Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

8 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 29 Vendégek Vilniusból Dózsa-, Honvéd-bravúr a görögök ellen A Ferencváros az Üllői úton vereséggel búcsúzott Szerdán újabb fordulóra került sor a BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA Kupában. Az Újpesti Dó­zsa a KEK-ben alaposan vissza­vágott Görögországban elszenve- dett vereségéért, a 4:l-es győ­zelme önmagáért beszél. A Bp. Honvéd is kitett magáért a görög Larissza ellen, s bár hosszabb!- tásban, de Dajka mesterhárma­sával biztosította a továbbjutást. Nem így a Ferencváros, aki hol­land ellenfelétől az Üllői úton is vereséget szenvedett. Eredmé­nyek: BP. HONVÉD—LARISSZA 3:0 (0:0, 2:0, 0:0, 1:0). Kispest, 10 000 néző, v.: Latzin (osztrák). Gól­lövő: Dajka (3). Végigtombolta a közönsége a 120 percet, s a végén régen látott ünneplésben része­sítette a Bp. Honvédet, elsősor­ban a mérkőzés és a továbbju­tás hősét, a három fejesgólt elért Dajkát. A kezdettől támadó szel­lemben futballozó Honvéd rá­szolgált a továbbjutásra. Dajka, aki a ritkaságnak szá­mító mesterhármast fejessel ér­te el, és ezzel a legjobb 32 közé jutott a Honvéd, _a következőket mondotta: — Életem legszebb napja a mai. Eddig egyszer sikerült egy mérkőzésen három gólt elérni, még az NB HI-ban. A jól fejelő játékosok közé soroltak, azt hi­szem, a fejes mesterhármassal végleg ott vagyok. Szerencsém is volt, mert a görögök mindiga felfutó Nagy Antalra figyeltek, így a második hullámban lehető­ségeim adódtak. Remélem, több­ször ismételni tudom ezt a játé­kot, s nemcsak a Honvédnak, hanem a válogatottnak is hasz* nára leszek. ÚJPESTI DÓZSA—AEK ATHÉN 4:1 (3:1). Megyeri út, 8000 néző, v.: Pauly (nyugatnémet). Góllö­vők: Kisznyér, Kiss, Kardos (2, mindkettőt ll-esből), ill. Vlahosz. Az újpestieknek hamar kiharcolt 2 gólos előnyük után csak egy ritkán látható, súlyos védelmi hiba miatt kellett nagyon meg­szenvedniük a továbbjutásért. A magyar csapatban sokkal több volt az elképzelés, mint a ven­dégeknél, akik elsődlegesen a já- ték széttördelésére fordították figyelmüket. Végül az Ü. Dózsa 4:3-as összesítéssel, megérdemel­ten jutott tovább a KEK-ben a jó iramú, küzdelmes találkozón. Jók: Kardos, Kisznyér, Kiss, Sarlós, illetve Ballisz, Vlahosz, Mavrosz. PSV EINDHOVEN—FTC 2:0 (1:0). Üllői út, 15 000 néző. v.: E. Barbaresco (olasz). Góllövők: Koolhof és Thoresen. A holland csapat kitűnő játékkal búcsúztat- ta el (6:2 gólarány és 4 pont) a mélyponton levő zöld-fehéreket az UEFA Kupától. A Vikingur Reykjavik—Rába ETO BEK-mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést. ARANYALMA KUPA Szerdán délután nemzetközi labdarúgó-mérkőzést játszott Nyíregyházán az NYVSSC NB I- es csapata. Ellenfele a szovjet I. osztály 5. helyén álló újonc gár­dája, a Vilnius Zalgiris volt. •• Ökölvívó-palánták seregszemléje Képünkön a kisvárdai Hajdú Attila — jobbról — az egri Lakatos Györggyel vívta a serdülő középsúlyú döntőt. A KSE öklözője biz­tosan nyert, sőt átvehette a zsűritől a legtechnikásabb ökölvívónak járó díjat is. (Gaál Béla felv.) NYVSSC—ZALGIRIS 3:2 (2:1) Nyíregyháza, 1000 néző, v: Ki­rály L. (Kozsla, Tiba). NYVSSC: Rabcsák (Csepecz) — Pólyák (Cséke), Szűcs, Szikszai (Gáspár), Varga (Szécsi) — Moldván, Tisza, Czeczeli (Bücs), Halász (Barta), Kiss (Czakó), Fecsku (Vágó). Zalgiris: Jurkus — Mazeikis, Narbekavas, Grazulis, Rasinkas, Buzmakovas (Baranauskas), Da- niszévicsis, Macheniesus (Start- kevicius), Jakubausikas (Leven- drausfcás), Tamulevicsis (Malke- vicsus),. Jamenis. Nagyszerűen kezdett a hazai gárda, a 8. percben Moldván be­adásából Fecsku fejelt ritkán lát­ható szép gólt, majd a 18. perc­ben ugyancsak ő volt eredmé­nyes, 2'iö.' A 36. percben Rasinkás távoli lökéssel vette be a hazai kaput, 2íl. Szünet után csak harmati jnaradtak pályán az NYVSSC-nél, érthetően az új szakvezetés kíváncsi volt a tar­talékokra is. A 69. percben Mal- kevicsusz egyenlített, 2:2. A be­fejezés előtt hat perccel egy el­lenakció után Bücs volt eredmé­nyes, 3:2f' Sorokban PÁLYAAVATÁSRA KERÜL MA SOR a Kisvárdai 5-ös számú Ál­talános Iskolában. Elkészült az új bitumenes kézilabdapálya, melyen délután 16,00 órától az NYVSSC NB Il-es férficsapata játszik pályaavató mérkőzést a Kisvárdai Vasas Izzó gárdájával. Előtte az iskola fiú- és leány­együttese a 2-es iskolásokkal mérkőzik. HÁROMSZÁZÁN VETTEK RESZT a Nyírteleken megrende­zett nyíregyházi járási Fegyveres Erők Napja Kupán. A győzte­sek, labdarúgás, nők: Nyíregy­házi Universil. Férfiak: Tiszado- bi Gyermekváros. Kézilabda, nők: Tiszalök. Röplabda, nők: Ibrányi DSK. Férfiak: Nyírbáto­ri MEZŐGÉP, összetett honvé­delmi verseny, egyéni: Kárászi András (Nyíregyháza), Szabó Csilla (Nyíregyháza). Csapatban: Nyíregyházi Gumigyár. TEHETSÉGKUTATÓ AKCIÓT szervez a Nyíregyházi Tanárkép­ző Főiskolai SE tornaszakosztá­lya. Október 11-én, 16,45 órától az 1977/78-ban született fiúkat vár­ják a főiskola tornacsarnokába. ÚSZNI NEM TUDÓ, 1974—75— 76—77-ben született fiúk és lá­nyok jelentkezhetnek az NYVSSC úszószakosztályába. Október 17 és december 2 között a 9-es is­kola uszodájában heti öt alka­lommal szerveznek a számukra úszásoktatást, s a legtehetsége­sebbeket leigazolja a klub. Je­lentkezni október 1-ig lehet az NYVSSC szervezési osztályán, Bertli József technikai vezetőnél. A HATÁRŐRSÉG csapata nyer­te a KISZ Nyíregyházi városi Bizottsága által rendezett Fegy­veres Erők Napja Kupa kispá­lyás labdarúgótornát. Második a megyei rendőr-főkapitányság, harmadik az MN Vorosilov csa­pata lett. Nyíregyházán a hét végén ki­lenc egyesület mintegy száz ver­senyzője részvételével rendezték az ökölvívó-palánták utánpótlás seregszemléjét, az Aranyalma Kupa versenyt. A Szabolcs-Szat- már megyei ökölvívó Szövetség szervezésében zajlott viadalon az úttörő korú és serdülő bokszolok vetélkedtek.*- Kár viszont, hogy számos jó utánpótlással rendel­kező egyesület nem küldte el ver­senyzőjét Nyíregyházára. — Három kategóriában, úttörő A és B, valamint serdülők között folyt a küzdelem — tájékoztatott Kozma Ferenc, a megyei ökölví­vó-szövetség elnöke, a zsűri ve­zetője. — A legtöbb súlycsoport­ban nagy harc közepette dőlt el az elsőség, olykor technikai fo­gyatékosság, szabálytalan ütés is becsúszott. Jól szerepeltek a megyénkben öklözök, elsősorban a tiszadobiak, akik 6 aranyérmet, számos érté­kes helyezést szereztek. .Kiemel­kedő egyéni teljesítménnyel ruk­kolt elő a nyírségiek közül Ákos István (NYVSSC), Hajdú Attila (Kisvárdai SE), Tóth József (Ti- szadob). A legeredményesebb edzőnek járó tiszteletdíjat Haris László (Borsodi Bányász), a leg­technikásabb ökölvívó részére felajánlott serleget Hajdú Attila (KSE) kapta. Eredmények: ÜTTÖRÖK. ,,A” kategória. Kis­papírsúly: 1. Hicsár Sándor (B. Bányász). Papír: 1. Tuza József (Egri Építők). Kislégsúly: 1. Sár­közi József (Salgótarjáni TC) . . . 3. Ma-lárovics Barna (KSE). Lég: 1. Molnár Csaba (STC), 2. Balogh Attila (Tiszadob), 3. Lukács Já­nos (KSE). Harmat: 1. Szalma Attila (ÉVIG) ... 3. Ujj János (Tiszadob). Pehely: l. Németh Sándor (STC). Könnyű: 1. Vidák Lajos (STC) ... 3. Nagy József (KSE) és Tóth Csaba (Tiszadob). Kisváltó: 1. Gáspár Sándor (Egri Építők), 2. Banu Sándor (Nyh. VSSC). Váltó: 1. Dubszki Imre (B. Bányász). Nagyváltó: 1. Csík Fe­renc (STC) ... 3. Kovács Imre (NYVSSC) és Kovács Attila (NYVSSC). Közép: 1. Raffael Kál­mán (ÉVIG). Nagyközép: 1. Tóth Barna (Tiszadob), 2. Bán Győző (NYVSSC). Félnehéz: 1. Mártha Béla (STC). Nehéz: l. Görcsös János (B. Bányász). Szuper: 1. Mocsányi Gábor (STC). ,,B” kategória. Légsúly: 1. Her- czeg Nándor (STC), 2. Geczó Zol­tán (Tiszadob). Harmat: 1. Zsigó József (KSE). Pehely: 1. Lapos­tyán László (Tiszadob). Könnyű: 1. Tóth Zoltán (Tiszadob), 2. Szűcs János (KSE), 3. Banu Nándor (NYVSSC). Kisváitó: 1. Dubai Ágoston (B. Bányász). Váltó: 1. Ábrahám Károly (ÉVIG). Nagyváltó: 1. Papp Zol­tán (NYVSSC), 2. Kiss József (Tiszadob). SERDÜLÖK. Kispapírsúly: 1. Tóth László (Tiszadob). Papír: 1. Juhász Imre (B. Bányász). Lég: 1. Gabora Sándor (STC). Har­mat: 1. Ákos István (NYVSSC) ... 3. Gallyas József (Tiszadob). Pehely: 1. Szítai Róbert (B. Bá­nyász). Könnyű: l. Tóth József (Tiszadob), 2. Lakatos Lajos (NYVSSC). Kisváltó: 1. Papp László (NYVSSC), 2. Lakatos László (Tiszadob). Váltó: 1. La­katos Attila (Mezőkövesd). Nagy­váltó: 1. Rózsa Zoltán (Tisza­dob). Közép: 1.- Hajdú Attila (KSE) ... 3. Juhász József (Nyh. VSSC). Nagyközép: 1. Lovas Sándor (NYVSSC). Félnehéz: 1. Varga Zoltán (NYVSSC). Nehéz: 1. Lehóczki József (KSE). Négy bajnoki címet szereztek az országos váltóbajnokságon az NYVSSC atlétái. Emellett két ezüst- és két bronzérem is ke­rült Nyíregyházára, összességé­ben tehát elégedettek lehetünk a szerepléssel. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy néhány váltó — melyet joggal várt do­bogóra a szakvezetés — csalódást okozott . . . Ilyen volt például a felnőtteknél a 4x400-as és a 4x 800-as férfigárda, az ifjúságiak­nál a 4x1500, valamint a 4x800 méteres fiúegyüttes, hogy csak néhányat említsünk. Az NYVSSC dobogós helyezett váltóinak eredményei, felnőttek, nők, 4x400 m: 1. NYVSSC (Kiss- né Petrika Ibolya, Szepesi Éva, Nagy Mária, dr. Petrika Erzsé­bet) 3:41,63. 4x200 m: 1. NYVSSC (Tóth Zsuzsa, Nagy Mária, dr. Petrika Erzsébet, Kissné Petrika Ibolya) 1:38,30. 4x100 m: 2. Nyh. VSSC (Mihalkó Anna, Nagy Má­ria, Tóth Zsuzsa, Daku Mónika) 47,17. Serdülők, A-korcsoport, fiúk, 4x100 m: 2. NYVSSC 44,71. 4x400 m: 1. NYVSSC (Pomázi, Jakab, Szilágyi, Tomasovszki) 3:24,14. 4x800 m: 1. NYVSSC (Szilágyi, Németi, Jakab, Tomasovszki) 8:19,05. B-korcsoport, fiúk, 4x800 m: 3. NYVSSC 9:07,07. Lányok, EGYESÜLETEK PONTVERSE­NYE: l. Borsodi Bányász 94, 2. Salgótarjáni TC 92, 3. Tiszadobi Táncsics Tsz SE 82 ponttal. Kovács György A-korcsoport, 4x200 m: 3. Nyh. VSSC 1:46,46. Hazaérkeztek Görögországból az NYVSSC atlétái, akik — né­gyen — nagyszabású nemzetközi versenyen indultak Theszaloni- kiben. Bakosi Béla megnyerte a hármasugrást, 16,56 méterrel vég­zett az élen. Távolugrásban nem rendeztek versenyt, ezért Pálóczi Gyula magasugrásban indult, s 210 centiméterrel negyedik lett az erős mezőnyben. Bakosiné Sen- czi Erika női távolugrásban 616 centivel nyert, Téglási Eleonóra pedig 578 centiméterrel harmadik lett. Jól szerepeltek az országos B- korcsoportos serdülőbajnoksá­gon a szabolcs-szatmári tehetsé­gek. Külön öröm: Nyírbátorba és Záhonyba is kerültek érmek! A bátori Horváth Ákos, aki 13 éves, gerelyhajításban országos bajnok lett! A szabolcsiak he­lyezései, 13 éves fiúk, 1500 m, bajnok: Katona László (Nyh. VSSC) 4:36,8. Távolugrás: 3. Ka­tona (NYVSSC) 530. Gerelyhají­tás, bajnok: Horváth Ákos (Nyírbátor) 44,64. 14 éves lá­nyok, magasugrás: 2. Gyucska (Záhony) 161. Távolugrás: 2. Vi- roszt (NYVSSC) 525. 13 éves lá­nyok, 800 m, síkfutás: 3. Todo- rán (Nyírbátor) 2:27,0. Az országos váltóbajnokságon: Négy bajnoki cím! y Kálót* ilfswszig Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán TWT1FY57ÁM • 9!t ÍWQ HIT T<B<BKT fim1* _OftCQ KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Bárdos Lajos kórusmű- veiből. — 8,43: Örökzöld dalla­mok. — 9,44: Minden zsákban hét macska táncolt. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Donizetti: Rita. — 11,39: Irodalmunk a fel- szabadulás után. — 12,45: Csa­thó Kálmán: Három regény. — 12,55: Híres előadóművészek utófelvételeiből. — 13,56: Ope- rettkettösök. — 14,27: Boldog boldogultak. — 15,05: Kórusa­inknak ajánljuk. — 15,23: ze­nekari muzsika. — 16,00: Rádió­napló — a külkereskedelemről. — 19,15: Irodalmunk a felsza­badulás után. — 20,39: Üj ope­ralemezeinkből. — 21,26: Nóta­muzsika. — 22,30: Lemezmüze- um. — 22,53: Kockáztattam. — 23,03: Népzenekedvelőknek. — 23,29: Zenekari muzsika. — 0,10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8,05: Lukács István cimbalom- felvételeiből. — 8,35: Napköz­ben. 10,00—12,30: Zenedélelőtt. — 12,35: Mezők, falvak éneke. — 13,00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. — 13,20: Éneklő ifjú­ság. — 13,38: Népek dalai. — 14,00: Katonazenekarok feszti­válja Debrecenben 1983. — 14,35: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 14,50: A Hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságai. — 15,10: Richard Tauber Lehár-felvéte- leiből. — 15,30: Fiatalok a se­regben. — 16,00: Moszkvából ér­kezett. — 16,35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 17,30: Tanako­dó. — 18,35: Hét végi panorá­ma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: Krimikedvelőknek! — 21,22: Történetek az arany ve­nyigéről. — 22,00: Ritmus! — 22,30: Arcok a tegnapból. — 23,20: A mai dzsessz. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: A Bergendy-együttes fel­vételeiből. — 17,20: Hangra­forgó. A tartalomból: Bánszki István könyvszemléje — Isko­la és KRESZ (Horvát Péter) — Tömegsport és iskolai testne­velés (Antal István) — Mi lesz az újvárosi iskolával? (Kolláth Adrienne) — Takarékbetét a tsz-ben (Szilágyi Mária). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírössze­foglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Rózsavölgyi Er­zsébet) MAGYAR TV 8,10: Tévétoma. (sz., ism.) — 8,15: Iskolatévé. — 9,30: Íté­let. Román film. — 11,25: Képújság. — 15,40: Weöres Sándor: Bóbita. (sz.) — 16,25: Híreik. — 16,30: „Történe­tek a vonaton”. Az MTV és a nyugatnémet Videscope kopro- duíkciója. (sz.) — 16,45: Köny- myébb a levegőnél. Avagy gon­dolatok egy régi ötlet hasz­nosságáról, más témáikra való rövid kitérőkkel, (sz.) — 17,45: Képújság. — 17,50: Reklám. — 17,55: A fegyveres erők napja alikaümából. Rövidfilmek. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tv-tor- na (sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-faínad/ó. (sz.) — 20,00: Fehér rozsda. Tv-film. (sz.) — 21,20: Hírháttér. Nézetek, véle­ményeik közérdekű kérdések­ről. (sz.) — 22,10: Rab Zsuzsa- portié. — 23,05: Tv-hínadó 3. 2. MŰSOR 18,50: Ecranul nos-tru. A sze­gedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,05: Nas akran. A pécsi kör­zeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,30: Tv-híraidó. — 20,00: Telesport. (sz.) — 21,30: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,50: Reklám. — 21,55: Szóljatok. — 22,25: Képújság. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,00: Iskolatévé. — 9,25: Az usztyurti muflonok. Szovjet természetfilm. — 9,50: A búvó- hely. Lengyel bűnügyi tévéjá­ték. — 11,05: Autósok-motoro- sok magazinja. — 11,35: A rendőrség naplójából. — 11,45: Hírek. — 15.05: Hírek. — 15,10: Iskolatévé. — 15,30: Orosz nyelvtanfolyam — 4. lecke. — 16,00: Szabadfogású birkózó VB. — 17,25: A poprádi Tatramat. Riportműsor. — 18,00: Sportre- vü. Magazinműsor. 18,30: A Jezerka stúdió műsora. Tévé­magazin. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A Duna-díj ’83. gálaműsora. — 21,00: Gazdaságpolitikai maga­zin. — 21,40: összefoglaló az európai labdarúgó-kupamér­kőzésekről. — 22,P0: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22,15: A telefon. Tévékomédia. — 22,25: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: EZÜSTNYEREG (ol.) Ea. kez­dete: 16 óra! KEMEK A LO­KÁLBAN (ÖRÜLT NŐK KET­RECE II.) (fr.—ol.) (16 év!) Ea. kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyháza Béke mozi: De.: KONVOJ (14 év, am.) Ea. kez­dete: 9 és 11 óra. Du.: VAD­ÖLO (NDK) Ea. kezdete: 16 óra. AKIKET FORRÖ SZENVE­DÉLY HEVÍT (16 év, ol.) Ea. kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: NYOM NÉLKÜL (magyar) Kisvárda mozi: A SZÉP IS­MERETLEN (szovjet) Mátészalka Béke mozi: CI­VIL A PÁLYÁN (magyar) Fehérgyarmat: GYANÜTLAN GYAKORNOK (fr.) Nyírbátor: ANNA ÉS A VAMPIR .(16 év, lengyel) Vásárosnamény: EGY ZSARU BORÉÉRT (14 év. fr.) 29. csütörtök 19,30 A KÉT BOLYAI. Odry—Dériné bér­let. Ma: OIK-forduló Ma délután 15,00 órától újabb labdarúgó-mérkőzéseket játsza­nak Szabolcs-Szatmárban az Or­szágos Ifjúsági Kupáért. Az el­múlt heti első fordulóban egyéb­ként több meglepetés született, a járási bajnokságban szereplő együttesek közül magasabb osz­tályú gárdát ejtett ki Ófehértó, Nyírbéltek és Balkány. Az ered­mények: Ajak—Tuzsér 4:1, Zá­hony—Mándok 0:3, Levelek—Nyh. Volán-Dózsa 0:4, Nyírbéltek— Nyírbogát 2:0, Nagyecsed—Nyír­bátor 5:1, Balkány—Nagykálló 4:1, Ibrány—Nagyhalász 0:2, Csenger—Tyúkod 0:8, Ópályi— Fehérgyarmat 0:10, ófehértó— Máriapócs 3:1. A mai forduló párosítása: Ajak—Kisvárda, Nagyecsed— NYVSSC, Balkány—Tiszavasvári, Nagyhalász—Rakamaz, Tyúkod— Fehérgyarmat, ófehértó—Máté­szalka, Nyh. Volán-Dózsa—Mán­dok, Nyírbéltek—Baiktalóránfchá- za. A KELET-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT FELHÍVJA VÁSÁRLÓI FIGYELMÉT, hogy közeledik a III. n. évi tüzelőutalványok beváltásának határideje. A HITELAKCIÓS UTALVÁNYOKAT SZEPTEMBER 30-IG VÁLTJUK BE A TELEPI KÉSZLETEKNEK MEGFELELŐ ÜTEMBEN. Jelenleg megfelelő árukészletekkel és választékkal állnak telepeink rendelkezésükre. KÉRJÜK EZÉRT A TORLÓDÁSOK ELKERÜLÉSE VÉGETT MOST VÁSÁROLJÁK MEG TÉLI TÜZELŐJÜKET. [TTL J HALLGASSUNK^ NÉZZÜNK MEG &■ 1983. szeptember 29., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents