Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

1983. október 8.

Bérpolitikánk eredményei és kérdőjelei

A bér- és jövedelemszabályozás szinte állandóan középpontjában áll a legélesebb közgazdasági és hétköznapi vitáknak. Ez természetes, hiszen az árak mellett a bérek és jövedelmek szabályozása mindig is a gazdaságirányítás egyik legfontosabb eszköze volt. Olyan alapvető funkciói vannak, mint a pénzkiáramlás, a vásárlóerő tervszerű keretek között tartása, a teljes foglalkoztatás megteremtése, a dolgozók több és jobb munkában való érdekeltségének fokozása, és ezzel a teljesítmények, illetőleg a termelékenység növelése.

Jelenlegi jövedelmi arányaink létrejötte történelmi folyamat eredménye. Három évtizeddel ezelőtt nélküle sem alakulhatott volna ki az a szakembergárda, amely ma gazdaságunk egyik legerősebb pillére. A magyar gazdaság elmúlt 30—35 éves fejlődéséből az a tapasztalat is leszűrhető, hogy a gazdaság- politika, ezen belül az irányítási rendszer fejlődése más és más szervezeti, szerveződési rendet követelt meg. A szabályozórendszer legtöbbször változó eleme éppen a bér- és jövedelemszabályozás volt. de ezeket a változásokat mindvégig a folyamatosság az evolúció jellemezte. Fokozatosan oldódott a bérszabályozás merevsége és a vállalatok egyre nagyobb lehetőséget kaptak a bérek önálló alakítására, az alternatív bérszabályozási rendszerek közötti választásra.

Szakítottunk a korábbi szemlélettől

Az eddigi talán leglényegesebb változásra 1983. január 1-én került sor, amikor végre szakítottunk a korábbi bázisszemlélettel és bizonyos értelemben összefüggés jött létre a bérek és a vállalati jövedelmezőség között.

A január 1. óta érvényes vállalati bér- és keresetszabályozás legfontosabb vonása: a vállalatok jövedelmezőségi mutatójuk színvonala alapján szerezhetnek jogot adómentes bérfejlesztésre. Az új szabályozásban továbbra is két alapvető típus szerepel: a vállalati teljesítménytől függő, valamint a központi bérszabályozás. Az előbbi esetében mind a bérezési lehetőségeket, mind a részesedést befolyásolja a vállalat hatékonysága, jövedelmezősége, az utóbbinál csak a részesedést. A korábban domináns bértömeg-szabályozás helyett kizárólagos lett

a bérszínvonal-szabályozás. Ebbe épült be a létszám- csökkentés ösztönzése is. .Tisztán kell azonban látni, hogy olyan keresetszabályozási rendszert szinte lehetetlen kidolgozni, amely a jövedelemszabályozási elveknek és a termelési követelményeknek egyaránt megfelel. Arról nem is beszélve, hogy a szabályozás e részelemének még ma is sokan tulajdonítanak olyan funkciókat, amelyekre csak az egész szabályozórendszer lehet képes.

Képzettség és képesség

Magyarországon a jövedelemszabályozásnak még a jelenlegi módszere is sokszor akadályozza, hogy a munkával ■ szerzett-, jövedelmek a végzett munka eltérő hatékonyságának megfelelően differenciálódjanak. Ennek következtében nő azoknak a száma, akik csak biztosítéknak tekintik munkaviszonyukat, a figyelmüket pedig a munkaviszonyon kívüli jövedelemszerzésre koncentrálják. Pedig minél fejlettebbek a termelőerők, annál fontosabb lenne, hogy a dolgozók ott fejtsék ki képességeiket, ahol annak technikai feltételei fejlettebbek, vagyis a munkaviszonyon belül.

A vállalatok és a népgazdaság érdeke is azt követeli, hogy minél jobban használjuk ki a rendelkezésre álló termelőeszközöket, és minden dolgozó képességei maximumát nyújtsa a munkában. Ennek pozitív megnyilvánulásaként egyre inkább terjed az a módszer, hogy a dolgozók munkaeredményeit, szorgalmát, munkafegyelmét, sokoldalúságát, önállóságát, szaktudását, kezdeményezőkészségét egy, a dolgozó által is jól áttekinthető munkaértékesítési rendszer alapján állapítják meg, amely a bérek kialakításának is alapjává válik.

Az idők folyamán fokozatosan csökkentek a képzettségtől függő jövedelmek közötti különbségek, de jelentősen növekedtek a képességektől függőek. Ma sokkal kisebb a mérnök és a segédmunkás jövedelme közötti különbség, mint például a felszabadulás előtt volt. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy az akkori jövedelmi viszonyokat akár példaként is érdemes elemezni. Azt viszont igen is jelenti, hogy a jelenlegi értékrend felülvizsgálatára égetően nagy szükség van, hiszen jelenleg a jó munkaerő természetellenesen olcsó, a gyenge minőségű pedig aránytalanul drága.

A jelenleg érvényes bér- és keresetkülönbségek nem ki- elégítőek, nem ösztönzőek, többek között azért sem, mert nálunk a bérezési gyakorlatot sajnos nemcsak az vezérli, hogy ki mennyit, milyen minőségben és milyen eredménnyel teljesít, hanem az is, hogy ki, hol, hogyan és milyen körülmények között él, esetleg mikor éri el a nyugdíjjogosultságot. A vállalati bérpolitikát tehát sokszor szociálpolitikai megfontolások jobban motiválják, mint az emberi munka, a teljesítmények, a képesség.

A bér- és keresetszabályozási rendszer alapvonásai azonban a problémák ellenére is minden bizonnyal fennmaradnak 1984-ben, de a teljesítménnyel arányos differenciálás érdekében egyes részleteit hozzá kell igazítani a változó feltételekhez.

Ösztönözzön

jövedelmezőbb

gazdálkodásra

Ügy kell továbbfejleszteni a vállalati jövedelemszabályozást, hogy elősegítse, sőt kikényszerítse — a differenciálódás növelése révén is — a mainál hatékonyabb és jövedelmezőbb gazdálkodást és ezzel párhuzamosan a belföldi felhasználás tervezett keretek között tartását.

Mindezek mellett le kell számolni néhány régi beidegződéssel is. Ma már egyre több helyen látják be, hogy a látszatfeladatokért kifizetett prémiumok, a nem többlettevékenységért felvett jutalom éppúgy nem ösztönöz senkit jobb munkára, mint a „most nektek, jövőre nekünk járó” béremelés. Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a teljesítménykülönbségeket figyelembe vévő differenciálás elvének érvényesítése kikezdi ezeket az évtizedes — és tegyük hozzá, nemcsak rossz, de egyenesen káros — szokásokat.

Ahhoz, hogy fokozatosan a gazdaságpolitikai céljainkat és a gazdaságirányítás továbbfejlesztésének távlati elképzeléseit is egyaránt segítő és ugyanakkor egyszerűbb és áttekinthetőbb bér- és jövedelemszabályozás alakulhasson ki, nemcsak jobban, hatékonyabban és felelősséggel kell mindenkinek dolgoznia, de jelentősen változtatnunk kell a szemléletünkön is.

Árvay Tivadar

Balogh András: Ábrándozás.

Huszár István: Várakozó

A Minkácsy-fíjas szobrászművész

H

alk Mozart-zene szól. Bronzérmek és kisplasztikák teszik ünnepélyessé a „másfél szobás” Búza utcai műtermet. A tárlatra hívogató, egész életpályát felvillantó plakátok csak fokozzák a reneszánsz hangulatot. Az ablakon túl. mint múzeumkertben, szobrok a fák között. Most nem zúg a kis villanymotor ..

Tóth Sándor szobrászművész készülő érmének előlapján Babits Mihály portréja, :i hátoldalon idézet. „Miért nő a fű, hogyha leszárad? S miért szárad le, hogyha újra hő?” A Munkácsy-díjas alkotó, mint más érmein. most is a személyiség lényegét ragadta meg. Az alkotásban a gondolkodó Tóth Sándor éppúgy jelen van, mint a költő Babits Mihály.

— Ez az érem pályázatra készül. Négy művészt kértek fel a munkára, köztük engem is. Majd akkor nézd meg. amikor cizelláltam.

Az ötvenéves művész jelentős művészi múlttal érkezett Szabolcs-Szatmár megyébe.

— 1974 márciusa óta vagyok Nyíregyházán. Az első években — főállásban — a Pedagógus Továbbképző Kabinet művészeti előadója voltam, később önálló, független szobrászművész „lettem”. A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben kaptam szobrászművész oklevelet. Hincz Gyula, Papp Gyula, Bar- csay Jenő, Gyenes Tamás és Kisfaludy Stróbl Zsigmond tanítottak a szakmára. Hetvennégyig Szegeden dolgoztam. Mindezt te is tudod!

Igen. És emlékszem arra is. hogy néhány éve még Budapestről is hazautaztál, csakhogy részt vehess a csütörtöki futballedzé- sen. A pályán is a rend tisztelete vezérelt. Emlékszem a közösen írt cikkre a folyosóvégi kisasztalon, az emlékezetes pedagógus vitaköri foglalkozásokra, a Pedagógiai Műhely körüli beszélgetésekre, ahogy Csermely Tibor mondaná, különös tekintettel a képszerkesztésre ...

A jubiláló művész első önálló kiállítása 1964-ben, Hódmezővásárhelyen vöt. A bemutatott huszonkét rézdomborítás és tizenhat rajz már akkor a mai Tóth Sándort mutatta.

— A szükség szülte a művészi tetteket. A közlési vágy, a nemes anyagban való kifejezés igénye. A szobrok és rajzok nekem ma is a legkedvesebbet ábrázolják, az örömet adó érzéseket és gondolatokat fejezik ki. Meggyőződésem, a legkisebb közösség — a család — öröme találkozik társadalmunk céljával, s az egész emberiség harmóniáját szolgálja. Hiszem, hogy a békéről, a szerelemről, a családról szoborban megfogalmazott véleményem találkozik mindnyájunk boldogságvágyával.

Tóth Sándor a magyar éremművészet élvonalában foglal helyet, de sikereiről még barátainak is mértékkel beszél. Pedig van miről számot adnia. Önálló kiállítása volt Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben. Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Kiskunfélegyházán, Kisvárdán, Hajdúböszörményben, Gyulán, Tiszavasváriban. A nagyobb városokban többször is. Nyíregyházán háromszor állított ki. Most Balatonfüreden, a Balaton Galériában láthatók alkotásai.

Gyakran vesz részt nemzetközi kiállításokon és művésztelepeken: járt Villányban, Burgaszban (Bulgária), Oronszkon, Zamosc- ban (Lengyelország), Plangán (Litvánia), Dzintariban (Lettország), Zsdennyevon (Kárpátalja). Birtokosa Szabadka művészeti díjának, VI. Pál pápa ezüstérmének, harmadik helyezettje volt az 1974-es firenzei Giorgio Vasari érem verseny nek. Gyakran szerepel hazai és külföldi pályázatokon. Alkotásai — a kiállítótermeken kívül — találhatók lakásokban, intézményekben, középületek falán.

— Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Nyíregyházán, Hajdúböszörményben, Kecskeméten, Kaposvárott, Mátészalkán és Makón vannak köztéri munkáim.

Zenei, olvasási és vizuális élmények egyaránt hatnak rá. Egyedi karakterben, szituációban közli azokat az általános és konkrét tartalmakat, amelyeket fontosnak tart elmondani a világról. Olyan derűs harmóniában tudja egyesíteni élményeit és gondolatait, amelyek megkülönböztetik a szakma más művelőitől.

Ihletői a legkiválóbbak, a szellem óriásai, a példaképül választottak. Politikusok, költők, tudósok, a hétköznapok emberei és eseményei. Elkerülte az izmusok világát. Figurális kompozícióiban az arc a legjellemzőbb, az egyéniséget kifejező vonások, egy-egy finom mozdulat vagy a testtartás szépsége. Művészete emberszeretetből, humanizmusból'táplálkozik.

Pogány Gábor érmei kapcsán írja a balatonfüredi kiállításra invitáló katalógusban:

,.... a magyar szobrászművészetben ez apró kerek domborműveket mindig a legkiválóbbak készítették ... Ferenczy István, Bech Ö. Fülöp, Reményi József, Ferenczy Béni, Pátzay Pál, Boros Miklós, a fiatal generációból Asz- szonyi Tamás, Czinder Antal, Csikszentmi- hályi Róbert, Ligeti Erika és éppen Tóth Sándor.”

— Meggyőződésem, a művészet a személyiség önkifejezésének sajátos formája, mely képes kapcsolatot teremteni térben és időben az emberek között. A szobrász — hitem szerint — képes arra, hogy véges létét az

anyag megmunkálásával a végtelen felé kiteljesítse.

A szobrász találkozása Szabolcs-Szatmár- ral is szerencsésnek bizonyult, A megye gazdag lehetőséget biztosított az alkotó munkára. s a művész részt vállalt a képzőművészeti élet fellendítésében. Ö a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége kelet-magyarországi szervezetének a titkára.

— Jelenleg négy szövetségi tag és hét művészeti alaptag él a megyében. 1970-ben hárman dolgoztak Nyíregyházán: Berecz András, Pál Gyula s Soltész Albert. Nagyot léptünk tehát előre, de a fele lélekszámú Hódmezővásárhelyen háromszor annyi művész él, mint városunkban, s ez jelzi, hogy van tennivalónk is.

Kezdettől részt vesz a nyíregyháza-sóstói nemzetközi éremművészeti alkotótelep vezetésében és szervezésében. Két alkalommal is írt a művésztelep eredményeiről és a fejlődés útjáról.

— 1970-ben a megyei tanács életre hívta, feltámasztotta a 'nyíregyházi művésztelepet. 1976-ig nagyobbrészt festők dolgoztak Sóstón. de akadt egy-két szobrász, egy-egy grafikus is, és volt aki falikárpitot szőtt. A munkafeltételek e szerteágazó tevékenységéhez nem voltak biztosítottak. 1977-ben, a FIDEM budapesti kongresszusa idején a művésztelepen csak érmészek dolgoztak. A művészek munkájához az alapvető eszköz- szerszám/szükséglet biztosított volt. Az eredmény egy szép kiállítás és maradandó érmek, plakettek sora lett...

Berecz András festőművész, a területi szervezet szabolcs-szatmári csoportjának titkára 1979-ben elismerően szólt az érem- művésztelepről.

— A sóstói művésztelep résztvevői szétviszik hírünket a nagyvilágban. Öröm volt látni Ravennában Nyíregyházán készült alkotást. Bogumil Nikolov varsói kiállításán is voltak itt készült érmek. Örömmel nyugtáztuk Gorol Edward és Praxmajer Anna sóstói érmeit a lengyel éremművészeti kiállításon, Szabó Gábor, Hadik Magda, Körössé- nyi Tamás Budapesten, Kalmár János Sopronban, Győrfi Sándor, Király Vilmos, Fritz Mihály Hódmezővásárhelyen állított ki Szabolcsban készült alkotásokat. És csak sze- melgettem hét év terméséből.

A művész nemcsak alkotott, tanított is. A szegedi művészeti szakközépiskolában — tizennégy esztendő során — sok olyan tanítványa volt, akik ismert művészek lettek. Nyíregyházán, művészeti előadóként bekapcsolódott a pedagógus továbbképzésbe is. A megyei művelődési központ szervezésében működő szobrászszakköréből lett művészeti alaptag Sebestyén Sándor, és többen eljutottak a Képzőművészeti Főiskolára.

— Jó lenne a megyébe egy művészeti szakközépiskola. Egész Tiszántúlon nincs ilyen intézmény.

Tagja a Szabolcs-Szatmári Szemle szerkesztő bizottságának. Rendszeresen publikál. Írása jelent meg „A rajztanítás néhány kérdése” címmel.

— Iskolarendszerünk felismerte a plasztika jelentőségét, bár a dokumentumok mint didaktikai módszert ajánlják, nem pedig mint a világ megismerésének egy sajátos módját. Szükséges, hogy nevelésünk a tanulók plasztikai érzékeit is művelje. Ma hazánkban nem tanítanak mintázást, sem óvónőképző, sem tanítóképző, sem tanárképző főiskolákon. Több éves tanítási múlt áll mögöttem, látom a plasztikai képzés hiányát... Jó lenne, ha Nyíregyházán kiépülne az egész oktatási struktúra: megvalósulna a művészeti szakközépiskola, a tanárképző főiskola és a nemzetközi művésztelep plasztikai egysége.

Tóth László