Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-14 / 243. szám
1983. október 14. Kelet-Magyarország 3 Múzeumban KOCSIS MIKLÓS szervezeti alapszerv létrehozása, és természetes, hogy ezek a község hasonló szervezeteiben is képviseltetik magukat. De konkrétizálva munkánkat: a sportért sokat tettünk, hiszen rengeteg fiatal dolgozik nálunk. Sok az egyéb társadalmi munkánk is. Csak egyetlen példa: az iskola fűtésének rendbetételéhez mi adjuk az anyagot. Ami pedig szűkebben véve a diplomásokat illeti: hiába vagyunk állandóra bejelentett debreceni lakosok, a községet magunkénak érezzük. Itt albérletben élünk, de úgy hiszem, a község életében iám részvételünk korántsem „albérleti”. Minden szál a községhez köt minket... A kép vázlatos, de annak érzékeltetésére talán elegendő, hogy bizonyítsuk: a falusi értelmiség ma is a falu mindenese. S ha ez a megállapítás korábban szinte kizárólag a pedagógusokra volt csak érvényesíthető, akkor a kör mára jelentősen kitágult. Egyre több helyen — nem csak Nagyecseden — lehet a nagyiparhoz kapcsolódó műszakiakkal is számolni. S ha hozzátesszük mindehhez, hogy ismereteit illetve a ma parasztja, munkása sem a régi már, akkor jogos a remény, hogy az értelmes szó — diplomával, vagy anélkül — egyre nagyobbodó mértékben hat majd. Nagyecseden és másutt is. írta: Speidl Zoltán Fényképezte: Gaál Béla A Magyar Vagon- és Gépgyár részére készítenek szerszámtáskákat a Nyerges és Szíjgyártó Szövetkezet szakolyi telepén. Képünkön: Tóth Istvánné és Nagy Istvánná állítja össze a táskákat. (G. B.) SZABÓ SÁNDOR dési tanácsnak is.) — Lelkes pedagógusok működnek itt — mondja a továbbiakban —, a nehézségek ellenére is ők alkotják a falusi közélet gerincét. Nagyecseden a hagyományos értelmiség mellett néhány esztendeje egy új — ha nem is nagy létszámú — csoporttal is számolni lehet. Mert a MEDICOR és a Rákóczi Termelőszövetkezet közös telepén megjelent a nagyipari műszaki értelmiség. Igaz, jelenleg három diplomás dolgozik csak a telepen, de lesznek többen is, hiszen a fejlődés állandó. — A községben — vélekedik a telep vezetője Szabó Sándor —, sokrétű az értelmiség, és ki kell ngkünk is vennünk részünket a közéletiből. Nem „albérleti..." — Legelső tennivalónk volt az önálló párt-, KISZ és szakMiklós — tizenkilenc az értelmiségi, s nem múlhat el tanácsülés javaslataik, észrevételeik nélkül. De — folytatja az elnök — néha kedvetlenséget okoz, hogy a legésszerűbb javaslatok megvalósításának is határt szab a pénzhiány, hiszen 1988-ig a tanács minden pénzét a víz- művesítés köti le. Ha már szó esett a nagy létszámú pedagógus társadalomról, akkor érdemes meghallgatni Lintényi Lajos iskolaigazgató véleményét is. LINTÉNYI LAJOS — Nagy a tantestület, viszonylag ritka az az ember, akinek több a funkciója .. (Az igazgató alighanem a szabályt erősítő kivétel, mert ő tanácstag, HNF-elnök, a közművelődési tanács elnöke, és tagja a járási közművelőKisvárosnyi község Nagyecsed: van termelőszövetkezete, általános iskolája több mint ezer gyermeknek, s ma még gimnáziuma is. És pár éve gyára is. A felsorolásból pedig az is következik, hogy számottevő értelmiség él Nagyecseden. A kérdés csupán az: a közéletben mennyiben látszik, hogy közel kétszáz diplomás működik ebben a faluban és a társközségben, Fábiánházán? Egy összefoglaló jelentésben olvasom: „Az értelmiség szerves részévé vált területünk társadalmának, munkájával, életmódjával közvetlenül kapcsolódik a faluközösségbe. Az utóbbi három évben jelentősen megnövekedett az értelmiség száma, minőségében, politikai, szakmai képzettségében egyre jobb összetételű ...” Minden harmadik: bejáró Kocsis Miklós tanácselnök mondja: — Nagyecsednek nyolcezer, Fábiánházának kétezer-egyszáz lakosa van. Érződik a községeken, hogy sok az értelmiségi. Nincs olyan szervezet, ahol ott ne lennének. De ha rétegenként nézzük az értelmiségieket, kiderül: nem egyforma mértékű a részvétel. A legjobban megbecsült réteget az agrárosok képezik, fizetségben, lakásban egyaránt. De az is igaz, hogy ők a legjobban elfoglaltak. A mezőgazdaság az év nagyobbik hányadában nem hagy szabad időt, s ezért a közügyekből is az .agrárértelmiség veszi ki legkevésbé a részét. — A pedagógusokkal, noha ma is ők vállalják a legtöbbet másmilyen gondok vannak. Száztíz tanár dolgozik a községiben, de befolyásolja közéleti tevékenységüket, hogy mintegy harminc százalékuk bejáró, túlnyomó többségük pedig nő, akiket a családi gondok is nyomnak. Noha az átlagbérek kielégítőnek mondhatók, a pedagógusok lakáshelyzete korántsem a legjobb. Kevés a. szolgálati lakás, és ezek jelentős része is komfortnélküli A gondok pedig kihatnak a köz- életiségre is ... A beszélgetésből az Ls kitűnik: ha bár a tizenegy egészségügyi diplomás társadalmi beilleszkedése jó, és közéleti aktivitásuk is növekedett, a lehetséges szintet még nem érték el. Két párttag található csak közöttük. Tény viszont, hogy a gyógyító munka önmagában is teljes embereket kíván és igaz az is, hogy egy kivételével valamennyien szolgálati lakásban laknak. Ügy tűnik: nagyon kevesen tartják végleges állomáshelynek Nagy- ecsedet. Többnyire Mátészalkán, Debrecenben, Hajdúszoboszlón építkeznek... Az ipar révén — A tanács hatvankét tagja közül — mondja Kocsis Diplomások Nagyecseden A falu mindenesei □ prímást — bocsánat: ma zenekari vezető a neve — régóta ismerem. Még az öreg Karcsinak a bandájában játszott — mert az banda volt. Karcsi pedig prímás: jó humorú, nagyon derék cigányember, itt muzsikált, ugyanebben az étteremben, ugyanezen a pódiumon. Karcsi még prímás volt, a bandája pedig klasz- szikus cigányzenekar: prímás, kontrás, brácsás, bőgős, klarinétos, cimbalmos. Sokszor hallgattam a zenéjüket. Annak idején gyakori vendég voltam itt: Karcsi szeretett bennünket, fiatal újságírókat, büszke volt rá, hogy cimborálunk vele, elelkérte megzenésítésre a verseinket, a szövegükre ezután szörnyű giccsmelódiát szerzett (csak úgy emlékezetben, mert a. kottát nem ismerte), ezeket sűrűn eljátszotta nekünk — és mi dicsértük is: „Nagyon szép, Karcsi! Ezt Dankó Pista se szégyellnél” De hát ez régen volt. Két- három évtizede már csak itt- ott nézek be ide (ha vendégeim vannak), Karcsi rég meghalt, a banda többi tagja is, csak ez az egy szál muzsikus van már életben — akkor a legfiatalabb volt a zenekarban, brácsás, talán Bélának hívják. □ z utóbbi hetekben jó néhány múzeumban, történelmi emlékhelyen fordultam meg. Pontosan abban az időben, amikor a tanulmányi kiránduláson levő iskolások — gimnazisták, szakközépesek, általánosba járók — kötelességszerűen járták a termeket, várfalakat, képtárakat. Volt néhány csapat, mely jó tanári vezetéssel ismerkedett, a legtöbbjük viszont téblábolt, idétlenke- dett. Gondoltam: haragudjak rájuk? Végül úgy döntöttem — nem. Jobb lesz — gondolom —, ha néhány tanulságot, egykét beszélgetés, másrészt elkapott szófoszlány és mondattöredék alapján együtt gondolkodásra hívom az olvasót. Akik között ott a tanár, a szülő, a diák, a múzeumi szakember. Kezdeném talán azzal, hogy a kiránduló gyermekeket alig-alig készítik fel arra, hogy mit is fognak látni. így értetlenül ka- carásznak a keresztény múzeumban, de nem kevésbé tájékozatlanul lődörögnek történelmi emlékhelyeinken. Ki is mondják: „nem értem”, „ez marhaság", „unom”. Nem egyszerűen kamasztempóról van szó, ez kiderül azonnal, ha olyan társasággal találkozni, mely gondos vezetéssel, előre kapott tájékoztatás birtokában nézelődik. Háttér, kor, történelem, mitológia ismerete nélkül elhiszem, hogy érthetetlen és unalmas régi képek, bútorok, szőnyegek, cserépkályhák, okiratmásolatok között bolyon- gani. Mondhatná valaki: hol a múzeumok közművelődési ténykedése? Nos, így egyszerűsíteni nem lehet, senki ne remélje, hogy a tárlatvezető, a múzeumi szakember pótolni tudja azt, amit a diák se otthon, se az iskolában nem kapott meg. Hiába erőlködik múzeumi szakember, régész, néprajzos, berendező, ha a látogató csupán tájékozatlan sétáló, aki nem visz magával egyetlen gondolatot, egyetlen élményt sem. A befogadó múzeumlátogató nevelése, kialakítása tehát legalább olyan fontos, mint a korszerűen berendezett és modernül kitárulkozó intézmény. Csak ezt követően képzelhető el, hogy a kiránduló diák ne unottan rá- gózó, vihogó, lődörgő vendég legyen, hanem olyan aktívan résztvevő, aki számára a múzeumi kincs valóban feltár valamit a régmúlt korokból, emberekről. M indannyian tehetünk ennek érdekében. Tanárok, szülők, hivatásos közművelők a múzeumokban. De ehhez az is kell, hogy szerzett tapasztalatainkat ne csak egymásnak mohogjuk, hanem okos stratégiával cselekedjünk is. Ez nem csupán a mi érdekünk és nemcsak a múzeumoké. Lányainké és fiainké, akiknek múltismerete saját jövőjük záloga. (bürget) Senki sem vétkes ? BEVEZETÉS: Záhonyban, a vasutasvároshan az utóbbi években nagyarányú a lakásépítés, új lakótelep nőtt ki a földből. A gondok így is szorítanak, mert jóval több az igénylő, mint ahányam lakáshoz juthatnak. Ezért örült az a 30 munkás — javarészt vasutas —, aki egy évvel ezelőtt arról kapott értesítést: szövetkezeti lakáshoz kap támogatást, fizessen be 30 ezer forintot, mert rövidesen, de legkésőbb az 1983-as fűtési szezon kezdetére lakást kan. ELSŐ FEJEZET: A dolgok közepébe cseppent a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkársága, amikor a helyi tanácstól megkapta az értesítést: megterveztették, kivitelezőt kerítettek a szövetkezeti lakásoknak, intézzék a szükséges formaságokat. Az Északterv tervei alapján, a Miskolci Házgyár elemeiből a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat kezdett a kivitelezéshez: Már a szerkezetet szerelték, amikor a lakásépítő szövetkezet tagságát hivatalosan „összehozták”. MÁSODIK FEJEZET: A szép befejezés közeli képe derengett mindenki előtt, amikor megtudták, hogy a SZÁÉV szeptember 30-ra vállalta a ház építését, de nyáron előteljesítést jelentett be, már június 29-én megkezdődött a műszaki átadás. A leendő lakók örültek, nem tudták, hogy gyülekeznek a vészfelhök. Mert egy dolog a ház építése, más dolog, hogy víz, villany, csatorna és fűtés is kell hozzá. Ennek kivitelezője, a Kelet- magyarországi Állami Építőipari Vállalat a biztonság okáért már május 11-én jegyzőkönyvben rögzítette: „Minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy a lakások üzembe helyezésének idejére a csatlakozó közművek kiépüljenek.” A KEMÉV az egész lakótelepre szerződött, a közműépítés befejezési határidejét a szerződésben 1984. június 30-ban állapították meg. HARMADIK FEJEZET: Október közepén az OTP záhonyi fiókjától értesítést kaptak a majdani lakók, hogy kezdjék meg a törlesztő részletek fizetését. Sokán már az albérletet is felmondták, mások a téli tüzelőt nem vették meg, mert úgy hitték, hamarosan költöznek. Ráadásul voltak, akik a korábbi közgyűlésen közöltek miatt há- borogtak, soknak találták a befizetni való összeget. Volt, aki tollat ragadott, panaszos levelet írt szerkesztőségünknek. A ház ára 17 millió forint, még kevesebb is, mint ameny- nyi a szerződésben szerepel. Ráadásul az alagsorban helyet kap a Hazafias Népfront szervezete is, így a költségek csökkentek, a lakók visszafizetést kaptak. A beruházást lebonyolító Nyírbernél Siető Dániel osztályvezető tájékoztat: — A hőközpontnak már megvolt a műszaki átadása, de a vezetékek építése most folyik. A KEMÉV elég későn kapta meg a munkaterületet, volt olyan rész, amely csak augusztus 30-án szabadult fel. NEGYEDIK FEJEZET: Bojtos István, a MÉSZÖV lakásszövetkezeti titkárságának vezetője mondja: — A kisebbik rosszat választottuk, bár tudtuk, ezért is megharagszanak ránk. így hiába készült el a ház, nem adtuk át a lakóknak. Az OTP- nél pedig intézkedtünk, a törlesztőrészleteket csak januártól kell fizetni. Pucsok János, á KEMÉV osztályvezetője: — November közepéig, végéig szeretnénk elindítani a fűtést. Ennél korábban nem tudjuk megoldani. BEFEJEZÉS HELYETT: Az idő mindent megold — amennyiben reális közelségben van a szövetkezeti házba való beköltözés. A kérdések pedig maradnak: a tanács jót akart, ezért szerzett tervet, kivitelezőt. A lakásszövetkezet a szerződés értelmében joggal biztatott. A kivitelezők teljesítik a szerződéseket. Marad egyedül a lakó, aki áll és bosszankodik. Igazi tájékoztatást várt volna, mert ha utólag tudja meg az akadályozó tényezőket, azzal nem mehet sokra. Lányi Botond Nincs meg a régi banda, de nincsenek az akkori zeneszerszámok sem. Ez itt amolyan szokásos, mai éttermi zenekar: Béla gitáron játszik, kívüle még egy gitár, dob, Balta László: Hegedű szaxofon, villamos orgona. Szorgalmasan űzik az ipart. Becsülettel megszolgálják a fizetésüket. Alaposan nyúvik az erősítő berendezéseiket is: olyan ricsajt csapnak, hogy az ember a saját szavát se hallja —, de nem is bánom: alig ismerős hivatalos vendégemmel ülök itt, nemigen akad közös témánk, és most csak udvariasan mosolygunk egymásra: ugye, ilyen hana- zavarban beszélgetni... Hanem egyszer csak történik valami. Az egyik zeneszünetben előkerül valahonnan a villanyorgona mögül egy hegedűtök. Béla gondos kézzel emeli ki a hangszert, egyetlen egyszer pengeti végig a húrokat, máris fel van han- golva_ szemmelláthatóan valami jóleső rutinnal húzza meg a vonó szőrzetét, zsebkendő az álla alá, s már az egész zenekar feszülten figyel. Figyel a Béla vonójára, mert az most zeneszerszám és egyszersmind karmesteri pálca, dirigál, és maga is hangokat csal elő. Az erősítőket tnár kikapcsolták, a nagy hangú instrumentumokat ptanóra fogták, a dob pihen, s a hegedű vezérszólama osztatlanul uralja a termet. Klasszikus darabot játszanak. Brahmsot, és nagyon jól (később megtudom, hogy Béla közben esti tagozaton zeneművészeti szakiskolát végzett). A prímás majd elszáll a zenével. Eddig a fizetéséért játszott. Dolgozott. Becsületesen, keményen. Most pihen, és eddigi munkájáért megjutalmazza magát: hegedül. Hegedül, hegedül, hegedül — az egész zenekart magával ragadja a hevülete: beleadnak apait-anyait. Végighullámzanak a termen az utolsó akkordok. Pillanatnyi csend. És ekkor öthat asztalnál felállunk, megtapsoljuk a produkciót. Béla hálásan hajlong. Tagadhatatlanul boldog. Boldogabb, mint Karcsi volt, mikor a szerzeményeit dicsértük.
