a rohamkés, előtte a piszkos lábbeli. A fájdalom elvész az álarc mögött. Egy némán heverő csoport­ra irányítja a gépet: perzselt, hólyagos, elégett védőruhák. A zömök fegyvereken felhó­lyagzott a festék, ám a szer­kezet épen maradt. Fertőtle­nítés és felületkezelés után újra használhatóak, ölésre. Nehézkesen jár a súlyos védőruhában. Nem sietős az útja. Fényképeket gyűjt egy archívumba. Az archívum sorsa ugyanaz lesz, mint az itt lefotografált tárgyaké. Ha beteljesedik a sorsa, valaki lefényképezi egy másik archí­vumnak. Az is sorra kerül. Egyszer egyetlen archívum lesz a világ. Mihelyt pontosan tudják hátul: hol, melyik ol­dalon emésztett a sugár, ki­nek a szájából kell ellesni, hogyan beszélnek, s eszerint kell fordítani, így értik majd meg, és veszik észre, hogy németül beszélnek velük .. Hangsúlyozza az anyanyelv szerepét, de nem kényszeríti rá senkire saját munkáját. Azt is mondja, hogy minden­kinek jogában áll jobbat csinálni — ha tud. Maga Luther jól tudja, de akik so­sem próbálták, nem sejthe­tik micsoda művészettel van dolguk, s mennyi szorgalom, tudás, értelem kell a jó for­dításhoz. „Tiszta és világos németet” akart nyújtani, s ehhez sokszor hetekig keres­te a megfelelő szavakat. Lut­her megdöbbentő indulattal utasítja vissza, hogy a korlá­tolt pápisták bíráskodjanak, ítélkezzenek műve fölött. Luther sok vitairatot, érte­kezést, prédikációt írt. Sokat közülük hasonló szenvedé­lyes hangnemben, (A római pápaságról, A német nemzet keresztény nemességéhez, A keresztény ember szabadsá­gáról). Egyházi énekeket is fordított ószövetségi zsoltá­rokból, latin himnuszokból. Említésre méltók publiciszti­kái is. Születésének ötszázadik év­fordulója alkalmából egyházi tudományos tanácskozásokat tartanak mind a Német De­mokratikus Köztársaságban, mind világszerte: kiállítások­kal, tanulmánykötetekkel emlékeznek meg róla. Társa­dalmi, művelődéstörténeti je­lentősége a mi figyelmünket -is megérdemli. Niedzielsky Katalin Péli Tamás: SZÜLETÉS (László Gyula felvétele) Péli, a mágikus realista Péli Tamás 1948-ban szüle­tett Budapesten. Képzőművé­szeti tanulmányait Budapes­ten a Képző- és Iparművésze­ti Gimnáziumban és a Hol­land Királyi Képzőművészeti Akadémia murális szakán vé­gezte el. 1971—72-ben készí­tette el az amszterdami And­reas Kórház kápolnájában 72 négyzetméteres üvegablak applikációját. Témája az Ó- és Üjtestamentum. Még ugyanebben az évben az amszterdami Spaar bank van de Stad-ban festményei mellett kiállította vas-, alu­mínium- és faszobrait. Diplo­mamunkája egy beton-relief, amely Amszterdam Város Tanácsa képzőművészeti pá­lyázatán első díjat kapott. Az Amszterdami Kultúrcentrum románkori kápolnájában ta­lálható. Harmadik monumen­tális munkája egy közel öt­ven négyzetméteres freskó, a Holland Képzőművészeti Akadémia falát díszíti. Péli Tamás 1970-től rend­szeresen jelen van műveivel egyéni tárlatokon, a hollan­diai évek időszakában rangos amszterdami, 1976-tól hazai ki állítótermekben. Alkotásainak jellegzetes vö­rös, zöld, kék és Van Dyck- barna színeivel, mintha a ci­gányok ötszázéves európai vacogását akarná véglegesen megszüntetni. Ez jellemző munkáira akkor is, amikor a mitológiából és a történelem­ből meríti témáit, vagy ami­kor a számára nagyon kedves lovakat, és a különböző álla­tokat örökíti meg remek ké­pein­Péli Tamás 1982. elején ké­szítette el a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár részére, az angyalföldi Dagály utcában fölállított — Juliánus barátot, Körösi Csorna Sándort és Apáczai Csere Jánost ábrázo­ló — 12 négyzetméteres trip- tihonját. Juliánus és Körösi Csorna Sándor hazakeresésével ro­kon Péli Tamás egy tizenkét évvel ezelőtti sikertelen vál­lalkozása, amellyel a festő nem juthatott el India belse­jébe, mert Pakisztánban el- forlaszolták előle az őshazá­ba vezető utat a piramissá magasodó halottak. A sarok­ba szorított européer Apáczai Csere János ragyogó zsenijé­ben megleli azokat a tanítá­sokat, amelyek egész eddigi munkásságára hatnak. Triptihonja az egyik nagy­szabású sorozatának — Sha­kespeare, Dante, Villon, Csontváry Kosztka Tivadar, Leonardo, Van Gogh, Balassi Bálint, Cyráno és Balázs Já­nos mágikus realizmus eszkö­zeivel megalkotott portréinak — szintézise. A tiszadobi gyermekváros részére festhette meg a nagy- közönség számára az idén szeptember 24-én átadott 40 négyzetméteres — képünkön látható — Születés című pan- nót. Ez a műve a cigányság mitológiájának, európai törté­nelmének és eleven kultúrá­jának dokumentum erejű ösz- szefoglalása. Munkájának kö­zéppontjában a cigány nép eredet-mondabeli ősanyja, Káli istenasszony látható, aki a jövő fényeinek magasába emeli föl elsőszülött fiát (az ő manusiját), az embert. Kovács József Kétszáz méter remény egészítik a pusztítást, aztán az elhullottakra hivatkozva kiterjesztik. Az első vonal egyszerű indokká válik. Alig ég a jobb válla, és ép­pen csak zsibbad a bal keze. Zsigereiben érezte meg a ve­szélyt, s míg a többiek a győ­zelemben bízva az arcvonal felőli visszasugárzástól óvták magukat, ő épp a szemközti­ek felé védetlenül, s saját te­rületük felől árnyékolta ma­gát. Ha jobban meglapul dombhátnak támaszkodó vac­kában, talán sértetlenül meg­ússza. Nem tiltakozott, amikor a meggyőződésével ellentétben fegyvert' nyomtak a kezébe. Nem tiltakozott, nem került hadbíróság elé, börtönbe. Ügy legalább magához maradha­tott volna hű. Nem maradt annyi vigasza sem, hogy leg­alább ő nem járult hozzá. Nem volt ereje tiltakozásával magára vonni a hatalom ha­ragját. Őrizte magát a párjá­nak és a két fiúnak. Erre hi­vatkozott. Hát akkor most in­dulás hozzájuk. Hátha eljut. Újra kattint. A lencse ért­hetetlen feliratú konzervdo­bozokra irányul, feketére égett bab, káposzta buggyan ki belőlük. Dokumentálni a hadtáp megsemmisítését. Nem is undorodik magától. Fáradt. Fáradtan nem tagadta meg a szolgálatot. Azt hitte, akkor következetes, ha a mindent elborító őrületben elvállalja a rá eső pusztítást. Nem akart illúziókat, elébe ment a ve­szélynek. Arra Számított, hogy őket éri az első csapás. Felderítőkocsijukból fülébe csattan a felszólítás: „Felmé­rést befejezni, visszatérést megkezdeni! Vétel!” Álarca mögött elfintorodik. „Felmé­rés”. Egy ponton túl már minden megengedett. „Vétel!” Kiáltanak újra a fülébe. „Vettem”, mondja, és tudja: hiába fintorog, neki már nin­csen arca, nincs termete, test­alkata, ő egy védőruha, a fel­derítőkocsi egyik ujja a nyolc közül. Négy műszaki-ujj, négy mérnök a műtárgyakat, a kőbe, a vasba, technikába hatoló sugarakat, a négy or- vos-ujj pedig az ember-mű­tárgyak roncsolását „méri fel”. Megtagadhatta volna a szolgálatot — jogában állt. Ám akkor is ugyanilyen em­bermaradványokat hoztak volna analizálni sebészaszta­lára. Otthon maradhatott vol­na hideg, szép felesége mel­lett, tiszta lakásukban. Ott­hon az a remény is kecseg­tethette volna: ha elég közel ér hozzájuk a fenyegetés, a pusztítás, törvényes asszonyát a félelem űzi közelebb hozzá, a rémület simítja a vállára, s ha nem is melegszik fel kény­szerű ölelésük, talán langyo­sodig Eljött. Nem akarta, hogy a halálfélelem hozza meg az életkedvét. Vajon hányán ér­keztek így ide? Kegyes hozzá a sugár — megroncsolta, de érzésteleníti is. Meddig juthat előre két térdén és bal könyökéh? Elő­re — azaz hátra, hiszen oda igyekszik, hogy felfedezzék, még hátrább vigyék, és nyo­morékként, de mégis élve ke­rüljön a családjához. Enge­dik? Kutatóintézet lesz a sor­sa? Sebészek és sugárszakem­berek tanulmányozzák majd, adatokat szednek le róla? Ha valamiképpen mégis viszont­látja a párját és a fiúkat, a további csapások során leg­alább együtt kerülnek terí­tékre. Ha visszajut, mégis meglát­hatja őket. Vajon számít-e, hogy soha­sem emelte volna emberre a fegyverét? Vagy a mérték­adóknak és mértékszabóknak nem a másikra emelt fegyver a fontos, hanem a hivatkozási alapként odavetett áldozatok? Pár száz métert,' ha meg­tett. Gyengül, alig lát. Kilo­méterek tucatjait kell maga mögött hagynia, hogy élő em­berre leljen. Ez most bizton­ságos hely. Az ellenség — el­lenség? — nem lő ide többet- Az értékes anyagot inkább üzemekre, hadi célokra és nagyvárosokra irányítják. Itt van kilátása, hogy megmene­kül. Torz vigyort érez az ar­cán. Bár neki nincsen arca, csak védőruhája. Az egyetlen, emberre emlékeztető rajta megégett válla és perzselt jobb keze. Mindaddig, míg haza nem érkezik, és kiérté­Pákolicz István: FOJTOGATÓ A szedett-vedett intelligenciájú Kitartóan szutyonganak-fenyegetnek és ijesztő műveletlenségben leledző idegen a kis- és nagystílű méregkeverők valamint az elidegenedett s bár nem elkerülhetetlen avagy hátrányos helyzetű a homo ludens-faber-sapiens honi turista-különítmények részleges kiirtása sem kurázsi-fitogtató vandálkodása de támad-e új Herkules Augias-istállóvá mocskítja-züllcszti vízáradatot zúdító fulladozó utcáinkat-tereinket hogy kiszapulja bolygónk s kókkalag csalitosainkat. világistállónyi fojtogató bűzét-mocskát?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents