Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-27 / 254. szám
1983. október 27. Kelet-Magyarország 3 Lényeg E gy szemlélet torz vonásait ecsetelte az egyik vezető a közelmúltban, arra irányítva a figyelmet a közművelődéssel foglalkozó tanácskozáson, hogy a köz- művelődési párthatározat szellemében készült helyi intézkedési és feladattervek, művelődési programok megvalósulásának nem elsősorban az anyagiak szabnak határt, hanem a szemléletmód. A gazdasági és a pártszervezeti vezetők egy részénél — a szavak ellenére — nem vált még természetessé a művelődés támogatása. Ha mondják, sokan mondják és felelős poszton levők mondják, akkor mozdulnak művelődésügyben. Erről is beszélnünk kell — hangsúlyozta a már említett tanácsi vezető, akinek akár a nevét is kiírhatnánk, de esetünkben nem ez tenné hitelessé az esetet. Másutt is hallottunk már hasonló gondot, amikor egy-egy magasabb beosztású vezető látogatása után' változtak meg helyben értékrendek, értékítéletek. Nemrég egy pedagógus mondta el, hogy észrevehetően jobban becsülik az iskola vezetői, mióta az egyik központi vezető az iskolában megkülönböztetett figyelemmel elbeszélgetett vele munkájáról és barátságosan hátba is ütögette. „Azóta az iskolaigazgató, meg a helyettes nem győz a kedvemben járni, azelőtt pedig észre se vettek.” A külsőség hamis tisztelete érhető tetten az ilyen magatartásban, amikor a szereplőknek nem a lényeg a fontos, hogy mit mondanak, hanem az, ki mondja... P. G. — Magyar a bútorlap, osztrák a lakk, olasz a díszgomb és a kulcs, de mi adjuk hozzá a szakértelmet! Így áll össze a tőkés piacra gyártott szekrény — mondja félig humorosan, de annál komolyabban a gyártmány egyik legszakavatottabb mestere Szabó Béla, a Szatmár Bútorgyár művezetője, amikor afelől érdeklődöm, milyen témák is kerülnek terítékéé a párttagsággal a csaknem egy hónapig tartó beszélgetések során. önvizsgálatra készül a párttagság a Szatmár Bútorgyárban is. Mérlegre teszik: mit tettek jól, s mit tehetnének, hogy jószándékkal, közösen keressék a még jobb exportlehetőségeket. — Nem véletlenül említettem ezt a nemzetközi munkamegosztással, de elég drágán készülő szekrényt — fűzi az előbbi gondolatához a művezető. — Egyik-másik alkatrészét pótolni lehetne’ hazaival. Ehhez azonban javulnia kellene a háttériparnak és a minőségnek is. Csak így lehetnénk versenyképesek a külpiacon — magyarázza. A gyár olasz gépsoraihoz már használnak magyar alkatrészeket. Több újítást alkalmaznak. Ennyi azonban még édeskevés. Tovább kell lépniök, ha le akarnak faragni a tőkésimport-kiadá- sokból. Nos ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatják a 2-es alapszervezet 34 tagját és azokat a szakmunkásokat, akiken lényegében áll vagy bukik a tőkés export sikere a Szatmárban. — Velem is asztalhoz ült a pártvezetőség titkára és a vezetőség egyik tagja. E beszélgetés legfőbb jellemzője a nyíltság és az őszinteség volt. Különben sem szeretünk kertelni, szépítgetni. A felszínes beszélgetésnek meg semmi értelme — mondja. Nem zárt világban élnek. Tudnak egymás gondjáról, A szó hitele Területszervezés várakozással „Kiszállás“ vagy önállóság? A közelgő területátszervezés még egyértelműbbé teszi: jelentős változásra számíthatunk az államigazgatási ügyek intézésében, főleg a kisebb településeken. Végh Attila, kömörői tanácstag: — Két évtizede élvezem választóim bizalmát. Különösen azóta történtek jelentősebb változások a községben, mióta a penyigei közös tanácshoz tartozunk. Jutott kultúrház-felújításra éppúgy, mint árokrendezésre, iskolára, önkiszolgáló boltra. Nálunk eddig is rendszeresen voltak fogadóórák. A lakosság élt a lehetőséggel, no meg az az igazság, hogy a székhely község alig 3 kilométer, kerékpárral sem távolság. Ez persze nem zárja ki azt, hogy nem lehet ezt a „kiszállásos” tevékenységet tökéletesíteni. A társadalmi aktívák tevékenysége ha növekszik, az pezsdítően hatna a munkára. Balogh Istvánná, nagyari tanácstag: — Nagyon sokat várunk. Mi nagyáriák kettős életet élünk. Mint gazdálkodók Szatmárcsekéhez, mint állampolgárok Kisarhoz tartozunk. Szorgalmas nép lakja a községet, s egyre többen térnek haza. Sok mindent meg kellene oldani ahhoz, hogy elégedettebbek legyenek az emberek. Az alsó tagozatosoknak iskola kell. Valahogy pénzt kellene teremteni az eddigi iskolaként használt kastély rendbetételére. A Petőfi-fa felé vezető úton rendezni kell a belvízelvezető árkokat. Az Arany János utca építése folytatásra vár. Munkalehetőségre van szükségük a lányoknak, asszonyoknak. Látszólag sok a kell. Az elöljáróság jó dolog lesz, de önmagában nem old meg mindent. El lehetne viszont érni, hogy nagyobb önállóságot kapjanak a nagyáriák. Fura, de egy kicsit jelképes: nincs nyáj Nagyar- ban, mert nincs pásztor. Mi tehát — látszólag — tele vagyunk várakozással. Nem a „sült galambot” várva, hanem napi munkánk közepette. Tudjuk, nem lesz több pénz ezután sem, de talán többek leszünk, mi társközségbeliek is, mint eddig voltunk. Szatmárban is élénk figyelem kíséri belpolitikai életünk eme, várhatóan jelentős eseményét. Érthető, hogy egy kicsit mindenki a saját szemszögéből próbálja magyarázni a változásokat; s így közelíteni a közös nagy célhoz — demokratikusabbá tenni az államigazgatás mechanizmusát. M. K. Szekrénysorok a Szatmár Bútorgyárban öröméről az emberek. S meg is osztják azokat. Így köny- nyebb, ez a véleményük. Szabó Béla felkészült a beszélgetésre mindkét minőségében: párttitkárként és művezetőként is. — Nincs szándékom a kettőt elválasztani egymástól, de természetes, hogy párttitkárként is elsősorban a termeléssel, a gazdálkodással kapcsolatos kérdésekről, főleg az exporttervek teljesítéséről esett a legtöbb szó. Nem véletlenül, hiszen az exportüzemnek vagyok a vezetője és párttitkára. Hogy jó-e ez a kettősség? Is, is. Itt mindig van valami új, amin az ember törheti a fejét. Erre igyekszem ösztönözni a többieket is. Különben új, piacképes termékről szó sem lehet. Friss, új a siker, ami „feldobta” őket. Ezekben a hetekben küldtek el az egyik NSZK-cég megrendelésére egy új terméket. Megérkezett a válasz: tetszik. Visszaigazolták, remény van rendelésre. — Az ilyen sikerek ösztönzik az embert. S ez nem a művezető, nem is a párttitkár, hanem az egész kollektíva érdeme, elismerése és sikere! — vallja. Jövőre 6 ezer barokk stílusú szekrényt rendel aSzat- mártól ez a cég. A másik NSZK-cégnek konyhaszekrényajtókat gyártanak. Az idén összesen 10 ezer darabot. Izraelbe hamarosan útnak indítják a Pamir hálót és egy dolgozószoba-garnitúrát. Mintapéldányok. Ha megfelel, rendelnek. — Ezekre az újabb és magasabb piaci igényekre kell felkészítenünk a dolgozókat. Igaz, hogy „betáplált” mindennapos téma, de most jobban a reflektorfénybe kerül az év végi beszámoló taggyűlés előkészítése idején. S a taggyűlésen is behatóan vitatjuk majd. Különösen a mi pártszervezetünkben, ahol elsődleges feladat az export — magyarázza a párttitkár. — De úgy tapasztalom, hogy napjainkban a párttagok egyéni, emberi gondjai is több figyelmet igényelnek tőlünk üzemi pártmunkásoktól, mint korábban. És ezt igénylik a munkások. Miért? Talán a rohanóbb élet és a követelmények fokozódása sürgeti, amelyek sokkal több feszültséggel járnak, s nagyobb terheket rónak a munkásokra is! S erre figyelnünk kell. Különösen az idősebb munkások: párttagok, pártonkívüliek várnak több törődést. Ök nem tudnak már olyan gyorsan alkalmazkodni az újhoz és változtatni. De ha segít a kollektíva, felzárkóznak újra. Ezek, a gazdasággal, a követelményekkel, de valójában az emberrel is összefüggő gondok és kérdések vannak a beszélgetések fókuszában, és kerülnek terítékre a taggyűléseken is. Szabó Béla közvetlen életközelből érzékeli az emberek gondjait. Maga is ^«italosként kezdte a munkát a gyárban. „Gyalu- pad” mellől érettségizett, felnőtt fejjel! Elvégezte a Marxizmus—Leninizmus esti egyetemet, az 5 hónapos pártiskolát, s a speciális tanfolyamot, dolgozott meós- ként, a művezetők között pedig ő volt a fregoli. Mindig oda küldték, ahol gond volt, ahol a legtöbbet kellett tenni. Ez ad hitelt pártmunkájának is. Farkas Kálmán Nem bürokrácia FUT AZ IDŐ, alig két hónap és az év végére érünk. A mezőgazdaságban most sok a tennivaló és nem csupán a gazdálkodásban. Feladatot ad például az olyan papírmunka is, mint az új munkaügyi, szervezeti és működési szabályzat. Ez egy hosszú folyamat része, amely kezdődött az új tsz-törvény alapján készült alapszabállyal. Az alapszabályt már valameny- nyi termelőszövetkezetben jóváhagyták, a felügyeleti szervek visszaigazolták. A kiegészítéseket — közöttük a munkaügyi szabályzatot — december 3-ig kell megalkotni. A munka halad és bár helyenként eltérő a készültségi fok, úgy tűnik, nem lesz. különösebb gond. Van viszont néhány, már többek által is megfogalmazott kérdés. Mire jó ez? Aggódnak néhányan, mondva: minél több szabályzat készül, annál nagyobb lesz a bürokrácia. A munkáját, feladatát egy termelőszövetkezetben — ha csaknem félnótás — szabályzat nélkül is mindenki tudja, ellátja. Igaz-e az ilyen beszéd megalapozott-e az elmarasztaló és csak részben aggódó vélemény? Erre már maga az élet számtalan alkalommal válaszolt. NINCS RÁ STATISZTIKAI ADAT, de nemigen múlik el nap, hogy termelőszövetkezetenként ne adódna néhány munkaügyi vita. Termelőszövetkezeti elnököktől kezdve a brigád- vezetőkig nagyon sok embernek fő a feje olyan gondoktól, hogy egy-egy konkrét munkát kikkel és hogyan végeztessenek el. Példa lehet a lucernabetakarítás. Kölesén a tsz növény- termelési ágazatvezetője, Szálkái Béla mondta; ő személy szerint azért tartja hasznosnak a műanyagfeldolgozó üzemüket, mert ott létezik egy szervezett munkaerő és ha a szükség úgy hozza, rájuk mindig számíthat. Ezen a nyáron az asz- 'szoayok,-. a pillangósok betakarításában is részt vettek. A kézi szénabegyűjtéssel nem pergett el az értékes levél, jobb, értékesebb lett a szálas takarmány. Akadna ellenkező példa is. Sok helyen kötéllel sem lehet munkaerőt fogni egy- egy hasonló akcióhoz. Mi köze a példáknak a munkaügyi szabályzathoz? Nagyon sok. Kezdjük a melléküzemágak létesítésével egy időben született munkarenddel. Szinte valamennyi termelőszövetkezetben írásba foglalták: márpedig a melléküzemi termelés szezonmunkák alkalmakor szünetel. A dolgozók, ha kell, szénát gyűj tenek, dohányt törnek, almát szüretelnek. Ez így volt, így lesz, de a készülő munkaügyi szabályzat ezt most nem csak törvényesíti, de tovább lép az ügyben. Részletekig kimunkálja a kettős foglalkoztatás minden feltételét, a kötelessé geket és jogokat úgy, hogy sem a munkaidő, sem a munkabér, sem pedig más körülmény vitára ne adjon okot. A lényeg tehát az: a termelőszövetkezetek mun« kaügyi szabályzata elősegíti a tisztánlátást a munkaerő helyzetben, a foglalkoztatásban, a bérezésben, a szociális és kommunális juttatásokban, általában mindenben, ami a foglalkoztatással és munkavállalással kapcsolatos. Mindez nem bürokrácia, de a korszerű gazdálkodásnak, üzem- és munkaszervezésnek ma már nélkülözhetetlen része. Természetesen egy-egy jó szabályzatnak forintban is kifejezhető értéke van és lesz. Vegyük alapul a munkanormákat. Ha a feladatkörök meghatározásához pontosan kimunkált munkabér — órabér, teljesítménybér — kapcsolódik, úgy kevésbé fordulhat elő túlfizetés, vagy alulfizetés. Mindkettő káros. Az egyik a laza norma, a másik a szigorú feltételek miatt nem ösztönöz a tisztességes teljesítményre. Ezek miatt is nagyon sok vita támadt, koronként úgy is, hogy a vita hevében arról is megfeledkeztek róla, hogy inkább dolgozni kellene. KÉSZÜLT TEHÁT EGY ŰJ SZABÁLYZAT, ami ma még csak komoly és felelősségteljes munka a hozzáértő szakembereknek. Jövőre ez a szabályzat már az üzemi, termelőszövetkezeti élet törvénye lesz és a gyakorlat biztosan igazolja: szükség volt rá. Seres Ernő „Parancsol?” „Sört kérek!” — „Igenis, uram, egy sör, ezüstpohárban !" „Nem, kérem, ne ezüstpohárban, a sört csak üvegpohárból iszom.” „Sört csak ezüstpohárban szolgálunk fel!” „Miért?" „Mert ez egy bár!” „Miért nem lehet egy bárban üvegpohárból inni a sört?” „Mert itt egy sörért 7,50- et kell felszámítanunk!” „Már bocsásson meg, nem az árát kifogásolom, hanem a poharat!” „Értse meg uram, ha ön itt a bárban csak egy sört rendel, 7,50-et kell felszámítanunk, és ezért a sört ezüstpohárban szolgáljuk fel!” „Ha a sör itt ilyen drága, akkor az ember igazán választhatna, hogy miből akarja meginni!” „Itt a bárban csak ezüstpoharunk van!” „Hát akkor hozasson egy üvegpoharat és a sört az ezüstpohárból öntse át az üvegpohárba!” „Ezt nem lehet!” „Miért nem lehet?” „Mert a többi vendég meglátná!" „Miért nem szabad a többi vendégnek a sört az üvegpohárban meglátnia?” „Mert akkor ők is üvegpohárban kérik a sört!” sört „Ök sem isszák ezüstpohárból?” „Ezt nem mondtam, uram, én csak a bár vezetőjének utasításait követem!” „Nem akarja a bár vezetője, hogy a vendégek meg legyenek elégedve?” „De igen, természetesen azt akarja!” „De ön az imént azt mondta, hogy más vendégek is szívesebben innák a sört üvegpohárból. Akkor azok nincsenek megelégedve!” „Eddig még senki sem panaszkodott!” „Na jó, akkor nincs mit tenni!” „Sajnálom uram!” „De mondja csak, ott van egy üvegpohár a csap alatt!” „Igen, az az enyém!” „Hogyhogy a magáé?" „Ez a vezető utasítása. Az alkalmazottaknak nem szabad ezüstpohárból inniuk!” „Miért nem?" „Mert mi nem fizetünk 7.50- et!” „Jó, akkor én sem fizetek 7.50- et!” „Tehát önnek mégis túl drága a sör?" „Nem, csak üvegpohárból szeretném inni a sört! Ez itt a szállodában sehol sem lehetséges?” „De, a szálloda előcsarnokában, a portásnál!” „És honnan hozza a portás a sört?” „A bárból!”
