Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
1983. augusztus 6. Kelet-Magyaroifiág 3 r-----------------------------------------------------------------------\ Értelmiség és utánpótlás z egyik értelmiségi szülő a minap arról panaszkodott ismerőseinek, hogy érettségiző gyermeke hosz- szas rábeszélésre engedett csak az atyai buzdításnak, s adta be papírjait a főiskolára. „Mindenáron egy jól kereső szakmát akart, hogy pénzt keressen, mégpedig nem is keveset. Majd utána elvégzem az egyetemet, vagy a főiskolát” — idézte a gyermek érveit. Ma már nem ritka, hogy az értelmiségi családok gyerI mekei nem feltétlenül diplomás pályát választanak. Különösen azoknál a családoknál fordul elő az ilyen pályamódosítás, ahol az értelmiségi foglalkozású szülők szerény keresetűek és a gyermekek egy része úgy véli, bármilyen szép és felelősségteljes is a szülők hivatása, ők inkább egy jobban kereső szakmát választanak maguknak. Természetesen nem törvényszerű, hogy az értelmiségi szülők gyermekei mindenáron tovább örökítsék a szülők szellemi pályáját, akár van ehhez adottságuk, tehetségük és szorgalmuk, akár nincs. De ennek a fordítottja is igaz, kár lenne, ha egyetlen tehetséges fiatal is elkallódna, hiszen a szellemi pályán dolgozók éppen felkészültségük, életmódjuk folytán jó indíttatást tudnak nyújtani gyermekeiknek a felsőfokú tanulmányokhoz. Ugyancsak egy kötetlen beszélgetésben hallottam a még inkább elgondolkoztató tényt, amely szerint az utóbbi években már-már a kritikus pontig süllyedt a főiskolákon, egyetemeken tanuló munkás és paraszt származású fiatalok aránya. Ez megyénkben az értelmiség utánpótlása szempontjából különösképpen fontos, és jócskán összefügg a középfokú oktatás szerkezeti arányainak további finomításával, a hátrányos helyzetű fiatalok tanulmányi gondozásával, a tehetséggondozással, a szülőkkel való érdemibb kapcsolatok kialakításával. I Egyes értelmiségi pályák — főként a műszakiakra gondolunk — megcsappant társadalmi presztízse, nem éppen irigylésre méltó anyagi megbecsülése is közrejátszik abban, hogy akadozik az értelmiség utánpótlásának bátrabb áramlása. Nem olyan áramlásra gondolunk, mint az ötvenes évek elején volt, amikor ezrek és tízezrek ostromolták meg a főiskolákat, egyetemeket. Az álomból valósággá lett lehetőségek robbanásszerű megnyilvánulása egy természetes társadalmi légkör következménye volt, amely átalakította az értelmiség összetételét. Természetes, hogy a nagy mennyiségi „robbanás” olyanokat is a szellemi munkakörökbe sodort, akik elég nehezen, vagy nem tudtak megállni a lábukon. Ma már más társadalmi körülmények és alapok között indulhatnak az értelmiségi pályák meghódítására a fiatalok. Az lenne a társadalmilag és az egyénileg hasznos és megnyugtató, ha azok választanák a továbbtanulást, akik a legtöbb alappal rendelkeznek ehhez. Megyénkben 1981 októberében vitatta meg a megyei pártbizottság az értelmiség helyét, szerepét a társadalmi, politikai életben és feladatokat dolgozott ki a továbbiakra. Megállapították, hogy a 70-es évektől Szabolcs-Szatmárban az országosnál nagyobb mértékben növekedett az egyetemet, főiskolát végzettek száma, s ez kedvezően befolyásolta az értelmiség számának alakulását. Számottevően nőtt a műszaki és közgazdasági, valamint az agrárT és az egészségügyi értelmiség aránya, de tovább gyarapodott a pedagógusok és a közművelődésben dolgozók száma is. A megyében az összes felsőfokú végzettségűek közül az iparban dolgozik 8,3, az építőiparban 2,5, a mezőgazdaságban 14,9, az oktatásban-közművetődésben 52,4, az egészségügyben pedig 6,9 százalékuk. Amikor az értelmiség utánpótlásáról szólunk, nem mehetünk el a legfontosabb kérdések mellett, milyen az értelmiség közérzete, megbecsülése. Az összkép itt is kedvező, az értelmiség többsége tevékenyen kiveszi a részét a megye politikai, társadalmi, gazdasági feladataiból, életmódjában, gondolkodásában mindinkább kirajzolódnak a szocialista értelmiség jellemző vonásai. Nagyon fontos azonban a továbbiakban az értelmiség rendszeres tájékoztatása, az érdemibb véleménycsere, a vita és párbeszéd kibontakoztatása. □ K ölcsönös érdek, hogy a helyi tanácsok a leglényegesebb kérdések megvitatásában és eldöntésében jobban támaszkodjanak az értelmiség véleményére, tapasztalataira. Az is a kölcsönös tájékoztatást segíti, hogy a megye politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális feladatainak jobb megismerése érdekében legalább kétévenként fórumot szerveznek a megye vezetőinek és az értelmiség képviselőinek részvételével. Ez azonban nem menti fel a munkahelyi vezetőket attól a kötelességtől, hogy folyamatosan foglalkozzanak az értelmiségi dolgozókkal, s ne váljék ez sehol egy-egy kipipálandó napirendi ponttá ... Páll Géza Miből lesz a dohány ? A dohány jövedelmezősége függ a minőségtől, ezért a már megszárított leveleket gondosan válogatja a piricsei dohánytermelő asszonyok brigádja. Technika és lépéshátrány Ami o közösben lehetetlen, a háztájiban megoldható H ányszor mondták és íriák már, hogy Szabolcs az alma, a burgonya és a dohány hazája. Igaz volt, az ma is. csakhogy kísért a rengeteg gond, ami ezeket a kultúrákat most körülveszi. Legyen szó ezúttal csak a dohányról. Az utóbbi tíz cv csokorba köthető problémái: fajta- és árkérdés, gépesítés és érdekeltség, bérezés és munkaerőhiány, terület és termésátlag, ez mind megérdemelne egy külön tanulmányt. Most ott tartunk, hogy Szabolcs-Szatmárban, de az országban is a dohánytermő terület a tavalyihoz viszonyítva erőteljesen csökkent. Számottevően nem történt előrelépés a fajtakérdésben, a termésátlag tekintetében, lépéshátrányban vagyunk technikában és ha úgy tetszik, nemes küzdelem folyik azért, hogy a dohánykertészkedés rangjához és fontosságához mérten, a már elért színvonalon maradjon. A megyében már törik a dohányt. Ez jó alkalom, hogy a dohánytermelési rendszerközpontban és Piricsén, az Egyesült Erő Termelőszövetkezetben a szakemberekkel beszélgessünk. Fekete József, a dohánytermelési rendszer technológiái szaktanácsadója mindenekelőtt néhány jellemző számot említ: — A termelési rendszer taggazdaságai idén 3088 hektáron termesztenek dohányt. Ez ezer hektárral kevesebb az 1982. évinél. Csökkent a taggazdaságok száma is, 53- ról 46-ra. Mi az oka? A dohánytermesztés nem minden gazdaságban nyereséges. Ezért Nyírbogáton, Hodászon, Ib- rányban felszámolták a közös területet. Érpatakon, ahol tavaly nagyon ráfizettek erre a növényre, kiadták a háztájiba a termesztést. — Ezek szerint, ha a háztájiban van vállalkozó, mégis csak érdemes dohánnyal foglalkozni? — Más az anyagi érdekeltség. A közösben norma szerint, teljesítmény alapján fizetnek. A tagság nem érdekelt abban, hogy a dohány- termesztés igényeinek megfelelően dolgozzék. Köti magát a munkaidőhöz. Nem megy hajnalban, vagy alkonyatkor dohányt törni, az asszonyok hivatkoznak arra, hogy kisgyerek van, nincs kire hagyni, a jószágot etetni kell. — Háztáji esetében, amikor az emberek saját zsebükre dolgoznak, nincs ilyen gond. Akkor annyira erős az anyagi érdekeltség, hogy megoldják a ház körüli, a háztartással járó problémáikat. Mire a nap felkél, ki-ki letöri az érett dohányleveleket. Univerzális alapgép Tavaly viszonylag jó termés volt rendszerszerte dohányból. A virzsíniafajták hektáronként átlag 1158 kilogrammal fizettek, a nagylevelű dohány átlaga 1230 kilogramm volt. Hatezer forintos értékesítési átlagárral számolva a termés 70—80 ezer forint bruttó bevételt jelentett. Ez sem elég a költségek fedezetére? — Nem elég — mondja határozottan Paszternák László, aki a rendszer műszaki területét irányítja. — Ugyanis a dohány termesztése nagyon költséges része a mezőgazdaságnak. Kezdve a palántaneveléstől a szárításig, a sok kézi munka mellett nagyfokú gépi erőre, energiára van szükség. Helyben vagyunk. Most azt vitatjuk meg, hogyan is néz ki a dohánytermelés műszaki része. — Egyedül talán csak a szárítás megoldott. A rendszergazdaságokban jelenleg 600 szárítókamra van. Ez elég ahhoz, hogy a termést időben, jó minőségben leszárítsa. A Bathles gépekkel viszont ott tartunk, hogy lassan elhasználódnak, kikopnak a termelésből és nincs helyettük új. (A Bathles amolyan univerzális alapgép, amely palántázástól a dohány töréséig mindenre , alr kalmazható. „*;• - , — De miért nem vásárolnak a gazdaságok új gépeket? — Mert egyrészt nincs, ha van, akkor is drága. Amióta megszűnt a gépvásárlás állami támogatása, a gépesítés megoldása egyre nehezebb. — Nincs kiút? — Van. Már készül a Nyíregyházi Mezőgéppel kooperációban egy univerzális dohánytermesztő gép prototípusa. Azt tervezzük, hogy még ebben a termesztési idényben kipróbáljuk. Reméljük, sor kerülhet rá. Űj az is — és ez a termesztés költségeit csökkenti, a jövedelmezőséget növeli, — hogy eddig 350 dohányszárító kamránál szereltük fel az automata szárítószabályzó készüléket, ami újítás. Mit tud az automata szárításszabályzó? Ezt a gyakorlat, a kipróbálás adatai igazolják. Minden" leszárított száz kilogramm dohánynál 25—30 százalék a tüzelőolajmegtakarítás. Egy pajtánál, egy fordulóban ez 220 liter olaj, 2200 forint. Az energia- és költségtakarékosságnak ez valóban nagyszerű példája. „Rizikós" növény Piricsén Biró Ferenc elnök- helyettessel és Szabó Magdolna üzemgazdásszal először arról váltottunk szót, miért csökkentették jelentősen a dohánytermő területet. Sorolták: 1979-ig jövedelmező volt a növénytermesztésnek ez az ága, de 1980-ban, miután megszűnt a technika utáni állami támogatás, növekedtek a kiadások. Másrészt a dohány rizikós növény. Szintén 1980-ban, a fagy és víz vitte *1» a termést. Csökkentették a területet amiatt is, hogy egyre kevesebb a munkaerő, másrészt a dohány az almával egybe érik és ha kezdődik az almaszüret, akkor inkább az almában foglalkoztatják az asszonyokat. — Ügy gondoltuk — mondja az üzemgazdász — 61 hektár dohány erre az évre nekünk pontosan elég, ezt még győzzük erővel. — És anyagiakkal? — Nem terveztünk veszteséget, ha arra gondol. Igaz, nyereségre sem számítunk, hiszen elsődlegesen az a fontos, hogy az asszonyoknak munkája legyen. Már aki még a dohányban akar dolgozni. A piricseiek dohányát a rendszerközpont szakemberei dicsérték. Mondták, ott kevésbé sínylette meg az aszályt a kultúra, az átlagostól jobbak a terméskilátások. Miért jobb egyik helyen, mint a másikon egy-egy növénynek, példánkban a dohánynak a termesztése? Van-e magyarázat? Itt a HUBA—III automatikus vezérlő — mutatja Markos János, a piricsei dohányosok brigádvezetője —, ezzel az újítással 25—30 százalék energia takarítható meg. még ráadásul a puskapor? Talán nem ülhetett székre, hokedlire, vagy például hintaszékbe? Micsoda ostobaság! — Azt nem tudom poníoazt hittem ... Rendben van, én segítek magának, Brian. Tegyük fel, hogy ez a Jim kalóz volt, és tegyük fel azt is, hogy valóban egy puskaporos hordóra ült. Tegyük z újság humorrovatának szerkesztője hivatta az egyik munkatársat. — Mondja, Brian, mit akar maga rámtukmálni? — kérdezte ingerülten, és a szemét dörzsölgette. — Miféle vicc ez? Maga ezt írta: „Jim puskaporos hordón ült, és közben pipára gyújtott. A halott huszonhét éves volt.” Ez valami hajmeresztő badarság! Mi köze ehhez Jifinek, és |mit keres itt ez a halott? — Már megbocsásson, Mr. McClosky, én az hittem, hogy teljesen érthető. — Nos —, mosolyodon el maró gúnnyal a szerkesztő — mindjárt meglátjuk, mit is hitt maga ... — Ez az ember, ugyebár, puskaporos hordón ült... — Igen, ezt értem, ne ma- gyarázgasson nekem napnál is világosabb dolgokat, vagy hülyének tart? — Isten ments, Mr. McClosky! Ez az ember puskaporos hordón ült... — De minek a hordó és san megmagyarázni, hogy ez a Jim miért ült éppen egy puskaporos hordóra. — Ahá, no látja! Nem tudja megmagyarázni nekem, amikor itt áll, a dolgozószobámban. Akkor hogy íudná megértetni az olvasóval? — De én úgy véltem, Mr. McClosky, semmi jelentősege nincs annak, hogy ez a Jim miért ült éppen puskaporos hordóra. — És azután, minek az a puskapor? Látja, csupa kérdés, újabb és újabb kérdés... Maga meg ezt feleli nekem: fel, olyan hülye volt, hogy rágyújtott. Hát aztán? Mit keres itt valamiféle hulla? Badarság! —• Bocsásson meg, főnök, de ez a história nagyon mulatságosnak tűnt nekem ... — Én nem azt kérdezem magától, fiatalember, hogy mi tűnt-tünedezett magának! — emelte fel hangját a szerkesztő. — Hanem azt kérdezem, honnan került oda az a hulla! — Hiszen ez Jim... — suttogta Brian. — Micsoda? Jim? Talán gúnyt űz belőlem? Hiszen Jim a puskaporos hordón ül. A halott pedig honnan kerül oda? — Jim pipázott... — Nem beszélhetne kissé gyorsabban, Brian, nincs időm, hogy az örökkévalóságig fecsegjek magával Jimről meg holmi átkozott halottról! — De hát ez egy és ugyanaz az lember — nyögte ki Brian. — Hogyhogy? — csodálkozott a szerkesztő. — Ugyanaz? Jim a hordón ült és pipázott, a halott pedig, mint írja huszonhét éves volt. Milyen összefüggés van közöttük? — Én azt hittem ... — Megint hitt valamit! — Jim pipázott, egy szikra ráhullott a puskaporos hordóra és a hordó felrobbant ... — Ahá, akkor iezzel kellett volna kezdeni! Maga pedig egy árva szóval nem írt arról a szikráról. Most már érthető. De ki volt mégis huszonhét éves? A — Jim... — Istenem, milyen furcsa gondolat! Milyen különös logika: előbb egyetlen szóval sem beszélt a koráról, a rotj* bánás után pedig valamiért éppen a halott életkorára tereli az olvasó figyelmét, és semmit sem árul el a jelleméről, a családjáról, meg más egyébről. És azt képzeli, hogy ez a maga úgynevezett anekdotája szellemes? — iHát nem látja, Mr. McClosky ... — Én semmit sem látok, fiatalember. Tudja véletlenül, mi a rovatunk neve? — Hu ... mór ... — Az ám! És úgy véli, hogy valakinek a szörnyű halála szórakoztathat bárkit? Eredeti elképzelése van magának a szórakoztatásról... Válasszon inkább valamilyen szellemesebb anekdotát. Igaz is, majdnem elfelejtettem: kíváncsi vagyok, hogyan hullhatott ez a szikra a puskaporba, mikor az a hordóban volt?! __ Fordította: Gellért György Tökbet tenni a jövedelmezőségért — Talán az a magyarázat — véli Markos János brigádvezető, — hogy mi kockáztattunk, korábban palántáz- tunk, mint mások. A mi dohányunk még kapott esőt, viszont nem volt fagy. Reméljük, lesz még eső, mert most úgy néz ki, hogy a levelek nem tudnak rendesen beérni, a dohány is megsínyli a csapadék hiányát... A dohány — problémáival, esetleges sikerességével — maradt, ami volt, jellegzetesen szabolcsi növény. A törése megkezdődött éj var, olyan bizodalom, hogy megismétlődik a tavalyi jó termés, lesz elegendő jó minőségű anyag az iparnak, növekszik a minőség, javul az exportarány. Ha így is lesz, nem feledtetheti; a termesztés jövedelmezőségéért, biztonságáért még sokat kell tenni. Seres Ernő
