Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-21 / 249. szám
1983. október 21 Kelet-Magyarország 5 HÍVJA A 11-425-ÖT KM-olyasószolgálat Október 22-én, szombaton ismét jelentkezik a Kelet- Magyarország olvasószolgálata. Ez alkalommal Balogh Géza újságíró várja az olvasók közérdekű bejelentéseit, észrevételeit. Mivel szombaton érdemben nem tudunk választ kérni az érintett vállalatoktól, intézményektől, kérjük telefonálóinkat, közöljék nevüket és lakcímüket, hogy a bejelentésekre adott választ írásban is elküldjük. Az olvasószolgálat fél tíztől 11 óráig várja a hívásokat. Vasutasok találkozója A Debreceni MÁV Igazgatóság területén működő körzeti üzemfőnökségek KISZ-fiataljai találkoznak Mátészalkán október 21— 22-én. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett négytusán a szolnoki, a püspökladányi, a debreceni, a nyíregyházi és a vendéglátó üzemfőnökség versenyzői, mintegy hatvanan mérik össze tudásukat. Az első nap kiemelkedő eseménye a NOSZF 66. évfordulója tiszteletére rendezett szellemi vetélkedő, de szerepel még a programban légpuskapárbaj, lövészet és sakkverseny is. Az első nap eseménye az esti városnézés is, amit a diszkó követ, illetve zárja a napot. Űj bolt Vásáros- naményban Belsőségeket, baromfit és halat lehet kapni abban az új üzletben, amelyet az ÁFÉSZ segítségével nyitott a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat október 20-án Vásárosnaményban. A vállalat elképzelései közt szerepel egy tőkehúst és felvágottat árusító bolt nyitása, amelyet az élelmiszer kiskereskedelmi vállalattal közösen üzemeltetnének. Ezt a boltot várhatóan 1984 elején nyitják. EGYHETES ÜDÜLÉS A MARGITSZIGETI NAGYSZÁLLÓBAN. November 1-től 1984. április 1-ig szilveszter kivételével. Ár: 4830,— Ft/fő félpanzióval + üdülőhelyi díj. Szobafoglalás: Danubius Travels, 1052 Budapest, Martinel- li tér 8. 173-115 vagy margitszigeti Nagyszálló, 1138 Budapest, Margitsziget. Telefon: 111-000. (Bp. 4118) TUDOMÁNYOS ÜLÉSEN KÖSZÖNTÖTTÉK Kilencyenéyes a kisvárdai kórház Tudományos ülésen emlékeztek meg a kisvárdai kórház alapításának 90. évfordulójáról. Az október 20-án megtartott ünnepségen részt vettek a város és a járás párt-, állami és társadalmi szerveinek képviselői, meghívták az egykori orvosokat, ápolókat is. Hosszú utat tett meg az intézmény, míg a húszágyas ispotályból 472 beteget ellátó, korszerű intézmény lett. A 90 éves kórházban éppen negyedszázados jubileumát ünnepli a szülészeti-nőgyógyászati osztály. Míg korábban csak elvétve kerültek szülő nők a kórházba, ma már a legmodernebb újszülött ellátási módszerek, színvonalas terhesgondozás, rákszűrés jellemzi a kisvárdai kórházat. Az osztály orvosai rendszeresen részt vesznek Fogyasztók fóruma Ellátással, szolgáltatással kapcsolatos kérdéseikre, észrevételekre várják a lakosság, a tanácstagok, a Hazafias Népfront-aktivisták hozzászólását október 24-én, hétfőn 17 órai kezdettel Nyíregyházán a Széchenyi utcai pártházban. A fogyasztóik fórumát a Hazafias Népfront mellett működő fogyasztók várósi tanácsa szervezi a HNF 4-es számú körzeti bizottságával, A fórum oél- ja, hogy felhívja a figyelmet a lakossági ellátás és szolgáltatás negatívumaira, O Tiltakozó gyűlésen ítélték el az amerikai kormány esztelen fegyverkezési törekvését a sóstói KISZ-tábor fiatal propagandistái, akik ezekben a napokban továbbképzésen vesznek részt. Véleményüket eljuttatták a Hazafias Népfronthoz és az ország valamennyi KlSZ-isko- láját értesítették: csatlakozzanak tiltakozó felhívásukhoz. Könyvespolcon az újdonságok ŐSZI MEGYEI KÖNYVHETEK. A napokban nyitották meg az őszi megyei könyvhetek rendezvény- sorozatát a Tiszavasvári és Vidéke Afésznél. A nyitónapon kiállítást rendeztek a helyi könyvesboltban a megjelent újdonságokból. A további programban rendeznek irodalmi-műveltségi vetélkedőt, sor kerül tombolahúzásra is. A könyvhetek idején a tanintézetek között könyvértékesfté- si versenyt hirdettek és (gy a „házról házra” történő eladásban a legjobb eredményt elérőket jutalmazzák. (tárnái) tudományos üléseken, rendeztek már vándorgyűlést az Északkelet-magyarországi Nőorvos Társaság tagjainak. Az október 20-i tudományos ülésen dr. Fekete Imre igazgató-főorvos számolt be az elmúlt 90 esztendő áldozatos munkájáról, orvosok, ápolók megfeszített küzdelméről, arról, hogy a nagy járó- és fekvőbeteg-forgalmat a lehető legmagasabb színvonalon ellássák. Ezt követően a szülészeti osztály jubileumáról dr. Oláh Albert osztályvezető főorvos tartott előadást. A tudományos ülésen előadás hangzott el a lábszárfekély miatt operált betegek kezeléséről, a műbillentyűkkel élő szívbetegek gondozásáról és a szívizominfarktus kórházi kezelésének eredményeiről. O Gyorsul a hússzállítás. Sok jogos bírálatot kapott az utóbbi időben a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat. A húskiadó rendszer korszerűtlensége miatt a járatok késve érkeztek a meg- rendelőikhöz, különösen Kis- várda környékére. Az október 20-án átadott kettős kiadópálya meggyorsítja a berakodást, így remélhetően a jövőben sehol sem kell várni a megrendelt húsra és felvágottra. Látogatás a fáraók földjén Ezt a címet adták a Jósa András megyei Kórház-Rendelőintézet művelődési bizottsága által szervezett szakmapolitikai előadássorozat októberi rendezvényének. Dr. Frisnyák Sándor, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz tanszékének vezetője október 26-án, 14 órai kezdettel számol be a megyei kórház orvosszállójának előadótermében Egyiptomban tett utazásáról. MEGJELENT KÖNYV- ALAKBAN az Olasz Kommunista Párt XVI. kongresz- szusának több dokumentuma. A Kossuth Kiadó műhelyéből kikerült kötet tartalmazza az OKP Központi Bizottságának beszámolóját, amelyet Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára terjesztett elő, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának üdvözletét és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üzenetét az Olasz Kommunista Párt XVI. kongresszusához. Vizsgáznak az idegenvezetők Több mint száz hallgató vett részt a nyíregyházi tanárképző főiskola és a TIT idegenvezető- képző tanfolyamán. Október 15- ém a Zemplón-hegységben szervezett gyakorlati vizsgán adtak számot felkészültségükről, majd október 24-én az egész országra kiterjedő földrajzi, történelmi, politikai, irodaim! kérdésekre adnak választ. A sikeresen vizsgázók már ősszel vállalhatnak csoportkisérést az utazási irodáknál. A TIT és a főiskola idén már tizedik alkalommal szervezte meg „Kétszáz nap a magyar történelemből“ A MAFILM Katonai Stúdió „Kétszáz nap a magyar történelemből” című dokumentumfilmjét mutatták be az újságíróknak csütörtökön a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A korabeli filmfelvételek, fotók, dokumentumok felhasználásával készített, s az események szemtanúit, illetve résztvevőit megszólaltató Glósz Róbert rendezte — film megjeleníti az ellenforradalom kitörésének és pusztításának jellemző mozzanatait, s az ekkor szerveződött forradalmi karhatalmi egységek helytállását, majd azt a politikai és fegyveres küzdelmet, amely a forradalmi erők győzelméért kibontakozott. Az alkotók nevében Godó Ágnes ezredes, a hadtudományok kandidátusa, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese, a film szakértője elmondotta, hogy a dokumentumfilm felszabadulás utáni történelmünk egy olyan időszakának jobb megismerését hivatott szolgálni, amelynek feldolgozásában még fontos feladatok várnak a történelemtudományra. az idegenvezetőik tanfolyamát és eddig több százan tették le a vizsgán és vezethetnék csoportot hazai tájakon. O Befejezték az őszi kalászosok vetését 1212 hektáron a Szamos menti Állami Tangazdaságban október 20-án. A kalászosok közt 309 hektáron őszi árpát, 903 hektáron búzát vetettek el. FELHÍVJUK TISZTELT FOGYASZTÓINK FIGYELMÉT, hogy a TITASZ V. MÁTÉSZALKAI KIRENDELTSÉGE 1983. Október 24-től a Zalka M. utcai telephelyéről ELKÖLTÖZIK a Jármi útra, az ISG-vel szembe. Kérjük fogyasztóinkat, hogy problémáikkal az új telephelyre szíveskedjenek fordulni, ahol készséggel állunk rendelkezésükre. A telefonszámok változatlanok maradtak. TITASZ V. MÁTÉSZALKAI KIRENDELTSÉGE. (1573) AZSÜBOS, RISELT, HÍMZETT,KERESZTSZEMES, matyómintás te. rítök, párnák, kézimunkák sorakoztak az Alföldi Vendéglátó Vállalat október 18-án megtartott kiállításán. A több száz bemutatott darabot a vállalat dolgozói készítették és alaposan feladták a leckét a zsűrinek, bogy döntse el, a norvégmintás kötött garbó vagy az úri hímzéses garnitúra a szebb-e. Az első öt helyezett pénzjutalmat kapott. Ez alkalommal osztották ki a szocialista brigádok között meghirdetett műveltségi vetélkedő díjait is. A rendezvényt a XXIII. KPVDSZ kulturális napok keretében szervezték. A nyíregyházi irodaház ebédlőjében berendezett kiállítás egy napig tartott nyitva és mintegy kétszáz látogató nézte meg a díszes darabokat. A közönség díját is odaítélték. Képünkön: Gondban a zsűri: melyik a legszebb? (Jávor László felvétele) NYUGDÍJAS ALAPÍTÓ TAGOKNAK szervez Nyíregyházán találkozót a szak- szervezetek szakmaközi bizottsága október 26-ára 13 órai kezdettel. Az idős szak- szervezeti aktivisták és tagok a KPVDSZ Művelődési Házában beszélgetnek el a szak- szervezeti mozgalom mai helyzetéről, szerepéről. KERÉKPARÜT SEREGBEN. A lakosság kérésére a Vásárosna- mény és Varsán ygyüre közötti útszakaszon kerékpárutat létesítenek. Ebből a községből sokan járnak kerékpárral a közeli városba dolgozni, A KPM megvizsgálta az említett útszakasz forgalmát, s úgy tűnik, még a VI. ötéves tervben sort kerítenek a kerékpárút kialakítására. Egy vidéki házaspár autókázik a fővárosban. Karamboloznak. Az ügyeletes orvos megvizsgálja őket, majd azt mondja, néhány napra be kell feküdniük a kórházba. Az asszony boldogan mondja: — Ha szállodában nem is sikerült, azért végül mégis kaptunk üres ágyat a turistaszezonban Pesten! O — Valóban példás a férjem. Sohasem kell megkérdeznem, hogy hol volt. — Miért? — Mert sehová sem engedem... Vállalat és tanács A gyermekintézmények és egy iskolai tanterem bővítéséhez 120 ezer forintot adott a Debreceni Állami Építőipari Vállalat a Geszterédi Közös Községi Tanácsnak. Az évek óta érvényes együttműködési megállapodás azért jött létre, mert Geszteréd- ről közel 200-an ingáznak a debreceni építőkhöz. Egy másik Hajdú-Bihar megyei vállalat, a Hajdúsági Iparművek a községben épülő 3 iskolai tanterem és a két politechnikai műhely teljes villa- raosítását végzi el társadalmi munkában. AZ ELSŐ TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓT Nyíregyházán október 24-én, 17 órakor a Krúdy Gyula Gimnáziumban tartja Munkácsi István, a 8-as választókerület tanácstagja. AZ ŰJFEHÉRTÓI KÖRZETI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN október 21-én nyitják meg a Nyugtalan Föld című kiállítást. Október 26-án ifjúsági hangversenysorozat kezdődik, az első előadás Népdal, népzene, néptánc címmel hangzik el. A színházi évad nyitására október 30-án kerül sor. A bérletes előadások sorát a Népszínház bemutatkozása nyitja A tettes ismeretlen című zenés vígjátékot mutatják be. SZABOLCS CIPŐGYÁR felvételre keres középfokú végzettséggel: tervelőadót, továbbá műszerész, lakatos, fűtő szakmunkásokat, valamint takarítónőket kétműszakos munkakörbe. Jelentkezés : Szabolcs Cipőgyár, Nyíregyháza, Repülőtér, munkaügyi csoport. Hét végi ügyeletek BETEGELLÁTÁS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi, központi rendelőintézetben — Vörös- hadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi betegeket fogadja, mert a csatolt községekben a körzeti orvosok látják el ezt a feladatot. A központi ügyeletén ezen a héten szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat. Ott látják el ez idő alatt Kálmánházá- ról, Kótajből, Nagycserkeszröl, Nyírtelekről, Nyirpazonyból, Nyírturáról és Sényőről érkező gyermek és felnőtt betegeket is. AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyerekeknek a Vöröshadsereg útja 16. és a Jósavárosban, a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be szombaton és vasárnap 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szombaton és vasárnap ugyancsak a Vöröshadsereg útja 14. sz. alatt van, csak sürgős esetekben fogadják a betegeket 8 órától 12 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó, éjjel-nappalos ügyeletes a Bocskai u. 61. sz. alatti gyógyszertár szombaton és vasárnap is folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitvatartás ideje 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig. Az éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva a Felszabadulás útja 3. szám alatt 8 órától 16 óráig. Állami biztosító: szombati ügyelet Nyíregyházán, a városi fióknál, Lenin tér 3—4. alatt 8 órától 12 óra 30 percig. Telefon: 11-517. Ezen a hívószámon működik munkaidőn túl, éjjel-nappal a telefon-üzenetrögzítő automata is. ahol a károkat lehet bejelenteni az ügyfeleknek. IPARI SZOLGÁLTATÄS: Modul-szerviz: szombaton 8 órától 12 óráig, tv-javítás, központian- tenna-ügyelet, hibabejelentés: Ungvár sétány 27., telefon: 10-765. Hírex-szerviz: szombaton 7 óra 30 perctői 12 óráig, színes és fekete-fehér tv, háztartási gépek, gázkészülékek helyszíni és műhelyi javítása. Hibabejelentés: a vállalat Tanácsköztársaság téri szervizében személyesen, vagy a ll-313-as és a ll-579-es telefon- hívószámon. Az ügyelet Nyíregyháza területére vonatkozik. AZ OTP nyíregyházi körzeti fiókja (Damjanich utca 4—6. sz.) szombati napokon 8-től 11 óráig ügyfélszolgálatot tart. Az OTP- igazgatóság (Rákóczi u. 1. sz), valamint a kisvárdai, nyírbátori, fehérgyarmati fiók csütörtöki napokon 17 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Állatorvosi ügyelet: Ezen a hét végén, szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregyháza, Nyírszőlős, Kálmánháza, Butyka, Vadas) dr. Sánta János, Nyíregyháza, Kodály Zoltán utca 7., a n-es körzetben (Nyíregyháza, Oros, Nyirpazony, Napkor) dr. Dezső József, Nyíregyháza, állatkórház, telefon: 10-436 — tart ügyeletet. péntek KRÓNIKA ORSOLYA NAPJA A Nap kél 6 óra 10 perckor, nyugszik 16 óra 46 perckor. A Hold kél 16 óra 59 perckor, nyugszik 5 óra 17 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903. október 21-én született Mihail Kuprijanov szovjet festő- és rajzolóművész, aki 1924 óta együtt dolgozott N. A. Szokolowal és P. Ny. Krilowal. A három szovjet festő és grafikus Kukrinyikszi együttes névvel vált a Szovjetunió határain tűi is híressé. Valamennyien a Szovjetunió Művészeti Akadémiájának tagjai, s hosszú évtizedeken át működtek együtt; eleinte mint karikatúrist.ák, majd mint festők. Egyik leghíresebb munkájuk az 1947—48-ban alkotott A vég c. festményük, de Gorkij, Gogol, Csehov műveinek illusztrátoraikéit is művészi rangot szerezték maguknak. Szellemes és ötletes politikai karikatúrák sorozata mellett plakáttervezéssel is eredményesen foglalkoztak. 105 évvel ezelőtt, 1878. ok- - tóber 21-én született Nyíregyházán Krúdy Gyula, a modern magyar próza egyéni hangú mestere, a huszadik századi magyar széppróza egyik kiemelkedő alakja. Jómódú családból származott, apja ügyvéd volt. Édesanyja, Csákány Julianna szobaleányként dolgozott, mini szegény .gazdálkodó család gyermeke. Krúdy Gyula iskoláit Nyíregyházán, Szatmárnémetiben és Podolinban végezte. 1895-ben a Debreceni Ellenőr c. napilap szerkesztőségének tagja lett. Innen Nagyváradra, majd később a fővárosI ba került. Itt alakította ki sajátos életformáját, amelyek a bohémvilág találkozóhelyei voltak. így teremtődött meg a sajátos „Krú- dy”-légkör, mely művészetének egyéni hangulatot adott. Ezt még kibővítette a nyírségi és szepességi élményanyaggal. Hősei szomorú és mulatságos különcök, szerelmes költők, ősz gavallérok, betyárok és ábrándos nyíregyházi kisasz- szonyok. Ezek a hősök és alakok, mind az író múlt utáni áhítozását, nosztalgiáját fejezték ki. Az iró egyik legnagyobb sikerű regénye A vörös postakocsi című mű, amelyben és ennek folytatásaként megjelent Őszi utazások a vörös postakocsin c. műben a személyes vallomás formáját és a századforduló Pestjének témavilágát egyesítette. Várható időjárás az ország területére ma estig: a felhőátvonulásokból csak jelentéktelen átfutó zápor fordulhat elő. Megerősödik, egyre több helyen viharossá fokozódik az északnyugati, északi szél. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között t alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: általában ke- , vés felhő, csapadék nem valószínű. Az időszak elején igen erős éjszakai lehűlés I várható, majd a hőmérséklet kissé emelkedik. A hét elején többfelé alakulhat ki köd. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —3, ® plusz 2, majd plusz 1, plusz 6 fok között. A legmaga- I sabb nappali hőmérséklet I eleinte plusz 8, 13, majd 11, 16 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területén nem várható. Hírügyeletes: Tóth Kornélia Telefon: 11-277