Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-18 / 272. szám

1983. november 18. Kelet-Magyarország 5 SZABOLCSBÓL Hűtőalkatrészek — exportra FOGADÓÓRÁK. Gyuricsku Kál­mán, a Nyíregyházi Városi Ta­nács elnöke november 21-én 8 és 11 éra között hivatali helyiségé­ben fogadóórát tart. Ugyanezen a napon fél 8 és fél 9 között Cser- nussi Endre tanácselnök-helyet­tes Nyírszőlősön tart fogadóórát. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT polgári védelmi kiállítás nyílt Kisvárdán, ahol külön­féle tablók, makettek mutató ják be a polgári védelem mindennapjait. A kiállítás november 30-ig várja az érdakiődőkket a Bocskai utca 33. szám alatt. HOGYAN LEHET JÁTÉKOSÁN TANULNI? Erre szolgáltat jó pél­dával az Alföld Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat nyíregyházi raktárháza, ahol a napokban ügyviteli vetélkedőt szerveztek. A kérdéseket a vál­lalatnál érvényben levő szabály­zatokból, utasításokból állították össze, így a vetélkedőre készülés köziben szerzett újabb ismerete­ket a dolgozók később, munká­juk során is hasznosíthatják majd. ŰJ KENYÉR- ÉS TEJBOLT ÖRÖKÖSFÖLDÖN. Nyíregy­háza új városnegyedében, Örökösföldön a napokban nyitották meg az új ke­nyér- és tejboltot, amely je­lentősen javítja az itt lakók ellátását. NÉVADÓÜNNEPSÉGET ren­dezett november 12-én a nyírbá­tori városi-járási KISZ-bizottság. A bensőséges ünnepségen öt ap­róságot és szüleiket az 1. sz. ál­talános iskola tanulói köszöntöt­ték. A nyírbátori KISZ-bizottság életében az első névadó volt a szombati. Az ünnepségen a szü­lők munkahelyeinek képviselői ajándékkal kedveskedtek az ün­nepeiteknek. ANYANYELVŰNK ÁPO­LÁSÁT tekinti céljának a Hazafias Népfront megyei bizottságának egyik társa­dalmi testületé, a beszéd- és magatartáskultúrával foglal­kozó csoport. Tagjai tegnap délután tartottak ülést, me­lyen többek között a beszéd­kultúra fejlesztésért végez­hető munkáról, a különféle közéleti területen dolgozó szakemberek tevékenységé­ről hangzott el vita. MÉG NÉHÁNY NAP, s csapból folyik majd a viz Levelek, Bese­nyőd és Magy legtöbb családi há­zában. A vízmű és a hálózat, mely tizennyolcmillió forintba került, már elkészült, a vízügyi igazgatóság szakemberei most a bekötéseket végzik. A jelentős lakossági hozzájárulással — csa­ládonként 16 ezer forint — meg­valósított vízműre kapcsolódnak majd a környékbeli települések, többek között Apagy és ófehér- tó Is. Eredményesen zárta az év első háromnegyedét a Raka- mazi Fa- és Fémipari Szövet­kezet. Nyereségük több mint 11 millió forint — magasabb a vártnál. Ez idő alatt 68 millió forint értékű terméket gyártottak a rakamazi szö­vetkezetben. Terven felül vál­lalták 8 millió forintért bú­torok, valamint ajtók, abla­kok készítését a KISZ Köz­ponti Bizottsága által patro­nált kambodzsai gyermekvá­ros részére. Sok-sok túlórá­val a vállalt határidőre: szep­Diákcentrum, humorcent­rum. Ez a címe a szombati ifjúsági napnak Vásárosna- ményban, amelyet a KISZ- bizottság és a művelődési központ rendez. Az egész na­pos program nemcsak a fia­taloknak kínál szórakozást. Délelőtt a sakkozók és az asz­taliteniszezők mérhetik össze erejüket, a fafaragók és a fotószakkör tagjai a klubte­Kcdyezményes szálláshelyek az autóklub tagjainak A decemberi ezüst- és arany­vasárnapi várható nagy vendég- forgalomra tekintettel különleges kedvezménnyel biztosit szállás­helyet klubtagoknak Budapesten az Autóklub Touring-szolgálata. December 9—H. között a Buda­pest-, 16—18-a között a Budapest- és a Stadion-szállóban vehetik Igénybe a vendégek a kedvezmé­nyeket. A Sopron-szállóban szintén kedvezményesen lakhatnak de­cember 23-ig a klubtagok. Az Autóklub és a soproni szálloda megállapodása értelmében a ta­gok — legkevesebb 3 napi tar­tózkodás esetén — visszakapják üzemanyagköltségüket lakóhe­lyüktől Sopronig és vissza. A Sopron-szállóban a szobaár reg­gelivel, két személy részére há­rom éjszakára 3510 forint. Jelent­kezni bármelyik autóklubirodá­ban léhet. tember végére útnak is indí­tották az utolsó szállítmányt Kambodzsába. A negyedik negyedévben 20 xnülió forint értékű termék gyártása vár a RAFAFÉM dolgozóira. Tőkés exportra is dolgoznak: 5 millió forintért hűtőberendezésekhez készí­tenek alkatrészeket, melyek Algériában kerülnek majd pultra. Ezt a munkát szep­tember végén kezdték, s no­vember 30-ra fejezik be. Az éves terv teljesítése decem­ber 20.-ra várható. remben tartanak bemutatót, lesz pályaválasztási tájékoz­tató, délután pedig a Dongó együttes zenél és karatebe­mutatót láthatnak az érdek­lődők. A gimnázium és az ipari szakiskola fiataljai A tanár harap című színes mű­sorral szórakoztatják a kö­zönséget, 19 órától diszkó várja a fiatalokat. Negyvenkét tanácsi lakás épí­tése és átadása szerepel Kisvár- da idei terveiben, míg 1984-ben 142 OTP-értékesítésű társasházi lakás átadását tervezik. Idén to­vábbi tíz megüresedett tanácsi lakás is bérlőt kap, míg jövőre harmincnyolc, cserék következté­ben megüresedett lakással is szá­molhatnak a város vezetői. Madár­idegenforgalom Az utóbbi napokban megélén­kült a Balaton madár-idegenfor­galma. Különösen nagy csapa­tokban érkeznek a tóra a vadli- bák és vadkacsák. A vetési lu- dak reggelente kirajzanak, s tíz­ezerszám lepik el egyes kisalföldi falvak határát. Este a hatalmas csapatok nagy gágogással vissza­vonulnak éjszakai szállásukra, a Balatonra. A Kis-Balaton nyílt vizeit is elözöniötték a madár­csapatok. A Hévízi-csatorna mentén jégmadarak tanyáznak. A természetvédelmi megfigyelők szerint a költöző madarak közül is visszamaradtak kisebb csapa­tok, s ezek már valószínűleg té­len sem hagyják el a Kis-Bala- ton.t és a Zala folyó környékét. Ifjúsági nap Naményban BETEGELLÁTÁS: Nyíregyhá­zán munkanapokon 19 órától más­nap reggel ? óráig a városi, köz­ponti rendelőintézetben — Vörös- hadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi betegeket fogadja, mert a csatolt községekben a körzeti orvosok látják el ezt a feladatot. A központi ügyeletén ezen a héten szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat. Ott lát­ják el ez Idő alatt Kálmánházá- ról, Kótajból, Nagycserkeszről, Nyírtelekről, Nyirpazonyból, Nyírturáról és Sényőről érkező gyermek és felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőttek­nek és gyerekeknek a Vöröshad­sereg útja 16. és a Jósavárosban, a Korányi köz 2. szám alatti ren­delőben adják be szombaton és vasárnap 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szom­baton és vasárnap ugyancsak a Vöröshadsereg útja 14. szám alatt van ügyelet: csak sürgős esetekben fogadják a betegeket — 8 órától 12 óráiig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregy­házán az állandó, éjjel-nappalos ügyeletes a Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár szombaton, és vasárnap is folyamato­san nyitva tart. A nappali nyitva- tartás ideje 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig. Éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a Felszabadulás útja 3. szám alatti gyógyszertár — 8 órától 16 óráig. Állami biztosító : szomba­ti ügyelet Nyíregyházán, a váro­si fióknál, Lenin tér 3—4. alatt 8 órától 12 óra 30 percig. Telefon: 11-517. Ezen a hívószámon műkö­dik munkaidőn túl, éjjel-nappal a telefon-üzenetrögzítő automata is. ahol a károkat lehet bejelen­teni. IPARI SZOLGALTATAS: Mo­dul-szerviz: szombaton 8 'órától 12 óráig, tv-javítás, központian­tenna-ügyelet, hibabejelentés: Ungvár sétány 27., telefon: 10-765. Hírex-szervlz: szombaton 7 óra 30 perctől 12 óráig, színes és fe­kete-fehér tv, háztartási gépek, gázkészülékek helyszíni és műhelyi javítása. Hibabejelentés: a vállalat Tanácsköztársaság téri szervizében személyesen, vagy a ll-313-as és a 11-579-es telefon- hívószámon. Az ügyelet Nyíregy­háza területére vonatkozik. AZ OTP nyíregyházi körzeti fiókja (Damjanich utca 4—6. sz.) szombati napokon 8-tól 11 óráig ügyfélszolgálatot tart. Az OTP- igazgatóság (Rákóczi u. 1. sz.), valamint a kisvárdai, nyírbáto­ri, fehérgyarmati fiók csütörtöki napokon 17 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Állatorvosi ügyelet: — Ezen a hét végén szombaton reg­gel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza, Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. Marosi József, Nyír­egyháza, Derkovlts utca 1., tele­fon: 17-203; a H-es körzetben (Nyíregyháza, Oros, Nyírpazony, Napkor) dr. Bánhidi László, Nyíregyháza, Holló utca 71. — tart ügyeletét. Étel­szolgálat Naponta ezer adag ételt szol­gálnak ki az újjáalakított Korona-szálló önkiszolgáló ét­termében. (Elek E. felv.) MAR CSAK NÉHÁNY SIMÍTÁS és átadhatják Demecser új álta­lános iskoláját, mely nyolc tan­termes és természetesen tornate­remmel ellátott. A 24 millió fo­rintba kerülő, korszerű eszkö­zökkel felszerelt iskolát a gyer­mekek a kivitelező, az ÉPSZER szerint december közepén vehe­tik majd birtokba. péntek MÁOTE-KEZDEMÉNYEZÉS Alapellátás-ismeretek Az egészségügy egyik leg­nagyobb feladata napjaink­ban az alapellátás javítása. A cél igen helyes, hiszen ki ismerné jobban az egyes em­ber betegségét, gondját-baját, mint a vele egy faluban vagy városban lakó körzeti orvos? A MÁOTE — a Magyar Általános Orvosokat Tömörí­tő Tudományos Egyesület — oroszlánrészt vállal az alap­ellátás javításában. A szer­vezethez tartozó orvosok en­nek érdekében feladatuknak érzik az állandó továbbkép­zést, a tudományos eredmé­nyek megismerését. A körzeti orvosok tovább­képzési lehetőségei azonban igen szűkek. Nehéz helyet­test találni, de egyéb okok is hátráltatják a szervezett to­vábbképzésekben való rész­vételt. Ezen a gondon igyek­szik segíteni a MÁOTE nyír­bátori csoportja. Olyan elő­adássorozatot szervezett a város és a járás körzeti orvo­sai számára, amelyeken egy- egy téma kiváló ismerője szá­mol be szakterületének az alapellátásban is meglévő feladatairól, esetleg gondjai­ról. Elsőként dr. Jakó János, a megyei kórház belgyógyász főorvosa a vérszegénységről tartott előadást 17-én, csü­törtökön délután. A hasznos kezdeményezés értékét az is növeli, hogy az előadó a te­rületileg illetékes belgyógyá­szati osztály főorvosa, s a hozzá betegeket beutaló kör­zeti orvosok a személyes ta­lálkozás által közelebb kerül­nek egymáshoz. Ez elsősorban és mindenekelőtt a betegellá­tás javítását szolgálja. Az előadássorozat havonta egy­szer jelentkezik, (k. é.) KRÓNIKA JENŐ NAPJA Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövek­szik a felhőzet, főként északkeleten hószállingózás lehet. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. Vánható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma 5 fok közelében valószínű. Távolabbi kilátások mától keddig: a hét végére az igen erős éjszakai lehűlés 1 kissé mérséklődik. Tartós csapadék nem várható, de eleinte futó hózáporok, majd záporok kialakulhat­nak. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet —4, plusz 1 fok között alakul. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet plusz 3, plusz 8 fok között várható. A Nap kél 6 óra 52 perc­kor, nyugszik 16 óra 6 perckor. A Hold kél 15 óra 23 perc­kor, nyugszik 4 óra 9 perckor. Háromszázhúsz évvel ez­előtt, 1663. november 18-án született, és 69 éves korá­ban, 1732-ben ható meg Kö­leséri Sámuel orvos, termé­szettudós, a XVin. századi Erdély tudományos és köz­életének központi alakja, a descartes-i filozófiai és természettudomány képvi­selője. KM-OLVASÓSZOLGÁLAT Szombaton ismét jelentke­zik délelőtt kilenc és tizen­egy óra között lapunk olvasó- szolgálata. Az érdeklődők hí­vásait Seres Ernő, a Kelet- Magyarország főmunkatársa várja a 11-277-es telefonszá­mon. Kérjük, hogy a beszél­getést nevük, címük, telefon­számuk közlésével kezdjék. Ugyanis az elhangzó javasla­tok, bejelentések, észrevéte­lek között bizonyára olyanok is akadnak, amelyekre az il­letékesek megkérdezése után, a későbbiekben térünk vissza. Hívja a 11-277-et O Besenyődön felújított, korszerűsített kultúrház vár­ja november eleje óita a he­lyieket. A régi, elavult, egy­kor gazdasági épületként szolgáló intézmény felújítás során új ablakokat, ajtókat, mennyezetet, s korszerűbb világítást kapott. A százhet­venezer forintba kerülő munkával szűk két hónap alatt végzett a kivitelező. DIÓTÖRÖK. Több mint hatmillió forint ütötte a markát eddig azoknak a kis- ariaknak, akik feltörték az ősszel gyűjtött diót. Az ér­tékesítést a helyi Űj Élet Termelőszövetkezet szervez­te meg, az átadott mennyi­ség már megközelíti az öt­ven tonnát. A 17. SZ. ALTALANOS ISKO­LA (Nyíregyháza, Árok u. 17.) takarítónőt keres felvételre. (1868) RIASZTOTTÁK A TŰZOLTÓKAT Lángoló traktor Nem unatkoztak hét köz­ben sem Szabolcs-Szatmár tűzoltói, az elmúlt négy nap során tucatszor riasztották őket. A lángok sajnos ezúttal életet is követeltek, a nyolc­vanegy éves L. István anar- csi lakos lakásában lett a tűz áldozata november 14-én. Másnap, többek között a kemecse—kótaji termelőszö­vetkezet egyik telepére kel­lett kivonulniuk a tűzoltók­nak, ahol a szérűskert köze­pén gyulladt ki egy K—700-as traktor. Vezetőjének, Rábai Jánosnak köszönhető, hogy nem gyulladtak ki a kazlak is, aki a már lángoló gépet sikerrel vitte ki a nyílt te­repre. A kár azonban így is tekintélyes, a becslések sze­rint megközelíti a félmillió forintot. Rossz napok járnak a. do­hánytermelőkre, néhány na­pon belül három lobogó paj­tához is segítséget kértek a lakók. Most kedden Görény­pusztán gyulladt ki és égett le egy pajta tele dohánnyal, szénával, gazdasági felszere­lésekkel, a kár megközelíti a negyedmillió forintot. MOST INDUL! LEVELEZŐ RENDSZERŰ matematika—i EGYETEMI-FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ KÉRJEN LEVÉLBEN TÁJÉKOZTATÓT! fbmilia iakomám Audios itikvETtró»^ 4400 NYÍREGYHÁZA DÓZSA GY.LL24 TELEFONdO-379 Társaságban egy francia így okoskodik: — Bármit mondjanak is, a divat terén mi fran­ciák tettük a legtöbbet. Például a mandzsettát mi eszeltük ki. — Ki vitatná — jegyzi meg egy angol —, önöké az elsőbbség. Mi angolok az önök találmányát csu­pán kiegészítettük az ing­gel!- O ­A bankigazgató megkér­dezi a titkárnőtől, hova ment a főkönyvelő. — Lóversenyen van, signor Pucci. — Lóversenyen? Iste­nem, hová jutottunk! Egy köztiszteletben álló cég főkönyvelője a ló verseny- pályán tölti az idejét! Mit szólnak majd hozzá az emberek? — Mi tagadás, azt mond­ta, ez az egyetlen esély ar­ra, hogy a tartozik és a követel oldalt összhangba hozzuk! ; ; Hírügyeletes: BALOGH GÉZA Telefon: 11-277

Next

/
Thumbnails
Contents