Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
1983. október 1. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Egy gyerek, két gyerek... „...mondjuk meg végre: az ország, a nemzet azoké lesz, akik fenn akarják tartani, akik akarják fenntartani. Én azt hiszem, hogy ma már nem haraggal, hanem gondolkozásra hívó szóval feltehetjük a kérdést: van-e köze annak az állampolgárnak, ha egyébként egészséges, a szocialista jövendőhöz —, ami egyben, akarja-e valaki vagy nem, a magyar nemzet jövője is —, aki nem vállalja legalább az önmaga helyére álló utódok nevelését? De hogyan érdekelheti még a jelen is azt az embert, akit nem érdekel a jövő?” (Veres Péter: Gondviselő társadalom) Hozhatnék más példát is, de minek hivatkozom másakra, amikor a közismert tény illusztrálására, annak igazolására, hogy' az ország népessége régóta fogyatkozóban van, saját családomat is modellként használhatom. Apai nagyszüleiül őt gyereket, anyai nagy- szüléim pedig három gyereket neveltek. A két házaspár, négy ember, megduplázta tehát magát. Egy emberből lett kettő. Gyermekeik, köztük szüleim, ezzel már nem büszkélkedhettek. Mert a házassá lett hat gyerek (párjukkal együtt tizenketten), már csak nyolc utódot hoztak a világra. Igaz, erre az időre esett két világégés. A békében született unokáknál azonban jobbára az egy, jobb esetbeit - a>két.gyerek dívik. A statisztika szerint ma Magyarországon a szülőképes családok harminc százalékában egyetlen gyerek található csak, vagyis a szülők még önmaguk helyére sem állítanak elegendő utódot. Így, a zömmel világra hozott két gyerekkel együtt (mert a családok jelentős részében ennyi van) sincs remény arra, hogy a fogyatkozás folyamata megállítható lehessen. Amikor erről beszélgettem egy barátommal, az az okok mélyebb vizsgálata helyett számolni kezdett. Először a házat vette sorra, ahol lakik. Tizenegy családot sorolt fel, s mindegyik neve mellé odatette: hány gyerekük is van. — Két helyen van egy-egy utód — mondta —, egy háromgyerekes család akad, a többiek kettőt nevelnek. Tipikus OTP-s ház a mienk, „otépés” gyerekekkel. Mindenütt két gyereknek kellene lenni, hiszen ezt vállalta mindenki. A sors persze közbeszólt, hol az egy gyerek után jött ikerpár, hol az egy gyereknél megálljt parancsoló betegség képében. Eztán a munkahelyét vette sorra: Gondolatban végigszaladt az irodákon. — Huszonöt házas kolléga, negyven gyerek — közli a végeredményt. — Az „egyszerű újratermelésből” is tíz gyerek hiányzik. Hajadon egy, nőtlen kettő dolgozik nálunk, így számottevően nem javul majd az arány akkor sem, ha ők is feladják függetlenségüket ... Veres Péter szép szavainak igazságát kétségbe vonni badarság. Kérdés csak az, hányán vannak, akik országmentő gondolatokkal nemzenek gyermeket? A jelek azt mutatják, kevesen. A kevés gyerek, s az egyke, nem napjaink témája; elég ha Kodolányi Jánosra hivatkozunk, akinél keményebben kevesen írtak a vagyonőrző (sokszor a további elszegényedést megakadályozó) embertelen egykéről, ö, jóval a második világháború előtt vetette papírra gondolatait. Aztán jött az országot megtizedelő háború, s a vérzivatart követően, az élni akarás jeléként javult a helyzet. Majd ránk köszöntött az állami beavatkozás korszaka, a „Ratkó korszak”, aminek következtében emelkedett a népszaporulat. A baj csak az, hogy ez a néhány esztendő, az ötvenes évek bőséges gyermekáldása korántsem csak az optimizmus jele volt, s hiába olvashatta bárki a jelszót: „Asszonynak kötelesség, leánynak dicsőség!”, bebizonyosodott, hogy kedve s akarata ellenére egy ország népessége tartósan nem növelhető. Eztán már csak kisebb fellendülések következtek — például a „gyes” bevezetésének idején —, de ma ott tartunk megint, hogy tért hódít a családonkénti egy, legfeljebb két gyerek; s ha a folyamat nem áll meg, belátható időn belül kevesebben leszünk ebben az országban. Ezt a népet már sokszor látták a sír szélén, a nemzethat' ..ója gyakran kísértett történelmünkbe.: de bízzunk abban — a bizakodásra is a történelem tanít —, hogy a negatív folyamat mihamarabb véget ér. A bizakodás persze nem elegendő, különösen a civilizációnak azon a fokán, amelyen a nem kívánt — nem tervezett — terhesség erőteljesen megfogyatkozott. S ha ez nagyjából így is van, nem feledhető amit Ratícó József írt: „Köttetett béke a halállal, nagy-szégyenű, iszonyú, S amit nem végzett el a fegyver, deres, hüvelyke zári tó, kaszatömlöc, karó, tüzes trón, akasztófa, kerék, elvégzik most a szikék, ni kikel kanalak, csipeszek, c.: o elvérzik, ez-a nép.” . , , Azt hiszem, felesleges leírni azokat a számi ^fásokat, melyek azt mutatják, hogy az állam tiszteletet parancsoló erőfeszítései ellenére is miként romlik egy család anyagi helyzete több gyerek esetén. Arra sem kell részletesen kitérni, hogy hiába a sok építkezés, fejlesztés, a gyermekintézmények még ma is kevesek. Igaz, ennél rosszabb csak az lehet, ha a mai bölcsődék, óvodák, iskoláik kihasználatlanok maradnak, ha a pillanatnyi zsúfoltságot a kongó üresség váltja fel. Aki az — említetteken kívüli — okokat próbálja felderíteni, annak igencsak sokfelé Kettesben. (Németh Miklós metszete.) kell figyelnie. Világszerte tapasztalható elbizonytalanodás a jelent és a jövőt illetően. Az igazságot tapintják, akik a mai család gyengüléséről, válságáról beszélnek, s az eredők közül elsőként az anyák hiányát említik. Ez persze nem szószerint értendő. Az „anyahiány” oka — mondják — az a fajta „munka- kényszer”, mely szerint egy nőnek, mégha az anyaságot, a család összetartását, testileg, szellemileg egészséges utódok nevelését választaná is életcélul, munkát kell vállalnia, mert a mai átlagos jövedelmek mellett ez a megélhetés útja. Ok és érv az egyke, kettőke mellett még bőven akad. Az sem mondható, hogy nem helytállóak ezek. De mégis: a belenyugvás, a jövőre nem gondoló elfogadás, sehova sem vezet. És vannak más érvek is. Sokakkal beszélgettem egyke ügyben. A Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatóját Munkácsy Miklóst is megkérdeztem: — Igaz — mondta —, hogy nevelési, oktatási gondként is jelentkezik az egyke, de társadalmi veszélyessége sokkal nagyobb. Oka valahol ma is az mint régen, amikor földet ragasztottak a földhöz, s hogy a birtok, sok-, szór csak birtok ócska egyben maradjon, egy gyereknél többet nem akartak. Ma, persze nem földet ragasztanak földhöz, hanem házat házihoz, a házhoz garázst, a garázsba autót... Ebben semmi sem változott. S ha régen elsősorban a parasztság körében volt megfigyelhető mindez, ma már ott tartunk, hogy az értelmiség is hasonlóan gondolkozik. Mindenki a nívósabb életmódra törekszik, habár az, hogy egy gyerekkel jobban lehet élni, sokszor csak hivatkozás. Gyakran azok hivatkoznak erre, akiknek függetlenül, politikától és gazdaságtól, függetlenül napjaink nehézségeitől, ma sem kell semmit sem nélkülözni ők... — Gyakran későn jönnek rá a szülők, hogy jobb lett volna a több gyerek, és megfigyelhető, az idősebb nők még akkor is szülnek, amikor már van egy nagy gyerekük... Megfontolandó szavak. Valóban nem csak nevelési, pedagógiai probléma ez, habár az is, erről a szakemberek sokat mondhatnak. Társadalmi gond ez a javából. S ha az egykéről, netán a „kettőesfcérőF’ írunk, valahol a jövőnket is kutatjuk . .. Mit jelent az egyke pedagógiai, pszichológiai szempontból? Két egyke kislányt kérdeztem a minap^Egy gyereket egyik sem akar. S mivel ezek a gyerekek — lévén általános iskolások mindketten — még nem a jövőben és nem a> nemzetben gondolkoznak, nem nehéz kitalálni, miért nem akarják egy utóddal beérni. Mit mond erről a pedagógus és a pszichológus? Pristyák Magdolna a Zrínyi gimnázium tanára 5 . — Ügy vettem észre a probléma módosult, hiszen a gyerekek a bölcsődétől kezdve közösségben nevelkednek. Tehát hamar érik őket azok az ingerek, melyeket csak a közösségek adhatnak. Ügy látom, hogy az egy gyerek az elvált szülők esetében okoz nagy problémát... Ami az anyagiakat illeti: a családlátogatásoknál nem látunk nagy különbséget az egy és a több gyereket nevelő családok között. Nem mondom, hogy nincsenek különbségek, de nem nagyok... Azt is észrevettem, hogy az egyszem gyerek inkább az értelmiségi családokban nevelődik. És vannak olyan tapasztalataim is, hogy az egykékből néha abszolút közösségi emberkék lesznek. Valamilyen hiányt, igényt ez is mutat. Erre példákat tudnék mondani... Dr. Madácsi Mária a tanárképző főiskola docense, megbízott tanszékvezető ezeket mondta: — Amikor felerősödik az „egykeség” tendenciája, a családon belüli gyermekszám - csökfcenést a közvélemény sajátosan ítéli meg. Mik ezek a vélemények? És mit tükröznek? Elsőként az anyagi előny tűnik szembe, ami már önmagában is kiemelheti az egykét a társai közül. Ide tartozik „a legyen neki könnyebb ...” szemlélet. Ennek a sokirányú társadalmi jelenségnek pedagógiai konzekvenciái tehetnek, ugyanakkor a jelentkező gondok megoldása nem pedagógiai természetű. A drága tárgyak birtoklása, a különórák, a jobb nyaralás és sorolni lehetne még. olyan-különbségeket teremt, melyek egészségtelen versengést szülhetnek. És ennek hátrányai a gyerekeket sújtják. — Baj, hogy az emberek általában csakis az említett szempontok alapján ítélik meg az egykét, de nemzetben, jövőben általában senki sem gondolkozik. Nem éljük meg a tétjét a ténynek, hogy csökken a gyerekszám. A családtervezés, a fogamzásgátlásra vonatkozó ismeretekkel egyenlő az esetek többségében, s az iskolákban a családi életre való felkészítésre szánt órák is sokszor csak suta dadogások, mert kevés az erre felkészült szakember. Arról nem is beszélve, hogy ezt az egész kérdéskört jó lenne szélesebb spektrumra kivetíteni,'a családalapításra készülőknek szélesebb összefüggésekben kellene gondolkozniuk... A családi életben, a gyerekek számának meghatározásálban érthető módon a nőké a döntő szerep. Nézzük, miként vélekednek a jövendő anyáik, a Zrínyi gimnázium harmadikos diákjai, Bárdosi Magdolna, Fekete Csilla, Tóth Zsuzsa. Magdolnának nincs testvére, nem is lehetett volna, Csilla és Zsuzsa másodmagával van. — Nem jó egyedül lenni — mondja Magdolna. — Egy kistestvért szeretnék, akivel foglalkozni lehet. • Két osztálytársa egyértelműen csak jót mond arról, hogy nincs a családban egyedül. — Hány gyereket szeretnétek? — kérdem. — Kettőt. Egy semmiképpen se legyen — mondja Magdolna. — Szerintem is a kettő az ideális — véli Csilla. — Négy fiút szeretnék — jelenti ki Zsuzsa. — Miért van ma kevés gyerek? — szól az újabb kérdés. Az anyagiak — szerintük — ebben nem játszanak szerepet. És megegyeznek abban is, amit Zsuzsa fogalmazott meg: — Kényelmesek az emberek. Sokan félnek a felelősségtől. Abban is egyeznek, hogy nem jó a lakásért vállalt gyerek, mert a gyerek ne azért legyen. De gyerek lakás nélkül, az sem megy. És itt számunkra is bezárul a kör. Megkérdeztem, tőlük, hogy szerintük milyen szempontok miatt nem jó az egy, de sokszor még a két gyerek sem? Csakis a nevelést hozták fel ókként. De, hogy ez az ország, a jövő szempontjából sem jó, arra nem is gondoltak. Talán ez az a valami, ami a családi életije nevelésből hiányzik. Talán nem tudatosul bennük, hogy a család a társadalom alapja, hogy-a gyerek nemcsak saját örömünkre van, mégha ezt az örömöt aligha helyettesítheti más. Megannyi feladat az iskolák, de nemcsak az iskolák előtti Igazat adok Munkácsy Miklósnak: — Ezek a gyerekek egyáltalán nincsenek megfertőzve az anyagiassággal. Józanul, okosan, felelősségteljesen gondolkoznak .. . Amiről eztán beszélt a Zrínyi gimnázium igazgatója, azt egészen bizonyos, hogy jó lenne, ha az élet cáfolná meg. Munkácsy Miklós is ezt szeretné. — ... aztán — folytatta —, miért, miért nem, konformizálódnak. A környezet kényszeríti ki belőlük ... Legfeljebb felvillantani sikerült csak, mit jelent az eey, legfeljebb két gyerek a társadalomnak, hiszen végtére is: bármely oldalról nézzük a problémát, mindig a társadalomhoz jutunk el. Tudott dolog, hogy a szép szavak még semmit sem oldanak meg. szép szavaktól nem lesz több gyerek, s a papírra írtak még nem elegek ahhoz, hogy a félelmet, mi szerint belátható időn belül lényegesen kevesebben lehetünk, eloszlassuk. De mindenki, aki erről ír, beszél, aki a több gyerek érdekében szót emel, az tudja, hogy hiába oly rendkívül fontosak az anyagiak, ám önmagukban még azok sem elegek. Példa erre sok gazdag ország, ahol a mien-' kéhez hasonló gonddal küzdenek. Alapvető fontosságú tehát elhitetni,. megértetni Veres Péter bevezetőben idézett szavainak értelmét, fel kell ébreszteni a lakásunk falain túlra is tekintő felelősségérzetet, ami a gyerekek számának növekedésével bizonyítja, hogy megtanultunk népben és nemzetben gondolkodni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az anyaigiak számottevő növekedésére, vagy az anyaság sokkal nagyobb megbecsülésére nincs szükség. Speidl Zoltán
