Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-14 / 217. szám

12 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 14. Nincs pénz o pontért! Büntet az MLSZ Az MLSZ vezetése és az NB-s mérkőzéseket ellenőrző bizottság tagjai megtartották szokásos héttői értekezletüket. A beérke­zett jelentések és a rendelkezésre álló információk alapján megál­lapították, hogy a szombaton le­játszott Volán SC—NYVSSC és az Újpesti Dózsa—Budapesti Honvéd mérkőzések színvonala és küzdő- szelleme méltatlan volt a Nem­zeti Bajnokság I. osztályához. Ezért úgy határoztak, hogy a négy csapat játékosai a pontért járó prémiumot nem kaphatják meg. Az összegeket a sportegye­sületek kötelesek az utánpótlás­nevelés feladatainak megoldására fordítani. Nem kételkedünk abban, hogy az MLSZ vezetése a fegyelme­zéssel az NB I-es mérkőzések színvonalának javítására, a szur­kolók igényeinek maradéktalan kielégítésére törekszik. A teljes igazsághoz azonban hozzátarto­zik, hogy a Volán SC—NYVSSC mérkőzésen a nyíregyházi labda­rúgók a biztonságra törekedtek, hiszen egy sikertelen sorozat után voltak. Tették ezt azért is, mert nem felejtették: korábban a Va­sas és az FTC ellen hiába ját­szottak dicséretesen, azért nem járt pont... Most — idegenben — a szépséget érthetően feláldoz­ták az eredményességért, s ezért jelenlegi helyzetüket figyelembe véve kevésbé érheti szemrehá­nyás őket. Még annyit: megegye­zéses eredményről szó sem volt, ezt a Népsport pártatlan tudósí­tása is megerősitette, s a kiosz­tott sok sárga lap is a küzdelmet igazolta ... Reméljük, hogy az MLSZ veze­tése a jövőben még következete­sebb lesz a mérkőzések színvo­nalának megitélésénél és azokat a játékosokat is bünteti, akik valóban ellazsálják a találkozó­kat. Es bízunk benne, hogy kö­rültekintőbben járnak el, alapo­sabban mérlegelnek, mert sze­rintünk ezúttal a nyíregyházi lab­darúgók döntetlenre játszása nem lazsálás, hanem biztonságra tö­rekvés volt. A kettő pedig nem ugyanaz! B. D. Mai műsor Kézilabda, NB II, férfimérkő­zés: NYVSSC—Mátészalka, nyír­egyházi stadion, 16,00, v: Hanula, Ladiszlai. Labdarúgás: NYVSSC—Debre­ceni MVSC, barátságos mérkőzés a nyíregyházi stadionban, 10,00. Megyei bajnokság (kezdési idő 16,00): Nagyhalász—Levelek, v: Ambrus (Bárdi, Virág). Nyh. Volán-Dózsa—Ajak, v: Rakaczki (Gál Z„ Gál J.). Nagykálló—Ib- rány, v: Nagy F. (Szegedi, Al­földi) . Fehérgyarmat—Csenger, v: Berencsi (Erdélyi, Szarvas). Nyírbátor—Nagyecsed, v: Bodnár (Szakács, Kozsla). Máriapócs— Tuzsér, v: Jármezei (Tassy, Ta- maskovics). Mándok—Ópályi, v: Ajler (Király G., Kosztyu). Zá­hony—Nyírbogát, v: Fodor S. (Radványi, Nagy J.). Tyúkod— Asztalos János SE, v: Farkas I. (Kelemen, Soós). Rajt a nemzetközi labdarúgókupákban Három magyar csapat idegenben kezd A Kupagyőztesek Európa Ku­pájában már lezajlottak a selej­tezők a legjobb 32 közé jutásért, az 1983—84. évi nemzetközi lab­darúgó kupaidény nyitányát mégis a heti „teljes indulástól** számítják. A bajnokok és a ku­pagyőztesek EK-jában, valamint az UEFA Kupában Európa-szerte 64 mérkőzést játszanak, s ezek­ből négy találkozón a magyar klubok is érdekeltek. A bajnokoknál a Rába ETO, a kupagyőzteseknél az Ü. Dózsa, az UEFA Kupában pedig a Ferenc­város és a Bp. Honvéd próbál szerencsét. Az 1982—83-as idény­hez viszonyítva mindössze egy változás akad a magyar szerep­lőkben: a Tatabányát a Bp. Hon­véd váltotta fel, a másik három maradt az elmúlt évi helyén. Egy éve az ETO (Standard Liege) és a Tatabánya (St. Etienne) már elbukott az első akadályon, az Ü. Dózsa kiverte az UEFA Kupa­győztes Göteborgot, de utána a Real Madrid megállította, míg a Ferencváros az Atletico Bilbao ellen rajtolt sikerrel, de a máso­dik fordulóban a Zürich jobbnak bizonyult. A magyar klubok a kezdet kezdetétől eddig 390 mérkőzést vívtak a három kupában, meg­lesz a négyszázadik — ha leg­alább egy túljut az első fordulón. A kerek számoknál maradva, meg lehet az UEFA Kupában a magyar csapatok 200. pontja, de ehhez négyet kellene szerezni a Ferencvárosnak és a Bp. Hon- védnak. A szerdai nyitányon csak a Rá­ba ETO játszik hazai pályán. A győriek az izlandi bajnok Vikin- gur Reykjavik gárdáját fogadják. Az ETO az évek folyamán már mind a három kupában szere­pelt, a bajnokoknál ez lesz a 11. mérkőzése. Az ETO legfőbb gond­ja: a sérültek közül kik állnak rendelkezésre, Szabó és Hannich szereplésére már számítanak. A szerdai mérkőzés 19 órakor kez­dődik a Rába-stadionban. A KEK-ben az Ü. Dózsa az AEK Athén pályáján kezd, az új­pestiek 18. KEK-mérkőzésüket vívják. A szerdai athéni 90 perc 16,30 órakor kezdődik. Gond: Kiss Sándor, a gólerős válogatott csa­tár rendelkezésre áll-e? Az NB I listavezetője egyébként az athéni kupameccs után szombaton dél­után Nyíregyházán játszik baj­noki találkozót az NYVSSC-vel. A lila-fehérek csütörtök este érkez­nek haza Görögországból, péntek délelőtt pedig újra útra kelnek — a nyírségi megyeszékhelyre. Az UEFA Kupában Pölöskei, Szántó és Dózsa nélkül áll ki a Ferencváros a kitűnő erőkből álló PSV Eindhoven otthonában. A zöld-fehérek a nemzetközi ku­pákban eddig 96 mérkőzést vív­tak (59-et az UEFA Kupában, il­letve elődjében), s ha sikerülne a nagy bravúr, akkor a második fordulóban századik kupatalál­kozójukat játszhatnák. Az Eind­hoven elleni mérkőzés 19,30 óra­kor kezdődik. A Bp. Honvéd is az UEFA Ku­pában játszik, ellenfele idegen­ben a görög Larissza lesz, szer­dán 15,30 órai kezdettel. A kis­pesti piros-fehérek sem küzdhet- nek a legjobb összeállításban. Az NSZK ellen szerepelt két váloga­tott közül Varga sérült, Garaba pedig két sárga lap miatt hiány­zik. A Bp. Honvéd is megjárta mind a három kupát, összesen 46 mérkőzést vívott, s ezekből 26 jutott az UEFA Kupára. Atlétikai vasutas OB Tíz bajnoki cím Kerekes László 55,12 méteres egyéni rekordot ért el diszkosz­vetésben. Jól szerepeltek az NYVSSC at­létái a Debrecenben megrende­zett országos vasutasbaj noksá­Meglepetés nyomában Mi történt Baktalérántházán? Nagy meglepetés született va­sárnap Baktalőrántházán. A te­rületi labdarúgó-bajnokság ötö­dik fordulójában az újonc hazai­ak — akik még nyeretlenek vol­tak — legyőzték a veretlen Ra- kamazi Spartacust. Méghozzá 4:1 arányban! A váratlan eredményt hozó 90 percről a két edző így vélekedett: — A második félidő alapján megérdemelten nyertünk — mondta Molnár Pál, a baktaló- rántházlak edzője, aki két hete vette át a csapat irányítását. (S azóta két meccsen három pontot szerzett az újonc gárda. A szerk.) — A gól nélküli első fél­időt követően átrendeztük had­rendünket. A szélsöjátékra fek­tettünk nagy gondot, és kifeje­zetten támadó feladatot kaptak középpályásaink is. Számításunk bevált, az 50. percben meg is szereztük a vezetést. Sajnos, nem sokkal később, egy elkerülhető gólt kaptunk, de szerencsére ez nem törte le a fiúkat. — Nagy lelkesedéssel, fegyel­mezetten küzdött mindenki és a hajrában újabb gólokat rúgtunk. A középpályáról Farkas II nagy­szerűen irányította a csapatot, Jobbnál jobb labdákat adott elő­re, s emellett veszélyes volt a kapura is. Rajta kívül dicséret illeti Helmeczit, Borbélyt és Bak- sa I-et is. Kulcsfontosságú szere­pet töltött be Majoros, a rakama- ziak legveszélyesebb csatárát. Bor Antalt teljesen kikapcsolta a játékból. Persze, nem lehetett panasz a többiekre sem. A szép győzelem mellett különösen an­nak örültem, hogy csapategység­ből is jelesre vizsgázott a gárda. Éppen ezért várom bizakodva a jövő vasárnapi, rákóczifalvai meccsünket. Remélem, újabb kellemes meglepetést szerzünk szurkolóinknak. — Való igaz: a lelkesebb, a jobban nyerni akaró Baktaló- rántháza megérdemelten győzött — válaszolta kérdésünkre Aranyi László, a rakamaziak szakveze­tője. — Főleg a második góljuk után kaptak szárnyakat a hazai­ak. l:l-es állásnál belőttek egy szabadrúgást, ettől aztán va­lósággal megtáltosodtak. Erőltet­ték a továbi gólokat — sikerrel. — Ami a mi csapatunkat ille­ti, a négy fordulón át tartott veretlenség idegesítette a fiú­kat . . . Bármilyen furcsán hang­zik is, lelki terhet jelentett. A középpályás és a csatársor ösz­tönösen inkább a biztonságra tö­rekedett . . . így aztán végig nagy nyomás nehezedett a védelemre, mert nem tudtuk elöl tartani a labdát. Ez okozta a vesztünket! Ha a középpályások és a csatá­rok legalább közepes teljesít­ményt nyújtottak volna, szerin­tem nem kapunk ki. Jól tőlünk senki sem játszott, ketten, Hi- degh és Orosz, hogy úgy mond­jam, megfeleltek. Remélem, a többiek legközelebb feledtetik a gyengébb produkciót. <bd) KOSSUTH BADIÖ 8,25: Világaiblak. — 8,54: Ol­vasólámpa. — 9,04: Verbunko­sok, nótáik. — 10,05: Oveghan- gok. — 10,35: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 10,05: Arturo Tosoanind vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. — 12,45: Az egytől a 250 lőerőig. — 13,05: Operaslágerek. — 13,35: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Mis­ka bácsi levelesládája. — 15,05: Kóruspódáum. — 15,28: A nem­zet napszámosa. — 16,05: Boc­caccio. Részletek. — 16,49: Kritikusok fóruma. — 17,30: Mozart: A-dúr zongoraverseny K. 414. — 17,57: Külföldről ér­kezett. — 20,25: Zenekari ope­rarészletek. — 20,54: A King’s Singers és a könnyűzene X/9. rész. — 22,30: Lukács Pál mélyhegedűn Játszik. — 22,46: Vészjelző élőlények. — 23,01: Puroeűl: Oda Szent Cecilia napjára No. 2. — 0,10: Nádas Gábor tánodaüalből. PETŐFI RADIO 8,05: Népdalok — 8,35: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9,30: A 04, 05, 07 jelenti. — 10,00: Zenedélelőtf. — 12,05: Népi ze­ne. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Labirintus. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: Babits Mihályról be­szél Gyergyai Albert. — 16,40: Fiataloknak! 17,30: Közvetítés az AEK Athén—Ű. Dózsa KEK és a Larissza—Bp. Honvéd UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről. — 19,55: Közvetítés a Rába ETO— Wikingur Reykjavik BEK lab­darúgó-mérkőzésről és a női kosárlabda EB-ről. — 21,30: Hangszerszólők. — 21,52: „Ezek a kezdet évei csak ...” — 22,42: A Stúdió 11 felvételeiből. — 23,20: Dalol a tavasz. Részletek. 3. MUSOB 9,00: nja Grubert hegedül. — 10,01: Pelléas és Mélisande. Részleték. — 11,06: Bioritmus. — 11,25: Újdonságainkból. — 12,12: Kamarazene. — 14,00: Iro­dalmunk a felszabadulás után. — 14,20: Moszkvai Csajkovszkij ­verseny — 1982. — 15,14: Jött egyszer egy vándorárus. — 15,34: Bruckner: V. szimfónia. — 16,48: öt földrész zenéje. — 17,00: Balassa Sándor: Az aj­tón kívül. — 18,18: Gyermekjá­tékdalok. — 18,30: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Kb. 19,35: Múzeumfalu őslakosok­kal, Csongrádon. Kb. 21,00: Granada! vásár. Részletek. — 21,30: Hanglemezgyüjtőknek. — 22,32: Irodalmunk a felszaba­dulás után. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: Válogatás az Edda együt­tes új nagylemezéről. — 17,20: Filmlevél. Veress József olvas­sa fel kritikáját. — Utasellátás (Pálfi Balázs) — A fasorok vé­delmében (Tarnavölgyl Gy.) — Az adminisztrátorfiú (Haskó József) — Lépésváltásban (An­tal István) <— Feldolgozás-for­galmazás (Kolláth Adrienne) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírössze­foglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV 8,03: Műsorismertetés. — 8,05: Tévétoma. — 8,10: Iskolatévé. — 9,45: Delta. Tudományos hír­adó. — 10,10: A tengerpart höl­gyei. Francia filmsorozat V/l. rész. (ism.) — 11,35: Képújság. — 14,55: Iskolatévé. — 16,22: Mű­sorismertetés. — 16,25: Hírek. — 16,30: Ahol a harcsa él. NSZK rövidfilm. — 17,10: Reklám. — 17,15: „Csak a szépre emléke­zem ...” Hajdú Júlia szerzői estje I. rész. — 18,20: Nyitva: kedden és pénteken. — 18,45: Képújság. — 18,50: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétoma. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv- hlradó. — 20,00: Ég és föld kö­zött. Amerikai film II/l. rész. — 21,40: Népzene zenekarra. — 21,50: A faszobrász ünnepnap­jai. — 22,25: Tv-hfradó 3. 2. MOSOK 19,52: Műsorismertetés. — 19,55: Női kosárlabda EB. Magyaror­szág—Lengyelország mérkőzés. — 21,30: Tv-hiradó 2. — 21,50: Százéves a Mozarteum. — 22,30: Képújság. ROMAN tv 16,25: Kulturális híradó. — 17,00: Telesport. — 20,00: Tv­hiradó. — 20,20: Gazdasági fi­gyelő. — 20,30: Kedvelt meló­diák. — 20,40: Hatmillió fiatal Iskolája. — 21,00: Filozófia. — 21,15: Az utolsó határ. Román játékfilm. — 22,30: Tv-hiradó. SZLOVÁK TV 14,45: Hirek. — 14,50: Iskola­tévé. — 15,10: Bánik Ostrava— BK Koppenhága, labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzés. — 17,05: Lipcse és vidéke. Dokumentum­film. — 17,25: Szakmunkásta­nulók műsora. — 17,55: Autó- sok-motorosok magazinja. — 18,30: Urh-kocsival. Magazin­műsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: Szer- gej Bondarcsuk-sorozat: Ványa bácsi. Szovjet film. — 21,40: Harmincéves a Julius Fucik művelődési és pihenőpark. — 22,05: Ez történt 24 óra alatt. — 22,20: Női kosárlabda EB. Csehszlovákia—Svédország mér­kőzés. — 23,00: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: A MALÁJI TIGRIS (ol.—fr.— 1NSZK) Nyíregyháza Kert mozi: BRONCO BILLY (am.) Ea. kez­dete: 20 óra. Pénztárnyitás: 18 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: A SÁRKÁNY ÉVE (szovjet) Kisvárda mozi: BŰNÖS ELF­TEM (lengyel) Mátészalka Béke mozi: VI­GYÁZZ JÖN A VIZIT! (14 év, cseh) Nyírbátor mozi: EZ IGEN (14 év, am.) Kézilabda NB B, NB Pont a bajnokjelölttől Rangadót nyert a Vízügy gon. összesen tiz bajnoki cím került Nyíregyházára, ötöt a lá­nyok, ötöt a fiúk szereztek. A legjobb nyírségi eredményt a diszkoszvető Kerekes László érte el, egyéni csúccsal győzött! Eredménye új megyei rekord is, valamint junior I. osztályú szin­tű. A nyíregyháziak érmes he­lyezései :l NŐK, 100 m: 1. Daku Mónika 12.2, 2. Tóth Zsuzsa 12,2, 3. Nagy Mária 12,3. 200 m: 1. Dr. Petrlka Erzsébet 25,0, 2. Nagy Mária 25,6. 400 m: 1. Kissné Petrlka Ibolya 54,9. 400 gát: 1. Szepesi Éva 61,5. 800 m: 2. Kissné Petrika Ibolya 2:11,7. Súlylökés: 3. Stefánné Hu- nyadvári Mária 12,46. 4x100 m váltó: 1. NYVSSC A. 49,9, ... 3. NYVSSC B. 51,3. FÉRFIAK, loo m: 1. Kovács Gyula 11,1. 200 m: 2. Kovács Gyula 22,3. 400 m: 3. Pózner Béla 49.2. 800 m: 1. Oláh Attila 1:51,6, ... 3. Gyarmati Mihály 1:53,8. Magasugrás: 1. Pálóczl Gyula 210. Diszkoszvetés: 1. Kerekes László 55,12, ... 4. Ficsor József 51,30. Súlylökés: 1. Barcsay Miklós 15,42, ... 3. Kerekes László 14,34. fotótanáesadt 38. HÉT 1. Frankfurt—W. Bremen 2 1 2. FC Köln—Bochum 1 3. Uerdingen—Leverkusen 1 x 4. Dortmund—Bielefeld 1 2 5. Kaiserslautern—Düsseid. x 1 6. VfB Stuttgart—Mönchengl. 1 7. Ascoli—Avellino X 8. Lazio—Internazionale X 9. Milan—Verona 1 X 10. Pisa—Juventus x 2 11. Sampdoria—Roma X 2 12. Torino—Fiorentina X 1 13. Napoli—Genoa 1 14. Atalanta—Cavese 1 X 15. Perugia—Como x 1 16. Pistoiese—Cagliari x 2 A kézilabda NB I B-ben foly­tatta őszi jó szereplését a Tisza- vasvári Lombik férficsapata. A bennmaradásért harcoló gárda ezúttal a bajnokjelölt hódmező­vásárhelyiektől vett el egy igen értékes pontot. A Nyíregyházi Volán-Dózsa SC viszont vesztett a rivális Szentes otthonában. Az NB II-ben fontos győzelmet ara­tott a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női, valamint az Nyh. VSSC és a Nyírbátori BSC fér­ficsapata. Eredmények: NB I B, NŐI MÉDKOZÉS: Szentes—Nyh. Volán-Dózsa 27:21 (14:11). Kiegyenlített első félidő után gyenge védekezése és még gyengébb kapusteljesítménye miatt vesztett a Volán-Dózsa. Gólszerzők: Slmonné 10, Szalai 4, Török, Dombi, Bernáth 2—2, Kékesi 1. Jók: Simonné, Szalai, Török. FÉRFIMÉRKÖZÉS: Tisza- vasvári—HODIKÖT 21:21 (11:11). Okult a Tiszavasvári elleni MNK-kudarcából a bajnokaspi­ráns, s jól felkészült a találko­zóra. Szinte végig játszott a sok­szoros válogatottja, Budai Is, éppen ezért igen értékes döntet­lent csikart ki a hazai csapat. Ld.: Fedor 8, Gazdag T. 5, Sep- si 4. NB II, NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanárképző Főiskola—Miskolci Spartacus 20:14 (12:5). Az első félidőben remekelt a tanárképző újjászervezett együttese. Szünet után viszont a pontatlan táma­dásvezetések és a befejezések miatt nem sikerült nagyobb arányban nyerni. Gólszerzők: Varkoly 9, Molnár 5, Kovács I., Bernáth Cs. 2—2, Szeberényl, Gyöngyösi 1—1. Jók: Szeberényl, Varkoly, Molnár. FÉRFIMÉ RKŐZESEK: Nyh. VSSC—Eger SE 26:21 (9:9). Iz­galmas mérkőzésen, nagy küz­delem után aratott biztos győ­zelmet az egyre jobban belelen­dülő piros-kék legénység. Gól­szerzők: Bodnár 9, Varga 6, Szántó 4, Köteles 3, Pethő 2, Rácz, Szikszai 1—1. Nyírbátor— Mátészalka 32:19. A bátoriaktól nem kaptunk tudósítást.. . Az asztalitenisz NB Ill-ban rangadóra került sor legutóbb, két bajnokaspiráns találkozott Hajdúszoboszlón. A Gázláng SE a Nyíregyházi Vizügyi-MEDOSZ SE-t látta vendégül. A találko­zón a nyírségiek voltak a job­bak, Sallai Zoltán, Tósa István és Király Csaba jó teljesítmé­nyével biztosan nyertek. Idegen­beli győzelmet aratott a Kisvár- dai SE is, míg Nagykálló megyei rangadón győzött az újonc Ti- szavasvárival szemben. Eredmé­nyek:! Nyh. Vizügyi-MEDOSZ SE—Haj­dúszoboszlói Gázláng SE 9:7. A nyíregyháziak közül Sallai Zol­tán és Tósa István 3—3, Király Csaba 2, Kékesi István pedig 1 mérkőzést nyert. Kisvárdai SE—Hajdúnánás 12:4. Az Idegenbeli találkozón Lipcsei Tibor és Tóth László remekelt, 4—4 találkozót nyert. Újvári Ist­ván és Varga Szabolcs két-két meccsen győzött. Nagykálló—Tiszavasvári 9:7. A találkozót Kovács II. Ferenc — négy győzelmet szerzett — jó tel­jesítménye döntötte el. A fcál- lóiaktól Vajda Sándor három­szor, Ifj. Vajda Sándor és líj. Papp Sándor pedig egyszer-egy- szer nyert. A vasváriaktól Pethe Gábor 3, Vári Sándor és Fitos Zoltán 2—2 mérkőzésen győzött. Sallai Zoltán három mérkőzés megnyerésével járult a Nyíregy­házi Vizügyi-MEDOSZ SE Ide­genbeli sikeréhez. || Kom­Rbgyararszág MMMnwMMHaMaMMMttttKBBaHHMM Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzitak meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jäger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 I ! |s J HALLGASSUNK CT h illl NÉZZÜNK MEG El 1983. szeptember 14., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents