Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-17 / 271. szám
1983. november 17. Kelet-Magyarország 3 Á tanácstagok felelőssége M egsokasodtak a viták az utóbbi hónapokban a tanácstagokról. Különösen az új választási törvénytervezet kapcsán hangzottak el pro és kontra vélemények arról: nem lenne-e indokolt létszámukat csökkenteni, jogkörüket, lehetőségeiket újraszabályozni. A kérdések felvetése már csak azért is indokoltnak látszik, mert túljutottunk a jelenlegi választási ciklus félidején, s lassan megkezdődik az új választások előkészítése. Amelynek során — ha az új törvényjavaslatot az országgyűlés elfogadja — már legalább két jelöltet kell majd állítani valamennyi tanácstagi körzetben. A társadalmi vitákon elhangzott észrevételek többsége úgy summázható, hogy az állampolgárok a választók egyetértenek a tanácstestületek létszámának bizonyos csökkentésével. A tapasztalatok szerint ugyanis a tanácsüléseken néha azért nem bontakozik ki érdemi vita, mert túl sok a résztvevő. Való igaz, hogy a kisebb létszámú testületek behatóbban tudják megvizsgálni az egyes fejlesztési elképzeléseket, s ilyen feltételek között növekszik az egyes tanácstagok szavának, szavazatának súlya. Nem ilyen egyértelmű viszont a „kevesebb tanácstag — hatékonyabb közéleti munka” nevezetű képlet, ha a választott közéleti tisztségviselőknek a lakossági kapcsolatait vesz- szük szemügyre. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a tanácstagi körzetek számának csökkentésével egy-egy tanácstagra a jelenleginél több választópolgár jutna, s így még nehezebb lenne fenntartani a mindennapos kapcsolatot a választók és a megválasztottak között. Az elsődleges fontosságú kérdés mégsem ez. Sokkal inkább az, hogy mit tudnak ténylegesen tenni a tanácstagok a körzetükbe tartozó államipolgárok érdekeinek védelmében, hogyan képesek tekintélyt teremteni maguknak választóik körében és persze a tanácstestület ülésein. Mert bizony előfordul még, hogy lekezelik a tanács választott tagjait a szakigazgatási apparátus vezetői, ügyintézői is. Megfeledkezve arról, hogy nekik éppen a tanácstestület által hozott rendeletek, határozatok végrehajtása a feladatuk, s ők tulajdonképpen a tanácstagok „beosztottai”. Ezen a helyzeten csupán ráolvasással persze aligha lehetne változtatni. Ennél többre van szükség, már csak azért is, mert a tanácstagok szerepének lebecsülése döntően nem ezeknek a közéleti embereknek a gyámoltalanságából, tehetetlenségéből, szeKét emeléssel megrakja a dömpert tiszai folyamkaviccsal Szabó József gépkezelő a milotai Üj Élet Tsz kavicsbányájából, (elek) Trafók - lakótelepre A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben idén 150 vaslemezházas transzformátorállomást készítenek. Ezek a berendezések a lakótelepek és üzemek villamosenergia- ellátó központjai lesznek. (Gaál Béla felvétele) A TAGSÁG TISZTELTE MEG „Maradjoi neg encsencsinek...“ Elmennek az elnökök. Már alig van egy-kettő szolgálatban azokból, akik a nagy földindulás részesei voltak. És ismét kilép valaki a sorból. Ma még ott van fent a dobogón. Beszél. A vörös vászont, amellyel az asztalt letakarták, tömött 'szirmú krizantémokkal tűzdelték tele. Ez az ünnepiesség. Maga a terem, amely szolgál moziként, színházként és fórum minden rangú eseményhez, kopott és szegény. A falakon repedések, a meny- nyezetről itt-ott levált a vakolat és a szűk ablakszemeken néz be a kora téli fény. Ez a hajdanvolt iskola — és csak ez — valamire emlékeztet. Akiket egykor itt betűvetésre tanítottak, sokat próbáltak, nagy utat bejártak. Hogyan lett „Virágió"? Elgondolkoztató például, hogy miután a szívek nehezen nyíltak, a józan észt kemény indulatok fedték, miért is lett Virágzó az encsencsi termelőszövetkezet? Talán ismerte, látta valaki a jövőt? Valaki biztosan. Mester Ferencnek hinni és tudni kellett. Csakis hittel és bizalommal mehetett végig a hosszú úton. Most nem erről beszél. A vascsőből, furnérból készült széken ülők az ez évi gazdálkodás adatait hallják. Volt aszály, sikertelen vegyszerezés és ha a gabona egy részét el is vitte a forró nyár, a csillagfürt, a dohány, az aima jól fizetett. A másik ágon az állattenyésztés szintén felemás. A tervezettől kevesebb tejet fejtek, viszont a húsértékesítés már jeles. Nem lesz tehát baj a pénztár körül, a búcsúzás éve sem sikertelen. Búcsúzás? Amolyan nem szeretem szó ez, pedig az életnek velejárója. Encsen- csen is azért tartanak rendhagyó módon novemberben közgyűlést, mert az elnök megy. Holnap, holnapután már nyugdíjas lesz és szálfa termete, kemény akarata, örökké munkára serkentő energiája már csak vendég lesz kint a „birtokon”. Ki gondolta volna, amikor jött 35 évesen, amikor gyanú, közömbösség, egy szűk szobába állított vaságy fogadta, hogy egyszer még jó szóval, sok ajándékkal, virágcsokorral tisztelik... Hint a tenyerét... Encsencs szegény volt. Amíg az elnök, Mester Ferenc beszél, erről a szegénységről suttog Kóródi András, a traktoros is. Az erős izomzatú ötvenes férfi mint a tenyerét, úgy ismeri a határt. Kereszt- be-kasba százszor is felszántott már, megforgatott minden homokot. Azt mondja, az encsencsi föld nem sokat ér, vannak olyan dombok, amit géppel is nehéz megmászni. Neki is — mármint a szülőket is értve — volt 12 hold homokja. Annyit sem termett, hogy az ötvenes évek szigorú adója kiteljen belőle. Mentsvár volt a termelőszövetkezet, bár ezt sokan meg nem értették. Ezekhez az emberekhez, ehhez a homokhoz kellett és jó volt a szigorú Mester ... A moziteremben zajlik az élet. Már megtörtént a választás. Az új elnök Papp István — idén még főkertész volt — annyira fiatal, hogy szinte már nem is igaz. Vajon érti-e, érzi-e, milyen örökséget vesz át és mit vállal? Van a teremben egy nagy csapat asszony, dohányosok, azok tudnának beszélni. Illetve beszélnek is, hiszen a brigádvezetőnő Székely Györgyné mondja a csupa jót, amit megéltek az eltelt 25 évben. Ez a csupa jó természetesen idézőjelbe kívánkozna, hiszen Encsencsen is tudott, nem minden fenékig tejfel. Mert zúgtak az asszonyok nemegyszer munkáért, máskor mert sok volt a munka, egyszóval volt baj és gond elég. Ettől függetlenül az ajándék, a huszonöt szál szegfőből font virágkosár őszinte — és szívből jövő. Ki is mondják: az elnök mindent megtett a nőkért, az emberekért, a községért... Híresen takaros Hát persze! Az encsencsi Virágzó Tsz soha nem volt mérleghiányos és ha úgy is kezdték, hogy a kezdő években a napszám egy gombos villára való kukoricánál nem volt több, ha akkor öröm volt a krumpli, a kenyér a háznál, most az emlékezetből is kiűzetett a nincstelenség. Az encsencsi határban híresen takaros az almaültetvény, jövedelmez az erdő, az állattartás, sorházak épültek, új utcák nyíltak és csak az a szegény, aki nem tud örülni annak, ami van. Az elnököt a tagság megtisztelte, köszöntötte és maradásra bírta. Messziről jött ő Encsencsre, hiszen országhatáron túl, Nagypakán született, Komáromban, Debrecenben tanult és soha sem akart encsencsi lenni. A sors hozta úgy, a párt kérte, legyen patronáns, aztán legyen elnök. Most viszont az encsencsiek kérték, maradjon meg encsencsinek. Nagy dolog az, ha valakit egy falu- közösség befogad, elfogad és tisztel. Seres Ernő "N Hová lettek o a javaslatok ■ B ház része a tégla, apró eleme az egésznek. Viszont millió kell belőle egy olyan mű megalkotásához, mint a Nemzeti Színház. És mert a tégla, a malter, a cement forintba kerül — sok kicsi sokra megy alapon — milliárd forintokba kerül az a beruházás, amelyre az országnak — a jelenlegi gazdasági helyzetben — nincs elég pénze. Ismert viszont a felhívás, miszerint: személyek, kollektívák felajánlhatják pénzeiket. Már tart a közadakozás. Itt Szabolcs-Szatmárban is kitárulkoznak a szívek, megnyílnak a pénztárcák — mi is sok ilyenről adtunk már hírt. Példázza az igyekezetei a csengeri Lenin Termelőszövetkezet November 7. szocialista brigádja is: a 18 tagú kollektíva elhatározta, hogy az országos felhívás alapján személyenként 100—100 forintot fizetnek be az 546— 621-es számlára. Ezt az elhatározást a termelőszövetkezet többi brigádja is követte, így Csengerből néhány ezer forint már útban van ahhoz, hogy tégla és más építőelem legyen a Nemzetinél. A csengeri November 7. szocialista brigád elhatározását nem titkolt szándékkal közölte a termelőszövetkezetek területi szövetségével. Írták: jó lenne, ha a megye termelőszövetkezeteinek valamennyi szocialista brigádja követné a példát. Valóban jó lenne, mert ez esetben az ország keleti részéből több mint félmillió forint jutna a Nemzeti Színház felépítéséhez, más szóval sok ezer tégla. A Nemzeti Színház, mint azt a neve is jelzi, a nemzeté, az ország valamennyi lakosáé lesz. Nem tudom, látja-e majd Bánk bánt, Rómeó és Júliát a csengeri, a fehér- gyarmati avagy a nyírbátori tsz-tag a Nemzetiben? Egész biztos, hogy nem mindegyik. Mégis, ennek ellenére is minden este, minden előadáson ott lesz, ott lehet a szabolcs- szatmári ember is, mert aprópénze a fundamentum, a kötőelem és fal része lesz. Ha áll majd az új Nemzeti, a művészet háza, a mi házunk lesz, kultúránk őrzője, hordozója és továbbvivő- je. Erre szükségünk van, erre ha szerényen is, de áldozni illik. (seres) A Magyar Kereskedelmi Kamara nem akármilyen társaság, nevét nemzetközileg is jegyzik. E sorok írója örült hát, mikor kézbe vette meghívójukat, mely a kamara észak-alföldi bizottságának éves tagvállalati ülésére invitálta. A területi szervezetnek ma már jóval több, mint száz közvetlen és közvetett jogú hajdú-bihari, szolnoki, szabolcs-szatmári ipari, valamint mezőgazda- sági üzem, vállalat a tagja, igyekezett hát, hogy széket kerítsen magának, hogy ne kelljen állva jegyzetelnie órákon át. Kár volt az igyekezet. A Debreceni Akadémiai Bizottság nagytermében legfeljebb harmincán lézengtünk — az elnökség tagjaival együtt. S hiába kerestük a szabolcsiakat is, a több mint félszáz tagvállalatunk közül talán nyolc vagy kilenc küldte el képviselőjét az egyébként érdekesnek ígérkező taggyűlésre, melynek első részében nem is csalatkozott az ember. A területi bizottság elnökének beszámolója ugyanis igen tartalmas volt, az eredmények mellett részletesen szólt a még előttük álló megoldatlan feladatokról is, de ehhez azt kérte, a tagok javaslataikkal, észrevételeikkel segítsék a kamara munkáját, hogy az is segíteni tudjon tagjain. Ám a kérés süket fülekre talált. Mindössze három jelenlévőnek akadt mondanivalója, s az évente egyszer megrendezett ülés részvevői kissé zavartan ugyan, de ötven perc múltán a „tanácskozásról” angolosan távoztak. Az arcukon nagy megkönnyebbüléssel, no ezt az „értekezletet” is letudtuk. Pedig ez az értekezlet nem indult szokványosnak, s itt valóban értelme lett volna a hozzászólásoknak, a javaslatoknak, hiszen a kamara ezeket hasznosítva tud igazán segíteni tagjain, akik még fizetnek is, hogy e tekintélyes szervezethez tartoznak. Azonban úgy tűnik, sokan fölöslegesen nyitják ki a pénztárcát. S erről nem a kereskedelmi kamara tehet. Balogh Géza _______________________ mely es tulajdonságaiból ered. Inkább hatáskörükkel, jogkörükkel, a helyi politika kialakításába való tényleges beleszólási lehetőségeikkel vannak gondok. Az utóbbinak a szervezeti keretei biztosítottak ugyan — például e tanácsülés is ilyen —, de a valódi döntések gyakran az apparátusban születnek; a testület — más alternatíva híján-----már csak szentesítést ad rájuk. S ha egy-egy tanácstag a testületi üléseken esetleg ellenvéleményt fejt is ki, ez nem mindig kap megfelelő nyilvánosságot, gyakran még saját választói seim szereznek róla tudomást, holott az ő képviseletükben kért szót. Nem kétséges, hogy egyre több helyen ismerik fel a választás szükségességét. A városokban, községekben a helyi közélet aktivizálása elképzelhetetlen a tanácstagok szerepének — és felelősségének — növelése nélkül. A kötelező kettős jelölés sem pusztán a közéletet hivatott aktivizálni, hanem egyúttal a megváilasztandók felelősségét is növeli, hiszen a választók bizalmáért újra meg újra meg kell küzdeni. Mégpedig nem csak úgy általában, hanem egy másik konkrét jelölttel szemben. Ehhez pedig valamit produkálni kell. Az aktívabb közéleti szerepléshez kedvező feltételeket kínál többek között a községi, városi tanácsok jogkörének, önállóságának jelentős bővülése. A cél az. hogy valamennyi, a település életével, fejlesztésévé] kapcsolatos kérdést a helyi testületek döntsenek el. a tanácsok minden eddiginél nagyobb gazdaságipénzügyi önállóságot kapjanak. E zzel már eleve növekszik a tanácstagok szerepe. Rajtuk is múlik, mennyire élnek új lehetőségeikkel, sarkukra állnak, vagy továbbra is hagyják magukat irányítani a szakigazgatási apparátus által. Mert nem kötelező elfogadni minden előterjesztésit, egy-egy fontosabb téma megtárgyalása előtt eleve lehet kérni megfelelő alternatívák kidolgozását, hogy azután a tanácsülésen legyen lehetőség a döntésre, a választásra, a kidolgozott elképzelések között. ; Több településen kísérleteztek már megyénkben is azzal, hogy maguknak a tanácstagoknak Is önálló pénzügyi alapot biztosítsanak a választókörzet legégetőbb gondjainak megoldására. Az effajta kezdeményezések is érezhetően növelik a helyi tanácstagok tekintélyét, befolyását. Amire a következő években nagy szükség lesz. D. A.
