Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-23 / 251. szám

1983. október 23. Kelet-Magyarország 3 /------------------------------------------------------------------------^ Iparunk presztízse Irány Bagdad! ÜGY TŰNIK, MANAP­SÁG az emberek között leg­alább annyira beszédtéma a gazdaság, a termelés, mint például a futball. Sport­nyelven szólva szinte min­denki labdába rúgott — vagyis beszélt róla — ami­kor az országgyűlés őszi ülésszakán az ipar helyzetét vitatták meg. Legalábbis er­re enged következtetni az a sok eszmecsere, amit a szü­netekben tovább folytattak a képviselők, saját tapasz­talataikat említve az ipar­ról. — Bizony mi a magunk bőrén éreztük, mit je­lent az importkorlátozás, utána pedig az exportválla­lások teljesítése — mondja Fodor István, vásárosnamé- nyi képviselő. Az első ne­gyedévben az írógépgyárnak alig volt munkája alap- anyaghiány miatt, most vi­szont szombaton és vasár­nap is túlóráznak az embe­rek, mert a tőkés megrende­léseket teljesíteni szeret­nénk. Mindez adalék a minisz­teri beszámolóhoz, amely foglalkozott az ipar anyag- ellátási helyzetével is. Hi­szen nemcsak Vásárosna- ményban okozott gondot, hogy az év elejének gyen­gébb termelését az utolsó hónapokban bepótolják. Bár a legtöbb helyen bizton szá­míthatnak a munkásokra, azonban az emberek sokszor felvetik az előrelátás hiá­nyát is. — Talán azért, mert sok­szor csak az eredmények­ről beszélünk — állapítja meg Tóth Géza, az SZMT titkára, záhonyi képviselő. — Tudom, nagyon fontos az elért eredmények tuda­tosítása, de azért az sem árt, ha egy kicsit jobban megfogalmazzuk a gondo­kat, mert akkor lehet intéz­kedni a javítás érdekében. A képviselők hozzászólá­saiban sokszor elhangzottak olyan üzemi, területi gon­dok, amelyek nem egyik napról a másikra keletkez­tek, aminek a megoldása hosszabb időt vesz igénybe. Gorjanc Ignác, az ipari bi­zottság elnöke a miniszteri beszámoló fölötti vitában éppen Bíró Miklós máté­szalkai képviselőt idézte, aki a bizottsági ülésen szenve­délyesen szólt az ipar meg­becsülésének csökkenéséről. „Hogyan menjenek az em­berek az iparba, vagy ma­radjanak ott, ha mindenki rosszat hall róla” — hozta fel Gorjanc Ignác. VÉLEMÉNYÉVEL nem maradt egyedül. Gilányi V ______________________ János nyíregyházi képviselő éppen ehhez fűzött meg­jegyzést: — Nem-gondoltam volna, hogy az ipar presztízse eny- nyit romlott. Pedig az itte­ni munka megbecsülése az alapja a termelésnek. Igaz nálunk, a pénzügyi szakkö­zépiskolában olyan fiatalo­kat képezünk, akik nem közvetlenül a termelésbe kerülnek, azonban igen so­kan vannak, akik ipari vál­lalatoknál helyezkednek el, s nem közömbös, milyen véleményt alkotnaks első munkahelyükről. — Tartsuk fel a fejünket, legyen büszke a munkájára az, aki az iparban dolgozik — foglalja össze gondolatait Sőrés István nyírbátori kép­viselő is. Igaz, a növényolajgyár már az élelmiszeriparhoz tartozik, nem az Ipari Mi­nisztérium irányítása alá, azonban a termelés gondjai sokszor azonosak. — A mosószergyártás tu­lajdonképpen a vegyipar­hoz tartozik — folytatja Sőrés István. — Szerencsére csak tavaly volt gondunk az alapanyag-ellátással, azóta folyamatos a termelésünk. Egyébként a mi gyárunkban azért nyugodt a légkör, mert jól megy a termelés, magas az export, s ez meg­nyugtatja a dolgozókat. A megnyugtatás és az al­kotó energiák kibontakoz­tatása egyszerre téma volt mindenkinél. A vitában ugyanis kiderült, hógy álta­lában sehol sem kívülről várják a segítséget, hanem a maguk erejéből is szeret­nének tenni a jobbítás ér­dekében. Méhes Lajos ipari miniszter válaszában Bíró Miklóshoz szólt: „A mai kö­vetelményekkel való szem­besítéskor sokszor indoko­latlan helyzetet tapaszta­lunk. Támogatjuk a gyár­egységek önállóbb gazdál­kodását, mert ez a felelőssé­gük kibontakozását, az al­kotó energiák felszabadítá­sát jelenti.” A SZABOLCS-SZATMÁ- RI KÉPVISELŐK joggal örülhettek annak, hogy a megye ipara szépen fejlő­dött az utóbbi években — mint ahogy arról Jeszenszki Gábor nyíregyházi képvise­lő is beszélt felszólalásában. Az'ipartelepítés kedvező ha­tása az egész megye fejlődé­sére gyümölcsözően hatott. S megállapították, hogy a következő feladat ennek az iparnak a hatékony működ­tetése. Lányi Botond ______ J ÓRÁNKÉNT 15 TONNA KUKORICÁT szabadít meg a felesleges víztől a tarpai Esze Ta­más Termelőszövetkezet iker Bábolna toronyszárítója. A két nyújtott műszakban — napi 24 órát — dolgozó üzem ben félóránként ellenőrzik a szem nedvességtartalmát és en­nek megfelelően állítják be az olajégőket. Képünkön Fekete Ferenc az olajfúvókákat el­lenőrzi. (Császár Csaba felvétele) Országutak vándora Rozsrétszőlőtől Helsinkiig — kamionnal Frissen fűrészelt fa kelle­mes illatával telik meg a LIAZ kamion vezetőfülkéje, mire az utolsó raklapot is fölpakolják az országúti cir­káló platójára. Felsorolni sem lehet, mi mindent szállított már a pótkocsis kamion: a csokoládétól a ruháig, az al­mától a virgácsig. Ezúttal Ausztria a cél, ahová a Fel­ső-tiszai Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság tiszalöki telepé­ről közel 600 raklapot szállít a jármű. — Reggel fél 6-kor indul­tam el otthonról, Rozsrétsző- lőből — szól Hugyecz Mi­hály gépkocsivezető. — Ha­csak Bécsben nem kapok visszfuvart, akkor négy nap múlva, szombat délután ér­kezek haza. — Hét éve dolgozik az 5- ös Volánnál a fiatalember. A ZIL-billencstől a pótkocsis Skodáig / sokféle járművel járt. Egészen 1981-ig, amikor kamionra került. Ekkor kitá­rult előtte a világ. Bécs, Ber­lin, Bukarest, Moszkva, Prá­ga, Helsinki, Szófia — néhány állomás az elmúlt két év úti­céljai közül. — Európa valamennyi szo­cialista országában megfor­dultam már a Szovjetuniótól az NDK-ig. A tőkés országok közül Ausztriában, Olaszor­szágban, Finnországban jár­tam. Eddig 220 ezer kilomé­ter van a hátam mögött, bal­esetmentesen. Igaz nyelvvizs­gám nincs, de azért eddig még mindenütt elboldogul­tam. Ha másképp nem, hát Siker Bakuban, Irkutszkban, Madridban lat. Menet közben 15 óra után kell kivenni a kilenc- órás pihenőt. Ott, ahol éppen rámesteledik. Mikor úton va­gyok, úgy élek, mint egy no­mád utazó. A LIAZ a mun­kahelyem, a szállásom, a konyhám. Hiszen ha nem ka­pok helyet szállodában, ak­kor a kocsiban töltöm az éj­szakát. Itt étkezem napjában kétszer: reggel és este. A tu­rista-gázpalackkal néha még főzök is: kávét, aztán tojást sütök, ételkonzervet melegí­tek. — Ahány út, annyi szép élmény. A legmaradandőbb emlék Finnországhoz fűz, ahol láthattuk a fehér éjsza­kákat. Társammal éjjel 2-kor nappali világosságban készí­tettük el a kávénkat. Ki tud­ja, talán soha nem jutok el ide, ha nem kerülök kamion­ra ... Ügy mondják, aki megszo­kott egy életformát, az nehe­zen tud változtatni rajta. — Ez így igaz — gondol­kodik el a sofőr. — De mos­tanában egyre jobban aggaszt, hogy jóformán csak vendég vagyok otthon. Keveset lehe­tek a gyerekeimmel. Lassan a megszokásnál is erősebb bennem a gondolat, hogy ez nem mehet így tovább. Azt még nem tudom, mikor és ho­gyan, de abban biztos vagyok, hogy hamarosan változtatnom kell... (házi) HUGYECZ MIHÁLY mutogatással. Egy országúti motelben történt, hogy kol­légámmal rántottét akartunk enni. Kértük németül — nem értettek meg bennünket. Mi­kor a mutogatással sem bol­dogultunk, munkatársam ki­rúgta maga alól a széket, s félreérthetetlen kotkodácso- lással, ugrálással érttette meg, mit is akarunk. Pár perc múlva meg is kaptuk az ételt. • A kamionos csak a legtá­volabbi utakra megy másod­magával, legtöbbször egyedül viszi a kocsit. — Nem könnyű a szolgá­Kenderkúp a vár tövében Mi ez? Csak nem Szulejmán szultán hadai táboroznak itt a kisyárdai vár alatt? Amer­re csak ellát a szem, mindenütt sátor, hara­goszöld sátor. Ostromra készülne újból a tö­rök ...!? Dehogy! Nem sátrak ezek, hanem kender­kúpok. S tart Nyírtasstól, egészen Komoróig. Mert itt a ..étköz peremén újból felfedezték a kendert. Túl a fasoron nagy munkában három em­ber. Hideg, őszi szél sepri a határt, de Vasas Pál ajaki gazda hajdonfőn dacol a széllel, s veri, püföli a kendert, omlik a kövér mag. — Tudják, mi készül ebből? Repülőolaj! — Repülő ... ? — csodálkozunk. — Bizony — erősködik. — Nincs szárnya, mégis repülni fog. Hát ez meg hogy lehet? — nevet a találós kérdésén, s miután látja, hogy mi karácsonyig sem fejtenénk meg a talányt, legyint: — Hát kisajtolják a magot, s ott lesz az a drága olaj. Kérem az mínusz tíz fokban sem fagy meg! Ügy bizony. Ha nem hiszik, járjanak utána! Tépi, cibálja a szél a kenderkúpokat, tele az ajaki határ. Megszámlálhatatlanul sok ember szorgoskodik a földeken, s ahogy Va­sas Pál mondja, meg is van a haszna. A ház­tájikból egy-egy család huszonöt-harminc- ezer forintot is zsebrevághat, mert itt nem­csak a köles, bőven terem a kender is. A Verik a kendert. <G. B. felv.) tsz elveti, vegyszerezi, a tagra tulajdonkép­pen csak a betakarítás vár. — Mi lesz a szárral? — Mi lenne? Elégetjük. Nem kell már sen­kinek a vászongatya, a vászonkendő. Eltűnt a tiloló, a gereben, az esztováta is. Hiába jönne a múzeumos ember. Látják, már a zsák is neylonból készül. így múlik el a régi vi­lág dicsősége... Megáll a keze a levegőben, csodálkozik, hisz nem szokott ő filozofálgatni a világ mú­lásán. Különben is fő a feje, miképpen ossza el a huszonegynéhány ezer forintot a gyer­mekek, unokák között. Hogy mindegyik elé­gedett legyen, (b. g.) Nyíregyházi termékek a világpiacon — Igyekszünk jelen lenni termékeinkkel minden nem­zetközi vásáron, kiállításon, bemutatón, hogy újabb pia­cot szerezzünk — tájékoztat Nagy Imre, a BEAG Univer- sil nyíregyházi gyárának fő­mérnöke. Az idén a nagy sikert ara­tott korszerű áramlásmérő­jüket (rotaméter) bemutatták a bakui nemzetközi vásáron is abban reménykedve, hogy az olajvidéken piacot szeréz- nek. Nem is csalódtak, mert a kiállított mintakollekciót azonnal megvásárolták, s a jövő évi magyar—szovjet ren­delésekben már jelentős szer­ződéskötésre számíthatnak. Irkutszkban laboratóriumi üvegáruk nemzetközi bemu­tatóját tartották meg, ame­lyen ugyancsak részt vettek a nyíregyházi gyár termékei. Sasvári András, az üveggyár részlegvezetője elmondta, hogy új üzletkötésekre került sor. — Készülünk Bagdadba a nemzetközi vásárra is — folytatja Sasvári András. — A november első felében sor­ra kerülő seregszemlén üveg mérlegedényeket, térfogat- mérő eszközöket, különböző laboratóriumi szűrőket mu­tatunk be. A termékeket már kiszállítottuk. Ez lesz az első szereplésünk a bagdadi vásá­ron. Jelentős megrendelés­ben reménykedünk. Ott vannak a nyíregyházi gyár termékei a madridi nem­zetközi vásáron is. Itt is be­mutatják a legkorszerűbb áramlásmérőt. — Most szállítjuk a ham­burgi kikötőből — a Mexikó­ba rendelésre gyártott labo­ratóriumi üveg felszereléser ket — folytatja Nagy Imre. — S újabb megrendelés érke­zett a franciáktól laboratóri­umi eszközökre, amelyet még november végéig teljesíte­nünk kell. hogy a piacot megtarthassuk. Sok kicsi sokra megy — vallják a gyár vezetői, mun­kásai. Nem is haszontalanul, hiszen az említett „kis” téte­lű megrendelésekből ebben az évben 300 ezer dollár ár­bevételre számítanak. S ez nem kevesebb, mint az egész árbevétel 70 százaléka. <fk) VANNAK, AKIK KRITI­ZÁLNAK, VANNAK, AKIK SIRÁNKOZNAK, DE A LEGTÖBBEN TENNI AKARNAK. Ezért kérdeztük L endvai Istvánt, a Kommunális Szol­gáltató Vállalat főmérnökét, amikor a tüzelési módokról beszélgettünk: Tud jobbat — Vállalatunknak a me­gyében csaknem 350 ezer ké­mény tisztításáról, karban­tartásáról kell gondoskodni. Szakembereink évente leg­alább kétszer felkeresik a tu­lajdonosokat, s a tisztítás mellett megpróbálják felhív­ni a figyelmet a kémény hi­báira is. Sajnos, az esetek nagy részénél a mi jó szándé­kunk kevés. — Melyek a leggyakoribb hibák? — A sok közül csak néhá­nyat említek. Nem fordítanak például gondot a kémények kellő magasságára. Ebben az esetben pedig megváltoznak a huzatviszonyok, s hiába fű- tenek, nem lesz meleg a la­kásban. Vagy: a tisztítóajtó­kat nem megfelelően helyezik el, s lehetetlen a tisztítás. A lerakódott korom viszont szintén csökkenti a fűtés ha­tásfokát. — De ettől a vállalat még nem lesz szegélyebb. — A népgazdaság azonban igen. Ez a jelenség ugyanis azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében pocsékoljuk az energiát. Hagyjuk most ß kéményeket, nézzük a tüzelő­berendezéseket. Például az olajkályhákat. Ha az adagoló- egysége helyesen van beál­lítva, akár három—négyszá­zalékos energiai megtakarí­tást lehet elérni; de például a gáz- vagy az olajtüzelésű berendezéseknél ha r.ossz a tüzelőanyag és a levegő ará­nya, akár tíz—tizenöt száza­lékos az energiaveszteség. — Csak a lakosságot érheti szemrehányás? — Nem dicsekedhetnek a közületek, de az üzemek sem. Erről a különböző típusú ka­zánok karbantartása során győződhetünk meg. Itt a leg­több gondot a vízkő okozza. Megyénkben ugyan viszony­lag lágy a víz, de ez nem je­lenti azt, hogy * a csöveket sorsukra hagyhatjuk. Három­négy év után mindenképpen ellenőrizni kell őket. Nem­rég derült ki, hogy például a vásárosnaményi kórház ka­zánjának csövei az esztendők során teljesen elhasználód­tak, keresztmetszetük har­madára csökkent a vízkő­lerakódás miatt. De volt olyan üzem is, ahol a csöveket tu­lajdonképpen már csak a víz­kő tartotta össze. Talán mon­danom sem kell, ilyen eset­ben aztán hiába fűtenek. Pe­dig a vízlágyítót már régen feltalálták. — Vállalatuk nemcsak tisztít, hanem épít is tüzelő­berendezéseket, például cse­répkályhákat. Mennyit? — A megyében évente 2300—2500 darabot, s további három-négyszázat átépítünk. Ezek az adatok azt mutatják, hogy nálunk is kezdenek erő­teljesen átállni a takaréko­sabb fűtésre az emberek. Most már csak azt kellene megtanulni jó néhány tulaj­donosnak, hogyan lehet e kályhákat minél gazdaságo­sabban üzemeltetni. Balogh Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents