Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-21 / 223. szám
2 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 21. A villamosszigetelő és műanyaggyár fennállásának századik évfordulójára készül. Ez alkalomból nyílt kiállítás a három gyár — a budapesti, kiskunfélegyházi és a kisvár- dai — termékeiből Kisvárdán a művelődési központban. A gyárak termékeinek reprezentatív bemutatója, a fotók és a különböző tablók jól érzékeltetik az eltelt száz év fejlődését. A hétfőn megnyílt kiállítás szeptember 24-ig tekinthető meg. Képünkön: látogatók a kiállításon. Az idei év első felének költségvetési és fejlesztési alapjának módosításáról határozott a közelmúltban a tanács végrehajtó bizottsága. Ennek értelmében többek között a Mártírok—Dimitrov és Tompos utcák által határolt területen épülő tanácsi bér- és lakásszövetkezeti házak építés-előkészítő munkáira és kiviteli tervek költségeire 7 millió forintot költenek. Több mint egymillió forintba kerül a Lenin—Sal- lai utca Felszabadulás lakótelep között épülő 136 OTP- beruházású lakás terület-előkészítése. Több száz ezer forintot fordítanak az új lakótelepen salakutak építésére is. Félmillió forintot hagytak jóvá a Lenin utca 21. szám alatt épülő — húsáruház terület-előkészítésének munkálataira. Nem kevés összegbe keÖZEM- ÉS ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGY | Gondosabb megelőzés Hány üzemorvos dolgozik a városban? Milyen a táppénzes helyzet? Megfelelő-e az üzemorvosi rendelők fel-- szereltsége? Van-e lehetőség a csökkent munkaképességűek rehabilitációjára? Ezek a kérdések szerepeltek többek között abban a beszámolóban, amelyet a városi-járási főorvosnő, dr. Csépke Erzsébet adott a tanácsi vezető szerveknek. Ebből megtudhatjuk, hogy a városban az üzemegészségügyi ellátás kezdete az 50-es évek elejére nyúlik vissza. Ekkor az Öntödei Vállalatnál körzeti orvosok mellékállásban látták el ezt a fontos munkát. Jelenleg két üzemi orvos főállásban és két kórházi és egy körzeti orvos mellékállásban dolgozik az üzemegészségügyi szolgálatban. Az ellátásban részesülő üzemi dolgozók száma meghaladja az 5700-at. Az üzemorvosi órák száma pedig napi 27 óra. Az üzemegészségügyi munka igen sokrétű. A megyei üzemegészségügyi szolgálat által kidolgozott munkaterv alapján az üzemorvosok végzik az alapellátást, az előzezásos betegségek, szemészeti problémák stb. Másrészt, véleményük szerint — nem megfelelő az ellenőrzés. Követendő példának tartják az Öntödei Vállalatnál kialakult gyakorlatot, mely szerint a vállalat arra illetékes dolgozói az üzemorvossal együtt helyszíni táppénzes ellenőrzéseket tartanak időnként. Ennek eredményeként is javult a táppénzes helyzet. Az üzemorvosok elkészítették a nők és a fiatalkorúak számára tilos munkahelyek felülvizsgálatát, illetve annak jegyzékét. örvendetes, hogy minden nagyobb üzemben létrehozták a rehabilitációs bizottságot a csökkent munkaképességű dolgozók munkába állítására. A munkahelyeken azonban nagyon kevés az ilyen dolgozóval betölthető álláshelyek száma, nincs, vagy igen kevés a könnyű terhelést jelentő munkahely. Az üzemek vezetői azzal igyekeznek segíteni, hogy technológiai intézkedéseket hoznak, igyekeznek átszervezni, könnyebbé tenni többek között az anyagmozgatást, javítják a hideg-meleg hatásoknak legjobban kitett dolgozók munkakörülményeit, tökéletesítik a porleválasztást. Az üzem- egészségügy szakértői úgy vélik, nagy szükség van a város üzemeiben a harmadik üzemorvosi állásra is. Foglalkoztak az egészség- ügyi szervek az iskolaegészségüggyel is, melyet a városban három gyermekszakorvos és két iskolaegészségügyi védőnő végez. Főfoglalkozású iskolaorvos nincs. Az ellátandó gyermekek száma meghaladja a 6 ezret. Elmondták, hogy az iskolákban — egyet kivéve, a 2. sz. általános iskolát — mindenütt egészség- ügyi szobákat alakítottak ki, ahol elvégzik a szükséges vizsgálatokat, kezelik az egészségügyi törzslapokat. Küfelderítése igen fontos a gyermek további előmenetele és pszichés fejlődése szempontjából. Az általános iskolák elsős tanulóinál hallás- vizsgálatokat végeztek. A kóros esetekben a gyermeket rendelőintézetbe utalták további vizsgálatra. A szemészeti szűrés is folyamatban van. Rendszeressé váltak az iskolafogászati vizsgálatok. Az elmúlt tanévben az alsó tagozatos gyermekek 45 százalékának fogát tették rendbe. Ez nagy eredmény. A városban kisegítő iskola is van, így lehetőség nyílik a képezhető szellemi fogyatékos gyermekek iskoláztatására is. A Kodály Zoltán Általános Iskolában korrekciós osztály működik. A Kisvárdán dolgozó főállású logopédus munkája révén sok beszédhibás gyermek gyógyítását helyben meg tudják oldani. Sajnos a városban gyógytestne- velésre nincs lehetőség. A napirendre került két fontos témáról az eredményesebb munka érdekében megállapították, szükséges a harmadik főállású üzemorvos munkába állítása, a táppénzes ellenőrzés javítása, a rehabilitációs munkahelyek számának növelése. Az iskolákban pedig tovább szükséges javítani az egészségügyi szobák felszereltségét, ahol nincs, ott pedig fontos lenne létrehozni ilyen szobát. A szakorvosi vizsgálatokat pedig több területre szükséges kiterjeszteni. rül a szenny- és csapadékvíz elvezetése, így a Dimitrov utca gerincvezetékének építésére 4 millió forintot költenek. A végleges fűtőmű építésére 51 milliót, a köztemető, ravatalozó építési költségeire 2,3 millió forintot terveznek. Több száz ezer forintot pedig transzformátorház építésére, tereprendezésre, nyilvános illemhely építésére fordítanak. Megtették az előkészületeket a 150 személyes óvoda építés-előkészítéséhez is — kisajátítás, kiviteli terv stb. — melyben 2 milllió forintot hagytak jóvá, míg ugyancsak ennyibe kerül a Felszabadulás lakótelepen épült 16 tantermes iskola építésének befejezése. A végrehajtó bizottság értékelése szerint a legjelentősebb saját beruházások teljesítése jó ütemben halad. Várhatóan az év végéig átadják rendeltetésének a 42 tanácsi bérlakást, a városi fűtőművet, valamint a köztemetőt és ravatalozót. Elkészült a salak út a Kilián utcában, a tereprendezés, csapadékcsatorna építése a Víz utcában, valamint a Bajcsy-Zsilinsz- ky utca és a Kákástó közötti területen kialakított 46 telekhez az ivóvízhálózat kiépítése és a tereprendezés. Gondot jelent viszont, hogy a Mártírok—Dimitrov—Tompos utcák által határolt lakótelep beruházási programját, kivitelezési tervét, valamint a 150 személyes óvoda kiviteli tervét az ÉSZAKTERV a szerződéses határidőre, illetve a mai napig nem készítette el. Ml valósult meg a határozatokból? Fejlődő lakásszövetkezet Az új város lakás-garázs építő és fenntartó szövetkezet tevékenységéről mind több szó esik mostanában. A szövetkezet szakembered egy év alatt töibb mint félmillió forint értékű lakásfelújítási, karbantartási munkát végeztek a város szövetkezeti lakóházaiban. A tetőket szigetelték, a lépcsőházakat festették újra, lakatos és villanyszerelő munkát végeztek. A karbantartásokat ez év januárjától három mellékfoglalkozású dolgozó látja el, egy iközpantifűités- és vízvezeték-szerelő, egy villany- szerelő és egy üvegező lakatos. A lakásszövetkezet több szintes családi házak építéséhez építési területet készített elő a közelmúltban a Mártírok útján és a Dimitrov utcában, ahol előreláthatólag 75 szövetkezeti lakást építenek. Parkosítás, tisztaság, szolgáltatás A városi tanács végrehajtó bizottsága rendszeresen megvizsgálja a korábban hozott határozatok teljesítését, így volt ez legutóbb is, amikor a zöldterületek növelésével és a köztisztasággal foglalkozó, két évvel ezelőtti tanácsi határozat megvalósításáról számoltatták el az illetékes tanácsi osztályvezetőket. Korábban azt határozták el, hogy a VI, ötéves tervidőszakban lakosonként 10— 12 négyzetméterre kell növelni a zöldfelületet, törekedve a meglévő zöldterületek biológiai értékének helyre- állítására, több funkciós parkok kialakítására. A köz- tisztaságról pedig úgy határoztak, fokozatosan át kell térni a gépesítésre, növelni kell a szemétgyűjtésbe bevont lakások számát, gondoskodni arról, hogy a városi szemét lerakóhely megfeleljen a közegészségügyi és környezetvédelmi követelményeknek. Megállapították, hogy az utóbbi két évben új parkok épültek a városban. Az új házhelyek kiosztásánál, már a tervek elkészítésénél figyelembe vették a környezetvédelmi szempontokat is. Az eltelt időszakban a Felszabadulás lakótelepen új játszótér illetve labdajátékokra alkalmas bekerített pálya készült. A városi tanács költség- vetési üzemének köztisztasági részlege a szemétszállítást a kiskonténerekkel kívánja megoldani, melyhez a szükséges gépet meg is rendelték. Megkezdték a városi szeméttelep fásítását, a telepet körülkerítették. Az illegális szemétlerakókat több ízben bírsággal sújtották. Ugyancsak egy két évvel ezelőtti tanácsi határozat foglalkozott a lakossági szolgáltatások korszerűsítésével és bővítésével. A tervezett szolgáltató létesítmények zömében megépültek, melyek alapterülete több mint ezer négyzetméterrel gyarapodott. A tanács illetékes osztálya azonban az eredmények mellett arról is számot adott, hogy néhány lakossági szolgáltatás az erőfeszítések ellenére sem érte el a kívánt mértéket. így a gépjárműjavító szolgálta Az oldalt összeállította: Páll Géza tásban a vas- és gépipari szövetkezet autószervizében foglalkoztatottak száma hárommal csökkent, igaz kettővel viszont növekedett az ágazatban dolgozó kisiparosok létszáma. De hárommal kevesebben dolgoznak a Modul (volt Gelka) kisvállalatnál is. A személyi szolgáltatások közül a fényképészeti ágazat nyolc alkalmazottal dolgozik, de ezek fele gyesen van. A kisiparos fényképészek száma viszont változatlanul kettő. A fodrászoknál a férfifodrászok száma ugyan hattal gyarapodott, de a női fodrászoké kilenccel csökkent. Tehát még jócskán van tennivaló, hogy a lakossági szolgáltatások kapacitását növeljék. Miért? K itört facsemeték, ösz- szetört üvegek az úton, festékkel ösz- szefirkált falak, felborított szemeteskukák. Nem szívderítő látvány külön-kü- lön sem. Több magáról megfeledkezett ember így fitogtatja erejét, teszi tönkre mások időigényes és fáradságos munkáját. Legutóbb a vár környékét is elérték az értelmetlen pusztítás kezei. Az előző nap kijavított világítótestek buráit törték össze „barbár” kezek. De összefirkálták a vár falait, s leszakították az ágyúterasz csigalépcsőjét elzáró vasajtót, s kifeszítették a 20 milliméteres vasat is, ami a kilátást biztosítja a vár tetejéről. Ne menjünk el szótlanul egy-egy felelőtlen ember károkozása mellett, s ne várjuk csak a hatóság intézkedését. Cselekedjünk mi is ha ilyet észlelünk, hiszen értékekről van szó, közös értékeinkről. Képünkön: a várban végzett pusztítás nyomai, (vincze) tes és időszakos alkalmassági vizsgálatokat, szervezik a szűréseket — szemészet, ideg- gyógyászat, tüdőszűrés — gondozzák a magas vérnyomásban szenvedőket, a szívbetegeket, a mozgás- és légzőszervi betegeket. Elvégzik az üzemek jellegéből eredő foglalkozási ártalmakat megelőző vizsgálatokat. A beszámoló értékelése szerint az üzemi rendelők felszereltsége jő. Az alapvető vizsgálati eszközökön kívül fizikoterápiás műszerek és nagyobb diagnosztikai biztonságot nyújtó műszerek is rendelkezésre állnak. Ez által elkerülhető, hogy a betegeket feleslegesen és munkaidőben küldözgessék különböző rendelőintézeti vagy kórházi vizsgálatokra. Megállapították azonban, hogy a városban a táppénzes helyzet az országos átlagnál rosszabb: 6,5—8,5 százalék. Az lországos átlag 5,9 százalék. Ehh'ez hozzájárulnak a szakemberek véleménye szerint az üzemek sajátosságaiból eredő sérülések, megfálön nyilvántartást vezetnek a testileg károsodottakról és a veszélyeztetettekről. A védőnők nagy segítséget nyújtanak az orvosoknak, rendszeresen elvégzik a tisztasági vizsgálatokat, különös tekintettel a világszerte újra felbukkant tetvességre. Az iskolákban megkezdődtek az érzékszervi szűrések, amelyek A város kasszájából Elkészül a fűtőmű, tovább épül a? víz- és csapadékcsatorna-rendszer RÉGI ÉS ÜJ: piactéri részlet a századforduló tájáról. S ilyen ma ez az utca.