Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. augusztus 27. SZEPTEMBER 1.: ANTIFASISZTA VILÁGNAP A Magyar Szolidaritási Bizottság ülése Harmati Sándor elnökletével pénteken ülést tartott a Magyar Szolidaritási Bizottság a Hazafias Népfront Belgrád-rakparti székházában. A testület meghallgatta Garai Róbert külügyminiszter-helyettes időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkozó tájékoztatóját, majd áttekintette a bizottság első féléves tevékenységét, összegezte a tapasztalatokat, s jóváhagyta a szeptember 1-ével kezdődő őszi szolidaritási akciósorozat tervezetét. A tanácskozáson Sütő Gyula, a Magyar Szolidaritási Bizottság titkára elmondta: az imperialista körök azon munkálkodnak, hogy megbontsák a kialakult erőviszonyokat. Ténykedésük következtében az elmúlt időszakban mind feszültebbé vált a nemzetközi légkör. Hazánk és a többi békeszerető nép a kedvezőtlen folyamatok ellenére is mindent elkövet, hogy támogassa a társadalmi haladásért, demokratikus jogaikért küzdő erőket. A Magyar Szolidaritási Bizottság a nehezebb nemzetközi feltételek közepette is eredményesen látta el megbízatását. Jól hasznosította a rendelkezésére álló segélykereteket — mutatott rá Sütő Gyula, majd arról beszélt, hogy az idén is a világ számos népének juttatták el a magyar közvélemény cselekvő szolidaritását jelképező segélyszállítmányokat. így Laoszba, Mozam- bikba, Etiópiába és Nicaraguába, Grenadába, Vietnamba, Angolába és Afganisztánba. Az ülésen jóváhagyták a szeptember 1-i antifasiszta világnappal kezdődő szolidaritási akciók programját. Az immár hagyományos őszi közéleti eseménysorozat keretében az ország számos nagyvárosában, településén rendeznek fórumokat, gyűléseket, barátsági találkozókat, amelyeken szakértők tájékoztatják közvéleményünket világpolitikai kérdésekről. A Magyar Szolidaritási Bizottság ez alkalomból felhívást intézett a magyar közvéleményhez, amely egyebek közt a következőket tartalmazza: A mai, feszültséggel és nehézségekkel teli időszakban különösen fontos, hogy hazánk minden békeszerető állampolgára egységesen lépjen fel a fegyverkezési verseny fokozódása — elsősorban az új amerikai rakéták európai telepítése — ellen, és támogatásáról biztosítsa a Szovjetunió és a többi szocialista ország fegyverzetkorlátozási és leszerelési javaslatait. Nyilvánítsa szolidaritását az imperializmusellenes harcot vívó közép-amerikai haladó és forradalmi erőkkel. Lépjen fel annak érdekében, hogy a közel-keleti térség problémáinak békés és igazságos rendezésével — beleértve az önálló palesztin állam létrehozását — lehetővé váljék a térség minden népe számára a békés országépítés. Vállaljon szolidaritást az Afrika déli részén a fajüldöző pretoriai rezsim ellen küzdő népekkel. Támogassa a nehéz körülmények között a szocializmust építő vietnami, laoszi, kambodzsai népet. Meggyőződésünk, hogy az őszi szolidaritási akciósorozat fórumain közvéleményünk támogatásáról biztosítja a Magyar Népköztársaság következetes békepolitikáját, melynek tartópillérei a Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő barátság és a világ haladó, imperialistaellenes erőivel vállalt szolidaritás — hangsúlyozza a felhívás. AMERIKAI RAKETATERVEK: veszélyes mutatvány. (Za Rubezsom — KS) V Kommentár Végjáték Madridban M egnyugtató, hogy a csaknem három esztendeje tartó madridi konferencia befejezéséhez közeleg. Azt azonban ma még nem lehet tudni, vajon az okmányokat, a bő hat hete elkészült záródokumentumot 34 vagy 35 külügyminiszter látja-e el kézjegyével. Kérdéses, hogy Málta az utolsó pillanatban meghátrál-e, vagy továbbra is kitart álláspontja mellett, s ragaszkodik a Földközi-tenger biztonságával foglalkozó szakértői konferencia összehívásához. Ha visszatekintünk az elmúlt három évre, a madridi konferencia heves vitáira, az éles szovjetellenes kirohanásokra, a megalapozatlan vádaskodásokra, bizony az az érzésünk: a világ — elsősorban Európa — közvéleménye megkönnyebbülten vesz tudomást most a közelgő befejezésről. A kontinens helyzetéről, biztonságáról, országai és népei együttműködéséről végül is olyan záródokumentum-tervezetet munkáltak ki, amely — a máltai kivétellel — valamennyi résztvevő számára elfogadható. Ez már önmagában is siker, hiszen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olyan nemzetközi légkörben készültek az okmányok, amelyből éppen a kölcsönös bizalom éltető elemei hiányoztak. Ennek ellenére aláírásra készen állnak a dokumentumok. Ezért az érdem kétségkívül a szocialista országok rugalmasságát, a semleges és el nem kötelezett államok kompromisszumkereső aktivitását illeti. Sajnálatos, hogy Málta álláspontja miatt a madridi végjáték elhúzódott. Valletta követelését azonban semmiképpen nem teljesíthették a résztvevők. Ha ugyanis az európai biztonság ügyéhez szorosan kapcsolják a Földközi-tenger térségének kérdéscsoportját, akkor olyasmire vállalkoznak, ami a siker parányi esélyével sem kecsegtet. Észak-Afrika, Közel-Kelet — már talán a címszavak puszta említése is sejteti, milyen érdekellentétek vonnák magukra a figyelmet az önmagukban is roppant fontos európai témák rovására. A hátralévő napokban végképp eldől: hány aláírás kerül majd a madridi konferencia okmányaira. A lényegen azonban mitsem változtat, bármiként is döntsön Málta. Hála a házigazda tisztségét példásan betöltő spanyoloknak, a meghívók már készülnek, s szeptember 7-én a külügyminiszterek megérkezhetnek az ibériai fővárosba. Eszmecseréik, hivatalos és nem hivatalos találkozóik pedig hozzájárulhatnak az európai együttműködés továbbfejlesztéséhez, abban a szellemben, amely az aláírásra váró okmányokban is kifejezésre jut. Gyapay Dénes Négy és fél tonna hasist találtak a marseilles-i kikötőben — ez a francia rendőrség eddigi „rekordfogása”. Képünkön: a Fast Two nevű libanoni hajó, amelyen a hatalmas mennyiségű kábítószert elrejtették. EB A fasiszta uralom évtizede 1973. szeptember 11 AEgyfÍPi kormányának, a haladó Chilének utolsó napja. Az egész világ Santiagóra figyelt. Katonai puccs. A fellázadt katonák megtámadták a Moneda-palotát, a Chilei Köztársaság elnökének rezidenciáját. Hírzárlat. A nagy hír- ügynökségek azonban mégis megtalálták a módját, hogy értesüléseket juttassanak ki az égő Chiléből. A — sokszor ellentmondó — hírek negyedóránként, félóránként követték egymást. Miután a felkelők légiereje szétbombázta a Portales és a Corporation rádióállomást, működött még a kommunista párt Magalla- nes-adója, s Allende ezen keresztül szólt — mint később kiderült, utoljára — népéhez és a világhoz. „Hazám dolgozói! Valószínűleg ez az utolsó lehetőségem, hogy szóljak hozzátok ... Szavaimmal erkölcsi ítéletet mondok azok fölött, akik megszegték katonai esküjüket, a fegyveres erők vezetői fölött... Az események következtében nem tehetek mást, mint hogy kijelentem Chile népének: nem adom meg magam! A történelemnek ezen a sorsfordulóján kész vagyok életemmel fizetni népemhez fűződő hűségemért... Ebben a döntő pillanatban, amikor utoljára fordulok hozzátok, azt akarom, hogy egy dolgot megértsetek: a külföldi tőke, az imperializmus és szövetségese a reakcióval olyan helyzetet teremtett, amelyben a fegyveres erők felrúgták a hagyományokat. Mindenekelőtt a chilei föld egyszerű asz- szonyaihoz fordulok, akik hittek nekünk; a munkásasszonyokhoz, akik fáradhatatlanul dolgoztak; a chilei anyákhoz, akik tudták, hogy a Népi Egység kormánya gondoskodik gyermekeikről. Azokhoz a hazafias szellemű szakemberekhez fordulok, akik áruló szak- szervezeteik szabotázsa közepette is folytatták a munkát. Az ifjúsághoz fordulok, amely dalaival lendületet adott harcunknak. Chile népéhez fordulok — munkásokhoz, parasztokhoz, értelmiségiekhez, azokhoz, akiket még üldözni fognak, mert országunkra rátört a fasizmus ... Mindig veletek maradok. Ügy gondoljatok rám, mint érdemes, becsületes emberre. Hazám dolgozói, én hiszek Chilében, s hiszek hazánk jobb sorsában. Lesznek emberek, akik túl fogják élni ezt a kegyetlen és keserű órát, amelyben az árulás lett úrrá. Tudjátok meg, hogy nincs messze a nap, amikor újra szélesre tárul az út, s szabadon haladhatnak majd előre rajta az emberek, hogy megteremtsék a szebb és jobb életet. Éljen Chile! Éljen a chilei nép! Éljenek a munkások! Ezek utolsó szavaim. Biztos vagyok abban, hogy halálom nem lesz hiábavaló. Tudom, hogy legalább erkölcsi lecke és büntetés lesz az álnokságnak, a gyávaságnak és az árulásnak!” A beszédet vették a szomszédos Argentínában, s lejegyezték a Santiagóban dolgozó külföldi sajtótudósítók. A Moneda-palota ostroma 11 óra tájban indult meg, s csak fél három körül csendesedett el a környék. Vajon mi lett Allende elnök sorsa? Számos rádióamatőr Argentínában és Chilében izgatottan fülelt az éterben. 14 óra 45-kor rögzítettek egy — mint kiderült, előre „betervezett” — beszélgetést. Ennek nyomán röppentették fel a világ rádióadói a hírt Allende öngyilkosságáról. Pinochet ugyanis úgy döntött, hogy Allende halálát mindenképpen öngyilkosságnak állítja be. A lázadók fejeként rejtjelezett parancsban kiadta az utasítást, hogy ilyen módon tegyenek neki jelentést, mivel azt akarta elérni, hogy a lehallgatott hírt először külföldről jelentsék, s így nagyobb hitele legyen. — A hír, hogy Allendét mi öltük meg, veszélyesen megerősítené a munkások ellenállását — mondta idegesen Pinochet, amikor elolvasta a Monedát ostromló egységek parancsnokának, Palacios tábornoknak írásbeli jelentését arról, hogy a köztársaság elnöke harcban esett el. — Allende halálát minden körülmények között öngyilkosságnak kell beállítanunk. Pillanatok alatt készen volt a terv, miként lehet az álhírnek minél nagyobb hitelt szerezni. S Pinochet ez esetben nem cselekedett elhirtelenkedve. Napok teltek el, amíg a katonai cenzúra alá helyezett chilei rádió és sajtó egyáltalán beszámolhatott arról, hogy Allende nem él. A fasiszta uralom alá került országban, ahol annyi mindenről tilos beszélni, azóta sem szabad szólni arról, hogy hősként halt meg a Chilei Köztársaság utolsó törvényes elnöke. Az igazságot azonban természetesen ez esetben sem lehetett eltitkolni. Hogy miként próbálták a junta urai meghamisítani a történteket, egy emigráns chilei újságíró leplezte le. Robinson Rojas Sandford, a santiagói szocialista „La Tercera de la Hóra" című lap rendőri riportere volt. Kitűnő összeköttetésekkel rendelkezett, s mielőtt elhagyta volna Chilét, összegyűjtötte a bizonyítékokat, hogy a világ tudomására hozza. Az Allende elleni összeamelynek gondolatát a CtA ™*'^**''“*r és az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon berkeiben aktívan támogatták, augusztus végén döntő szakaszába lépett. A katonai puccsot eredetileg valamikor október végére, novemberre tervezték, de az összeesküvő generálisok. Jósé Toribio Merino, a haditengerészet, Gustavo Leigh, a légierő, és César Mendoza, a csendőrhadtest parancsnokai úgy értékelték a helyzetet, hogy az idő sürget, az „akciót” előre kell hozni. Az amerikai hírszerzéssel együtt kidolgozott terv első szakasza, az úgynevezett „pu- hitás”, amelynek során a gazdasági nehézségek fokozásával elégedetlenséget kellett kelteni és így megérlelni a felkelés belső feltételeit, kudarccal fenyegetett. Jóllehet, az ösz- szeesküvők a nagytőkések és nagybirtokosok támogatásával, no meg az USA gazdasági erejét felhasználva, óriási károkat okoztak az országnak, nem sikerült áttörést elérniük. Kifejezésre jutott ez abban is, hogy a márciusi választásokon a Népi Egység 43 százalékot ért el. Az azt követő hetekben, hónapokban pedig egyre érlelődött a munkástömegek elszántsága, hogy véget vetnek a szabotázsnak, a reakció mesterkedéseinek, s ösz- szefogásukkal olyan antikapitalista intézkedéseket tesznek lehetővé Allende kormánya számára, amely kiindulópontja lehet a gazdasági, s ezzel a politikai helyzet megszilárdulásának. Magát a hatalom megragadását — az úgynevezett Alfa—1 szakaszt — a puccsisták igen rövidre tervezték. Ügy számoltak, 120 perc elegendő számukra a támadás kezdetétől számítva Allende „öngyilkosságáig", hiszen képtelenségnek tartották, hogy a Mone- dában levők szembeszállhatnak a nyilvánvaló túlerővel. Legkésőbb 13 órakor ki akarták adni az öngyilkosságról szóló jelentést. Ezután kezdődött volna a Béta—1 szakasz. Ez Santiago legfontosabb munkáskerületeinek megszállását irányozta elő. A tisztogatási akciók listáit a chilei hadsereg, haditengerészet és légierő, s az amerikai hadsereg hírszerző tisztjei közösen készítették el. Ügy képzelték, estére már minden elcsendesedik: a haladó erőket meglepik, s a kivégzésekkel a népmilliókat megfélemlítik. Az összeesküvők mindenre számítottak, csak arra nem, hogy 42 civil (a palotaőrség, miután Allende megengedte nekik, hogy ha akarnak elvonulhatnak, csefbenhagyta az elnököt) órák hosszat ellenáll néhány géppisztollyal a támadásnak. A kicsiny, de valóban a hazáért és a szabadságért harcoló csapat ellen nyolc, 75 milliméteres ágyukkal és gépfegyverrel ellátott Sharman-páncélos, két, gépkocsira szerelt 75 milliméteres löveg, 200 különlegesen kiképzett gyalogos katona, s két, rakétákkal felszerelt Hunter repülőgép indult rohamra. Reggel hangzott el az Agricultura rádióállomáson, amely már esztendők óta leplezetlenül uszított Allende ellen, a lázadók első proklamáció ja. Aláírói Augusto Pinochet tábornok, a szárazföldi csapatok parancsnoka, és az a Merino, Leigh, Mendoza, akiknek íróasztalán már készen állt a törvényes elnök „öngyilkosságáról” beolvasandó rádióhír. A hunta az Unidad Popular elnökének lemondását követelte, imigyen: „Tekintettel arra, hogy az ország rendkívül súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságban van; a kormány képtelen megállítani a további zűrzavart; állandóan nő az Allendét támogató Népi Egység által létrehozott és katonailag kiképzett csoportok száma, s ez a körülmény a chilei népet feltartóztathatatlanul a polgárháború felé sodorja, a fegyveres erők kijelentik, hogy a köztársaság elnökének haladéktalanul át kell adnia a hatalmat. A chilei fegyveres erők készek arra, hogy vállalják a felelősségteljes történelmi küldetést és harcot indítanak a haza felszabadításáért a marxizmus igája alól, a rend helyre- állításáért és az alkotmányos kormányzásért. A chilei munkások bízhatnak abban, hogy az eddig elért gazdasági és szociális eredményeiket nem fogja nagyobb bántódás érni. A Népi Egység sajtója, rádióadói és televíziója ettől a perctől kezdve köteles megszakítani az információközlést. Santiago lakossága maradjon otthonában, hogy elkerüljük az ártatlan emberek pusztulását.” Allende, miután megindult a roham, maga is fegyvert vett kezébe. S a túlerő ellenére a rohamosztagosok csak 14 óra után nyomulhattak fel a palota első emeletére. A katonák gépfegyverek golyózáporával fedezték magukat, amikor felrohantak a főlépcsőn. A Salon Rojóban a ház védőinek egy csoportja küzdött. Köztük volt az elnök is, egy AK típusú, 1651-es számú géppisztollyal, amelyet Fidel Castro adott neki ajándékba. Erre emlékeztetett a bevésés: „Salvadornak egy fegyvertársától, Fidel”. Először Roberto Garrido százados találta el. A lövedék a gyomrába hatolt, s aztán más lövések is érték. A palota védői közben visszaszorították a katonákat a földszintre. Dr. Enriquo Paris, az elnök héttagú orvoscsoportjának tagja megvizsgálhatta a földre zuhant Allendét. Halott volt. Dr. Paris legalább hat lövést látott a gyomor táján. Valaki hozott egy chilei zászlót, az orvos ezzel takarta le a holttestet. A támadók csak jó félóra múlva győztek csak véglegesen. Palacios tábornok lehúzta a zászlót a holttesről, s parancsot adott a készenlétben álló Garridónak: — A termet le kell pecsételni! Senkit ne engedjen be! Aztán személyesen Pinochetnek tett jelentést: — A feladatot végrehajtottuk. A Monedát elfoglaltuk. Az elnök halott. — Hogy néz ki a hulla? — kérdezte Pinochet. — Nagyon rosszul. — Gondoskodjon arról, hogy senki ne láthassa. Várjon további parancsokra. (Folytatjuk)
