Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
Alkotótáborok a Kárpátokban rélyes, karakteres női arc. „Csu birka Olena Ivanovna, kavaler orgyena Lenina, brigagyir kolhoza” — hirde- ti az orosz nyelvű körirat. „Csubirka Olena Ivanovna Le ni n~rendj eles kolhoz-brigádvezető”. Ezt az érmet Tóth Sándor, a Szegeden és Nyíregyházán alkotó és ismert szobrászművész műtermében láttam. Több más művével együtt, Szovjet- Ukrajna kárpé- tontúli területén 1 ismertebb magyarországi néven: Kárpát-Ukrajnában) mintázta, egy ottani alkotótáborozás során. Ha valaki Kárpát-Ukrajnára jellemző elnevezést keres, és például „a képzőművészet vidéké”-nek mondja, aligha fog tévedni. E mindössze egymillió-kétszázezer- nyi lakosú földdarabon a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének csaknem hetven tagja dolgozik, s jelentős részük országos nevű alkotó. A kárpátontúld képzőművészeti iskolát (hivatalosan is így nevezik) európai nevű, Magyarországon is jól ismert festők alapították: Erdélyi Béla, Boksay József és Manajló Fedor, de az egész szovjet képzőművészet élvonalához tartoznak e gárda olyan jeles tagjai is, mint Kassai Antal, Soltész Zoltán, Kontratovics Ernő, Glück Gábor, Habda László és nem utolsósorban Koczka András meg Volodimir Miki- ta, akiknek nemrég önálló tárlatuk volt Moszkvában, vagy a szobrász Vaszil Szvi- da, aki az idén kapta meg Ukrajna legmagasabb fokú művészeti elismerését, a Sev- csenko-díjat. Még csak egyetlen adat a kárpát-ukrajnai képzőművészek rangjának érzékeltetésére: két éve Moszkvában az egész alkotóközösség gyűjteményes tárlatát is megrendezték egészen ritka kivételként az alól a szabály alól, hogy az ilyen bemutatkozási lehetőségek csak a köztársasági, s nem területi, vagyis megyei művészszervezeteket illetik meg. A kárpátontúlá művészeknek — épp rangjuk elismeréseként — még egy ilyen kedvezményük van: kétévenként nemzetközi alkotótábor házigazdái lehetnek. E táborozások résztvevői általában azoknak a vidékeknek a művészei, amelyekkel Kárpát-Ukrajna testvérmegyei kapcsolatokat ápol. Magyarországról Szabolcs-Szat- már, Csehszlovákiából a kelet-szlovákiai országrész, Romániából Szatmár megye küldi el ide minden alkalommal művészeit, esetenként azonban jönnek más országokból, vidékekről is. És persze, szép számmal érkeznek belföldi vendégek. Sohasem hiányoznak az Észak-Őszét ASZSZK és a Csernovci terület (Ukrajna) küldöttei. Ezekkel a vidékekkel Kárpát-Ukrajna szocialista versenyben áll. Részt vesznek moszkvaiak, kijeviek s az ország legkülönbözőbb tájaira valók. Sok-sok népet, számtalan művészeti látás- és kifejezésmódot képviselő alkotóegyüttes kovácsolódik itt össze mindenkor. A művészek elhelyezése nem gond. A Kárpátokat az utóbbi években szinte elborították a szanatóriumok, üdülőik, turistatelepek. Minden alkalommal akad olyan, amely a táborozás idejére — némi jövedelemről is lemondva — szívesen becsukja kapuit a „civil” látogatók előtt és a művészek otthonává válik. Itt a tájképfestők számára házhoz jön a téma, néha elég az ablakon kitekinteni. Az északkeleti Kárpátok hegyei különben is egészen sajátos festői élményt nyújtanak szelíden derűs és monumentálisán zord tájrészleteik szeszélyes váltakozásával, sajátos formatöróseikkel, különös megvilágítási effektusaikkal. Mindennek szerepe volt a helyi festőiskola kialakulásában. Szóval a tájábrázolók dúskálnak a festenivalóban. Az idei alkotótáborozás (ezt a Volóc környéki Zsdenyijevóban tartották) a figuralistáknak még jobban kedvezett Itt húzódik ugyanis az Urengoj-Pomarí-Ungvár gázvezeték, s a képzőművészek ott tanyáztak az építés egyik szakaszának közvetlen közelében. Ezt is hirdették meg az idén az alkotótáborozás jelszavának: „A jószomszédság és a béke gázvezetéke — 83.”. S a megszületett művek java része azt a megfeszített munkát igyekezett hol közvetlenebb, hol áttételesebb formában vászonra vinni, amely ^évtizedünknek ezen az elképesztő méretű építkezésén főijük. Ebbéli élményeiről Balogh Géza nyíregyházi festőművész így nyilatkozott az ungvári Kárpáti Igaz Szónak: „Örömmel jöttem a Kárpátontúli területre. Külön szerencsémnek tartom, hogy az Urengoj-Po- mari-Ungvár gázvezeték építőit is megismerhettem, betekintést nyerhetek azokba a gigantikus munkálatokba, amelyekről eddig csak az újságok hasábjairól értesültem.' Ez azért is fontos számomra, mert azt vallom, hogy az alkotónak nem szabad közömbösnek maradnia kora eredményei iránt.” E táborozások során a résztvevők nem csupán festenek és mintáznak. Erre az időre bekapcsolódnak a táborozásnak otthont adó járás vagy város életébe, meglátogatják gyárait, gazdaságait, kulturális intézményeit, részt vesznek itt különféle művelődési és politikai rendezvényeken. Pezsgő élet van a táboron belül Is. Az idén például magyar, csehszlovák, romén, moszkvai, kijevi, vlagyimiri, Ívovi, csernovci esten számolhattak be a vendégművészek országuk, városuk művelődési életéről, képzőművész-szervezetük tevékenységéről, törekvésedről. A táborozások nagy összefoglaló eseménye az ott született művekből a területi szépművészeti múzeumiban rendezett kiállítás. Néha az alkalmat arra is felhasználják, hogy egy-egy jelenlévő alkotó önálló tárlatát megrendezzék. Így mutatkozott be nemrég Ungváron Sebestyén Sándor nyíregyházi szobrász. Az alkotótábor műveinek tárlata- azután vándorkiállítássá alakul, bejárja Kárpát-Ukrajna városait. így elmondhatjuk, hogy e terület művészetkedvelő közönsége szinte a hazai alkotókkal azonos fokon ismeri már a nyíregyházi Bc- recz András , Kerülő Ferenc, Lakatos József, Tóth Sándor, Balogh Géza, Sebestyén Sándor, Horváth János, a -kassai Stefan Makara, az eperjesi Stefan Bubán, a szatmárnémeti Szilágyi Béla vagy a hódmezővásárhelyi Návai Sándor képeit, szobrait, érmeit. kölcsönös gazdagodásnak, a szocia- p? i "í lista népek még szorosabb közeledé- pjygjjíi sónak fontos fórumaivá lettek tehát ezek az alkotótáborok. Ezt állapította meg egyébként a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének vezetősége is legutóbbi ülésén, ahol kül-ön tárgyalta a kárpátontúli alkotóműhelynek ezt a szép kezdeményezését.^ Elindítóit külön dicséretben részesítette és intézkedett e rendezvények további szélesítésiéről, fokozott erkölcsi és anyagi támogatásáról. Ballá László \ Kovács József: Fénylőékkő- Drága lényed visszajár, ; Mint vizen Sellő, i Felém hajt szelíd tengerár: j öled fénylő-ékkő! { Szeretlek mint elevent, 1 Értem Tündérkedő, I Drága erdőd elveszejt: [ öled fénylő-ékkő! Drága lényed visszajár, Mint vizen Sellő, Szíved hajt -szép Holdleány: öled fénylő-ékkő! Szeretlek Szeretlek ne súgja senki nem szabad nem lehet rezdüléseid nélkül csak a gyűlölet dögmadarai keringenek Kondor Ilona: Világít a csend Világít a csend növő éjszakák ködében. Hangját hallani néha tovatűnő szélben. Fák árnyai lobognak. Vízen futnak az ágak. Kő csikordul a parton. Az úton néma árnyak. Faggasd a földet. Kilépnek a holtak. Csontkezűkkel bizton átfogják a holdat. De te itt vagy, növekvő álom. Elviselhető élet túl a halálon. Bókkon Gábor: Salamon, a rák „Mondhatom, az emberek nagyon ostobák!” ? — így füstölög hangosan Salamon, a rák. „Rám mutatnak visítva: még ilyen csodát, Hátrafelé megy, szalad ez a kerge rák!” „Merre van az előre?! Nem lehet vitás! Amerre én lépkedek: Salamon, a rák! Az emberek meg persze — furcsa egy szokás —, Fordítva mennek! Hja, hát bolond a világ!” A K-M tárlata Balogh Géza képei EMLÉKEZÉSEK BÉKE (GOBLEIN) SZÉLBEN N apok óta fújt a szél. Nem lehetett elrejtőzni előle, fújt a hegyoldalban, és fújt a tengerparton, besüvített a barlangba, forogva megtáncoltatta a lángokat, és szikraesőt szórt a tűz körül ülök arcába. A barlang mélyén, fönt, ahová nem j irthatott fel ember a meredek sziklafalon, kürtő nyüt, amelyen át máskor elszállt a füst, most azonban onnan is a szél huhogott, éjszakánként halálra rémítve a hordát. Az emberek félig dermedten hevertek a tűz mellett, a magukra terített állatbőrök sem védték meg őket a hideg széltől. Egy napon Nog hirtelen felállt a tűz mellől, és azt mond- te: . , — Tennünk kell valamit! A horda fél-parázsló reménnyel vette körül. — Mondd meg, mit tegyünk! — Mutassunk be engesztelő táncot? — Áldozzunk kecskét _ a szélnek, és kérjük, hogy másfelé vegye az útját? — Nem! — mondta Nog. — Engesztelő táncra és áldozatra nincs szükség. Tudjuk, hogy mitől támad a szél, tehát tehetünk is ellene! — Mit tegyünk? — Mondd gyorsan, mert megfagyunk! Nog csendet intett. — Mi csinálja a szelet? — kérdezte, és magasra emelte a mutatóujját. Senki sem válaszolt. — A szelet a fák csinálják — felelt Nog a saját kérdésére. — Persze a bokrok, sőt a füvek is — tette hozzá —, de leginkább a fák. Ide-oda hajladoznak, attól támad a szél. A horda elismerően felmo- rajlott. Nog ismét megtalálta a legkézenfekvőbb magyarázatot, amely akármelyiküknek eszébe juthatott volna. — Mit kell tennünk tehát, hogy elcsituljon a szél? — tette föl az újabb kérdést ÍNog. — Engesztelő táncot kell bemutatnunk a fáknak! — kiáltotta valaki. — Kecskét kell áldoznunk! — vetette ellene más. — Nem! — csattant föl keményen Nog hangja. — Nem könyörgünk többé a fáknak. Fogjatok szerszámokat! Gon elégedetlenül megcsóválta a fejét. — Ki akarod vágni a fákat? — Hatékony és végleges megoldásra van szükség! — mondta Nog. — Ha most tánccal vagy áldozattal meg is szüntetnénk a szelet, néhány nap múlva a fák újat támaszthatnának. Nem fogunk örökké könyörögni nekik! A horda fenyegetően fel- morajlott. — Nem akarunk több szelet! — Elég volt a didergésből! — Most leszámolunk a fákkal! Gon az emberek elé állt. — A hideg után mindig meleg jön — mondta. — És a forróságban kellemes a fák lombja alatt az árnyékban pihenni. — Most fázunk! — morogta. a horda. — A meleg után ismét hideg jön! — válaszolta Nog.— És a fák akkor újra dermesztő szelet kavarnak! — Kivágni! Kivágni! — zúgta a horda. — Nem vághattok ki minden fát! — kiáltotta Gon. — Hiszen megszámlálhatatlan sokan vannak! A horda elbizonytalanodott. Az emberek várakozva néztek Nogra. — Nem is kell minden fát kivágni — felelte Nog. — Csak azokat, amelyek a barlang közelében vannak! A távolabb álló fák csak hajladozzanak, kavarjanak szelet, ahogy nekik tetszik, az a szél már megenyhülve, simogató szellőként ér ide. — Gyümölcsöt teremnek nekünk! — mondta Gon. — Nem alkuszunk! — kiáltotta Nog. — Vagy minden fát kivágunk a barlang kör- nyékén, vagy hozzá se fogjunk! A gyümölcsfák ugyanolyan bűnösök a széltámasztásban, mint a többi fa. — Kivágni! Kivágni! — zúgta a horda. A következő napokban egymás után zuhantak földre a barlang környékén álló fák. A legélesebbre pattintott kőbalták is nehezen roncsolták ugyan a vastag törzseket, de a horda olyan dühös elszántsággal vetette magát rájuk, hogy előbb-utóbb mindegyiknek beteljesedett a sorsa. A szél változatlan erővel fújt, messzire röpítette a lepattanó forgácsokat, port vágott az emberek arcába. Fenyegetően zúgtak a lombok, a vékonyabb fatörzsek vadul hajladoztak. — Csak erőlködjetek! — kiáltotta Nog. — Csak hajladozzatok! Úgysem tudjátok elkerülni baltáink csapásait! Fenyegető zúgásotok nem ijeszt meg bennünket! Gon némán figyelte, hogyan dolgozik a horda. — Hiába vágjátok ki a fákat — mondta Nognak. — A szél nem csitul. Talán nem is a fák csinálják ... Nog harsányan felkacagott. — Ha nekem nem hiszel — kiáltotta —, legalább a saját szemednek higgy! Mindig akkor van szél, amikor hajladoznak a fák. — Hiába fáradoztok — mondta Gon makacsul —, a szél inkább erősödött. — Ha majd elegendő fát kivágtunk — felelte Nog —, akkor elcsitul a szél. — De hiába zúg még — tette hozzá — hiába fütyül, és kavarja a port, már nem olyan dermesztőén hideg, mint 'korábban volt. — Megtörölte izzadó homlokát, és elégedett mosollyal nézett Gonra. — Sokkal melegebb lett — folytatta. — A dermedtségünk elmúlt, már nem fázunk. Ez is bizonyítja, hogy jó, amit teszünk. A szelet még nem győztük le, de a hideget igen. — Honnan fogod tudni, hogy már elegendő fát vágtatok ki? — kérdezte Gon. — Onnan, hogy eláll a szél, vagy legalábbis csökken az ereje — felelte Nog. — Ez olya/n egyszerű, nem is hiszem* hogy magadtól nem jöttél rá. Egy különösen dús lombú, vastag fát vágtak éppen, amelynek kemény törzsével nehezen bírtak a kicsorbuló kő balták. Azután ez a fa is megadta magát, nagy reccse- néssel kidőlt. Abban a pillanatban csökkenni kezdett a szél ereje. Olyan gyorsan történt, hogy szinte észre sem vették, amint a süvités elhalkult, a port kavaró, hajciibáló vihar simogató szellővé szelídült, csak a beálló nagy csend döbbentette rá a hordát, hogy már nem fúj a szél. Nog a levegőbe hajította a baltáját, és felüvöltött: — Győztünk! — Győztünk! — visszhangozta a horda. — Megfékeztük a szelet, legyőztük a fákat! — kiáltotta Nog. Miközben a horda önfeledten ünnepelt, Nog odalépett Gonhoz. Mosolygott. — Látod — mondta szelíden —, ha nyitott szemmel jársz a világban, és megismered a titkait, úrrá lehetsz a természeten. Bistey András: Szélcsendesítő 1983. október 1. ff H HÉTVÉG! MELLÉKLET
