Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-26 / 175. szám
Kelet-Magyarorsxág 1983. július 26. Biszke lehet Nagyecsed! E elmúlt már tizenegy óra, amikor a Ki mit tud? döntőjén a néptáncosok következtek. Nekünk, szabolcs- szatmáriaknak nem volt különös okunk az izgalomra, hiszen színeinkben nem jutott tovább megyénkben versenyző, mégis sokan szurkoltunk a „budapesti Balogh Bélának. Bámulatos tehetségéről már az elő- és középdöntőkön meggyőződhettünk, eddig szabad cigánytáncot járt, szinte a helyszínen rögtönözve a lépéseket — de azt nem is sejtettük, mit tartogat a döntőre. Most szatmári ecsedi ver- bunkot táncolt, úgy ahogy nagyon kevesen tudják: férfiasán, keményen, büszke tartással, s ugyanakkor valami bujkáló derűvel. Ügy, ahogy a világtól elzárt lápi falvakban nemzedékek adták át a lábról lábra, vagy mint az öregek mondták „firól fira”. Mintha néhai Bulyáki Gergelyt a népművészet mesterét láttuk volna pár percre, a hamiskás mosolyával. Jó volt hallani a zsűri tagjától, Vásárhelyi László koreográfustól — aki maga is szatmári származású — a 10 pontok után: ,ßüszke lehet rád Nagy- egyecsed!” Valamikor az ecsedi táncosoknak Ame- rikában tapsoltak. Most Balogh Béla Kubába kapott jutalomutat. Kívánjuk, ott is legyen büszke arra, hogy falujában, Nagyecseden tanulta meg a magyar verbunkot! (be) Zebrafestők A 497-es közúton újra festik az útburkolati jeleket. A „zebra” még mindig jelentős emberi közreműködést igényel, mert a csíkok beállítását továbbra is az emberre bízzák. A képen: a fehérgyarmati műemléktemplom előtt festik a zebrát. (Molnár Károly felvétele) IjKÉPERNYöl^ffl A francia ifjúsági szervezet küldöttei Sóstón „Sajti szeműnkkel lássuk...“ Hol a holló? D icséretet érdemel a Cooptourist, mert egy hét végén gyorsan átköltöztette az irodáját, zavartalanul fogadta az ügyfeleket. Aztán Nyíregyháza belvárosában bosszankodik az ember, mert lát üres üzlethelyiségeket, miközben azok hiányáról panaszkodnak egyesek. így az IBUSZ régóta kiköltözött a Bethlen Gábor utca elejéről, de otthagyott papírokon kívül mást nem látni. Akkor arról adtunk hírt, hogy a posta hírlapboltot nyit. Úgy látszik el tekergeti a holló, nem látja az alkalmat, s azért nem rendezkedik a posta. (Persze említhetnénk másokat is, akik túlzottan kényelmesen költöznek, de terjedelmi okokból engedje meg az olvasó, hogy ne untassuk a felsorolással.) Ezért a tanácsi illetékeseknek javasoljuk, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az üres üzlethelyiségekre. (Tudunk jelentkezőket is közvetíteni, ha muszáj. Minden esetre senki se vegye hiábavaló károgásnak ezeket a sorokat.) J L. B. | — A leghelyesebb, ha eljövünk és saját szemünkkel látjuk, hogyan élnek a magyar fiatalok. Az újságok információi — különösen a szocialista országokat illetően — nem mindig egyeznek meg a később látottakkal. így indokolta Jean-Paul Cazeneuve általános iskolai tanár, a csoport vezetője a napokban Nyíregyházára érkezett francia delegáció utazásának célját. Hit tudnak rólunk? Ritkán jönnek nyugati fiatalok hozzánk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a létező szocializmusra, a magyar fiatalok gondolkodására, életmódjára kíváncsiak. Franciaországban a kommunista ifjúsági szervezet elhatározta: nemcsak az európai, hanem a világ más tájain lévő szocialista országokat is felkeresik. Utazási irodát hoztak létre a csoportok koordinálására. Minderre azután nyílt lehetőség, hogy 1973- ban a KISZ KB első . titkára Franciaországban járt és a legfelsőbb szinten vették fel a kapcsolatot. Az együttműködés azóta erősödik. S most 15 fiatal érkezett a sóstói KISZ-táborba, hogy két héten át járja az üzemeket, intézményeket, ismerkedjen a magyar fiatalok életével. — Még nem jár cam Magyarországon — hallottuk Pierre Beaudeau-tól, aki karbantartó egy gyógyintézetben. — Sokat utaztam szerte a világban, és nagyon kíváncsi voltam, mi foglalkoztatja a magyar fiatalokat. Tizenkét éve vagyok tagja a Francia Kommunista Pártnak, s központi lapunkból, a l’Humani- te-ből nyerjük a legpontosabb ismereteket a szocialista országokról. Ám a legtökéletesebb cikk sem pótolja a személyes tapasztalást, ezért jöttünk ide. A színes bőrű Brigitte Tamar — apja algériai, anyja francia — titkárnő egy köz ségi tanácson. Vajon mit hallott korábban a távoli kis országról? Népművészet és márkás bor — A magyar népművészet, a kultúra, és a márkás borok nem ismeretlenek az átlagfrancia előtt. Én az ifjúsági szervezetükre vagyok kíváncsi, miképp adnak vonzó programot tagjaiknak. A megérkezés napján kellemes fogadtatásban részesültek a francia fiatalok. Az éppen Sóstón táborozó közép- iskolás KISZ-titkárok rövid műsorral, meleg barátsággal köszöntötték a francia kommunista ifjúsági szervezet képviselőit. A KISZ megyei bizottságának első titkára tájékoztatta a vendégeket Sza- bolcs-Szatmár megye fiataljainak életéről, az ifjúsági mozgalom helyzetéről, az előttünk álló feladatokról, nemzetközi kapcsolatainkról. Este már vidám szórakozás, diszkó várta a vendégeket. — Mi sokat beszélünk otthon a szocialista országokról — kapcsolódik a társalgásba Pascal de Cousin bolti eladó. — Számunkra is nagyon szimpatikusak a szocialista országok által megfogalmazott eszmék, a népek barátsága, a békevágy, az emberi haladás. Éppen ezért szervezünk minél több utat a szocialista országokba. Helyik hír igaz? A francia fiatalok nyitottságára jellemző, hogy igyekeznek mindkét oldalon körülnézni, mielőtt véleményt alkotnának. Barátságtáborokat szerveznek a nyugati országokban, hogy az ott elő fiatalok nézeteivel is megismerkedjenek. Portugáliában, Görögországban, Algériában táboroztak már ily módon. — A turistautakat pedig úgy jelöljük ki — folytatja a csoportvezető, aki általános iskolai tanár egy ötezer lelkes faluban Lot et Garonne megyében —, hogy a kommunista polgármesterek állal vezetett városokon megyünk keresztül. Magyarországról elég sok információhoz jutunk otthon — a szocialista országokkal összevetve —, azért mégis az lesz az igazi élmény, ha magunk látjuk, hogyan élnek itt az emberek. Tóth Kornélia A Legfelsőbb Bíróság döntéseiből Elhullott a naposliba Az egyik áfész részére egy vállalat nagy mennyiségű másod- osztályú naposlibát szállított. Az átvétel után két hét sem telt el és az állatok kétharmada elhullott. Az Uletékes állategészségügyi intézet igazolása szerint a tetemek vizsgálata több súlyos betegséget állapított meg. Ezek után az áfész a vállalat ellen kártérítési pert indított. A Legfelsőbb Bíróság marasztaló ítéletet hozott. Mint az ítélet indoklásából kiderül, a vállalat, egyebek közt, azzal védekezett, hogy másodosztályú naposlibókért nincs szavatossági felelősség. — Kétségtelen — mondta ki a Legfelsőbb Bíróság —, hogy a szabványban nem szabályozott, másodosztályú minőségű, gyengében fejlett, kisebb súlyú naposállat csökkent értékű, ami árában is megmutatkozik. Az ilyennél nagyobb tartási költséggel és nagyobb elhullással kell számolni. A továbbtartásra azonban alkalmasnak kell lennie, nem szenvedhet súlyos betegségekben. Mindezekből következik, hogy a vállalat a kelésgyenge állatok szállításáért felelősséggel tartozik. Mentségére semmit sem tudott felhozni, tehát kártérítési kötelezettsége fennáll. A tárgyalóteremből Kutya helyett börtön Nyíregyházán, a Pazonyi úti kocsmában italozott december 27-én, délután Rácz György huszonkilenc éves nyírpazonyi lakos. Néhány féldeci és pár korsó sör után közölte a vendégekkel, hogy a bútoripari szövetkezet közeli telepién lévő németjuhász kutyát tőle lopták el. Hamarosan el is ment a telepre, ahol „Hé, öreg, jöttem a kutyáért!” felkiáltással az éjjeliőrtől követelte a jószágot. A kerítéshez kötött állatot elengedte, de az őr nem hagyta elvinni, mondta, hogy ezt a szövetkezet vezetőségével kell megbeszélni. Rácz nem hagyta magát, így aztán a rendőrség segítségét kérte az idős ember. A rendőrök igazoltatták, elküldték a helyszínről és figyelmeztették, vissza ne menjen! Rácz ekkor ismét a kocsma felé vette útját, s mire fél nyolc körül eljött onnan, már alaposan berúgott A szesz pedig megint a szövetAz elmúlt hét nagy televíziós eseménye a Ki mit tud? döntőjének közvetítése volt. Monstreadás, négyórányi műsor. A „nagy” jelző azonban nemcsak ebben az értelemben illeti meg ezt az eseményt, hanem átvitt értelemben, minőségi jelzőként is. Mennyi tehetséges fiatal! S mennyi kiváló produkció! Hajlamosak vagyunk rá, hogy a fiatalokról általánosságban elítélő véleményt alakítsunk ki magunkban. Pedig á többségük becsületes, szorgalmas és sok közöttük a tehetséges. Igaz, a szorgalmuk és az önmaguk iránti igényesség lehetne erőteljesebb is. Ezt ebben a vetélkedősorozatban is észre lehetett venni. A zsűri elnöke utalt is rá, hogy a vers- és prózamondó kategóriában nem találkozott igazán nagy vállalkozással. Olyan szöveg felvállalásával, amely sokkal nagyobb erőpróbát követelt volna meg a versenyzőktől. Ennek ellenére elmondható, hogy igen tehetséges fiatalok kerültek a döntőbe ebben a kategóriában is. A hangszeres zenei kategóriát pedig a zene ünnepének minősítették, teljes joggal. Ám ugyanez elmondható a néptáncról és még más kategóriákról is. Nagyon jó „találmány” ez a tehetségkutató és —' a televízió révén — egyben szórakoztató verseny. Többször elhangzott, hogy itt mindenki nyertes tulajdonképpen, még akkor is, ha nem került a döntőbe, vagy ott nem az első helyen végzett. S nyertesek a nézők is, sok szép élménnyel gazdagodtak ezekben a hónapokban. Bizonyára így lesz öt év múlva is, amikor a következő Ki mit tud? versenyzői lépnek a zsűri és a kamerák elé. Az utóbbiakról és a rendezésről ugyancsak dicsérettel lehet szólni. A kame- 'rák adta képek a versenyzőkről nemegyszer külön élményszámba mentek. Olyan átszellemült és jellegzetes pillanatokat közvetítettek, amelyek sokat elárultak az előadónak nemcsak a pillanatnyi lelkiállapotáról, hanem olykor jelleméről is. Ebben nyilván a kamerákat vezénylő rendező Csányi Miklós és a vezető operatőr, Becsy Zoltán együttes munkája keresendő. A műsorvezető Gálvölgyi János nagy rutinnal oldott fel számos feszült pillanatot. Ha az összes közvetítést számba vesszük, azt mondhatjuk, hogy olykor kissé fárasztóan hosszúak voltak a középdöntők, de végül is megérte a fáradságot. A hét másik jelentős eseményének a képernyőn Jan Troell svéd filmrendező Kivándorlók című alkotásának vetítését lehetett látni. A kiváló svéd alkotó Wilhelm Moberg regényét vitte filmre. Az epikus hangvételű film a képernyőn is katartikus élményt hozott. Szinte egy pillanatra sem lehetett szabadulni tőle. FjRADIÓ MELLETT Érdekes embereket szólaltatott meg Válogatott embermesék című műsorában Lengyel Nagy Anna. Ez az összeállítás az utazásról szólt. Arról, hogy ki, miért utazik, utazott, vagy ki miért nem. Ez így túl általánosan hangzik és főleg jelentéktelennek. Lengyel Nagy Anna mégis megtalálta azokat az embereket, akik színes, igaz és szép válaszokat tudtak adni ezekre a szürke kérdésekre. Ha jól emlékszem, némelyik riport már el is hangzott egyszer a rádió egy-egy műsorában. Ez azonban nem lényeges, mert azt is, amelyikről tudtam bizonyosan, hogy már hallottam, ez alkalommal is élvezettel hallgattam. Nem lenne különösebb értelme felsorolni mindet, egyet-kettőt mégis érdemes részletesebben megemlíteni. Leginkább azért, mert sorsokat villantanak fel, némelykor olyat, amelybe a történelem erőteljesen beleszólt, máskor olyan jellemet, amelyet a történelmi változás sem tudott alapvetően megváltoztatni. Hogy mindjárt ezzel a két szélsőséggel kezdjem: egyik riportalanya arisztokrata családból való. A fel- szabadulás után, barátai, rokonai nógatására sem hagyta el az országot, még akkor sem, amikor igen nehéz évek jártak fölöttük. A Szózat szavait követte: itt akart élni, s itt meghalni. Elfogadta — bizonyára nem zúgolódás nélkül, de józan belátással — a sorsfordító változást. V olt farakodó munkás és éjjeliőr. Nyugdíjasként pedig egy halászati tsz adminisztrátora, s mint ilyen: szocialista brigád tagja. Különös fintora a sorsnak. A másik riportalanya ennek az összeállításnak egy ugyancsak idős ember. Nyolcvanhárom éves most, aki ma is dolgozik, mert kevés nyugdíja ezt szükségessé teszi. Hentesinasból háziszolga lett az első világháború után egy csokoládégyárosnál, a felszabadulásig. Ekkor a Csepel Művekhez került, gépen dolgozott (megtanulta ezt is, mint Stüihmeréknél a főzést és a vendégek kiszolgálását), bizalmi lett, jól érezte magát az új közösségben. Ö később nagy úton járt. Ausztráliában élt — magyar nyugdíjasként — több mint négy évig, vendégként. Nem máradt ott, pedig ott is dolgozott, s aránylag jól keresett. Mégis hazajött. Hívta az itthoni táj és élet. Ma is — nyolcvanhárom évesen — magánember alkalmazásában áll, mint élete elején. Rá van utalva, de érzik a szavain, hogy belül ma is szolgál. Nem sokat változtatott ratja a sorsfordító történe- llem. Az embernemesítő utazási szenvedély szép példája az a nyugdíjas újságkihordó asszony, aki kevés nyugdíjából és a férje halála után eladott gépkocsijuk árából utazik évről évre. Nem csencselni, hanem látni a világból annyit, ameny- nyit a kemény takarékoskodás árán megláthat még. Folytatja azt a szép szenvedélyt, melynek férjével együtt hódoltak. Környezete kissé bolondosnak tartja, de ő nem törődik vele. Neki így teljes az élet, az utazással, a színházzal, a mozival, a TIT-előadások meghallgatásával. Tartalmas élet. Seregi István 2 kezet telepére hajtotta. Elengedte újból a kutyát, a tiltakozó éjjeliőrt pedig megfenyegette, s a kerítésen átugorva fenyegetőleg közeledett felé. A sértett védekezésül felkapott egy botot, s azzal nem túl erősen a fejére csapott Rácznak. Neki rém kellett több, kiszedte az idős ember kezéből a botot, a földre teperte, s rávágott a kezére. Az éjjeliőrnek többek között eltört az orsócsontja, ennek gyógyulási ideje hat hét. Az eddig háromszor — garázdaságért, kutyalopásért, és súlyos testi sértésért — büntetett Rácz György ügyében a megyei bíróság hozott jogerős ítéletet. Súlyos testi sértésért és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért — az elsőfokú ítéletet helybenhagyva — egy év szabadságvesztésre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyektől. (Pd)
