Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
KM HÉTVÉGI MELL ÉKLÉT Pékár Lajos igazgatóhelyettessel Tisztelt Lakók! Engedjék meg, hogy segítsek a házfelügyelő jó közmorált segítő szándékának megvalósításában, aki a bérház lépcső- feljáratában kifüggesztett hirdetőtáblán rendszeresen közli észrevételeit, kívánalmait. Ezek a csipetnyi szúrást is tartalmazó levelek azonban nem csupán az ő, hanem minden rendet szerető, környezetét, védő és a normális együttélésre vágyó ember igénye. Olvasom a hirdetőtáblán: „T. bérlő. Kérem, hogy a szemetes mellé helyezett roncs mosógépét sürgősen szállítsa el a MÉH-nek. Köszönöm, házfelügyelő.” Egy másik levél: „Megkérem a T. bérlőket, hogy a kaput mindenki zárja be maga után. Kapukulcsot hordjanak!” Aláírás. Mellette egy információ: „T. bérlő! Tetszenek tudni, mitől dugult el a szemétledobó? Egy kiselejtezett gyerekkocsi roncsait bányásztam ki belőle.” S egy újabb levél a virágkedvelőknek: „Megkérem a T. lakókat, az ablakokból ne dobálják ki a hervadt virágaikat és a cigarettacsikkeket. Előre is köszönöm.” Nem tudom, hogy az említett megjegyzések mióta függhetnek a táblán. Némelyiknek talán már volt foganatja. Azt viszont tudom, hogy olykor túl finoman is fogalmaz Manyika, a házfelügyelő. Mert írhatott volna kacifántosabb dolgokról is. Például. Láttak-hal- lottak már itt ablakból kirepülő pálinkás- és sörösüveget csörrenni a betonon. Hevert már a fák tövében rohadóbűzlő dinnyehéj. Sokáig jártak a lakók abban az üvegtörmelékben bokáig, amely a hetedikről zuhant le, s a bérlő úgy tett, mintha ezt az aprócska csínyt nem is ő követte volna el. A házfelügyelő csak azokról a dolgokról szólt leveleiben, s kért cselekvő együttműködést a közrend védelmében, amelyek szemet szúrnak. Ezzel azonban finoman célzott azokra a közmorált sértő cselekedetekre és tettekre is, amelyekről szintén tud, de restell a nyilvánosság előtt említést tenni. Például: beszélik és tudják a bérház lakói, hogy valaki a Vl-on szinte ősztől tavaszig naftáimban él. Emiatt hónapokon át csípős illatokban úszik az egész ház, s molylepkék hada hemzseg tíz emeleten. Az V. egyik lakásában mindennapos a randalírozás. Szinte menetrendszerűen kezdődik reggel. Ordítozással ébrednek, s ezzel búcsúznak éjszakára is. A Il-on a rokkant nyugdíjast a felesége rendszeresen kizárja a lakásukból. így az öreg ember a pincébe kényszerül. Itt él egy dikón télen, nyáron. Ezekről mindenki tud, de mindenki cinkosan hallgat, és tűr! ‘Mért-nems mernek ujjat húzni az öreg ember nagy hangú feleségével. Akad aztán olyan lakó is, aki a pincében este éppen abban az időpontban barkácsol, amikor a tv- híradóban a Chrudinák interjújára lenne kíváncsi a ház. S éppen akkor serceg a készülék hangja és esik vonalaira a kép, amikor a legérdekesebb információt mondják. Idegroncsoló sértések ezek és nem is egyediek. Olyanok; amelyek kis figyelmességgel megszüntethetek volnának. De 1» kezdje? Ki szóljon a másiknak? Inkább egymás között sustorognak, egymásra mutogatnak. Vajon mivel és hogyan lehetne a ház- felügyelő leveleire a legmegfelelőbben reagálni ? Talán azzal, ha a bérház mindem lakója elhatározná, hogy ezentúl kapukulcsot hord, hogy nem firkál a falra, nem állítja kuka mellé kihordott holmiját, hogy nem tömi el többé a lefolyót, hogy ... Nem folytatom. Gondolom akkor a következő házfelügyelői levél így szólhatna majd: „T. Bérlők! Köszönöm az egymással szembeni figyelmességet, környezetünk védelmét.” Remélem, egyszer egy ilyen ^levelet is olvasni fognak majd a lépcsőház tábláján. a tudomány gyakorlati hasznáról A Az ember évezredek óta tart állatot. Emberöltők tapasztalása kialakította a húsfeldolgozási módokat. Nem felleng- zősség, ha ennek kapcsán beszélünk a tudomány és a gyakorlat összefüggéseiről? — Egyáltalán nem. A mai értelemben vett húsipar kialakulásához igenis a tudomány, a biológia, a kémia, a vegyipar ismeretei szükségeltettek. Vagyis a Szabolcs-Szatmár megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat — amelyiknek Ön a termelési-műszaki igazgatóhelyettese — tudományos alapon vágja le a disznót, készíti el mondjuk a virslit vagy a kolbászt? — Annyiban igen, hogy a tartósító ipar eredményeinek ismerete nélkül, ma használatos gépek, berendezések híján nemigen tudnánk százezreket ellátni hússal, húskészítményekkel. nap mint nap. Egy közérthető példa: a sertést ma is ■ levágják otthon, feldolgozzák a húsát, a tartósításhoz különféle eljárásokat alkalmaznak. Csakhogy az érett házi kolbászhoz hetek kellenek. Mindezt üzemi körülmények között nem győznénk, de nincs is rá szükség. Ugyanis a tudomány már rég megállapította a húsérés folyamatát. Kimutatták, hogy a nitrozóbak- tériuimok segítik elő az érést. Amíg házilagosan közönséges konyhasót használnak, addig mi nitrites sókeverékkel dolgozunk. Ezzel a folyamatos gyártást lehet megvalósítani. Az is érdekes felfedezés volt, hogy a húspép gyártásánál van egy hőmérsékleti határ, 15— 16 Celsius fok körül, amikor a víztartó és vízkötő képessége a legjobb. Nyilván ehhez kellett alakítani a technológiát, olyan gépeket, berendezéseket kifejleszteni, amelyek képesek ennek a feltételnek eleget tenni. Olyan határtudományok, mint a biokémia ismereteit szükséges felhasználni, hogy íz, szín és tartósság szempontjából megfelelő húskészítményt kapjunk. Nem túlzás azt kijelenteni, hogy a kombinátok „sertésgyárai” korántsem olyan malacokat produkálnak, mint mondjuk kétszáz évvel ezelőtt erdőben makkol- tatott elődeik? — Valóban más a mai hizlalás, s ennek néha káros eredményei is vannak, mint a húsok vizenyőssége. Ennek a további feldolgozás tekintetében akadnak buktatói, hiszen a rágós, színtelen húst senki sem választaná szívesen. Már a vágás.során olyan kémiai vizsgálatokra van szükség, amelyek mutatják teendőinket a további feldolgozáshoz. KR A vállalat az iparágon belül az utolsók között áll. Nyíregyházán beszűkültek a húsipar lehetőségei, sokan elparentál- ták az egész üzemet. — Elég kellemetlen dolog azt tudni, hogy ez a vállalat műszaki színvonalban, s más területeken az utolsók között foglal helyet, miközben a tevékenység az egészében jóval jobb. S talán épp ez az utóbbi adja a változtatás lehetőségét. Azt kellett felismernünk, hogy az itt dolgozó embereknek is tudunk perspektívát adni, ám ehhez nem légvárak építése szükséges, hanem kitartó munkája. Valaha, a hatvanas években az volt a baj, hogv nem volt fogadóképes az üzem, hiába jelentkezett volna az új technika, vagyis a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása. Aztán egy fejlesztési tilalom szabott gátat az itteni beruházásoknak, miközben kiderült, hogy anyagi erőforrások sem a trösztnek, sem a megyének nem teszik lehetővé új húskombinát építését. Egy újabb időszaknak kellett eljönni, amikor — a helyi szervekkel, a tröszttel — gondolhattunk a húskészítménygyártás rekonstrukciójára, aminek előkészületei lezárulóban vannak, s talán jövőre a kivitelezés is megkezdődhet. „Tudatosan készülünk arra, hogy a változott műszaki fejlettséghez megfelelő szakemberek álljanak rendelkezésre. R húsipar tudománya is elévül az idd múlásával, ezért mindenkinek lépést kell tartania a változásokkal.” — Az élenjárókhoz képest van egy bizonyos távolság. Ami lényeges: az utóbbi években ez nejn növekedett. Csökkentéséhez olyan fejlesztésekre van szükség, amire most nyílt lehetőség. Ám nem árt folyamatában sem megnézni helyzetünket. A hetvenes évek elején még azt jósolták, hogy ez't- az üzemet be kell zárni, itt gyártani tilos, mert egyre kevésbé felelünk meg a közegészség- ügyi, a minőségi követelményeknek. Közben csendben, saját erőből sikerült olyan műszaki fejlesztést végrehajtani, ami a színvonal emelkedését is jelentette. S eljutottunk odáig, hogy 1981 januárjától már megkaptuk az exportjogot is. Mondani sem kell, hogy ennek a feltételei igen szigorúak, de álljuk a versenyt. R) Akkor most elégedett? — Az nem lenne jogos. Ahhoz képest, ahogy szeretnénk, nincs minden rendben a vállalatnál. De nem is lehet, mert egy folyamat részesei vagyunk, csakis az állandó újra törekvéssel változtathatunk. ^ S az új akarása nem kimondottan pénz kérdése, hanem sok függ az emberektől. Milyen ismereteket kellett szereznie például Önnek, az igazgatóhelyettesnek, a vállalatnál eltöltött 14 év alatt? — Tártósító és húsipari technikusként végeztem, utána az élelmiszeripari főiskolán szereztem üzemmérnöki oklevelemet. Egyáltalán nem a diplomák halmozása sarkallt, amikor ezek után Miskolcon elvégeztem a Nehézipari Műszaki Egyetem vegyipari, gépészmérnöki karát. Ám úgy érzem, a kétfajta végzettség éppen itt, a húsiparnál megfelelően ötvöződött. A S mennyire látja hasznát a napi munkában? — Nem annyira, mint szeretném. Ez a beosztás, s általában bizonyos szinten a vezetés a napi gyakorlati élettől távolabb áll, az energia nagyobbik felét a távlatokkal kell eltöltenem. Azzal bíztatom magam, hogy a napi, operatív munka „nem visz el”, valóban jut időm megismerkedni az újjal, s ennek jegyében munkálkodni a vállalat jövője érdekében. Persze most, a rekonstrukció előkészítésének időszakában — s lehet, hogy később is — megesik: a munkaidőt hosszabbítja meg magának az ember, hogy lépést tartson a követelményekkel. Hogyan minősítené most a vállalat lehetőségeit? Mennyire tudnak lépést tartani a tudomány fejlődésével, illetve annak az iparágon belüli alkalmazásával? A Ami vonatkozik Önre, az érvényes más műszakiakra is. Milyen lehetőségeik vannak, hogy megismerjék, majdan fogadják az új technikát, amikor távol vannak a tudományos központoktól? — Tudatosan készülünk arra, hogy a változott műszaki fejlettséghez megfelelő szakemberek álljanak rendelkezésre. A húsipar tudománya is elévül az idő múlásával, ezért mindenkinek lépést kell tartani a változásokkal. örvendetes, hogy az utóbbi időben kész szakembereket kaptunk, akikre számíthatunk. Az utóbbi öt-hat évben jelentősen megnőtt vállalatunknál a felsőfokú végzettségű szakemberek száma. A szakifodalom tanulmányozása, az újítások, találmányok ismerete olyan többletet adhat, ami a napi munkában is kamatozik. Nyilván kell ehhez egyfajta vállalati késztetés, támogatás, de az, aki húsipari szakmérnöki diplomát szerez, elsősorban a maga szabad idejét áldozza fel a cél érdekében. ^R Es a középmezőny? — Tudjuk, hogy nem elég a képzett mérnök, ha nincs „hátországa”, jól felkészült technikus, szakmáját értő munkás. Egyrészt mi figyeljük, kik azok a rátermett dolgozók, akik hajlandók tanulni, új ismereteket szerezni, másrészt támogatjuk a jelentkezőket, akik többet szeretnének tudni, előrébb akarnak jutni. Ahhoz, hogy az új berendezéseket üzemeltetni tudjuk, elengedhetetlen, hogy ez a kölcsönös kapcsolat meglegyen. A közelmúltban fejeződött be egy mesterszak- munkás-tanfolyam, s igen hasznosnak tartjuk, hogy az iparág elméletével és gyakorlatával tisztában lévő, a legújabb eredményeket alkalmazni tudó dolgozóink vannak. Nem feledkezünk meg azokról sem, akik régebben végezték el az iskoláikat, ezért például novemberiben egy ismeretfelújító tan- folyamot szervezünk. Az sem közömbös, hogy a szakmák között rangos helye van a mienknek, hiszen az élelmiszeripari szakmunkás- képzőbe rendszeresen kétszer annyian jelentkeznek, mint amennyit fel tudnak venni. 0 A szervezett képzés útja mondhatnánk kitaposott, a vállalat számára kötelező, hogy dolgozói megismerjék a legfrissebb tudományos eredményeket. A tudományos egyesületekben való részvétel milyen többletet ad? — Egy biztos, nehezen mérhető, hogy egy- egy tanulmányút, a tudományos egyesületekben váló részvétel — nálunk a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület, a MÉTE — milyen többletet hoz a vállalatnak vagy az egyes dolgozónak. Van rá példa, hogy a másutt szerzett tapasztalatokat már a gyakorlatban alkalmazzuk. Egy új termék bevezetésénél, vagy a fejlesztési tervek kidolgozásánál bevonjuk az aktivistákat, akiknek nem kimondottan munkaköri feladatuk az ebben való részvétel, de tanácsaikkal, tapasztalataikkal komoly segítséget tudnak adni. Üzemi szakcsoportunk is van 25 taggal, s a vállalat vezetése és az egyesület közötti együttműködés mindkét félnek hasznos. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek a tudományos egyesületi munkával, annak hatékonyságával. ^ Mit mutatnak az újítások? Mennyire fogékonyak a dolgozók az alkotó gondolkodásra? — Az utóbbi két évben 80—100 újítás érkezett be. Az általuk megtakarított költség is növekvő, milliós nagyságrendű. Bármenynyire példás nálunk az újítások ügyintézése, a szabályozás bizony eléggé zegzugos, sok a hátráltató tényező. A vállalat vezetésétől, tőlünk is függ, hogy mennyire karoljuk fel ezt a formát. A Ha betérek egy húsboltba, akkor azt lássam a felvágottak, húsáruk mögött, hogy tudományos eredmények termékeit fogyasztom? — Javaslom, mint vásárló azt nézze, olyan árut kapott-e, amilyent kívánt, amit jó étvággyal megehet, s szívesen vásárol újra. Egy termelőüzem valamennyi tevékenységének arra kell irányulnia, hogy a fogyasztó elégedett legyen. Mai berendezéseinkkel a felső határon termelünk, a megye évi 5500— 6000 tonna húskészítmény-igényének még a háromnegyedét sem tudjuk kielégíteni. Ez ösztönöz bennünket a fejlesztésre. Általánosabban azt fogalmaznám meg, hogy amikor egy tudományos eredmény a laboratóriumban megszületik, akkor talán nem is látják előre, mi mindenre lehet használni. Nekünk, gyakorlati szakembereknek kell megtalálnunk az als. ’,4té * et, amelynek révén javul a g ség, s a fogyasztó elégedett. , ' 0 Köszönöm a b ré! getést. Lányi Botond 1983. október 1.0
