Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. július 30. Q M inden népművészeti objektum elsősorban esztétikai élményt jelent a számunkra. A népművészet azonban nemcsak színek, ornamentikák, hímzések, szőttesek, díszes faragások és kerámiák gazdag változata, hanem a különböző rétegekből és csoportokból álló parasztság gondolkodásának, érzéseinek, ünnepeinek és hétköznapjainak, az egyének és csoportok társadalmi helyzetének is a kifejezője. A népművészet felé ezért nem elég az esztétika irányából közeledni és az egyes technikai megoldásokat, (pl. a hímzés módját, az agyagedényeken a máz összetételét), elemezni. Vizsgálnunk kell, hogy a díszes tárgyak, viseletdarabok mit jelentenek használóiknak, mert azok éppen valamiféle jelentőségük miatt díszesek és művésziek. A mosósulyok, a guzsaly, a jegykendő azért díszes, mert olyan ajándéktárgyak, amelyek érzelmeket fejeznek ki. Nem egy népművészeti alkotás rávilágít hordozójának társadalmi pozíciójára, a közösségben elfoglalt helyzetére. A viselet színe, a fej dísz, a párta, a fejkendő elárulja, hogy ki a leány, kinek van már vőlegénye, ki a menyecske és az idősebb korban lévő asszony. A népművészeti megnyilatkozások tehát közléseket is tartalmaznak, amelyeket a közösség minden egyes tagja megért, s a közlés jegyei a közösség minden tagjára kötelezően érvényesek. A népművészet formái mágikus elképzeléseket, mitikus hagyományokat is kifejezhetnek és őrizhetnek. Ezek értelmét ma már kevesen tudják. De nyilvánvaló, hogy az emberformára faragott kapufélfák eredeti jelentése az volt, hogy őrizzék, védjék a házat, az udvart a gonosz szellemektől, az ártó hatalmaktól. Még a század- forduló táján is Borsod megye néhány fazekasközpontjában pl. Mezöcsáton, de Tiszafüreden is emberformájú, gyakran kígyóval díszített bo- roskancsókat készítettek. Miskakancsó néven mindany- nyian ismerjük ezeket. Az ilyen emberformájű edényeknek a végső jelentése az, hogy az ábrázolt emberalakú lény ereje, hatalma átszálljon arra, aki belőle iszik. Az ilyen magyar fazekasmunkának csak egy változata az, hogy egyes keleti népek a lefűrészelt koponyából fogyasztják el italukat. A magyar miskakancsók szelídebb változatai ennek a szokásnak. A népművészet valamiképpen költészet is: gyakran epika, máskor finom líra, olykor pedig dráma és tragédia. Az epikai, az elbeszélő tartalmat jól jellemzik a magyar szarusótartók, amelyeken múlt századi betyárábrázolásokat, pásztorjeleneteket láthatunk. A lírai hangulat kifejezői a virágdíszekkel teli guzsalyok, mángorlók, a hímzett jegykendők s az eladó leányok díszes vdselete. A népművészet költészetében társadalmilag elfogadott szimbólumrendszer testesül meg. Ez a szimbólumrendszer kifejezi valamely népcsoporthoz való tartozást, az egyén és a közösség szándékát, az örömet, a gyászt, az áhítatot, a rangot, a foglalkozást, az egyének egymáshoz való viszonyát, még ha a tárgyak és a velük járó gesztusok, szokások a kívülállók számára érthetetlenek Is. A kívülállók számára azonban az absztrakt festők alkotásai is érthetetlenek. Az ajándékba adott díszes, faragott guzsallyal, a kapunál felállított szalagokkal díszített májusfával és még számtalan más tárggyal az egyik egyén a másikhoz a szimbólum nyelvén szól. A guzsaly, a májusfa, a hímzett kendő kifejezi az ajándékozó és a megajándékozott, a megtisztelő és a megtisztelt szemléletének azonosságát. Az ajándékba adott díszes tárgyak révén érzelmek közelednek egymáshoz. Az ilyen ajándékok szinte előkészítik a házasságot. Ha azonban a leánynál az érzelmek nem találnak visszhangra a remekbe szabott guzsaly — még ha egy Michelangelo alkotása lenne is — a kamra sötét zugába kerül. A szimbolikus közlésnek nagyon jellemző példái a szilágysági festett, virágdíszes tűzhelyek. Az utas, a belépő azonnal látja ebből, hogy eladó leány van a háznál. Nem más ez, mint az újságok jeligés, házassági apróhirdetésének egy ősibb formája. A népművészetben a „tárgyak” és a „költészet” gyakran szinkronban vannak egymással, együttesen jelennek meg. Olykor csak nevének kezdőbetűit vési rá a legény az ajándékba adott használati eszközre, de előfordulnak érzelmet kifejező hosszú sorok is. Egy erdélyi magyar mángorlón pl. a következő feliratot olvashatjuk: Piros rózsa, kék nefelejcs, kedves babám el ne felejts, mert én szívből szeretlek! A protestáns temetők faragott fejfáin rímes, gyakran tréfás, a halott tulajdonságaira emlékeztető verssorokat olvashatunk. A pálinkás butykosokra a fazekas tréfás sorokat karcol, amelyek ivásra buzdítják a bütykös használóját. Viszont olyan műköltőt nem ismerünk, aki a nyers agyagtányérokra írná a verseit, s azután a tányérokat kiégetné. Aligha hiszem, hogy a nyíregyházi Kelet-Magyaror- szág szerkesztőségébe beállított volna már költő, aki a verseit a saját fejfájára vésve hozta volna be közlésre. Egy más oldalról is szeretném megvilágítani a népművészet lényegét! A népművészeti tárgyak életének nyomonkövetése során kiderül, hogy a legszebb alkotások név szerint is szá- montartható, különleges képességű egyének munkái. Ezek a fazekasok, fafaragók, hímzőasszonyok a népművészetben „iskolát” teremtenek. Mindig tekintetbe veszik a közösségük ízlését, művészi kívánságait. De a hagyománytól sohasem szakadnak el, hanem arra építenek. Az alkotók egyéni képességeit környezetük számontartja, méltányolja, mert közösségük szemléletét fejezik ki. Gondoljunk csak faragó pásztorainkra, akik tudása, stílusa gyakran nemzedékről-nemze- dékre öröklődik. De így van ez a hímzőasszonyok, a bútorfestők, a fazekasok esetében is. Kalotaszegen tanúja voltam annak, amint az egyik gazda faragó szomszédjánál a lakodalmi szekeret húzó bivaly nyakára díszes jármot rendelt. A bivalyjárom díszítését olyan körültekintően beszélte meg a szomszédjával, mintha egy XVI. századi fejedelem saját portréját mintáztatta volna udvari festőjével. A népművészet kiemelkedő egyéniségeinek a sorsa, alkotásaik jelentősége hasonló azoknak a falusi parasztíróknak, népi poétáknak a tevékenységéhez, akik mindennapi életüket, érzelmeiket, közösségük, falujuk sorsát versbe szedve leírják. Az ő verseiket átveszi a közösség, variálja, s azok mint népdalok, balladák élnek tovább. A parasztírók kéziratos versesfüzetei éppen úgy ott hevernek 3 parasztszoba asztalfiókjában, mint a faragott díszes mosósulyok a konyhában. De készítőikkel, illetve íróikkal tanúsítják, hogy a falvak népének művészi és irodalmi élete is van. Természetesen a parasztköltők és parasztművészek is a tehetség különböző fokán állanak. Éppen úgy vannak közöttük epigon utánzók, mint bátor újítók. Ez utóbbiak közé tartoznak az úgynevezett naív festők is, akik azonban már eltávolodnak a klasz- szikus értelemben vett népművészettől. A népművészet lényegének boncolgatásánál szólnunk kell annak történeti rétegeiről. Egyetlen nép vagy népcsoport, de még egyetlen falu népművészete sem egyrétegű. A népművészetben egyidőben és egymás mellett különböző korok hagyományai élnek. Vannak díszítmények, amelyeket rég letűnt korok homályából hoztunk magunkkal, vagy ismeretlen ősöktől örököltünk. De ugyanakkor alig százéves is lehet valamely népművészeti stílus. Gondoljunk csak a kalocsai hímzésre. A falu tehát nemcsak megőriz, konzervál, hanem újat is teremt. Itt a szabolcsi, szatmári, beregi tájakon az ácsolt ládákon pre- hisztorikus motívumok láthatók, de a falusi építészetben feltűnik a népies barokk, a bőrruhákon észrevehetjük a múlt században kialakult szűcshímzés motívumait. Népünk tehát a legkülönbözőbb irányokból igyekezett befogadni a szépet, a számára jelentősét. Több gondolatot, problémát most elmellőzve —, közeledjünk ennek a kiállításnak a lényegéhez. Mindenekelőtt azonban bátran kimondom, hogy a népművészet ma már nem a falusi nép művészete! A parasztság ezen a téren is eltaszítja magától a múltját arató szokásaival, díszes cserépedényeivel, viseletével együtt. A hagyományos értelemben vett népművészet történeti emlékké rögzítődik, s a történeti tudatunkat mélyíti. A paraszti legény esetenként már nem guzsalyt farag, hanem a televíziót nézi. A szövőszék helyét elfoglalja a jégszekrény. A hagyományos értelemben vett népművészek helyére azonban új népművészek léptek, akik nem is mindig a paraszti rétegből kerültek ki. Vannak közöttük tanult in- tellektuelek, munkások, iparosok, tapasztalt parasztok. De mindannyian felismerték a múlt értékeit. Kapcsolatuk nem szakadt meg a magyar öntudattal. Nemcsak a régi formákat élesztik újjá, hanem azokba alkotóképességükkel új fényeket ötvöznek, s igyekeznek magasabb szintre emelni, széles körök számára megragadhatóvá tenni a hagyományt. Alkotásaikkal nemcsak egy szűkebb közösség számára szólnak, hanem áttörve a falu, a paraszti életforma korlátáit egész magyar világunk számára őrzik tovább, fejlesztik, formálják, alakítják a korábbi szövők, hímzők, csont- és fafaragók, kerámikusok, vasművesek, fonók művészi világát, elképzeléseit. Az itt kiállító több, mint 70 művész a maga több, mint 2000 alkotásával a múltból a ma számára őrzi és a mából a jövő számára biztosítja népművészetünk értékeit, népünk művészi formába öltöztetett kívánságát és látomásait. Ezek az értékek és alkotások kifejezik a kiállító művészek sokoldalú tehetségét is. Társadalmi szempontból különös jelentősége van munkájuknak, mert az egész magyar életet színesítik és önmagunk, múltunk megbecsülésére, jövőnk magyarság- tudatának elmélyítésére nevelnek. A lkotásaikból hiányzik — a sok száz évvel ezelőtti népművészek mágiája és misztikuma — de a szemlélőt, a kiállítási anyag tanulmányozóját arra az egyik útra vezetik, amelyen járva megismerhettük magyarságunk folytonosságát és sokszínű freskóját. Üj népművészeink kitárták az ajtót az előtt a kívánság előtt, hogy népművészetünk mindannyiunké legyen! Ezt szimbolizálja ez a magas szinten megrendezett, gazdag anyagú kiállítás is. Elhangzott a nyíregyházi népművészeti kiállítás megnyitóján.) Dr. Gonda Béla ny. egyetemi tanár Kondor Béla: Hangzavar Á nemzetközi kommunikáció szolgálatában Beszélgetés Korosog Az Eszperantó Világszövetség Budapesten rendezi hatvannyolcadik kongresszusát július 30. és augusztus 6. között. A budapesti világkongresz- szuson várhatóan hetven ország több ezer eszperantistája demonstrálja majd a mozgalom erejét. A nemzetközi eszperantó mozgalom ezúttal is neves közéleti személyiségekből, politikusokból létrejött védnökség támogatásával szervezi kongresszusát, amelynek Budapest — 1929 és 1966 után — most harmadízben ad otthont. — Korcsog elvtárs az eszperantó világ- kongreszus védnöki testületében a Művelődési Minisztérium képviseletében kapott helyet. A tárca pártfogolja, vagy támogatja az eszperantó mozgalom törekvéseit? — Az eszperantó nyelv és mozgalom tárcánk részéről több szempontból is figyelmet érdemel. A nyelv tanításából és az erre alapozódó nevelési lehetőségekből fakadó teendőinket emelem ki példaként. Az eszperantó oktatásával foglalkozók zöme hivatását, fő- foglalkozását tekintve pedagógus. Körükbe tartoznak azok, akik főiskolán vagy egyetemen képesítést szereztek az eszperantó nyelv oktatására. Minden iskolatípusban lehetőség van tanulni ezt a nyelvet, ami a megfelelő oktatási segédletek biztosítását teszi feladatunkká. Nemzetközi összehasonlítások, kísérletek tárgyát is képezi az eszperantó nyelv tanítása és az ebből származó előnyök felderítése. Jelen van az eszperantó a szaktárgyi versenyek körében, a tanulók szabad idős és szünidei elfoglaltságában. A művelődési intézményhálózat és az ismeretterjesztés ugyancsak beillesztette programjába az eszperantó nyelvoktatás és klubélet feltételeinek biztosítását. Az ENSZ történelmi elődjében, a Népszövetségben tizennégy ország kormánya javasolta az eszperantó iskolai oktatásának bevezetését. Hazánkban milyen lehetőség van e nyelv elsajátítására, s elképzelhető-e a nemzetközi nyelv iskolai oktatása? — Magának az oktatásnak mind a jogi biztosítékai, mind a kipróbált gyakorlata létezik hazánkban. Valamennyi iskolatípusban megszervezhető az oktatás, amennyiben igény van rá, és a személyi feltételek biztosíthatók. Évtizedes hagyománya van a tanulók szaktábori nyelvtanulásának általános és középiskolai szinten, nemcsak magyarok számára szervezett, hanem nemzetközi táborokban is. A felnőtt korosztály igényeit a TIT által szervezett tanfolyamok és az Eszperantó Szövetség területi szervei, klubjai kezdeményezésére zömmel művelődési otthonokban működő tanfolyamok elégítik ki. Több példát ismerünk főiskolák és vállalatok nyelvi laboratóriumainak kihasználására. Komolyan kell vennünk azt is, hogy az egyéni nyelvtanulók nagyon jó eséllyel indulnak az eszperantó elsajátításában. Véleménye szerint milyen szerepet tölt, illetve tölthetne be ez a nyelv az országok közötti politikai, gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok fejlesztésében? — Az országok közötti sokrétű kapcsolatok erősítésében két okból is különös jelentőséget tulajdonítok a nemzetközi nyelvnek. Az egyik az, hogy terjedésében nincs támadó mozzanat. Miközben kommunikációs, értékkicserélési lehetőséget ajánl, nem fűződik érdeke a legkisebb nemzeti nyelv elsorvasztásához sem, sőt — nyelvi szempontból — védettséget biztosít. A másik, hogy új rétegeket von be a nemzetközi kapcsolatfelvételAndrás államtitkárral re egyénileg is, honfitársaink,köréből. Egyre többen szerezhetnek differenciált, a kulturális ágazat számára is értékes tapasztalatokat, és vehetnek részt egyenrangú kapcsolatokban. Kicsit tágabban értelmezve, de nem túlértékelve a lehetőséget, a demokratizálódási folyamat további erősítéséhez járulhat hozzá. A nemzetközi kommunikációban a hagyományos nyelvi kiváltságokat feltehetően megszüntetné az eszperantó elterjedése. A nyelvi problémákon kívül milyen politikai akadályai vannak ennek? — A most hagyományosnak tekintett úgynevezett nyelvi kiváltságok fejlődési útjai és eredményei mutatják a jelenlegi helyzet ellentmondásait. Én arra tenném a hangsúlyt, hogy létezik olyan reális szükséglet, amely mindenkor kiérleli a sok okból elkülönülő emberi közösségek, formáoiók közötti kapcsolattartás eszközrendszerét. Az emberiség fejlődéstörténete példáinak sokasága azt igazolja, hogy a kigondolhatót kigondolják és a megvalósíthatóra vonatkozó ismere- ret nem tüntethető el. Igaz, hogy a társadalmi fejlődés közelmúltja, a gazdasági erőviszonyok alakulása, az ideológiai-politikai küzdelmek megléte mérlegelés tárgyává teszi a nyelvi téren szerezhető előnyöket. A lényeg mégis az, hogy nemzetközi kommunikációra szükségünk van, és a választott eszközt nem az adott nyelv karaktere miatt részesítjük előnyben. Tanulságul szolgál mindaz, amit nemzeti nyelvek nemzetközi használatában tapasztalhatunk, felidézhető a nemzetközivé vált nyelvek története és ígéretesen alakul a nemzetközi használat céljára megalkotott eszperantó pályafutása. A megoldás konkrét változata azonban csak társadalmi fejlődésünk egészéből származhat. Az eszperantó világkongresszus fő témája a modern kommunikáció társadalmi és nyelvi vonatkozásai. A magyar művelődés milyen segítséget kaphat a kongresszustól? — A legközvetlenebb haszonnal az az információs anyag bír, amit az itt találkozó társadalomtudósok, nyelvészek, pedagógusok, kommunikációs szakemberek erre a konferenciára készítettek elő és itt adnak át egymásnak. Téma lesz többek közöt a nemzetek közötti érintkezés kulturális és nyelvi vonatkozásai, a nemzetközi információs és kommunikációs rend az oktatási szükségletek tükrében, a kommunikáció szerepe a népek közötti bizalom és együttműködés erősítésében, a kommunikáció etikai kérdései. Érdeklődésre tarthat számot a távközlési kiállítás. A közvetett segítséget mégis talán mindezeknél fontosabbnak érzem. Nagy szükségünk van ugyanis az ismeretségre, a rólunk alkotott reális, élő kép újabb és újabb árnyalataira. Azok a kongresszusi résztvevők, akik munkájuk végzése során vagy akár csak nézőként, hallgatóként megfordulnak művelődési intézményeinkben, igénybe veszik szolgáltatásainkat, közlekednek és vásárolnak nálunk, informáltabbak, érzékenyebbek és készségesebbek lesznek, ha eredményeink felismerésére, elfogadására adódik alkalmuk. Biztosra veszem, hogy egy olyan sokrétű program után, mint amit a kongresszus hete kínál, a vendégfogadó ország megítélésére vonatkozóan is meghatározó erejű élmények maradnak mindenkiben. Ez a kultúránk értékeit ismerő és a társadalmi törekvéseinket értő emberek számának emelkedését eredményezheti, mindemellett jól szolgálja gazdasági és kulturális nemzetközi törekvéseinket, egyben igazolja az eszperantó mozgalom általunk is támogatott törekvéseit.
