Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-27 / 202. szám

1983. augusztus 27. 0 Ol Ll DIAI LI A Szorongástól gyöngyöző kezek nyom- leg adóbevallást, majd határozott moz- ják le a kilincset. Az összehajtott idé- dulattal visszaadja: „Sajnos, ez Z. elv­zés vagy kérelem, esetleg adóbevallás társra tartozik. C-épület, negyedik kusza vonalakat ír a levegőbe. A fojtott emelet 405-ös szoba.” Ha szerencsénk csendben az íróasztalnál ülő ügyintéző van, Z. elvtársat a helyén találjuk, és hangja reccsen az aktacsomókból emelt hivatalos papírunkról nem hiányzik barikád mögül: „Ma nincs ügyfélfoga- egyetlen pecsét, egyetlen aláírás sem, s dás, jöjjön holnap!” Jobb esetben ke- véget ér az a tortúra, amit egyszerűen gyesen átveszi az idézést, kérelmet eset- ügyintézésnek hívnak. A hivatalok, a hatóságok belső életéről az ügyfélnek ilyen emlékei is lehetnek. Az állampolgár türelmét próbá­ra tevő lélektelen ügykeze­léssel bizony manapság is ta­lálkozunk. Az akták világa könnyen elszürkítheti, arc­nélkülivé teheti a mindenna­pi élet apróbb és nagyobb ügyeit intéző hivatalnokot. Fiatalokat kerestünk, akik néhány éves tapasztalat bir­tokában vallottak magukról, terveikről, álmaikról és mun­kájuk szépségéről. Szorongó, bátortalan ügyfél szemszögéből láttattuk a be­vezetőben a hivatal világát. Akad azonban példa a másik végletre is. A jogaikat fenn­hangon szavalókon a meg- szeppentségnek piciny jele sincs, s az általuk nehezmé­nyezett sérelem felszámolása érdekében az erőszakosko­dástól sem riadnak vissza. A Nyíregyházi Városi Tanács szabálysértési csoportján gyakran fordulnak meg olya­nok, akik dühükben elvesz­tik fejüket, s a hangnemet visszautasító hivatalnok ar­cán elcsattanhat a pofon. Er­re közelmúltbeli példát em­lít ár. Ilajdu Klára, a városi tanács szabálysértési cso­portjának vezetője. Bírósá­gon végződött az ügy. — Az ilyen ügyfelekkel nem könnyű, bánni. A kollé- ganőI.Timel együtt a legmesz- szebb nenőkig udvariasak próbálunk lenni, néha ez sem elég. Nagy türelemre van zükségünk. Az emberek becs ülése, tisztelete nélkül ezen a területen nem végez­het ^enki jó munkát. Minden ügyi el a legnagyobb alapos- ságr törekszem, megpróbá­lok . lehető legobjektívebb lenn: s így kiróni a méltá­nyos büntetést. Mi érte a kö­szönet? Ha az utcán találko­zunk elfordítják fejüket az ügyf lek. A Nyíregyházi Városi Ta­nács Hajdú Klára első mun­kahelye. 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi ka­rán v égzett. Előbb két évig a tanács titkárságán dolgozott, ét 1982 tavaszán lett csoport- vehető. Hetente átlagban há­rom a tárgyalási nap, hétfőn, szérián és pénteken fogadják a panaszosokat. Elbeszélése szerint azokat sem küldik el, akik fogadási órán kívül nyitnak be hozzájuk. — Nem zárkózunk be a szobánkba, igaz más mun­kákkal lassabban haladha- tur Tanácsot adunk, meg­vizsgáljuk az ügyeket. Hogy miért választottam ezt a munkakört? Gyermekkorom­tól hajt az igazságtevés vá­gya. Rövid idő is elég volt azonban ahhoz, hogy belás­sam, milyen nehéz feladat ez. Egy-egy szabálysértési ügyet le lehet zárni, az áruházi tol­vajt megbüntethetem, a per­lekedő szomszédok között egyezséget kereshetek, ám mindez csak tüneti kezelés. Csupán a felszínen tehetek rendet, a dolgok mélyén fe­szülő ellentétek továbbra is léteznek. A telefoncsörgés mindun­talan széttépte beszélgeté­sünk fonalát. A megyei ta­nács mezőgazdasági osztá­lyának egyik szobájában né­gyesben ültünk le, hogy az akták és a fiatalok „békés egymás mellett éléséről” vé­leményt cseréljünk. Szándé­koltan provokatív volt a kérdés: összeegyeztethető-e a fiatalság kötöttséget nehezen tűrő világa a hivatalok sza­bályokkal körülbástyázott életével? — Bármennyire is furcsa, ez a munkaterület is rejteget szép és izgalmas feladatokat — felelte Kiss Julianna, az egykori illetményhivatal — jelenlegi elnevezése szerint tanácsi költségvetési elszá­moló hivatal — előadója. — Hozzánk főleg közgazdasági szakközépiskolát végzett fia­talok kerülnek. A több mint száz dolgozónk közel fele harminc éven aluli. Számí­tunk a tenniakarásukra, igyekszünk megtartani őket. De ez nem jelenti azt, hogy szűkölködünk munkaerőben. Most is többen várakoznak beadott elhelyezkedési kérel­mükkel állásra. A volt illetményhivatalban egy-egy előadó havonta öt­hatszáz dolgozónak számfej­ti a bérét. A fizetéssel kap­csolatos egyéb ügyek — le­vonások, letiltások, táppénz — is rájuk várnak. Év elején nagyobb az aktaforgalom az átsorolások miatt, a többi ügyet kell lerendezni. Ha szokatlan is, valóság, hogy az illetményesek nyolc szocia­lista brigádban igyekeznek a követelményeket túlszárnyal­ni. Például a panaszlevelek és nyugdíjügyek elintézésének határidejét a megengedett tíz napról a felére csökken­tették. A modern technika hatása is előírja a lépéstar­tást, a korszerűségre törek­vést. Ha még csak kezdeti stádiumban is van a bérek számítógépes feldolgozása, utalványozása, a berögződött munkamódszereket fokozato­san újak váltják fel. A kó­dok, a programnyelvek elsa­játításával megrövidül a számfejtési idő, a rettegett összesítések könnyűszerrel elkészíthetők. — Egy-egy terület megyei felelősei vagyunk. Mun­kánkhoz ennek tudatával kell közelednünk. A pénz­ügyi osztályon a lakossági, kiskereskedői és kisipari adóügyek tartoznak hozzám. Nem ritkák a fogós esetek, sok a visszatérő ügyfél — mondta Horváth István pénz­ügyi főelőadó, aki a közgaz­dasági tudományegyetem el­végzése, 1979 óta dolgozik a megyei tanácson. — Az adó­bevallások ellenőrzése, téte­les felülvizsgálata visszaélé­seket fed fel. Félmilliós adó­hiány is akadt. — Nem új keletű a felis­merés: az akta hazavihető... — Gyakran a munkaidő leteltével otthon folytatjuk az ügyintézést, összegező je­lentéseket, pontos megfogal­mazást követelő iratokat a zsúfolt hivatali szobákban szinte lehetetlen elkészíteni. S ha az aktákat nem is vi­szem haza, a gondjukat igen. Olykor éjszaka álmatlanul az éppen odavágó passzuso­kat fogalmazom. — Ezzel magam is így va­gyok — kapcsolódott be a beszélgetésbe dr. Szikora Já­nos, a mezőgazdasági osztály jogügyi főelőadója, két tele­fonálás közben. A termelő- szövetkezetekben alakult kisvállalkozásokról gyűjtött éppen anyagot. Húsz tsz-iro- dát kérdezett körbe. — Tár­sadalmi tanulmányi ösztön­díjjal kerültem ebbe a munkakörbe. A mezőgazda- sági osztály az állami törvé­nyességi felügyeletet gyako­rolja a termelőszövetkezetek felett, a József Attila Tudo­mányegyetem jogtudományi karán tanultakat tehát itt kamatoztathatom. Közel harminc szövetkezetben for­dulok meg a kiszállások so­rán. A helyszíni vizsgálatok életismeretet adnak, jobban benne lehetek a mindenna­pokban. Ebben látom mun­kám szépségét. Szikora János, a megyei tanács hivatali KlSZ-bizott- ságának titkára is egyben. Nyolc alapszervezetet fog össze. Az államigazgatásban dolgozó fiatalokon kívül eh­hez a bizottsághoz tartoznak a múzeum, a megyei könyv­tár, a művelődési központ, a KÖJÁL és a színház kisze- sei. Adottságaikhoz igazítva állítják össze akcióprogram­jukat, teszik meg vállalásai­kat. A legutóbbi nagyszabású rendezvényükön a fiatal nyíregyházi színészek adtak műsort, a megyei tanács alagsorában tervezett ifjúsá­gi klub berendezésében pe­dig a megyei művelődési központ technikusaira szá­mítanak. össze! ismét a me­gyei tanács KISZ-tagjai rendezhetik meg a négy me­gye — Nógrád, Heves, Bor- sod-Abaúj és Szabolcs-Szat- már — államigazgatásban dolgozó fiataljainak találko­zóját. A tartalmasnak és ér­dekesnek ígérkező előadáso­kon, szakmai vitákon kívül megyejárás, zenés, táncos est, vidám vetélkedő Ígér él­ményeket. Az a biztos, amit a főnök mond. Erről az alapállásról idekerülésem óta igyekszem leszoktatni beosztottjaimat — kezdte a beszélgetést Korbics Árpád, a nyíregyházi piac- és vásárgazdálkodási iroda ve­zetője. — Szerintem akkor mehetnek csak jól a dolgok, ha mindenki eleget tesz a maga helyén, és munkájáért vállalja a felelősséget. Így sem tudunk mindenkinek a kedvére tenni, aki megfordul a piaccsarnokban. A nyüzsgő forgatag — kü­lönösen a szerdai és szom­bati piaci napokon — még az igazságosztó Mátyás ki­rálynak is feladná a leckét. Szűk a piaci terület, a nagy tételű árukat kirakó keres­kedők küzdenek a néhány csomag zöldséget, néhány darab tojást, szatyor gyü­mölcsöt hozó őstermelőkkel a névre szóló helyekért. In­dokolatlanul sokan szeretné­nek asztalfoglalási szerző­dést kötni, s ha esetenként a piaci irodán dolgozók szíve meg is esne a javakorabeli kérelmezőkön, a város ellá­tása érdekében nem tehetnek kivételt. — Hiába ilyenkor a szép szó, a magyarázat. Az eluta­sított kérelmező igazságta­lansággal vádol bennünket — folytatta Korbics Árpád. — Nézeteltérés, sértődés a vége, ha a piaci jogszabályo­kat érvényesítjük. A hely­jegyszedők is megvívják a harcukat. Az árusok nem szí­vesen fizetik a helypénzt. Sokallják. A piaci ellenőre­ink is tehetetlenek olykor­olykor, nem győzik a mun­kát. Szabadságáról visszatérve találkozásunkkor vette fel a munkát a piaci iroda veze­tője. Csereüdülésen két hetet töltött családjával — felesé­gével, két lányával — az NDK-ban. A maradék sza­badságával beosztóan bánik. A vizsgaidőszak tájára tar­togatja, ugyanis levelezőn jogot végez. Ősszel az ötöd­évet kezdi. — Korábban a számviteli főiskolát fejeztem be. A jogi ismereteket ebben a munka­körben is tudom alkalmazni. A törvények, szabályok, ren­delkezések tudásán túl az egyetem ad egy olyan látás­módot, amivel könnyebb a hétköznapi életben eligazod­ni. Nélkülözhetetlen az em­berismeret is. Az, hogy a be­lépő ügyfélre ránézve tud­jam, milyen hangnemet üt­hetek meg, hogyan kerülhe­tem el a megoldást hátrálta­tó konfliktust köztem és a panaszos között. A módokat, módszereket mindenkinek magának kell kikísérletezni. Az iskolapadban ezeket a dolgokat nem lehet megta­nulni. Néha élére áll a világ. Olykor az ébrenlét határán innen is, gyakrabban az al­vás tartományában. Vajon miről álmodik a könyvelő? Talán derekára erősített kö­téllel, hegymászó fölszerelés­sel a Himalájának indul. S minő csoda: az örök fehér­ségbe nyúló csúcs nem más, mint számoszlopok milliárd- ja. A látványától görcsbe rándul az agy. S vajon rossz álmaiban nem kergetik-e fe- nekedő emberek a biztosítási ügynököt? Nem veri-e ki az izzadság a hivatalnok hom­lokát, aki óvatosan húz ki egy iratot a hatalmas csomó­ból. Ám hiába az óvatossága, megindul az aktalavina, amely betemeti... Rövid időn belül népszerű lett a sláger a könyvelőről, aki egycsapásra felrúgta ko­rábbi életét csak azért, mert pihentető álomképében beat- zenészként látta viszont ma­gát. Attól fogva kettős életet élt: nappal körmölt, de ha jött az este, újra és újra ze­nélt. A csinovnyikok e hu­szadik századi utóda a mo­noton, idegőrlő munka után (elől) a zenében talált felol- dozást. Szükségszerű-e, hogy a kí­vülálló homályos szemüve­gével ilyennek véljük, lássuk az ügyintézés és az ügyinté­zők mindennapjait? Az ak­ták között megszólaltatott fiatalok mondataiból inkább mindennek az ellenkezője tűnik ki. Nem olyan egy­hangú, unalmas, szürke a hi­vatal élete belülről szemlél­ve. Mert számukra egyértel­mű a paragrafusok, jogsza­bályok nehezen járható er­deje, a kettős könyvvitel idő­soros és számlasoros elszá­molási rendszere előttük vi­lágos, mint a nap, csakúgy, mint a jegyzőkönyvvezetés szabályai, és sorolhatnánk a példákat. Sok egyéb mellett szó esett arról is, hogy a közvélemény mennyire ismeri el a hivata­lokban dolgozók munkáját. Az íróasztalok mögött ülők miként látják hivatásuk tár­sadalmi presztízsét? Általá­ban úgy érzik, az állampol­gárok nem övezik őket ki­tüntető szeretettel, és az anyagi megbecsülés hiánya miatt a pályakezdő fiatalok is inkább csak más lehető­ségek hiányában fogadják el a hivatali állást. Lankadni látszik tehát az íróasztalokért folyó csata? Aligha erről van szó. Inkább csak a nagyobb odafigyelést, szakmai készenlétet, egysze­mélyi felelősséget kívánó he­lyekért kelnek kevesebben bírókra. A ma még hiányolt tekintélyt természetesen nem kaphatják meg fiatalon elő­legként. Keményen kell érte szolgálni. A friss szakmai tudás mellé esztendők tapasztalá­saiból kristályosodhat ki az az emberismeret, amely a pontos, szabályokhoz ragasz­kodó ügyintézőt megóvja a lélektelenségtől. Attól, hogy a hozzá tanácsért, segítségért fordulóban ne ellenfelet lás­son, ne időt, erőt rabló mun­kát találjon az ügyekben, hanem mindig felfedezze a hétköznapok útvesztőiben botorkálóban az embert. Áll a sor az egyik városi takarékpénztári fiókban. Me­leg pénteki nap. A várako­zók oszlopa egyre nő, előre menni felvilágosításért tola­kodásnak tűnhet. Végre a türelmesen várakozó ügyfél­re kerül a sor. „Nem tudna hétfőn visszajönni? Holnap szabad szombat, hamarabb zár a pénztár.” A hitelleve­let gyűrögető köpcös úr kér- lelésre fogja a dolgot. Ma­gyarázkodik: sürgősen kelle­ne a pénz, s a munkahelyé­ről nem biztos, hogy ismét elengedik. Alig több mint egy óra te­lik el, és a köpcös úr pénz­tárcájába számolhatta az OTP-hitelt. Elégedetten tá­vozott, pedig az ügyintéző nem tett csodát, csupán el­végezte a munkáját. Hasonló példákat nem ne­héz találni. Az aktatologa­tás, az ügyiratok bonyolult, átláthatatlan kezelése sem ment még ki a divatból. Akadnak olyan hivatalnokok is, akik éltesebb korukban is gyermekien pajkosak ma­radnak, annyi különbséggel, hogy a „megy a gyűrű ván­dorútra” kezdetű mondóka közben ügyfeleket adogatnak kézről kézre, asztaltól aszta­lig. Ök bizonyára már régen elfelejtették az egyszeri igazságot: nem az ember van az aktákért, hanem éppen fordítva. Az oldalt írta: Reszler Gábor Fotók: Jávor László KM HÉTVÉGI melléklet „Nem zárkózunk be..." Arcok akták mögül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents