Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-13 / 242. szám

1983. október 13. Kelet-Magyarország 3 Közönségformáló múzeumok JÖ LENNE TUDNI, mi mindent rejt még a föld a ré­gi korok emlékeiből. Ahány­szor a földből előkerülnek tárgyak, eszközök, sírmarad­ványok, épületromok, a rég­múlt idők embereinek üzene­tei, az az érzésünk támad­hat, mi minden lehet még a földben, ami talán sohasem jut el hozzánk. De fordítsunk a kérdésen a valósághoz job­ban közelítve: vajon a már előkerült és a múzeumokban látható sok száz, ezer régé­szeti tárgyhoz — egyáltalán a múzeumok gazdag kincsestá­rához — eljut, vagy eljutott-e a nagyközönség? Vesszük-e a fáradságot, hogy megismerjük, felfedez­zük a régmúlt idők tárgyi emlékeit, vagy legfeljebb egy-egy szenzációs lelet fel­bukkanása kelti fel a közfi­gyelmet, a hétköznapokon vi­szont nem sok ügyet vetünk a múzeumokra. Csupa olyan kérdés, amire nem lehet igennel, vagy nem­mel válaszolni, de azt sem lehet, hogy ne töprengenénk el egy kicsit — most az ok­tóberi múzeumi és műemlé­ki hónap idején különösen — a múzeumok életközelségén, közművelődési igyekezetén éppúgy, mint a saját egyéni adósságainkon. A MEGYÉBEN AZ UTÓB­BI TÍZ ÉVBEN tulajdonkép­pen befejeződött a múzeumi hálózat kiépítése. Felsorolni is jólesik, hány múzeum és gyűjtemény, emlékszoba, em­lékház várja a vendégeket: Nyíregyházán kívül Kisvár­dán, Nyírbátorban, Vaján, Mátészalkán, Vásárosnamény- ban és Tiszavasváriban van múzeum. Tiszacsécsén, Tisza- bercelen, Nagykállóban em­lékház, Szatmárcsekén emlék­szoba, Szabolcs községben ál­landó kiállítóhely. A jövő­ben a kisvárdai Rétközi Mú­zeum megteremtése mellett Nyíregyházán otthont adnak a megye forradalmi-munkás­mozgalmi hagyományait do­kumentáló állandó bemutató­nak, a Jósa András Múzeum épületének bővítésével pedig „Szabolcsi Galéria” néven ál­landó képzőművészeti kiállí­tást hoznak létre, s folytat­ják a Sóstói Múzeumfalu épí­tését. A megye múzeumai és ilyen jellegű kisebb intézményei gazdag lehetőséget kínálnak a múzeumbarátoknak az él­ményszerzésre. Egy év alatt negyvennégy állandó kiállí­tást tekinthettek meg az ér­deklődők, amely jobb a me­gyék átlagánál. A megyei múzeumi igzga- tóság az elmúlt években te­temes összegeket költött a vendégfogadás külső és belső feltételeinek megteremtésé­re — épület-felújítás, kiállí­tások, technikai eszközök, ka­talógusok — ez a látogatott­ság növekedésében is nyomon követhető. Két évvel ezelőtt a megye múzeumaiban 418 ezer, 1981-ben 458 ezer láto­gató fordult meg. Jó lenne, ha ez tovább folytatódna, azonban 1982-ben — a mú­zeumi szakemberek szerint az utazási költségek emelke­dése miatt — már csökkent a látogatók száma, ami talán mégsem magyarázható egye­dül az utazási költségekkel. KÉTSÉGTELENÜL IGYE­KEZNEK KIALAKÍTANI a múzeumok a törzsközönségü­ket, valamennyi tájmúzeum székhelyén kialakultak a múzeumbaráti körök, jól ha­lad a „Tájak—korok—mú­zeumok” akció, az „Egy üzem — egy múzeum” mozgalom is hozott sikereket. Eredményes­nek tartják a szakemberek az ipari üzemekben és a tsz-ek- ben meghirdetett, a brigá­dok nevét viselő híres embe­rek életútjának, emlékeinek megismerését segítő progra­mokat is. Említhetnénk még — a mú­zeumi hónap alkalmából ké­szült összegezésből is idézve — a tudományos eredménye­ket, a kiadványokat, az ása­tásokat, leletmentéseket, a megyében megtartott orszá­gos múzeumi és műemléki rendezvényeket, melyek a múzeumi munka magas szín­vonalát, sokszínűségét jelzik. Mégis érdemes elgondol­kozni azon, vajon élnek-e eléggé a nyitottság, a rugal­masság sokféle lehetőségeivel a múzeumaink, egy-egy érde­kesebb ásatás, leletmentés bemutatására, múzeumi sé­tákra, filmvetítésekre, a gyermekeknek játékos mú­zeumi rendezvényekre gon­dolunk, de még számos öt­letre, amit a korszerű múzeu­mi propaganda, közművelő­dés megkíván. Jól tudjuk, hogy sok helyen ezeknek ha­tárt szabnak a tárgyi és sze­mélyi feltételek is, de akad­hatnak olyan formák, ame­lyek ilyen keretek között is megoldhatók. Vannak tennivalói a kö­zönségnek is, ahol értékes le­letekre bukkannak, a beje­lentési kötelezettséget, a le­letmentést törvények írják elő. Ez is bizonyára sokat fejlődött, de még adódnak ké­sőn, vagy megrongált álla­potban jelzett leletek. Egyé­ni tulajdonban levő értékek­kel is tovább lehetne gyara­pítani a múzeumok közös kin­cseit, hiszen a múzeumok vá­sárlások útján is igyekeznek gazdagítani állományukat. A MÚZEUMOK SOKAT TESZNEK AZÉRT IS, hogy megóvják az értékek bizton­ságos tárolását, hogy azt ille­téktelen kezek ne csonkíthas­sák meg, vagy ne tulajdonít­hassák el. De ebben is nél­külözhetetlen valamennyiünk figyelme és közös cselekvése, ha nemzeti kincseink, vagy az emberiség egyetemes tár­gyi emlékeinek megóvásáról van szó. A legfőbb tenniva­lónk mégis az: tekintsük a szó igaz értelmében jobban sajá­tunknak a múzeumokat, is­merjük meg kincseinket. Ér­tünk vannak, nekünk állítják ki azokat, hogy általuk gaz­dagodjunk tudásban, ismere­tekben, gondolkodásban. Páll Géza A Magyar Posztógyár nagykállói üzemében korszerű zsugorfólia cso­magolással védik a kész­terméket a szállítás alatt. A zsugorfóliagép kezelő­je Győrfl Mihály. (Elek Emil felvétele.) Olaszok Sóstón, szabolcsiak Torinóban KÖZELEBB MAGYARORSZÖGHOZ Szellemgyárba tévedtek volna? Az óriási csar­nokban alig látni embert, pedig naponta 300 ezer palack zamatos Martini Rossi kerül ki a gyárból. Egyre kevesebb emberre van szükség a folyamatos termeléshez ... összecsengett ezzel a világhírű Fiat cég ifjúmunkásainak panasza, nincs olyan nap, hogy valakinek ne kötnének útilaput a talpa alá ... Az olasz fiatalok hétköz­napjaival most találkoztak először megyénk ifjúmunká­sai, diákjai. Testvérkapcsolat jött létre a Torinói Városi Ta­nács ifjúsági bizottsága és a Szabolcs-Szatmár megyei ta­nács között. Nem véletlensze­rű a kapcsolatteremtés, hi­szen tavaly az olasz külügy­minisztérium, és az Állami Ifjúsági Bizottság hosszú tá­vú megállapodást kötött, amelynek értelmében magyar és olasz fiatalok ismerkednek meg egymás életével, az if­júságot foglalkoztató gon­dokkal,. „Saját szemünkkel..." — A létező szocializmusra vagyunk kíváncsiak — fo­galmazott Guido Gulino a sóstói KISZ-táborban, ami­kor a 12 fős olasz csoport élén Nyíregyházára érkezett. — Nem könyvekből, nem is az unalomig ismételt propa­gandaanyagokból akarjuk megismerni a szocialista or­szágokat, hanem saját sze­münkkel látnánk és szeret­nénk választ kapni kérdése­inkre. Meglepetésben nem volt hiány. Legalábbis az olasz fiatalok nagyon elcsodálkoz­tak, látva, hogy öltözködnek az emberek, mennyiért ve­szik az élelmiszert a háziasz- szonyok. Gyors számvetés után kiderült, náluk az át­lagosnak számító 800 ezer lí­rás fizetésből nem lehet job­ban megélni, mint nálunk a havi négyezerből... Megyejáró kőrútjukon nem­csak a történelmi, irodalmi emlékeket járták végig. A nyírbátori református temp­lomban az állam és az egy­ház viszonyáról érdeklődtek, de kérdéseiket feltették a római katolikus egyház kép­viselőinek is. Többet jelen­tett számukra ez a néhány találkozás, mert meggyőződ­hettek arról, hogy a szocia­lizmus napi gyakorlata eltér a nyugaton hirdetett módsze­rektől. Rögtönzött fórum Szabolcs-Szatmár megyé­ből ugyancsak 12 fős csoport látogatott Torinába a nyá­ron. Ifjúmunkások, közép- és főiskolások keresték fel az 1,7 millió lakosú olasz nagy­város üzemeit, intézményeit. Találkoztak a városi tanács ifjúsági bizottságának képvi­selőjével, A nyolcvanfős testület egyik tagja rögtön­zött fórumon válaszolt a ma­gyar fiatalokat érdeklő gon­dokra, s hamarosan kiderült: eltérő társadalmi rendszerű országban is vannak hason­ló gondjai a 18—25 éves kor­osztálynak. A családalapítás, a lakás- szerzés azonos nehézségei mellett az olaszok a munka­hely puszta léte miatt aggo­dalmaskodtak, a mieinket a beilleszkedés problémái iz­gatták. A torinóiak megem­lítették, bárcsak minden olasz fiatalnak ennyi lenne az egyetlen aggálya... A barátság nyelvén A havas Alpokban tett ki­rándulás sem feledtette az élményt, amely a nagyszabá­sú nemzetközi találkozón ke­rítette hatalmába a kicsiny magyar delegációt. Máltaiak, skótok, NSZK-beliek, franci­ák, svájciak társaságában egy szál gitárral állt ki a mar gyár csapat, s a jó hangulat megteremtése nemcsak a mo­dern daloknak köszönhető. S zerencsés helyzetben van Chriszt Gyula, a fiatal malomipari technikus. Két „asztala” is van. Ha egyik mellől netán nem tudja elintézni a dolgo­zók ügyes-bajos dolgát, kép­zeletben máris a másik mel­lé ül, s bizonyára sikerül. — Bár kétségtelen, néha zavaró ez a kettősség, mert történetesen bér-, vagy fe­gyelmi ügyben is véleményt kell mondani, intézkedni. Ha az egyik énem azt mondja: ez tekergő, fegyel­mezetlen ember, s meg kel­lene tőle válni, a másik ar­ra int, gondoljam meg. S máris sorakoznak emellett is az érvek: holnap is termelni kell, sok gyermeke van, kü­lönben jó munkás és így to­vább — sorolja. Chriszt Gyula egy sze­mélyben művezető és 32, fő­leg fizikai munkás; villany- szerelő, rakodó, molnár által két éve megválasztott szak- szervezeti bizalmi a Szabolcs- Szatmár megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Vállalat nyíregyházi takarmánykeve­rő üzemében. — Nehezen tudnám a mű­vezetői posztot, bizalmi tiszt­séget elválasztani egymástól. j ükként is kiállók érte. Ez év tavaszán például a vállalati bizalmi testületi ülésen emeltem szót az itt dolgozók többségét érintő béremelési ügyben. Elfogadták a javas­Bizalmi — két szerepkörben Ugyanis az az igazság, hogy mind a két asztal mellől egy gazdát szolgálok, a dolgozó­kat. Csak az a kérdés, me­lyik helyről, hogyan sikerül — mondja a fiatal vezető. Vallja: a jó bizalmi titka a jogok és a kötelességek isme­rete, és érvényesítése a jó ügy szolgálatában. — Ha ezeket tudja az em­ber, akkor nem támaszt meg­valósíthatatlan követeléseket, és meg is tudja azokat ma­gyarázni választóinak. És úgy tapasztalom, meg is ér­tik. Ha viszont jogos valami­lyen kérelmük, akkor meg művezetőként is, és bizalmi­latom, s így a tervezett he­lyett több pénzt oszthattunk. Ez kb. 40 dolgozót érintett — magyarázza. Megtörtént viszont több al­kalommal, hogy mint műve­zető a rendszeresen mulasztó, fegyelmezetlen dolgozónak nem igazolta a munkanapját. Sőt, javasolta a fegyelmi fe­lelősségre vonását is. — Ezzel bizalmiként is egyetértett? — Természetesen, hiszen nem lehet más célja a bi­zalminak sem. Bár előtte konzultáltam a műszakveze­tőkkel is. Figyelemmel kísé­rik a mulasztókat a többiek is. Megjegyzik, s a következő bérfejlesztéskor, jutalmazás­kor szólnak, nehogy megfe­ledkezzünk. — Van-e belőle harag? — Úgy tapasztálom, nincs. Bár meglehet, mögöttem né­melyek neheztelnek, mert megvallom, az üzemben ed­dig én intézkedtem a legtöbb igazolatlan nap miatt. Mégsem tartják szőrösszívű vezetőnek — bizalminak Chriszt Gyulát. Bizalommal fordulnak hozzá vállalati és magánügyekben is. — Kértek már válóperben, építkezésben, bírósági letiltá­sokban, segélyezésekben se­gítséget. Gondjaimba vettem nagycsaládos munkást, írtam kérvényt a tanácsnak, föld- hivatálnak, tsz-nek. Ha valamelyik dolgozónak pecsétes írás érkezik, leg­többje a bizalminál áll meg, mert tudják, hogy Chriszt Gyulára mindig számíthat­nak. Farkas Kálmán Pergő csárdást roptak az alkalmi táncparketten — a sóstóihoz hasonló füves kat­lanban — s arra a tíz napra közelebb varázsolták a nyu­gat-európai fiatalokhoz Ma­gyarországot. Táncokkal, da­lokkal, fényképekkel. S őszin­te válaszokkal, amelyek a szocialista országok életébe nyújtottak reális bepillantást. Ha a kölcsönös tapasztalat- szerzés mellett más célja nem is lenne a nyaranta lezajló cserének, amely 12—12 fiatal látogatását teszi lehetővé, ez sem kevés. A helsinki záró­okmány szellemében fogant kulturális és a szabad idő el­töltését célzó új megállapo­dás ablakot nyit a világra, két nemzet fiataljai ismerhe­tik meg jobban egymást —a barátság nyelvén. Tóth Kornélia Karbantartás fűtésszünet nélkül? Már az idei nyári karban­tartási munkák idején el­kezdték a nyíregyházi távfű­tési rendszer átalakítását a távhőszolgáltató vállalat szak­emberei. A legfontosabb cso­mópontokon olyan szerelvé­nyeket építettek be, melyek révén — ha valahol hiba ke­letkezik — kiiktatható egy- egy vezetékszakasz, így nem kell az egész városnak fáznia a javítás alatt. A továbbiakban finomítják a rendszert: igyekszenek a lehető legkisebb területre szorítani a lezárt szakaszo­kat. Így az is megoldható lesz. hogy a nyári karbantar­tást is folyamatosan végez­zék — ha teljesen elkészül­nék, akkor csak néhány nap­ra kell lezárni a meleg vizet egy-egy városrészben, nem pedig hetekre egész Nyíregy­házán. A lány ott ült a parkban a pádon, amikor odament hoz- zá a fiatalember, és mondta: — Jó estét! Ismerkedjünk össze. A lányt hidegen hagyta a bemutatkozás. Nem is felelt semmit. — Helyesen cselekedett, hogy hallgatott, — jegyezte meg a fiatalember. — Ha szóba elegyedett volna velem az ut­cán, akkor megkérdeztem volna, hol lakik. Megnevezte volna az utcát, a házszámot, nekem meg illő lett volna ha­zakísérnem. Ezzel valószínűleg kiérdemeltem volna a fi­gyelmét. A lány erre sem felelt semmit. — Helyesen tette, hogy hallgatott — jegyezte meg a fiú. — Ellenkező esetben bele kellett volna egyezni. Ha meg­engedte volna, hogy hazakísérjem, azonnal arra kértem volna, hogy hívjon meg vendégségbe. Természetes, ezt sem tette volna szívesen. Akkor arra kértem volna, hogy kínáljon meg egy forró teával. Tudom, nem lett volna ké­pes elutasítani egy halálosan szomjas fiatalembert. A lány erre sem felelt semmit. — Helyesen tette, hogy hallgatott — felelte a fiatalem­ber. — Ellenkező esetben kénytelen lett volna megkínálni egy jó erős grúzteával. Azt én nagyon szeretem. Ezután természetes, bemutatott volna a szüleinek. Az csak termé­szetes, hogy a papának megtetszettem volna. A mamának is beloptam volna magam a szívébe. „Milyen nagyszerű fiatalember” — mondta volna a mama. — Igen. Tényleg, hol is? A lány erre sem felelt. — Helyesen tette, hogy hallgatott — felelte a fiatalem­ber. — Máskülönben kénytelen lett volna hozzám jönni feleségül. Jöttek volna a gyerekek. Először a kislány, utá­na a fiú. ön szereti egyáltalán a gyerekeket? A lány erre sem felelt semmit. — Helyesen tette, hogy hallgatott — felelte a fiatalem­ber —, mert a gyerekek elrabolják az összes időnket, kü­lönösen akkor, amikor ők még kicsinyek, mi meg fiatalok vagyunk. Ilyenkor nem másoknak akarunk élni, hanem magunknak. Nekünk éjjelente százszor fel kellett volna kelnünk. Ettől mind a ketten ingerlékenyekké váltunk volna. Megkezdődtek volna a szemrehányások, a vitatko­zások. Elmentem volna a gyerekekkel egy barátomhoz, ön fogta volna a gyerekeket és 'Imént volna velük a ma­májához. Azután benyújtottuk volna a bíróságra a váló­keresetet. A bíróságon elmondott volna mindenféle rongy alaknak, egoistának, önzőnek titulált volna. Kijelentette volna, hogy nem hajlandó egy ilyen kibírhatatlan alakkal egy fedél alatt lakni. És ön elvált volna tőlem? A lány erre sem felelt semmit. — Helyesen tette, hogy hallgatott — felelte a fiatalem­ber, — mert előrelátó volt, és megértette, hogy a bírósági tárgyalás után ellenségként váltunk volna el. Mi szüksége volna ezekre a kellemetlenségekre?! Ezért én ajánlom, hogy barátként váljunk*el. Hadd mutatkozzam be: Tonya vagyok. Az ön nevét megtudhatnám? — Irina a nevem — mosolyodott el a lány és bizalma­san nyújtotta a kezét. Sigér Imre fordítása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents