Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
2 Kelet-Magyarorscág 1983.október 29 Vízmű építését kezdtek meg a közelmúltban Ajakon, a SZAV1CSAV és a KEMÉV vállalat dolgozói. A Kisvár- da és Ajak között épülő vízJ. mű a közeli — 1200 lélekszámú — Anarcs község, valamint Kisvárda ivóvízellátásában is jelentős mértékben besegít. A 30—35 millió forint költséggel épülő kettős vízmű .és szennyvízhálózatot 1985-ben adják át. Képünkön: munkában az R 400-as fúrótorony, (császár) Általában megfelelő,, de... A becsapott T. vendég Idegenforgalmunk — az ellenőr szemével Látnivalókban gazdag megyénket egyre több turista fedezi fel. Bizonyítja ezt, hogy az idei idegenforgalmi szezonban a KGST-országokból érkező vendégek száma közel kétszerese volt az előző évinek. Éppen ezért nem mindegy, hogy az idegenforgalmi helyek, s a turistaforgalomban részt vevő szállodák, éttermek, presszók, üzletek hogyan készülnek fel a látogatók, a T. vendég fogadására. Erre keresett választ a megyei tanács kereskedelmi osztálya és a kereskedelmi felügyelőség a júliustól augusztus végéig tartó vizsgálatsorozattal. MENÜ ÉS ROSTOS TVÖLÉ A tapasztalatok szerint általában megfelelő volt az ellátás. Az élelmiszerke- kedelemben esetenként akkor volt hiány kenyérből, pékárukból, tejből, ha késett a túrajárat. A zöldséggyümölcs boltok javarészt a Zöldérttől kapták az árut, de sok helyen őstermelőktől is vásároltak. A melegkonyhás éttermekben legnagyobb gondot az okozott, hogy helyenként nem főztek elegendő mennyiségű menüt — például a mátészalkai Strand, vagy a vá- sárosnaményi vasúti étteremben. A kínálat általában a hagyományos ételekre korlátozódott. Már hagyomány, hogy nyáron mozgó árusok is segítik az ellátást. Ezek sajnos szinte kizárólag szénsavas üdítőket árusítanak — rostos gyümölcslevet csak elvétve kínáltak. Az iparcikk boltokban volt elegendő sport- és strandcikk, kozmetikai termék, kempingfelszerelés. Viszont a megyei idegen- forgalmi helyeket bemutató tájjellegű képeslapokat, kerámiákat, népművészeti termékeket csak elvétve lehetett kapni. A nyíregyházi Szabolcs-szállóban például — ahol rengeteg külföldi megfordul — mindössze kétféle képeslap és Nyíregyháza feliratú kerámia közt lehetett választani. TÖBBSZÁMOLÁS, HAMIS MÉRÉS Ezen a nyáron 58 próba- vásárlás, próbafogyasztás, csomagellenőrzés történt. Mint kiderült, az esetek egyharmadában tévedtek az eladók a vevő kárára, ritkábban a javára. Többet számoltak például a kísvárdai szerződéses presszóban, ahol 21 forint 30 fillérrel kértek többet a vendégtől. Ugyanitt a pultos 9 forint 30 fillérrel károsította meg a vevőt hamis méréssel. Szintén Kisvárdán, az ÁFÉSZ presszójában nem használtak hitelesített poharat — arra hivatkozva, hogy nem lehet kapni. (Az AMFORA tájékoztatója szerint ekkor a megyei lerakatnál korlátlan mennyiségben volt hitelesített pohár.) Számla nélkül elsősorban vendéglátó üzletekben találtak árut az ellenőrök, így a vajai presszóban az égetett szeszes italokról, a zsarolyáni italboltban a presszókávéról hiányzott a számla. Baj volt a számolócédulákkal is. Az ellenőrök vizsgálták azt is, hogy megtartják-e a minőségi előírásokat a boltokban. Több üzletben találtak gyorsan romló élelmiszert lejárt szavatossági idővel; a rakamazi presszóban, az újfehértói étteremben. Az ellenőrök 16 fagylaltmintát is vettek, melyek közül kilenc nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Az ellenőrzés kiterjedt a környezet tisztaságára is. Sajnos általános, hogy a konyhák, mosdók, vécék elhanyagoltak. Ez derült ki a nyírbátori Báthori, a fehér- gyarmati Szamos étteremben, a tivadari Strand vendéglőben. BÍRSÁGTÓL FEGYELMIIG A szabálysértések, hiányosságok miatt három dolgozó ellen fegyelmi indítását javasolták az ellenőrzések nyomán, öten figyelmeztetést kaptak. Például hamis mérés, számolás, az egészségügyi előírások megszegése miatt 28 személyt 500-tól 5000 forintig terjedő pénzbírsággal súlytabtak. karikagyűrűt, mostanában pecsétgyűrűbe vésetik a viselője monogramját. S az ékszerek készítése mellett a javítás is sok energiát leköt, hiszen az aranyláncok köny- nyen szakadnak, a gyűrűből a kő kiesik. Ilyenkor aranylemezt helyeznek a kő helyére és új formát kap a gyűrű. A fiatalok körében hódít a diszkógyűrű, amely kis csavart aranyból kószáid, hozzá hasonló függőt is viselnek a lányok ehhez az ékszerhez. A négy nyíregyházi, a nyírbátori, mátészalkai, kis- várdai és nagyecsedi üzletben. egy év alatt 6 millió forint értékben javítanak órát és ékszert és készítenek új ékszereket. Aranyat vesznek... Idén január végétől bővült a szolgáltatások köre, arany- felvásárlással is foglalkoznak. Külföldi fémjelűt csakúgy, mint a hazai gyártmá- nyúakat. Szeptember végéig 3 millió forint értékben vettek . át a lakosságtól nemesfémet. A HIRjEX Vállalattal Nyírbátorban közös üzemeltetésű üzletet nyitnak: órajavítás mellett a háztartási gépeket is javítanak. T. K. Üvegipari társulás keretében a METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat és a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz üvegtechnikai berendezések gyártására szövetkezett. Régi épületekben több mint egy éve kezdték meg a munkát Nyírszőlősön. Ezzel egy időben egy új, 1800 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok kivitelezését is megkezdte az ÉPSZER. Képünkön: Kanyári Béláné az NDK-megrendelésre készülő bü- retták osztása közben. (Elek Emil felvétele) Ki ne emlékezne — legalábbis az idősebb korosztály tagjai közül — a nosztalgiát idéző dallamra? Ám a régi órák valóban halkan járnak, oly annyira, hogy a felet is ütő faliórákhoz ma már sehonnan nem tudnak alkatrészt szerezni. A VA- GÉP vállalat nyíregyházi órajavítója időnként a lehetetlent kísérli meg: nemrégiben például egy díszes, másfélméteres falióránál a rézkerék egyik fogát pótolták és ismét méri az időt a szerkezet Kvarccsodák Az évi harmincezer javításra váró óra közül már csak elvétve visznek be az 50-es, 60-as években forgalmazott, úgynevezett Stiftes szerkezetű órákat. Ezeknél napi egy-két perces eltérést is gyakran mértek. A 70-es években divatba jöttek az önfelhúzós, elsősorban szovjet gyártmányú órák. A korábbi egyszerű megfigyelés helyett ezeknél már elektromos műszerrel azonnal megállapíthatták az időeltérést. S a leggyakoribb hibákat, mint a tisztítást is korszerűbben oldják meg: korábban benzinnel kefélgették az alkatrészeket, ma ultrahangos tisztítógép segíti a precíz munkát. Korunk divatja, a mindent tudó kvarcóracsoda, rendszerint mutatja a dátumot, a naptárt, beállítható ébresztésre, óránként figyelmeztető jelet ad, de miniatűr számoló-, illetve számítógépeket is beépítenek már egy komolyabb szerkezetbe. Lényegesen nőtt a javítások száma, hiszen ma már nincs gond az elemcserékkel. A gyorsabb javítások érdekében nemrégiben órajavító gazdasági munkaközösséget hoztak létre a szervizen belül. Erre azért is szükség van, mert rapszodikusan jelentkeznek az igények. Télen és a tanévkezdésnél igen sokan javíttatnak, míg nyáron szinte holtszezon jellemzi ezt a szolgáltatást. Könnyen szakad a lánc Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ékszer javítás. Általában hozott aranyból kérnek új ékszert, rendszerint gyermekfülbevalót. Ha a bűnözőket is bevonná a televízió az ötlet című műsorába, a 44 éves besztercei Nagy László igen előkelő helyet vívhatna ki magának. A korábban lopásért, majd tiltott határátlépésért, később hivatali személy elleni erőszak miatt, aztán vagyon elleni utóbb pedig kétszer is csalás miatt büntetett előéletű Nagy április 9-én szabadult, de munkát azután sem keresett, mert — mint mindjárt láthatjuk — egészen jól megvolt pénz nélkül is. Egy hónappal a szabadulása után szállást kért egy régi ismerősétől, s az első dolga természetesen az volt, hogy meglopja. Néhány nap múlva — mintha mi sem történt volna — újból eiA nyíregyházi szabadidő- központ tervei lassan már nemcsak a NYÍRTERV szakembereinek asztalán találhatók. A 15 hektár nagyságú területen — a természetes földrajzi környezet tökéletes megőrzésével és továbbfejlesztésével — szerteágazó sportolási és szórakozási lehetőségeket teremtenek a nyíregyháziaknak. ment ismerőséhez, aki megpróbálta visszaszerezni tőle a lopott holmikat de mivel nem sikerült, a rendőrségtől kért segítséget. Míg az ismerős rendőr után járt, Nagy újból összeszedett néhány értékesebb holmit és úgy távozott. Egy másik ismerősétől. akinek néha a kert kapálásánál, a gyümölcs szedésénél, vagy a piaci árusításban segédkezett, 3600 forint értékű holmit — nyulat, kukoricát, baromfit, zsebrádiót — gyűjtött össze magának és elvitte. A nyáron négy napot kórházban feküdt Nagy László, de itt is emlékezetessé tette magát, mert mielőtt eljött volna, beöltözött az egyik főorvos rendőrfőtiszti egyenruhájába. Szerencsére az első rendőrjárőr igazoltatta és SPORTCENTRUM — A VÁROS HATÁRÁBAN Egy évvel ezelőtt hozták létre a kabalási intézőbizottságot, amely a tervek készítésétől a fásításig, a létesítményektől a kivitelezésig, az anyagi feltételek előteremtésétől a kivitelezői jog megállapításáig igen sokrétű feladatot vállalt magára. A napokban a Nyíregyházi Városi Tanácson megtartott így a ruha visszakerült tulajdonosához. Szabadulását a Jereván,ban akarta megünnepelni, de mivel pénze nem volt, egy vendéget lopott meg. Pechére észrevették és menekülnie kellett. A Borsodi sörözőig jutott, ahol kényelmesen meguzsonnázott, sört is ivott rá, de a 160 forintos cehhet azóta sem fizette meg. Négy nap múlva a Szindbád sörözőben ebédelt és öblítette le, de a 280 forintos számlát itt sem fizette ki. Ugyanezen a napon a Selyem utcán lopott egy kerékpárt, s még „tisztességes” is volt, mert a rajta levő gázpalackot leszedte és otthagyta a tulajdonos kapujában. Nagy Lászlót a Nyíregyházi Járásbíróság dr. Demeter Ferenc tanácsa 2 év 8 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyektől, elrendelte kénysziergyógyítá- sát és kötelezte az általa okozott kár megtérítésre. Az ítélet nem jogerős. egyeztető értekezleten már kibontakoztak a körvonalai egy nagyszabású létesítménynek. Kabalást a háromtól a 90 éves korosztályig mindenkinek tervezik. A kabalási sportcentrumot nemcsak téli sportokra akarják alkalmassá tenni, hanem a szabadtéri pályákon nyáron is sportolhatnak a látogatók. S a korai sötétedés miatt a megvilágításról már a tervkészítés során sem feledkeznek meg. SÍFELVONÓTÓL A GOLFIG Hogy mi minden található majd ezen a területen? Szánkózásra alkalmas pálya mellett a síelők is gyakorolhatnak, a 35 méter hosszúságú, 30 fokos lejtős sípályán és az „óriás” műlesiklópályán, az ügyesebbek és a síelésben jártasabbak tehetik próbára tudásukat. Kispályás labdarúgás, röplabda, golf, tenisz —, hogy csak a legfontosabbakat említsük az itt űzhető sportágak közül. Szalonnasütő helyeket alakítanak ki, a kabalási dombok közt esőházak is helyet kapnak, s már tervezik az elkövetkező két—három évtized igényeit szolgáló létesítményeket, valarijilyen csobogóra vagy medencére is szükség lesz hamarosan. Helyet kap itt kölcsönző, a központi épületben zuhanyozók, öltözők, büfé lesznek. Orvosi ügyeletet tartanak majd folyamatosan, a hideg téli időben a gyerekeknek játszószobákat rendeznek be. KABALÁS — KÖZÜGY Kabalás — közügy. Ezt bebizonyította már Nyíregyháza lakossága, amikor az idei társadalmi munkából befolyt pénz egy részét a kabalási tervek megvalósítására ajánlották fel. Éppen ezért most az intézőbizottság társadalmi vitára bocsátja a terveket, s kérik, hogy akinek észrevétele, javaslata, ötlete van, mit szeretne még a szabadidő-központban, írásban eljuttathatja a HVDSZ megyei bizottságára, novembei közepéig. A rajzon 1-es számmal a központi épületet, 2-essel a labdarúgópályát, 3-assal a kézi-, kosár- és teniszpályákat jelölte a tervező. A minigolfpálya a 4-es, az árusítópavilonok az 5-ös, a kilátó, ahol a sífelvonót helyezik el, a 6- os számot kapta. A játszókertet, amelyben asztalitenisz, sakk, teke, tollaslabda gyeplabda, korongütés, mászókötél, görkorcsolya lenne a 7-est, a szánkó- és sípályák a 8-as, a röplabdapá lyák a 9-es számot viselik. A 10-esseI egy amfiteátrumsze rű szabad teret jelölték. Tóth Kornélii A tárgyalóteremből Álruhában távozott...