Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
1983. július 9. Kelet-Magyaronzág 3 Záhonyi kommunisták Példát mutatnak Több, mint hétezren dolgoznak a záhonyi vasúti átrakókörzetben. Az itteni feladatok jó vagy rossz végrehajtása hatásában több attól, mint ami egy átlagos üzemben jelentkezik. Ezért kérdeztük meg Hideg Nagy Jánost, az üzemi pártbizottság munkatársát, milyen politikai munka szükséges a gazdasági célok megvalósításához. — Politikai és meggyőző munkánknak mindig sarkalatos pontja volt a. körzet jelentőségének tudatosítása. Túl azon, hogy Szabolcs- Szatmár megyének is Záhony a legnagyobb munkásbázisa, mindenkinek tudnia kell, hogy a magyar—szovjet áruforgalom, ezáltal az üzemek alapanyaggal való ellátása sokszor rajtunk múlik. Az itt lévő emberek megértik ezt, s ennek jegyében végzik munkájukat. — Az átrakás nem egyezik meg a hagyományos vasúti munkával. Azonban itt ez a fő tevékenység, ennek kellene alárendelniük mindent. Mennyiben valósították meg ezt, milyen mértékben érvényesül a teljesség érdekében működő szemlélet? — Éppen a pártirányítás felépítése mutatta legkorábban, hogy csakis egységben érdemes vizsgálni a körzetet. Üzemi pártbizottságunk már akkor ezen az elven működött, amikor még az egyes állomások, szakszolgálatok, mint a vontatás, pályafenntartás, rakodás és gépjavítás még egymástól elkülönülten, egymás mellé rendelten dolgozott. Előbb az üzemfőnökség, majd az üzemigazgatóság létrehozásával vált egységessé a szervezet, bár még mindig vannak olyan részek — mint a számítástechnika, pályaépítés, egészségügyi ellátás — amelyek budapesti, illetve debreceni központhoz tartoznak. Azonban a párt területi felépítése alapján ezek az egységek is az üzemi pártbizottság irányítása alatt tevékenykednek. — Az eredmény? — Nem mutatkozott meg egyik napról a másikra. Részben érthető volt, hogy az adott egység dolgozója csak a maga érdekeit nézte, azonban előfordulhatott, hogy ez a fő tevékenység rovására ment. Hogy a változásra példát említsek: az utóbbi időben erősen változott az áru összetétele, a szezonális fogadásra kellett felkészülnünk. Ma már az, aki a műtrágya átrakásában dolgozik, tudja, hogy esetenként másutt van rá szükség. A rendező pályaudvarokon dolgozó vasutasok érzik, hogy a tranzit- forgalomból származó devizabevétel attól is függ, milyen kocsikat adnak a rakodáshoz. A forgalom érdeke, hogy minél több mozdony álljon rendelkezésére, a vontatásnak viszont rontja az eredményeit, ha kihasználatlan egy mozdony. Eljutottak odáig, hogy a napi szükségletet a lehető legpontosabban felmérve kérik és küldik a mozdonyokat. — Mindez gazdasági feladat. Hogyan érvényesül ennél a pártirányítás, mit tesznek azért, hogy a határozatok valóra váljanak? — Az üzem egészének munkáját a pártbizottság minden év elején értékeli. Ugyanekkor szabjuk meg a kommunisták számára a következő hónapok feladatait. Természetesen nem elvonatkoztatva a tényéktől, hanem éppen a reális nehézségek, a külső körülmények ismeretében, hiszen a szállítás, a rakodás nem tartalékolható, az áruk érkezésétől függ a munkánk, ehhez szükséges igazítani a szervezést. A nagyobb állomásokon, főnökségeken pártvezetőségek dolgoznak, ott ugyancsak ezen az alapon értékelik a munkát. Ami külön jó, hogy a taggyűléseken sokan elmondják a maguk tapasztalatait, javaslatait, s azt a munkatervbe beépítik. Tavaly például a Központi Bizottság júniusi határozata alapján mindenütt intézkedési tervet készítettek, ennek végrehajtását pártmegbízatásként kapták a kommunisták. Most az áprilisi, félidős értékelést tárgyalták a taggyűléseken, de nem általában, hanem azokat a részeket kiemelten, amelyek a körzetben a legfontosabbak. Nyilvánvaló, hogy a gazdaságpolitikai munka került előtérbe, hiszen bennünket is ennek alapján ítélnek meg. — A 33. vasutasnap előtt vagyunk. Mi a fontosabb: a vasút, vagy a vasutas? — Ember nélkül a vasút nem megy. Csakis a dolgozóktól függ, hogy mennyire tudjuk teljesíteni céljainkat. Sokszor bebizonyosodott már, hogy az átrakókörzet párttagjaira, szocialista brigádjaira bizton lehet számítani. A nyári hónapokban például az a gondunk, hogy kevés az átrakómunkás, felgyűltek a kocsik. Szervezetten, fegyelmezetten vállalták a társadalmi munkát, több, mint ezer vagon alkalmi kirakását, hogy ez ne okozzon fennakadást. Pedig mi is tudjuk, hogy a legtöbb dolgozónk bejáró, nekik-ott a munka mellett a kert, a háztáji. Csakhogy van egy komoly bázisunk, a körzetben lévő több, mint ezer párttag. A bizalmiak, a kisebb vezetők voltak az elsők, akik agitáltak, s a személyes példamutatás olyan húzóerőt gyakorol, aminek az előnye jól megmutatkozik. Persze, nem akarunk sohasem visszaélni a körzet vasutasainak jó szándékával. Az utóbbi idő beruhá-. zásainak negyede például a munkakörülmények javítását szolgálta, a bérek az átlagostól jobban emelkedtek, nem ritka a 4—5 ezer forinton felüli kereset, hiszen tudjuk, hogy csakis akkor kérhetünk többet, ha többet is adunk — fejezte be Hideg Nagy János. L. B. Halászlé Verseny lesz Szegeden. A Tisza Halászati Termelőszövetkezet augusztus 6-án rendezi meg a IX. országos halászléfőző versenyt a szegedi halászcsárdájában. A szakma legjobbjai 45 bográcsban főzik majd szabad tűzön a jobbnál jobb, csípőstől is csípősebb halászlét, Az elkészült ételeket zsűrizik, majd eredményhirdetés után értékesítik. Lesz közben előadás és szakmai tapasztalatcsere halászati eszközökről, módszerekről, a halfőzés hagyományairól és ismertetik a halétel készítésének régi és új receptjeit. Gazdag program, igazán megéri majd Szegedre ruccanni. Van azonban egy fogas kérdés: ha kimérik az elkészült ételeket, vajon menynyiért adják majd az első díjas és mennyiért az utolsó helyezett versenyző főztjét? Meglehet, hogy bár különböző módon paprikáznak majd a szakácsok, a halászlé ára egyformán borsos lesz. S. E. SZERKESZTŐSÉGI KEREKASZTAL AZ ÜZEMI DEMOKRÁCIÁRÓL | Munkásnak, igazgatónak is érdeke Képünkön balról jobbra: Pristyák András, Imre Tibor, Poroszka Ottóné, Műik Gyula, Nábrádi Lajos. Minden dolgozó joga, hogy kezdeményezzen, javaslatokat tegyen a munka é<s a munkakörülmények javítására. Az üzemi demokrácia elsősorban a munkások részvételét jelenti a vezetésben, a vállalatot érintő döntésekben. Hogyan alakíthatják a dolgozók saját munkájukat, miként befolyásolhatják a termelést? Ez volt a fő témája annak a szerkesztőségi kerekasztalibeszélgetésnek, amelyen részt vett a Nyíregyházi Vasszerkezeti és Gépipari Vállalat négy dolgozója: Pristyák András autószerelő, szakszervezeti bizalmi, Imre Tibor esztergályos, főbizalmi, Poroszka Ottóné számviteli osztályvezető-helyettes, főbizalmi és Műik Gyula méós, a szákszervezeti bizottság titkára. Szerkesztőségünket Nábrádi Lajos képiviselte. K-M: A munkások kezdeményezésére megváltoztatnak-e alapvető dolgokat, boznak-e „nagy horderejű” döntéseket? Imre T.: Vállalatunk üzemi négyszöge azt akarta, hogy 1982. januárjától a 44 órás munkahétről áttérjünk a 42 órás munkahétre. Csaknem minden üzemrészben egyöntetű volt a munkások véleménye, hogy jobb lenne a negyvenórás munkahét. Nemcsak a magunk könnyítés^ miatt, hanem a közlekedés és a gyermekintézmények nyitvatartása miatt is. Kértük a vezetőket, hogy a 40 órás munkahétre térjünk át, egyben vállaltuk, hogy teljesítményünk nem fog csökkenni. A vezetők eleget tettek a kollektíva kérésének, a teljesítmény nem csökkent, inkább nőtt. Egy másik példa. A készáruüzemünkben kis tételekben termeltünk exportra. Az átállás mindig nehézségeket okozott. Az egyik szakszervezeti bizalmi javasolta igazgatónknak, hogy vagy szüntessük meg a kistételű termelést, vagy hozzunk létre egy külön brigádot. A javaslat második felét elfogadták, így januártól működik az úgynevezett „exportbrigád”. Műik Gy.: Az éves terV elkészítése előtt a szakszervezeti tisztségviselők részvételével üzemi tervtárgyalásokat tartunk. így a vállalati tervben a dolgozók akarata is benne van. K-M: Üzemrészenként, a helyi sajátosságoktól függően kérhetnek „kisebb” módosításokat a dolgozók? Pristyák A.: A szerelők nemrégiben sürgették a garanciális típusok bővítését. Vezetőink tárgyaltak az illetékesekkel, így hamarosan a Dacia személygépkocsik garanciális javítását is vállaljuk. A bővítés többletnyereséget hozhat a vállalatnak, bővülhet a szerelők szakis; merete. Ugyancsak mi kezdeményeztük, hogy a legjobb szakmunkások egy bizonyos felkészülés után mester-szakmunkásvizsgát tehessenek. Tavaly négyen szerezték meg a megtisztelő címet, és ez bizonyára a minőségi munkán is meglátszik. Imre T.: A készáruműhelyben tavalyelőtt még mindenki egyforma bért kapott a közös kalapból. Több munkás javasolta, hogy legyen egyéni elszámolás, differenciált bérezés. Ennek a kérésnek látható örömmel tettek eleget a vállalat vezetői. A termelés ebben az üzemrészben 25 százalékkal nőtt az elmúlt évben. A jól dolgozó munkások átlagosan 12 százalékkal többet kerestél?, mint tavalyelőtt. Műik Gy.: Az új autóüzemünkben nem egyenletesen érkeznek az új teherkocsik a Szovjetunióból. így az itt dolgozóknak néha sok a munkájuk, néha viszont napokig nincs mit csinálniuk. Két-három munkás kitalálta, hogy a holtidőt ki lehetne tölteni valamilyen új szolgáltatással, pluszmunkával. Kérték, hogy a holtidőben készíthessenek az új teherautókra oldalmagasítót. Felajánlották. hogy ponyvákkal és légterelőkkel is felszerelik a teherkocsikat. Ezt a javaslatot is örömmel támogatták a vezetők, jól járnak a gépkocsikat üzemeltető vállalatok is, mert a légterelő miatt csökken az üzemanyag- fogyasztás. K-M: A megváltozott körülményekhez hogyan tudnak alkalmazkodni a dolgozók? Milyen a napi kapcsolat köztük és a vezetők között? Poroszka O.-né: Éppen a megváltozott körülmények miatt a vezetők is, a dolgozók is szinte naponta keresik az újat. Az elmúlt hetekben, hónapokban hat vállalati gazdasági munkaközösség jött létre. Valamennyi a munkások kérésére és konkrét javaslata, számítása alapján. Az egyik munkaközösség például az újítási javaslatok megvalósítását, a hiánycikkek gyártását vállalta munkaidőn kívül. Februártól működik ez a munkaközösség és máris figyelemre méltó eredményt produkált. Pristyák A.: Néha nagy vitáink vannak a vezetőkkel az anyag- és alkatrészellátás akadozása miatt. Egyik szerelő javasolta, hogy a régi autók bontott alkatrészeinek egy részét újítsuk fel és építsük be a hiányzók pótlására. Az új csarnokban a berendezkedés alkalmával együtt végeztünk társadalmi munkát a vezetőkkel. Egy oszlopos emelőt nem oda helyeztünk el, ahová azt eredetileg a vezetők akarták. Mi dolgozunk az emelővel, nekünk kell tudni, hogyan lehet jobbítani. K-M: Az érdekek egyeztetése bizonyára nem könnyű feladat... Imre T.: A legtöbb dolgozó belátja, hogy a vállalati érdek fontosabb. Ez év tavaszán a kollektív szerződés módosításánál kértük, hogy a készáruüzemtoen az „egyenlőtlen” munkaidőt vezessék be. Ez azt jelenti, hogy ha szerdán anyaghiány miatt nem tudunk dolgozni, hazamegyünk, de helyette esetleg szombaton bejövünk. Ezzel a döntéssel nem minden dolgozó értett egyet. Poroszka O.-né: Az utóbbi években minden üzemrészünkben rugalmas munkarendet alakítottunk ki a dolgozók igényeitől és a lehetőségektől függően. Az alkalmazottak például negyedévente, félévente nyújtott műszakban dolgoznak, természetesen később ézért szabadnapot, vagy napokat kapnak. A munkások kérték, hogy a mozgóbér egy részét a minőségi munka elismerésére fordítsák. A premizálás új formája most van kidolgozás alatt. Bizonyára a prémium is kifejezője lesz az érdekek egyeztetésének. Műik Gy.: Ettől az évtől kezdődően a bizalmi csoportok véleményezni fogják a közvetlen vezetőket. Ez is a demokrácia kiszélesítése, de jelzi azt is, hogy a vezetők és a beosztottak egymásra vannak utalva. Szerintem a jó vezető igényli a dolgozók véleményét viszont a dolgozóknak is ismerni kell a vezetők elképzeléseit. A z aranyat érő esők, záporok után újra nyár van, a strandpénztárak előtt hosszú sorok állnak, bent már alig akad egy tenyérnyi hely, de süt a nap, simogat a víz, és a büfében Borsodi világos sör is kapható. Nyáron a strandra járunk, üdülni, kirándulni megyünk, barlangot mutatunk a gyereknek, ahol az ősember lakott, vagy úszni tanítjuk a sekély vízben, s nem vesszük észre, hogy tenyerén lépked az ebadta, és csak úgy tesz, mintha úszna. Ám nyáron vendégek is jönnek hozzánk, megmutatjuk nekik a várost, egyre szebb — nem is hittük volna—, mondják, s aztán ha eljön az este, el kéne menni valahova. — Szép szabadtéri színpadotok van — mondja a messziről jött vendég —, mit adnak vajon ma este? — Semmit — hangzik a lakonikus válasz, immár ‘ évek óta. ★ Valamikor, az ötvenes évek végén, még mi is gyerekek voltunk és a kerítésen lógtunk be a szabadtérire, a Jereván felől. Az ember tragédiáját játszották. A színpadon az angyalok kara dicsérte az Urat, s mi a bokrok közt lapulva láttuk, hogy az öltöző fala előtt színészek és színésznők állnak sorban. Hatalmas reflektor világította meg őket, s egy fehér köpenyes ember palettáról ecsettel festette az arcukat. Lépkedett arctól arcig a sor előtt, ide egy bajusz, oda egy szárnyas szemöldök, aztán — másik ecsettel — két piros folt a gödröcskék fölé, vagy borvirág az orra. Nem messze a fűzfák mögött Lucifer dörgött: „Aztán mi végre az egész teremtés? Dicsőségedre írtál költeményt”. Itt az egyiptomi színt készítették elő, újabb sor állt a falhoz, arcukon csillogott az alapozókrém. ★ Mi közöm nekem a színházhoz? — kérdik sokan. Itt nőttem föl, alig mozdultam ki Szabolcsból, s jócskán szakállas voltam már, amikor először végigmentem a Nagymező utcán, a „pesti Broadwayn”. Ez az előadás. Az ember tragédiája a fűzfák alatt. Ez a közöm. Aztán az operák. A debreceni társulat minden nyáron két- három operát hozott. Kívülről fütyültük a Trubadúrt mi mezítlábas, klottnadrá- gosok, akik nem Pesten születtünk, s nem volt operabérletünk. Itt láttunk Shakespeare-művet is először, a Rómeó és Júliát a Dérynével, s mert több estén át játszották, már ismertek minket a szolgák és zenészek, s a díszletmunkások, akik bementek vívni a tömegjelenetekben. Mi vigyáztunk a kardjukra, amíg átdíszletezték a színpadot. ★ A díszletezők már kora délután megérkeztek. Betolattak a nagy ponyvás teherautóval a színpad mögé, felépítették a mantuai herceg tróntermét, s aztán elmentek sörözni a Jerevánba. Oldalukon kis bőrkarikában kalapács lógott és szekerce, s a környéken végigfutott a hír: itt a színház. Ma csend van a szabadtéri körül. Nem épült trónterem, nincs vidám szekerce- csattogás, s gyerekek se lesnek a drótkerítésen, akik majd visszaemlékezhetnének: akkor szerettem meg a színházat, s azóta se tudok nélküle élni. S a messziről jött vendég is csodálkozik. — Semmit sem adnak? Vajon miért? önálló társulatotok van, Debrecen közel, Miskolc, Szolnok sem elérhetetlen, s a szabadtéri színpad csodálatos. Hű de nehéz ezt megmagyarázni. Hogy az elektromos vezetékek elöregedtek, hogy a világítótornyok, s a fényvezérlő üres, hogy lassan elvadul a díszkert, s már a büfé se nyit ki egy-egy mozielőadáson. — Csak az épületek romlanak tovább, ami még ebben a sokat emlegetett „gazdasági helyzetben” sem természetes. Mester Attila Színház a fűzfák alatt
