Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-17 / 271. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. november 17. A nemzetközi kérdésekkel foglalkozó szakértők, kommentátorok eddig is szívesen hasonlították kibogozhatatlannak tűnő politikai csomóhoz a ciprusi problémát. Most, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő sziget török kisebbségének parlamentje kikiáltotta az „Észak-ciprusi Török Köztársaság” függetlenségét, aligha lehet másként jellemezni a helyzetet, mint reménytelen zsákutcá- nak. A „függetlenségi nyilatkozat” egyoldalú elfogadása ugyanis jogilag is véglegessé teszi az ország évtizedes megosztottságát. Látszólag pedig nem sok változott. Az 1974-es Maka- riosz-ellenes puccskísérlet után a görög bekebelezés veszélyére hivatkozva török csapatok szállták meg a sziget negyven százalékát, s e területen egy évvel később létrehozták saját szövetségi államukat. Ezt ugyan — akárcsak most — egyedül Ankara ismerte el, ám tény, hogy a tűzszüneti megállapodások során kijelölt, a két népcsoportot elválasztó úgynevezett „zöld vonal” gyakorlatilag valódi határsávvá vált. Az ország északi részéről 200 ezer görög származású lakos menekült el, megalakult a török ciprióták saját törvényhozása, megszületett zászlójuk és himnuszuk, választásokat rendeztek. Az elhúzódó patthelyzetben azonban ennek ellenére látszott egy — igaz, egyre bizonytalanabbá váló — kiút: a két népközösség közti közvetlen, illetve az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalás- sorozat. Az eszmecserék, még ha az álláspontok gyökeres eltérése miatt kevés optimizmusra jogosítottak is fel, mégis fenntartották az esélyt, hogy kölcsönös kompromisz- szumok révén sikerül megőrizni Ciprus egységét, szuverenitását. Az ENSZ közgyűlése szintén ezt jelölte meg alapvető célként, követelve a megszálló haderők kivonását. Jelentős közeledés azonban a találkozók újabb és újabb fordulóin sem következett be, s Denktas, a török ciprióták vezetője már nyáron kijelentette: véglegesíteni fogják az északi államrész különválását. Ankarai nyilatkozatok szerint ugyan a függetlenség kikiáltása „meglepetésszerűen érte” a török vezetést, ám alig valószínű, hogy a lépésre az anyaországgal történt egyeztetés nélkül került volna sor. A ciprusi válság kiéleződésének ráadásul szélesebb kihatása is van. NATO- berkekben például nyugtalanságot kelt az Athén és Ankara közti viszony ismételt elmérgesedésének veszélye, h’szen az az Atlanti Szövetség déli szárnyát gyengíti. Nem véletlen, hogy még az Egyesült Államok és az egykori gyarmattartó, Nagy-Bri- tannia is helytelenítette az egyoldalú lépést. Denktasék- nak mindenesetre tudniuk kell, hogy új, „független államuk” csak török segítséggel tartja és tarthatja fenn magát, a nemzetközi színtéren való megjelenésükre, diplomáciai elismerésükre pedig semmi esélyük nincs. Sz. G. Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán fogadta a hazánkban vendégszereplő Leonard Bernsteint. Képünkön: a világhírű amerikai zeneszerző és karmester egyik művének partitúráját adja át Kádár Jánosnak. Á diplomáciai kapcsolatok jubileumán Szovjet üzenet Reagan elnökhöz A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége táviratot intézett Ronald Reagan amerikai elnökhöz abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között ötven évvel ezelőtt, 1933. november 16-án jöttek létre a diplomáciai kapcsolatok. Ebben a két ország kapcsolatai jelentős mérföldkövének nevezi az évfordulót. A diplomáciai kapcsolatokat létrehozva mindkét fél annak elismeréséből indult ki, hogy a két ország társadalmi-gazdasági rendszere gyökeresen eltér egymástól. Ugyanakkor elismerték azt is, hogy ezek a különbségek nem akadályai a normális államközi kapcsolatoknak — hangsúlyozza a távirat. Ennek az elvnek az érvényessége nem évül el. Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataiban mindmáig ez az elv vezérli a Szovjetuniót, amely továbbra is a népek közötti béke, az egyenlő jogokon alapuló és kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésének híve. Ügy véljük, hogy országaink j<k;gal értékelhetik a megfelelő módon az olyan dátumot, mint a diplomáciai kapcsolatok megteremtésének 50. évfordulója — állapítja meg a Legfelsőbb Tanács üzenete. A FRANCIA KORMÁNY NEM ISMERI EL AZ ÚJ CIPRUSI ÁLLAMOT A francia kormány fenntartás nélkül elítéli a ciprusi „független török állam” kikiáltását, amely „súlyos merénylet a Ciprusi Köztársaság integritása, szuverenitása és egysége ellen”. A francia kormány nem fogadhatja el, hogy ily módon olyan befejezett tények elé állítsák, amelyek ellentétesek a Biztonsági Tanács és az ENSZ- közgyűlés valamenyi határozatával. KOIVISTO PÁRIZSI LÁTOGATÁSA Mauno Koivisto finn köz- társasági elnök szerdán délelőtt, franciaországi látogatásának második napján, megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, majd a városházán Jacques Chirac polgár- mesternél tett látogatást. Délután újabb megbeszélésre került sor Mitterrand elnök és a finn vendége között az Elysée-palotában. Hollandiában terjedőben a tiltakozási hullám a kormány tervezett 3 százalékos közalkalmazotti fizetéscsökkentési terve miatt. Képünkön: az amszterdami mentősök — sajátos tüntetésként — a Város főterén rendezték be 24 órára ideiglenes főhadiszállásukat. NEMZETKÖZI DIÁKNAP Emlékezés A kkor, novemberben a megszokottnál is hidegebb volt Prágában. A macskaköves belvárosban talán senki sem volt ébren, amikor a diákok meghaltak. 1939-et írtak. Prágában már az SS-legények jár- őröztek. A német komman- datúrán már megszületett a parancs: november 16-án el kell fogni a Csehszlovák Diákifjúsági Szövetség vezetőit. Az SS-pribékek a parancsot buzgón és gyorsan végrehajtották. A szövetség vezetőségének több tagját még aznap elfogták és ... és november 17-ére virradó éjszaka a tucatnyi prágai diákot bírósági tárgyalás és ítélet nélkül egyszerűen agyonlőtték. Gyalázatos tettükkel azt akarták elérni, hogy megtorolják, elfojtsák a diákifjúság megélénkülő antifasiszta harcát. A mártírhalált halt diákoknak nem volt bűnük, csak országuk szabadságát és függetlenségét követelték, szembeszálltak a hitle- rizmussal, a világot megfertőző agyrémmel. Büntetlenül azonban nem lehet gyilkolni. A prágai vérfürdő hírére megmozdult a világ ifjúsága, öt földrész diákjai hallatták hangjukat, tiltakoztak a brutális cselekmény ellen. Az antifasiszta diákmozgalmat sem Csehszlovákiában, sem a világ más országaiban nem lehetett nem észrevenni. 1940 novemberében Párizsban és Koppenhágában, és ugyancsak ebben az évben májusban Athénban antifasiszta diákmegmozdulásokon emlékeztek meg a prágai mártírokról. 1941- ben a londoni ifjúsági világtalálkozó résztvevői felhívással fordultak diáktársaikhoz és nemcsak azt határozták el, hogy a haladó szellemű diákok egységfrontba tömörülve harcolnak a fasizmus ellen a teljes győzelemig, hanem arról is határoztak, hogy a prágai események emlékére november 17-ét nemzetközi diáknappá nyilvánítják. A Nemzetközi Diákszövetség (NDSZ) megalakulása valójában tehát a második világháború éveire nyúlik vissza. A diákok, akik más és más országokban tanultak akkor, felismerték helyüket és szerepüket, szervezetten kapcsolódtak hazájuk antifasiszta szervezeteihez. S most, amikor a 44 évvel ezelőtti eseményekre emlékezik a Nemzetközi Diákszövetség, amelynek az évek során Prága lett a központja, sokszor elhangzik a szó: béke. Sokszor elhangzik a követelés: szabadságot, függetlenséget a föld minden országának. S most, amikor az egykori, a prágai diákokra emlékezik a világ haladó diáksága, ismét nagy a háborús veszély. A diákok ma a béke védelméért szállnak síkra. Oft, ahol nincs függetlenség, nincs szabadság, ma is harcolnak, sőt olykor életüket áldozzák azért, amiért egykoron a tucatnyi prágai diák áldozta fiatal életét. Borháború az USA-ban Amerikai szenátorok egy csoportja harcot hirdetett a borexportőrök „egyenlő esélyedért”. Azt állítják, hogy a külföldi, elsősorban nyugat- európai termelők széles körű állami támogatást kapnak és ez tisztességtelen előnyhöz juttatja őket az amerikai piacon. A külföldiek évente 750 millió dollár értékű bort értékesítenek az Egyesült Államokban, míg az amerikai export mindössze 38 millió dollárt tesz ki — közölte Pete Wilson, Kalifornia köz- társasági párti szenátora. Tavaly az importált borok az amerikai piac több mint negyedét hódították meg, s az idén, az első hét hónapban a behozatal további 12 százalékkal nőtt. — Egy labda, egy igazi nagy labda, egy négyes labda —■ álmélkodott a fiú. „Bacsáki tisztelendő úr vett nekik egy igazi nagy futballt?” — Sokáig gondolkodtam rajtatok, nem tudtam mást kitalálni — kezdte a pap. — Egyre kevesebben jártok ide. Azit gondolom, most majd többen jösztök — mutatott a kosárba, majd feli ordította, hogy a kipottyanó labdáit Nevdczkynek kellett elkapnia. — Egy kis levegő kéne bele — jegyezte meg nagy szakértelemmel a fiú. — Amikor a falu futballistáinak is csak egy labdája van, s azt is a suszter hozza rendbe minden vasárnapra szurkos cérnával, ezt a vadonatúj labdát te még kritizálod ?! — méltatlankodott Baesiáki. — Dehogyis kritizálom — ijedt meg a fiú —, egy egészen kicsit puha... Nem pattan jól, puhán hamarabb tönkremegy... — Honnan tudod? — kérdezte gyanakodva a pap. — Többször hallottam, amikor megbeszélték a suszterrel... Bacsákit kielégítette a válasz. — Többet nem fogtok rongylabdával játszani, se te, se a többi katolikus ... — nézett végig a gyerekeken a pap. — Nem fogja a katolikusok lábát felhasítani a kő, mert reformátusok követ raknak a rongylabdákba. Mindenről tudok! — s Netviczky el is hitte neki, hogy valóban mindenről tud. — A labda nálad marad, te felelsz érte — mutatott rá Nevdczkyre a pap. — De feltételeim is vannak1... Legalább kétszer játszanotok kell a reformátusok ellen. S legalább egyszer győzelemre is szükség lesz. Nem ragaszkodom hozzá, hogy mind a kétszer, nem ragaszkodom, de egyszer mindenképpen ... Győzni kell! Érthető? Mindenki megértette? Mindenki megértette, de legjobban Neviczky, mert azonnal megjegyezte: — Református itt mindenki... már azt akarta mondani, hogy a barátja, Kerczák is református, de aztán mégis meggondolta magát. — Annyian vagytok, hogy egy csapatra való kitelik belőletek — nézett rá a pap ér- teitlenüL Kissé csalódott, hogy éppen Neviczky nem bízik a katolikusokban, hogy éppen néki kellett ezt a megjegyzést tennie, akinek pedig vezetnie kellene a katolikus fiúkat — Utánanéztem, elegen vagytok — zárta le a vitát a pap. — Elegen *— hagyta rá Neviczky. — De kizárólag azok rúghatnak ebbe a labdába, akik a hittanórára eljárnak — közölte Bacsáki. — És ezt mondjátok el mindenkinek. — Mindent megértettünk — nyugtatta meg a papot Ne- viczky. Majd, mert a pap minden fontosat tisztázott, amit a bőrlabda átadásánál fontosnak tartott, először énekelni kezdtek, majd imádkoztak. A labdát Neviczky ezután már nem adta ki a kezéből. Tapogatta, újra és újra megállapította magában, hogy egy kicsit puha, meg az is megfordult a fejében, hogy amerikai lehet: állítólag a katolikus egyház az amerikai reakciósokkal szövetkezik. Már nem emlékszik rá pontosan, hogy kitől hallotta ezt, de hallotta. Hogy mi volt belőle igaz és mi nem, ezt senki sem tudta, az ő szülei például sohasem beszéltek vele erről, csak ahhoz ragaszkodtak, hogy templomba és hittanórára járjon. Ha most ezek az amerikaiak labdát küldtek Bacsáki tisztelendő úrnak, nem is lehetnek olyan rossz emberek. Ez a futball már az övé, ezt már senki sem veheti ki a kezéből. A friss bőr szaga betelepedett az orrába, rátapadt a csupasz bőrére is, mivel egyszer a lába közé szorította, majd úgy ölelte a mellére, mintha egy csecsemőt babusgatna. A zenekar háromtagú volt: egy panyolai öreg cigány hegedült, aki magát csak Vak Légiósnak nevezte, s ragaszkodott hozzá, hogy mások is így szólítsák, mondván, hogy ő Fehér Afrikában, harcolt annak idején a sivatagban. De hogy mikor is volt az az annak idején, arra sohasem derült fény, mint ahogyan az egyik szemére sem, amit — állítólag — egy kora reggeli verekedésben veszítette el, és nem a berberek földjén, csak itt a Kraszna-par- ton. Legnagyobb erénye a tanulékonyság. volt, amit Libus Oszkár hallgatólagosan elismert zenekarvezető is méltányolt, bár többször megjegyezte, hogy a hegedűnek nagy jövője már nincs, elég csak összehasonlítani a szaxofonnal, az egész világ hamarosan a szaxofon dallamaira táncol. A Vak Légiós könnyedén és fölényesen legyintett Li- busra: „Errefelé eddig is mindenki a hegedűre táncolt, ezután is így lesz... Azután meg a húsivét vagy a karácsony? Na, ugyebár. Meg ezek az új ünnepek, a sok piros lobogóval? Hogy mehetnénk már húsvétkor hegedű nélkül a házakhoz? Ha azt a szaxofont, azt a micsodát fúj- kálnám, egy pohár borral nem kínálnának meg...” A Vak Légiós tehát nem ijedt meg Libus szaxofonjától, miképpen Hakli Zsigmond sem, aki dobolt, s laki legalább annyira szelíd ember volt, mint a Vak Légiós. Hakli egy ideje tehénláncot tekert a dob köré, mondván, e^zel mélyebb hangot tud kicsiholni, jobb lesz a ritmus, amit Percnyi Ottilia asszony kiváltképpen. megkívánt... Ottilia asszony nemcsak a zenekaron uralkodott, de a tánciskolát is ő vezette a faluban. És nemcsak a faluban, de a Kr as zna és a Szamos mentén is, egészen a barabási hegyig. Azon túl már csak azért nem járt a zenekarával és legfőbb mindenesével, Haklival, mert lezárta előtte az utat az országhatár. A legkevésbé Libus Oszkárt ismerték, nem tudta senki, honnan került erre a vidékre, hol az egyik, hol a másik faluban bukkant fel: leginkább az utcasarkokon ácsorgóit, a templomkertekben üldögélt, gyakorlatozott a tűzoltókkal, néha-néha szerényen kuglizott a kocsmák udvarán. A kívülálló azt hihette, hogy Libus mindenkiről mindent tud, de őt igazán senki sem ismerte. Ugyan hallottak valamit arról, hogy valamelyik őse errefelé élt, de senki sem mert volna megesküdni rá. A hittanóráról Neviczky a tánciskolába sietett, hogy minél hamarabb megmutathassa Kerczáknak az új labdát. Kerczák bent ült a teremben, pár lépésre Libusék zenekarától, éppen a nyitott ablak alatt; a lábát maga alá húzta, mert csupasz talpát már elzsibbasztotta a hideg beton. A zenekar éppen a banándalt játszotta. Libus hol énekelt, hol szaxofonozott. (Folytatjuk)
