Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-18 / 272. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. november 18. Erőteljesebben segíteni a gazdálkodást változásokat elérni, de egy jól átgondolt távlati terv kedvezően hatna a gyakorlati napi munkában is. E koncepció kialakításához célszerű lenne társadalmi vitát kezdeményezni. Ez segítené a bérpolitika ösztönző és elosztási funkciója közötti jobb összhang megteremtését is. A szakszervezetek ma már nemigen kerülhetik meg a minimális bér kérdését, azt, hogy egy felnőtt állampolgár minimálisan mennyi pénzbő1! tud megélni. Érthetően foglalkoztat bennünket, hogy hol van az a határ, amely alatt teljes hér nem képzelhető el. A szakszervezeteket foglalkoztatja a fogyasztói árak alakulása is. Az árak növekedését a szakszervezetek tudomásul veszik, de fontosnak tartják, hogy az állami szervek hosszabb időire dolgozzák ki elképzeléseiket és jobban fontolják meg minden egyes árváltozás indör költségét, várható hatását. A fogyasztói árak emelkedése ne haladja meg a valóban szükséges mértéket. Hatékonyabbá kell tenni az árellenőrzést, s meg kell akadályozni az árakkal kapcsolatos manipulációkat. A SZOT főtitkára a továbbiakban a munkafeltételek és munkakörülmények további javításának szükségességéről, a szocialista munka ver - seny-mozgalomban elért eredmények elismerésének jelentőségéről szólít, végül részletesen elemezte, hogy a vállalati gazdasági és szakszervezeti szervek miként segíthetik a munkahelyi demokrácia kiszélesítését. Lázár György felszólalása (Folytatás az 1. oldalról) vei, ahol szükséges a napi érdekvédelem erőteljes fejlesztése, a konfliktusok mindenáron való keresését elutasítják a szakszervezetek. A demagógia veszélye minden időben és helyzetben fennáll, amikor a követelések nem a valóságos helyzetből, hanem inkább óhajokból indulnak ki. De óvakodni kell attól, hogy minden igényt megalapozatlanul demagógiának minősítsünk. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági egységek teherbíró képessége korlátozott, de az erre való állandó hivatkozás nem indokolt. Ezután rámutatott, hogy a szocialista irányítási rendszer javításában az egyik legfontosabb, gyakorlati tényező a szakszervezetek önállósága. Ezért vált a szakszervezeti munka fejlesztésének fontos feltételévé már 1957-ben az az elvi egyetértés, hogy a szakszervezetek önálló, bár nem független szervezetei a szocialista rendszernek. Helyenként azonban ez az elv még ma sem érvényesül kellőképpen. A szakszervezetek a szocialista társadalom felépítése iránt elkötelezettek, ennek szellemében végzik a legapróbb részkérdésekben is feladataikat, ennek jegyében alakítják ki önálló állásfoglalásaikat. A társadalomnak szüksége van a szak- szervezetek önálló véleményére, mert a szocializmus érdeke, hogy a vélemények, az érdekek minél szélesebb körben kerüljenek felszínre. Ehhez a szakszervezetek fontos keretet adnak, részt vesznek az alternatívák megfogalmazásában, a legjobb megoldások keresésében, a döntésben. A szakszervezeti mozgalom továbbfejlődése érdekében néhány belső szakszervezeti kérdésben is előbbre kell lépni. Mindenekelőtt abban, hogy a tagság nagyobb szerepet játsszék a szakszervezeti tisztségviselők kiválasztásában, abban, hogy az önállóan gondolkodó, kezdeményező, következetes munkára alkalmas embereket részesítsék mindenütt előnyben. A szak- szervezeti munka szép, nemes szolgálat. Itt nem terem babér azoknak, akik hivatalnokként, vagy önös célokért dolgoznak. A tagságot csakis emberi tisztelettől és a szocializmus iránti elkötelezettségtől vezettetve szabad képviselni. A régi tapasztalt tisztségviselők mellett felnövőben van az aktivisták új gárdája. A mozgalomban sok fiatal erő jelentkezik. Törekvéseik, szándékaik józan támogatást érdemelnek. A népgazdaság helyzetét és az életszínvonal kérdéseit elemezve a SZOT főtitkára jelentős eredményként értékelte, hogy sikerült megtartani az ellátás viszonylag magas színvonalát, az életkörülmények számos területén még javulást is elértünk. Figyelemre méltóak az eredmények az energia- és anyagfelhasználásban, javult a bölcsődei és óvodai ellátottság. A lakosságot érintő infrastrukturális fejlesztések terveinek teljesítése megfelelően alakul, hasonló a helyzet a felépített lakások számában is. Ezek az eredmények nagyon értékesek. Ennek ellenére — mondotta — az elmúlt három évben élet- színvonalunk és életkörülményeink nem úgy alakultak, ahogyan a szakszervezetek XXIV. kongresszusán számítottuk. A feltételek hiánya miatt jogos igényeket nem tudtunk kielégíteni. Egyes rétegnek és számos családnak nehezebbé vált a helyzete. Ez jelenlegi gazdasági gondjaink következménye, realitása, amelyet a szakszervezeteknek is tudomásul kell venniük. A SZOT főtitkára utalt az életszínvonalat érintő több teendőre. Már a szakszervezetek XXIV. kongresszusán elhangzott a javaslat, hogy ki kell dolgozni a munkabérek alakításának távlati tervét. Ez még nem történt meg. Természetesen a közeli években nem lehet látványos lehetségesnél kisebb az előrehaladás. A meglévő technikai eszközökkel, szaktudással, a rendelkezésre álló anyag felhasználásával jobb minőségű, piacképesebb termékeket is elő tudnánk állítani. Sok éve hirdetjük, hogy korlátozni kell a gazdaságtalan termelést. Amikor azután eljutunk odáig, hogy megnevezzük, mely üzem mely termékéről van szó, gyakran visszarettenünk attól az elhatározó lépéstől, hogy kikény- szerítsük a termelés gazdaságosságának megjavítását, vagy egyéb megoldást keressünk. Ugyanígy nem haladtunk kellőképpen előre a munkaerő-gazdálkodásban, a munka szervezettségében, a munkakultúra színvonalának emelésében, a termelési költségek csökkentésében. A dolgozók joggal mondják: nem járhatjuk örökké azt az utat, hogy ha valahol emelkedik valaminek az ára, az azonnal tovább gyűrűzzék. Nemcsak a szocialista országokban, még a tőkés országokban is előfordul, hogy a begyűrűző költségeket a termelékenység növelésével, és a ráfordítások csökkentésével ellensúlyozzák. Ez a módja annak, hogy az árakat ne kelljen olyan gyakran „továbbgyűrűztetni”. Ezzel a lehetőséggel azonban még mindig nem élünk eléggé, noha mint követelményt, hirdetjük. Itt is gyorsabban kell előbbrehaladnunk. A feltételeket a kormánynak, az állami szerveknek, a vállalatoknak együttesen kell megteremteniük. S ha ezzel kapcsolatban van türelmetlenség közvéleményünkben, ha emiatt a szakszervezeti tagok kritikus hangot hallatnak, ezt teljes joggal teszik. Természetesen nem elegendő az, hogy a kormány és a gazdasági szervek szabályozókkal befolyásolják a dolgok menetét. Nélkülözhetetlen és semmivel sem pótolható az az erő, amit a dolgozók tudása, akarata, tettre- készsége testesít meg. Ennek az erőnek a mozgásba hozásában, szervezésében pótolhatatlan szerepet töltenek be a szakszervezetek. E feladat megoldásában a kormánynak és a szakszervezeteknek együttes tennivalóik is vannak. Ezen túlmenően a kormány szívesen veszi, igényli a1 szakszervezetek véleményét abban is, hogy milyen módszerekkel segítheti elő az anyagi források növelését, hogy a rendelkezésre álló eszközöket hogyan osz- szák el. Ez az együttműködés már kialakult, és tovább kell fejleszteni. A Minisztertanács elnöke kitért a szakszervezeti érdek- védelem kérdésére is. Helytelen lenne arra az álláspontra helyezkedni — mondotta —, hogy most, amikor az ország helyzete nehezebb, korlátozni kellene az érdekvédelmet. Ellenkezőleg, éppen most, a korábbiaknál is nagyobb szükség van arra, hogy mindenekelőtt a szakszervezetek, de más érintett szervezetek is következetesen gyakorolják érdekvédelmi funkcióikat. A konkrét érdekek megjelenésében azonban mindig megtalálhatók az ellentmondások, az ütközések lehetőségei is. Ezért a korábbiaknál nagyobb a jelentősége annak is, hogy az érdekek képviseletében, érvényesítésében megtaláljuk a helyes sorrendet. Az egyes emberek, az egyes rétegek érdekeit akkor szolgáljuk helyesen, ha ez találkozik a társadalom igazságérzetével, vagyis egyidejűleg érvényre jut a társadalmi érdek is. Feltétlenül szükség van arra, hogy érvényesüljön egy társadalmi kontroll, amely elejét veszi a torzulásoknak, a munka nélkül szerzett jövedelmeknek, vagy éppen részrehajló, elfogult helyzetmegítéléseknek. Ez persze kormányzati és szabályozási feladat is, de nemcsak az! A továbbiakban arról szólít, hogy a közeljövőiben a SZOT vezetőivel megvitatja a kormány az 1984. évi felkészülés tennivalóit. Jelenleg azonban az 1983-as év sikeres befejezése a legfontosabb. Az év eredményei nem egészen úgy alakultak, ahogyan terveztük, ennek okai ismertek. Még mindig munkával' tölthető hetek vannak azon,ban előttünk, amikor sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy könnyítsük az 1984-re való átmenetet. A jövő esztendő sem ígérkezik könnyebbnek, mint az idei. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy miinél több erővel rendelkezzünk az 1984. évi feladatok végrehajtásához — mondotta a Minisz-* tertanács elnöke. A Szakszervezetek Országos Tanácsa a vita után egyhangúlag elfogadta a szak- szervezetek XXIV. kongresz- szusa óta végzett munkáról szóló beszámolót. A volt kormányfők tanácsa Becsben tartja ülését. Képünkön: (balról jobbra) Kirchschläger osztrák köztársasági elnök és Waldheim, korábbi ENSZ-főtitkár. Neviczky észrevétlenül leült Kerczák mellé, s várt, hogy hadd fejezze csak be a szaxofonos a számot... Nagyon jól tudta mind a két fiú, hogy a banándal Libus (szerzeménye: Jöjj hát, gyere hát itt a banán. Jöjj hát, gyere hát édes babám! A banán megjött már Afrikából A szívem a tied, a csókom a tied Kisnaményból! Libus többnyire egyedül énekelt és játszott, a Vak Légiós és a dobos ugyan néha-néha segített neki, de csak pillanatokig tudták követni a szaxofonos ritmusait. Túlságosan gyorsnak tartották, a hegedűs meg olyasfélét düny- nyögött, hogy ha ennyire rángatnia kell a vonóját, tönkreteszi a hegedűjét. De nem volt mit tenni, játszani kellett, mert Ottilia asszony megkövetelte, s Libüssal együtt úgy ítélte meg ő is, hogy ezt az új táncot, a rockot, ha nem is hallottak még róla sohasem errefelé, nemsokára táncolni fogja mindenki. Ahogy Libus befejezte a banándalt, a Vak Légiós következett. Rekedten, rettenetes erőfeszítéssel énekelt, mintha elfogyott volna körülötte a levegő, szűk lett volna a tér körülötte. Fordult minden irányba, harapta a levegőt, mert láthatóan légszomjjal küszködött, ám amit elkezdett, ha nagy nehézségek árán is, de befejezte. Néha ugyan összekeverte a szöveget, de ha szóltak neki, bólintott, mintha mi sem történt volna, és rögtön eszébe jutott a helyes folytatás.» Csak meg ne szólalj, szoríts magadhoz némán. Csak meg ne szólalj, mosolyt fakasztva nézz rám... Ez a tangó volt a kedvence. Neviczky emlékezett azokra a bálokra is, amikor a Vak Légiósnak odakiáltották: „A dalos madárkát!” Dalos madárka a szerelem, Itt van a fészke a szívemen. Ennyire emlékezett Neviczky, erre a két mondatra. A Vak Légiós, ha kellett, reggelig is fújta a dalos madárka strófáit, de ő is, miként Neviczky rossz emlékezete, mindig visszatért erre a két /sorra. A Vak Légiós előadását a dobos szakította félbe, mert nem tudta eldönteni, hogy keringőt vagy tangót játsz- szon-e. A Vak Légiós legyintett, „teljesen mindegy”, és énekelt tovább, majd csak előadása végén jegyezte meg: — Sose legyél zavarba . .. Ez régi igazság a zenekarban ... Mindig döntsd . el, hogy milyen ritmust akarsz, miféle táncot, tangót, keringőt? Ha már tudnak rá táncolni, nagy baj nem lehet ... Ezért kapjuk azt a pár fillért, hogy táncolhasson a nép ... A dobosnak nem volt ellenvetése. így folytatták hát a játékot, mert a tánciskolának már vége volt, csak páran maradtak még a nagy teremben, hogy Libusék próbáját végignézzék. O Kerczák észrevette Neviczky ölében a labdát, de nem kérdezősködött, hogy honnan szerezte. Fontosabb volt most neki, hogy intsen a szemével: a feje fölött ott áll egy ember az ablakban. Neviczky óvatosan felnézett. Kalapban, vadászpuskával a vállán ott bámult egy idegen ember, merev vigyázzállásban szemlélte a zenekar próbáját. Fensőbbséges lenézéssel így szemlélheti a teremtő a bűnös embereket. Olyan, mint egy erdész, gondolta Neviczky, amikor Kerczák odasúgta neki: „Ö lőhetett ránk a szőlőben”, s még jobban összekuporodott a széken. Gyorsan elsuttogta OLASZ—FRANCIA CSÜCSTALALKOZÓ Az eurorakéták, a libanoni válság, valamint a Közös Piac problémái, illetve a két ország gazdasági kapcsolatainak jövője áll a csütörtökön kezdődő olasz—francia csúcs- találkozó középpontjában. Bettino Craxi miniszterelnököt kilenc, Francois Mitterrand elnökölt hét miniszter kíséri el Velencébe. Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel biztosítják a tárgyalások zavartalan menetét. Rómában úgy látják, hogy a találkozó zökkenőmentes lesz, hiszen a kapcsolatok pillanatnyilag jónak mondhatók. TIZEK CSOPORTJA A PÉNZÜGYI RENDSZER MŰKÖDÉSÉRŐL A nemzetközi pénzügyi rendszer működésének javítását szolgáló programról tárgyalnak Párizsban a legfejlettebb tőkés államok magas rangú kormánytisztviselői. Elsősorban azt vitatják meg, hogy hogyan lehetne erősíteni a Nemzetközi Valutaalapnak a tagországok pénzügyi és gazdaságpolitikája feletti összehangolt szerepét. A sokoldalú felügyelet gondolatát még a hét vezető tőkés ország 1982. évi versailles-i csúcsértekezlete vetette fel. VÉGET ÉRT AZ OPEC-ÜLÉS Egységes álláspont elfogadása nélkül ért véget Londonban a kőolajexportáló országok szervezete, az OPEC úgynevezett stratégiai bizottságának ülése. Az OPEC-en belül egyre határozottabban körvonalazódnak a nézetkülönbségek, amelyek egyrészt a pénzbevételeiket haladéktalanul növelni akaró országok, másrészt a viszonylag kiegyensúlyozottabb gazdasági helyzetben lévő tagok között állnak fenn. a barátjának azt is, hogy egy másik férfi ott áll a terem bejáratánál, a dupla kétszár- nyú üvegajtó között, ne.m tudták, hogy miért figyeli még a próbát is végig, ha már Ottilia asszony táncóráját is végigbámulta. Az ablakban álló puskás ember barátja lehet, biztosan nála is van valami fegyver, és most ez a két férfi nemcsak a fiúkat, de a zenekart is bekerítette. Hallották valahol, hogy a zenekart ismeretlen, idegen emberek már másutt is meglesték, mert olyan dalt játszottak, amivel megzavarták a parasztok fejét. Ez volt ellenük a vád, de a gyerekek most csak azért gondoltak erre, hogy a maguk helyzetét enyhítsék, hátha nem is őket, hanem Ottilia asszony embereit kerítették be, azokkal akarnak valami rosszat. De hát mit? Neviczky eldöntve, hogy a végére jár a dolognak, ahogyan a templomban is, a rettegő, a templom hűvösében is izzadó Bacsáki mellől kilépett a templomkertbe, hogy megnézze azt az embert, aki a bejáratnál hallgatózott, felállt a székről, a labdát mellére szorította, és szembefordult a puskás emberrel. Olyasmire emlékezett, hogy látott ő valakit a diófa ágán a szőlőben, egy kékesen villogó apró szemet, de az is lehet, hogy nem látott senkit, csak képzelődött. Kerczákhoz hasonlóan ő is megijedt, nem tudta még, hogyan fognak kijutni a kultúrházból. (Folytatjuk) Az elnökség előterjesztése fölötti vitában felszólalt többek között Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Bevezetőjében arról szólt, hogy a tanács elé terjesztett dokumentumok és a vitában elhangzott felszólalások reálisan összegezik a szakszervezetek XXIV. kongresszusa óta végzett munka erényeit, nagy figyelmet szentelnek a mozgalom mai helyzetének s további feladatainak, vagyis a szakszervezeti mun,ka továbbfejlesztésének, amit az MSZMP Központi Bizottsága is fontos teendőként jelölt meg. A szocialista társadalom építésének hazánkban ma a legfontosabb tényezője az, hogy gyorsabban és eredményesebben oldjuk meg gazdasági feladatainkat. Változatlanul legfőbb tennivalónk az ország fizetőképességének megőrzése, az elért vívmányok megtartása és a gyorsabb fejlődés - feltételeinek megteremtése. Ha ezeket a feladatokat sikerül teljesíteni, azzal nagy szolgálatot teszünk népünknek, a szocializmus ügyének. A külső feltételeket, amelyek között dolgoznunk kell, nem mi alakítottuk olyanokká, amilyenek. Az azonban rajtunk múlik, hogy milyen gyorsan és milyen eredménnyel igazodunk a realitáshoz. Ennek érdekében sokat tettünk, több területen előbbre léptünk, de a szükséges eredményeket még nem' értük el. Elsősorban azt kell számon tartanunk, amit még nem tudtunk megoldani, azokra a feladatokra kell erőinket összpontosítani, amelyek még előttünk állnak. Erről nem felesleges beszélni, mert vannak — és nem is kevesen —, akik arra a kényelmes álláspontra helyezkednek. hogy a nehéz feltételek között, a beszűkült mozgástérben a cselekvésre is kevesebb a lehetőség, ki kell várni a jobb időket a feladatok teljesítésére. Ez veszélyes álláspont. A cselekvésre nem várakozni, hanem azt gyorsítani kell: az adott viszonyok között jobb munkával kell megteremteni azokat a lehetőségeket, amelyek az előrelépéshez valóban megteremtik a tágabb mozgásteret. Sok a kihasználatlan tartalékunk, s új módszerekre, új munkasitilusra van szükség ahhoz, hogy ezeket kiaknázzuk. Az .útkeresés nehézségekkel és buktatókkal is jár, nagyobb tűrőképességre is szükség van, hogy el tudjuk viselni ezeket. A Minisztertanács elnöke külön is foglalkozott a tanácsülés elé terjesztett beszámolónak azzal a részével, amely rámutat, hogy nem elegendő a nehézségek felsorolása, ismételgetése. Mozgósító cselekvési programra van szükség. Ilyen program valójában létezik, az elvi egyetértésben sincs hiány. A program végrehajtásakor azonban többre van szükség. Az egyetértés igazi mércéje a cselekvés, valódi hitelét az adja meg, hogy ki mit tesz. Néhány nagyon fontos területen a szükségesnél és a
