Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

1983. szeptember 29. Kelet-Magyarország 7 GYERMEKVILÁG Ecsettel a káros szenvedélyek ellen Pályázat fiataloknak Ma már a tanulóifjúság körében sem fölösleges a ká­ros szenvedélyek testi és lelki romboló hatásait hangoztatni, mivel egyre gyakrabban találunk eldugott helyen cigaret­tázó, titkon alkoholt fogyasztó és a ragasztótól bódulatot kereső tizenévest. Ezért is tűzte célul a Vöröskereszt me­gyei vezetősége, hogy minden lehetséges fórumon ráirá­nyítsa a szülök, a pedagógusok, a felnőtt társadalom és az érdekeltek figyelmét a káros szokások leküzdésére. Ennek je­gyében írtak ki pályázatot az idén a káros szenvedélyek el­leni küzdelem évében az általános és a középiskolás tanu­lóknak. A Vöröskereszt és a megyei tanács művelődési osz­tálya még tavasszal meghirdette a pályázatot. Egészségne­velési témájú plakátokon, filc faliképeken, rajzokon, versek, próza, mesejátékok, dalok segítségével mondhatják el a pá­lyázók gondolataikat az egészség megóvásáról. A pályamunkákon tüntessétek fel a nevet, a lakcímet, az életkort, az iskola nevét és címét. A pályázatokat leg­később 1983 végéig lehet eljuttatni a Vöröskereszt megyei vezetősége címére (Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 9„ földszint 1. 4400). Szakemberekből álló zsűri értékeli az al­kotásokat. A nyertesek értékes sportfelszerelést .és társas­játékokat vehetnek át. Rendezhettek klubdélutánt! A házban lakó barátok, isko­latársak, ismerősök számára ren­dezzetek klubdélutánt! Alkalom­szerűen, vagy egy-egy esemény­hez kötötten (születésnap, név­nap, egyéb ünnep). Ezek a ren­dezvények jó közösségformálók, a máskor félrehúzódók is szíve­sen részt vesznek a közös játék­ban, ha ügyesen megszervezitek. Ilyenkor még jobban megismer­hetitek egymást, esetleg új ba­rátságok is szövődhetnek. A kezdeményezők döntsék el közösen, mikor lesz a klubdél­után, játékdélután, szülinap stb. Állítsátok össze a programot, ké­szítsetek színes plakátot, a lép­csőházba, vagy kis meghívókat, melyekkel az ünnepeltet, az is­merősöket meghívjatok. A helyszínt színes papírcsí­kokkal, vagy ha felnőtt segítő is van, lampionokkal díszítheti­tek. A helyszín lehet egy lakás, a lépcsőház előtere, őrsi búvó­hely, vagy az iskola, kultúrház kölcsönkért terme is. Osszátok fel egymás közt a feladatokat: legyen gazdája a meghívóknak, a teremnek, a játékoknak, a bü­fének (ezt önként — kis irányí­tással — összeadhatjátok: zsíros kenyér, lángos, pogácsa, limoná­dé). Ügyeljetek arra, hogy az egész összejövetel a játékosság jegyé­ben teljék el! játszani minden­ki szeret: gyerek, felnőtt egy­aránt. Már a belépő is lehet meglepetés. A meghívóra írjátok rá, hogy a belépő egy „ajándék”. Ez az „ajándék”, egy új játék, LÉDA MILEVA: Fehér nyúlfiú egy tréfás vers, találós kérdés is lehet. Ezzel azt éritek el. hogy a „műsor” egy részét már ké­szen kapjátok, s mindenki sze­repel — még azok is, akik félre­húzódnak. A vendégeket a kije­lölt házigazda fogadja. A prog­ramot pedig írjátok le, sőt már az előre elkészített plakát mellé is kifüggeszthetitek, hogy min­denki lássa. Míg a társaság gyülekezik, a mókamester játszhat az ottlé- vökkel. Ha új játékötletet hozott „ajándékba” valamelyikőtök, arra jó alkalom ez az idő, hogy bemutassa, megtanítsa a többi­nek, Keressetek a játékkönyvek­ben olyan ötleteket, amelyeke1 az adott helyen a társaság el­játszhat. Készítsetek műsort is, de ez 20 percnél ne legyen hosszabb. Áll­hat vidám jelenetekből, villám­tréfákból. játékos vetélkedőkből. Kedves ötlet az is, ha magatok készítette meglepetést adtok egy­másnak (gyúrmafigurát. sókerá­miát, fakanál bábut, filcből, pa­pírból készült jelzőket, emblé­mákat). Ha kicsik is' vannak, lehet egy szép mesét elmondani. A han­gulatot emeli, ha közösen éne­keltek egy-két dalt. A tánchoz a zenét szolgáltathatja magnó, le­mezjátszó. Ügyeljetek arra, hogy sose legyen köztetek unatkozó! Bármennyire vidám a mulat­ság, egyszer be kell fejezni. Már előre közöljétek, h< * meddig fog tartani, s álljátok a szava­tok! így a vendégek is jó ér­zéssel távoznak, s a szülők is elégedettek lesznek. A teremben illik rendet hagyni, a díszítést, a büfé maradványait eltakaríta­ni, a kölcsönkért eszközöket visszaadni, a segítőknek megkö­szönni munkájukat. Horváth Edith „Ott, hol a kis Túr..." A Kisari Körzeti Általános Iskola úttörői kiránduláson keresték fel a Petőfi Sándor versében szereplő helyet. Szi­lágyi Sándor rajvezető — akinek festményei már az or­szágban több helyen megismertették a szatmári tájat — szempontokat is adott a Túr-torkolat megfigyelésére. S hogy nem eredménytelenül, ezt igazolják Nagy Zsuzsa. Fekete Ka­talin és Siti Attila hatodikos úttörők festményei. (Molnár Károly felvétele.) Most láthatod a természetben ! Az ökörszemes lepke Az öreg akácos melletti bogáncserdő kései, rózsaszín virágain sokféle rovar me­legszik és táplálkozik. A többség rozsdavörös színű ökörszemes lepke. A szemes­lepkék közé tartozó fajait könnyű felismerni a szár­nyain messziről feltűnő fe­kete foltjaikról — szemeik­ről. Leginkább a nagy és a kö­zönséges ökörszemes lepké­vel találkozhattok. Az őszi rét eleven, mozgó „virágai"' — mit sem törődve a köze­ledővel — elmély ültén szí- vogatják a virágok nektár­ját. Időnként lassú szárny­csapásokkal odébblibbennek. Zöld színű hernyóik mezei füveken élnek. A kifejlett lepkék selymes rozsdabar­nák. Pihenő helyzetükben szárnyaikat függőlegesen ösz- szezárják, de nagy, fekete szemfoltjaik a sárgásvörös alapszínből még inkább ki­ütközve ijesztővé teszik az állatot ellenségeiknek. Kíméletet érdemelnek! He­lyük ne a rovargyűjtemé­nyekben, hanem egy róluk készült fotó alapján élmé­nyeitekben legyen! (agárdy) RATKÓ JÓZSEF: Hondóka Szomorú hétfő Úttörők rovata Miénk a szó A HŐSÖK SÍRJÁT GONDOZZUK Most még kisdobosok vagyunk, de tettekkel igyek­szünk bizonyítani, hogy hamarosan méltók leszünk az út­törők vörös nyakkendőjére. A temetőben a hősök sírját gyomtalanítottuk, virágpalántákat ültettünk rá. Elhatároz­tuk, rendszeresen gondozzuk együtt a hősök sírját. Petőfi raj, 4. c., Rakamaz ISKOLATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS DEBRECENBEN Egy szép szeptemberi napon csapatunk valamennyi tagja kirándulásra indult Debrecenbe. Gyalog tettük meg a négy kilométeres szakaszt a vajai vasútállomásig. Város­nézéssel, fagyizással kezdtük a kirándulást, majd a város- központba érve első utunk a történelmi nevezetességű Nagytemplomba vezetett, ahol Kossuth székét is láthattuk. Ezután a híres kollégiumba mentünk, amely azért is ér­dekelt bennünket, mert Móricz Légy jó mindhalálig című regénye is itt játszódik, és községünk neves szülötte, Szent- pétery Zsigmond is itt járt iskolába 1842—45 között. Meg­néztük az iskolatörténeti kiállítást, az egykori debreceni diákok rézkarcait a nagykönyvtárban és beültünk az ora­tóriumba, hogy meghallgassuk az idegenvezető szavait az 1849-es és az 1944-es debreceni eseményekről. A Déri Mú­zeumban a néprajzi és a népművészeti értékek mellett na­gyon tetszett az ókori kiállítás és megcsodáltuk a Mun- kácsy-terem gyönyörű festményeit. A Tájak, korok, múzeu­mok elnevezésű versenyben a második fordulóhoz nyolc pontot szereztünk. Koós Andrea, Rohod EGY NAP A CSAPATÉRT Kisfástanyára mentünk társadalmi munkára a helyi termelőszövetkezet almáskertjébe. A keresett pénzt fel­ajánlottuk csapatunknak. Az első három helyezett osztály különböző jutalmakat kapott, például ingyenes moziláto­gatást, égetett tortát és cukorkát. A legfontosabb azonban az, hogy valamennyien hozzájárulhattunk csapatunk ki­adásaihoz a társadalmi munkával. Nádasdi Enikő, Tiszavasvári, Ady Endre Úttörőcsapat ÜTTÖRÖPRÓBA PORCSALMÁN Nagy örömmel vártuk mi, nemrégiben avatott úttörők az első komoly próbatételt. Szeptember 19-én került sorra az iskolánk névadója tiszteletére rendezett akadályverseny. Hét állomáson mértük össze tudásunkat; egészségügyi, ügyességi és elméleti ismeretekből. Balogh Hajnalka, Porcsalma KIRÁNDULÁS a bükkbe Emlékezetes kiránduláson vettünk részt Leninváros- ban, Miskolcon és Mezőkövesden. Megcsodáltuk" a bükk- zsérci mészégetőket, Cserépváralján a pusztuló, romos kas­tély maradványait, a nemzeti parkot és a Hór-völgy szur­dokának leghíresebb barlangját, a Suba-lyukat, ahol fel­színre került Magyarország első ősemberi lelete. Ellátogat­tunk a Matyóházba és a zsóri fürdőbe is. VII. osztály. Jármi—Papos 3365. sz. Körösi Cs. Úttörőcsapat SZOT-BEUTALÓVAL GYŐRBEN Felejthetetlen nyári kirándulásban lehetett részem, a család SZOT-beutalót kapott, a győri műszaki főiskola kol­légiumában töltöttünk két hetet. Bebarangoltuk Fertőd és Nagycenk nevezetességeit. Nekünk, szabolcsi turistáknak nagy élmény volt látni a Dunántúl történelmi és irodal­mi emlékeit. Halászi Emőke, Nyíregyháza, 19-es számú Általános Iskola Munkával szerzett forintok A Mátrába készülnek... Fehér nyúlfiúcska meg egy őzbakocska játszódtak álló nap, jól elcsatangoltak. Szürkült már az este, bukott a nap, ment le.. Ekkor kezd eszmélni szegény fehér nyúlfi. Iramlott is nyomban, futott a vadonban, de a sötét fogta, nem talált a nyomra. Nosza, neki sírni szegény kicsi nyúlfi. Vajon kinek szóljon, hogy útat mutasson? Egy fenyőfa alján lámpa villog, halvány: Szentjánosbogárka, Tücsök asszonykája. Látván a nyulacskát, lámpázta az útját, ^ így ért el a nyúlházhoz, az édesanyjához. (Kiss Benedek fordítása) Az, hogy egy osztály vagy raj közösség maga teremtse elő a több napra tervezett kirándulásának költségeit, ma még ritka jelenség. A sóstóhegyi iskola Váci Mi­hály rajának tagjai már szep­tembertől azon fáradoznak, hogy eljuthassanak 2—3 nap­ra a Mátrába. Amíg iskola­társaik pihenéssel töltötték a hétvégeket, ők együtt men­tek az ottani Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe almát szedni. A közhasznú és térítés nél­kül végzett munkák fontos­ságát is belátják a nyolcadi­kos pajtások. Rendszeresen tisztán tartják az iskola kö­zelében lévő autóbuszvárót, védnökséget vállaltak fölötte. Pályaválasztást segítő üzemlátogatásokat is tesznek a tanítás utáni órákban, hogy közvetlen közelről fi­gyelhessék meg a munkafo­lyamatokat, az ott dolgozók életét. S. J. 8 12 16 TI U lel2 i t*i3 í?fstlTT SZAMLOGIKA. Az ábrában a számjegyek bizonyos logikai sorrendben követik egymást. A helyes logika alapján milyen számjegynek kell a kérdőjel helyére kerülnie? OSI aSazs-zso nauia/fSafuiezs ozaui sopazsoiozs XSau Hiufi5! juoü napáim) "sa-Z :S3Xf3,iD3HI kedves kedd, szerdán sose kedveskedj! Csütörtökre péntek jön, szombaton örvendj, pénzed jön. Vasárnapig add kölcsön. BODNÁR ISTVÁN: A bakter Fehér füstben, suhogásban, szalutálva áll vigyázzban. Lámpa lobban, zászló lebben, teszi dolgát példás rendben. Tükröt tart a virradatnak, kerek tárcsát a vonatnak. Sapkát visel nyárban, hóban; morzejelét vált titokban. Csillagneszű éjszakában bóbiskol a bakterházban. Hálaképpen ha teheti, a mozdony is füttyent neki. Vízszintes: 1. A mondák, hiedelem sze­rinti elsüllyedt földrész, birodalom + J. 6. Mese közepe! 7. Magasztos hangvételű költemény. 8. Némán ráz! 9. Gaz betűi keverve. 11. Lárma. 12. Jugoszlávia. Cseh­szlovákia nemzetközi gépkocsijelzése. 14. Itt van atomerőművünk. 16. Megfejtendő. 18. Olasz folyam. 20. Időjelző készülék. 21. Bőg. 22. Három, oroszul. 24. Halotti lakoma. 25. Nyíregyházába olvadt köz­ség. 27. Jánoska. 28. Erdei törpe. 29. Hi­vatalos irat. Függőleges: l. Minőségi tokaji bor. 2. Igavonó. 3. Nagy magyar költő. 4. Nát­rium vegyjele. 5. Megfejtendő. 6. Megfej­tendő. ll. ACL. 11. Vissza: két határozott névelő. 13. A Balaton vizét vezeti el. 14. Itóka. 15. Megfejtendő. 17. Bróm, nitro­gén vegyjele. 19. Szaglószerve. 21. Tönk­retesz. 23. Elektromos töltésű parányi ré­szecske. 24. Tik- ... 26. Ételízesítő. 27. Igen, németül. Megfejtendő: négy mohamedán állam: vízszintes 16, függőleges 5, 6. 15. Múli heti megfejtés: szeptember—októ­ber Szaboies-Szatmár megyében az AL­MASZÜRET IDŐSZAKA. Könyvjutalomban részesültek: Szkib^ Veronika Máriapócs, Sarkadi Kornélia Tiszaesziár, Veress László Fehérgyarmat, Horváth Marianna ököritófülpös, Papp Margit Érpatak. Molnár Béla Nyíregyhá­za, Luka Zoltán Csenger, Nyéki Katalin Mátészalka. Magyar Klára Kékese, ___Or­gován Krisztián Besenyőd, Szabó Zoltán Rohod, Papp Mihály Bököny, Fejér Eri­ka Ujfehértó. Balogh Enikő Szamosszeg, -Bőnyei Anikó Szatmárcseke.

Next

/
Thumbnails
Contents