Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-26 / 175. szám
1983. július 26. 1 Kelet-Magyarország 3 /----------------------------------------------------------------------------\ Ha a hivatal visszaszólna... A hivatal, ha ügyfél volna, / bizony mondom visszaszólna, / bizony mondom visszaszólna, a hivatal, ha ügyfél volna ... Ludas Matyiba illő buta versikét mormolok magamnak, és biztosan van ezzel így más is, nem tudok szabadulni tőle, ahogyan egy dallamtól sem tud szabadulni néha az ember. Roppantul prózai okokból gyónom meg az olvasónak ezt a vioclapnyi versikét. Én ugyanis valóban megpróbáltam elképzelni, hogy mi történne, ha a „hivatal”, amelynek úgymond „packázásait” kötetnyi irodalom gúnyolta már, két kötetnyi glossza tiltakozott ellene, egyszeriben egyszemélyes emberré lenne? És hogy mindez hogyan jutott az eszembe? A minap, kora délutáni csúcsforgalomban láttam egy ideges Ladát. A posta utcájába fordult volna be éppen, de szabálytalanul előzött egy motoros, és ráadásul egy kicsi öregasszony is ügyetlenkedett a járdán. Az autós, lévén a motoros már elment, öklét az öregasszony felé rázta. A motoros volt a hibás, az öregasszony is ügyetlenkedett a járdán. Ö kapta a szidást, az autós pedig bement a postára. Vitte az értesítést arról, hogy neki pénzküldemény érkezett. A postások mondták, hogy várjon a kedves ügyfél, még nem jött visz- sza a postás, nála az utalvány. No. ez kellett az ügyfélnek. Valószínűtlen rövid idő alatt közölte, hogy neki állampolgári jogai vannak, ő nem ér rá a saját pénzéért szaladgálni ... Hiszem, hogy még mindig a motorosra és egy kicsit az ügyetlenkedő öregasszonyra volt dühös, hiszen ép ésszel bárki megértheti, hogy a postás nem ér rá minden kézbesítetten utalvánnyal beszaladni a postára, hogy valamiképpen természetes, ha munkája végeztével hozza vissza valamennyit. Az én emberem az ablak mögött tehetetlen postás- kisasszonyt, aztán a postát, a hivatalt szidta hangosan, minősíthetetlen szavakkal. Tehette, nem szólt vissza neki senki, részben, mert volt dolga mindenkinek, részben, mert a hivatal nem személy, még ki se kérheti magának, ha oktalanul bántják. Különös a példának szánt történet? Sajnos nem. A tanácsra káromkodó ügyfél jön velem szembe a tanács folyosóján. Igaza van, nincs igaza? Nem tudom, de bizonyos, hogy oly módon, ahogy a hivatalt szidta, nincs igaza. A perelhető becsületsértés mértékét is meghaladja, ahogyan káromol, ahogy a hivatalnokot szidja. Másik történet;, reggeli csúcs a MÁV pénztáránál. Elfogy a pénztáros aprópénze. Az utas, nem személy szerint a pénztárost, hogy az kikérhesse magának, hanem teli szájjal a (bocsánat érte!) „süsü” (van csúnyább jelző is) MÁV-ot szidja. Teheti, a hivatali kisablak nem szólhat visz- sza, és bármit gondol a pénztárosnő az ablak mögött, ő itt ebben a helyzetben nem magánember, igazából vissza se szólhat. Idézhetnék hasonló példákat, boltokból, ahol a boltot átkozza az elégedetlen vevő, és teszi ezt úgy, mintha nem a boltost bántaná meg személyében is. Miről is van szó? A tömegkommunikáció minden eszközével hizlal demokráciát, elért addig, hogy ameddig ügyfél, addig valamennyi állampolgár jogát, személyességi jogát kiválóan tudja is alkalmazni. Olyan hivatalokba, ahova félszegen és remegő lábbal lépett be valamikor az ügyfél, ma veszekedni megy, és jószerével még azt sem kell nagyon meggondolnia, hogy mi az, amit a veszekedés közben mond. A hivatal ugyanis nem beszélhet vissza, pedig hátha egyszer visszaszólna, akkor roppantul meglepődne az ügyfél. Meglepődne és fel is háborodna, mert ő nem szokott ehhez, mert abban a v pillanatban sérelem érné, mihelyt valahol olyan hangon tárgyalnának vele, ahogyan tárgyalni kezdett. Valahol valamit elméreteztünk. valamit valamiképpen elrontottunk. Tévedés ne essék, nem azokat a hivatalokat sírom én vissza, ahova félve léphet be az ember, nem is a remegő lábú ügyfeleket hiányolom, de félek a rosszízű állampolgári kivagyiságtól. Tartok azoktól az emberektől, akik szociális segélyt asztalt csapkodva kérnek, tudván, hogy asztalcsapkodás nélkül is megkaphatnák azt. Míg egyfelől nem tanultuk meg a demokráciát, másfelől — úgy tűnik — túlméretezzük azt. És elfelejtjük, hogy az íróasztal másik oldalán is ember ül, hozzánk hasonló ember. Valaki, aki egy másik íróasztal előtt ügyféllé lesz, és esetleg ott adja majd tovább minden mérgét, amelyet szótlan lenyelni kényszerül. átszom a gondolattal. I Mi lett volna, ha a posta visszaszólna, hogy „Mit ugrálsz, te kis hülye”, vagy a tanács úgy kezdené a hivatalos papírját, hogy „Kedves istent káromló és minket szidó marha barátunk!” Mi lenne, ha a pénztáros ugyanoda küldené a kedves ügyfelét, ahova az ideges utas a MÁV-ot, és minden vasutast? Tényleg. Mi történne, ha a hivatal időnként visszaszólna? Ugyanolyan hangnemben, ahogyan mi szóltunk. Bizony mondom, hogy jó néhányan meglepődnének. És azt hinnék, hogy valami igazságtalan dolog történt velük. Eszükbe se jutna, hogy egy perccel korábban ők voltak igazságtalanok. Bartha Gábor V ____________________________________/ Űj csarnokkal gazdagodott a MEDICOR Orvosi Műszergyár nagyecsedi telepe. Az épület egyik szárnyában tanműhelyt rendeznek be, ahol a most következő tanévtől kezdve esztendőnként 30 műszerész- tanulót képeznek. A másik szárnyban készülékalkatrészgyártó üzem kap helyet. Augusztusban egyelőre húszán kezdik meg itt a munkát, akik jelenleg Debreceniben ismerkednek a legfontosabb szakmai tudnivalókkal. Két-három év alatt mintegy 90-re bővül az itt dolgozók létszáma. Az új épület 10 millió forintba, a berendezés további 6—8 millióba kerül. Képünkön: átadás előtt az új csarnok. (Gaál Béla felvétele) Aki a legjobbat nyújtja... Vezetők pályázattal Nyírbátor iparosodása jelentős foglalkozásváltást hozott a városban és környékén. Az új munkások százai elsősorban a mezőgazdasági foglalkozásúak sorából verbuválódtak. A változás legnagyobb gondot a helyi termelőszövetkezetnek okozott. Különösen a fiatalokat vonzotta a nyolcórás állandó munka, a biztos kereset, a kulturáltabb munkakörülmény. Erről így szólt Petis Mihály,' a nyírbátori Üj Barázda Tsz elnöke: Elvándorolt egy korosztály — Az akkori gyenge termelőszövetkezet nehezen bírta a konkurrenciát, szinte egy korosztály vándorolt el az iparba. Különösen fájón érintett minket a fiatal szakmunkások kiválása. Ez a vérveszteség a szövetkezeten máig is meglátszik. A tagság hatvan százaléka nyugdíjas. Bár az utóbbi években sokat fiatalodtunk, annak idején egy kicsit későn ébredtünk rá tarthatatlan helyzetünkre: öt-hat év kellett, amíg valamelyest egyenesbe jöttünk. — Miként jutottak el odáig, hogy az utóbbi években kiváló termelőszövetkezet lett az Űj Barázda? — Korábban két fő célt tűztünk ki: a bérszínvonal és az életkörülmény javítását. Ezt kitalálni nem nehéz, hiszen mindenki tudja, hogy állni a versenyt, az embereket megtartani enélkül nem lehet. A megvalósítás viszont már sokkal nehezebb. Közben átéltünk három egyesülést és a közgazdasági környezet is egyre nehezebbé vált. Az első lépés a fix bér fokozatos csökkentése volt. A mozgóbér alkalmazásával megalapoztuk a teljesítménybérezésre való áttérést. A több, jobb termelésből magasabb bért tudtunk fizetni. Öt éve múlt, hogy hozzákezd- tünk az új bérezési forma bevezetéséhez. A termelésben elértük a kiváló címet, bérezésben utolértük a jól gazdálkodó szövetkezeteket, körülbelül azonos életszínvonalat, életkörülményt tudunk nyújtani, mint a város ipari üzemei. Igen alacsony szintről a közösből származó évi jövedelem 53 ezer forintra növekedett. Kísérleti pálya — Ilyen egyszerű és hatásos gyógyszer a teljesítménybérezés? — Szó sincs róla. A- teljesítménybérezést sajátos üzemszervezéssel kombináltuk, megvalósítottuk az önelszámoló egységeken alapuló gazdálkodást. Ezt nem egyik napról a másikra vezettük be. Volt egy kísérleti pályánk. Elvállaltuk a nyírvasvári termelőszövetkezet intenzív pat- ronálását. Itt a MÉM jóváhagyásával bértömeg-gazdálkodást vezettünk be. Szabad kezet kaptunk és teljes mélységében bevezettük az érdekeltségi bérezést. A jó munkát megfizettük, a feleslegeset megszüntettük. Egy év alatt elértük, hogy a több mint kétszáz tagból százhat- vanan maradtak a szövetkezetben, azok, akik megfogták a munka végét. Kevesebb emberrel szinte megdupláztuk a termelést, bérszínvonalban pedig Nyírvasvárit megközelítőleg felhoztuk Bátor mellé. Ilyen előkészítés után jött az egyesülés. Megszűnt a csellengés — Hogyan produkálnak az önelszámoló egységek? — Amióta ilyen rendszerben dolgozunk, nincsenek tébláboló emberek, gépek. A növénytermesztés egységvezetője meggondolja, hogy például egy markológépet meddig foglalkoztasson, hiszen naponta hatezer forintot kell fizetnie a gépészeti önelszámoló egységnek. Mindenki figyeli, hogy amiért pénzt fizet, amögött reális teljesítmény legyen. A korábbi években a legnagyobb munkák idején is tele volt álló gépekkel az üzemudvar, most mindig üres. Ha nincs munka a termelőszövetkezetben, az önálló egységvezető külső munkát is vállalhat. A traktoros sem rontja már el a gépét, hogy egy fél napra elmehessen ügyeit intézni, mert tudja, hogy ez neki sokba kerül. — Milyen a vezetők érdekeltsége? — A teljesítménybér rájuk is vonatkozik, amely több összetevőből adódik, most részletezni hosszú lenne. A lehetőségeket figyelembe véve minden önelszámoló egységre sajátos nyereségkvótát, feladat szerinti bérezést alakítottunk és alakítunk ki. Ahol nagyobb a nyereségszerzés lehetősége, ott alkalmazzuk az elvonást (az érdekeltség megtartása mellett), ahol pedig kisebb, de akarjuk, hogy felzárkózzon ez a terület is, mert szükség van rá, oda támogatást adunk. Az írásban lefektetett üzemszervezésünk egy kötetre való, aminek formábaöntésén most dolgozunk. Ezt felajánlottuk a TESZÖV-nek hasznosításra. Álapterv és ellenterv Az önelszámoló egységek vezetőit a múlt esztendő végén pályázattal választották. Hogyan történik ez? — Egyetlen végleges módszert sem ismerünk. Állandóan újítanunk kell, alkalmazkodni a változó körülményekhez. Másrészt a jó elgondolások is két-három év alatt sablonossá, rutinmunkává válhatnak. A múlt évben úgy látta a vezetőség, hogy az önelszámoló egységek vezetőiben általában több energia van, mint amit eddig hasznosítottak, néhányan pedig nem alkalmasak erre a feladatra, ezért decemberben valameny- nyi egységvezetőnek felmond- tunk. Ezzel egy időben nagyvonalakban megszabtuk az egységek éves tervét, és közzé tettük, hogy a szövetkezeten belül bárki pályázhat ezekre a posztokra. Aki a legjobb ellentervet nyújtja be a feladatok megvalósítására, azt alkalmazza a vezetőség. Nagyon sok hasznos ötlet, javaslat jött be, tartalékenergia szabadult fel. A volt egységvezetők többségének megújítottuk a megbízatását, ketten azonban nem érték el a kívánt szintet. A féléves tapasztalat azt mutatja, hasznos volt a pályázat. Ügy hisz- szük, ez a jövő útja.-fc Egy kicsit a kényszer, a város iparosítása és egyéb körülmények szorították rá az Üj Barázda Termelőszövetkezet tehetséges vezetőit, hogy új módon gazdálkodjanak. Azóta naponta keresik az újabb lehetőségeket — nem kis sikerrel. Csikós Balázs mm a biztos kimegy a [fi föld fagya! Akkor gondoltam először erre, amikor kora hajnalban a rádió bemondta: 31—35 Celsius-fok valószínű. Melegem lett. Ámbár az a szó, hogy valószínű, kissé megnyugtatott. Ez azt is jelentheti: lehet, hogy megfagyunk. De nem! Nyolckor még saját bőrében főtt az ember. A forróságot az is növelte, hogy egy pléhdobozba zárva (köznyelven autóban) gurultunk Namény felé. És akkor meghűlt erünkben a vér, megállt bennünk az ütő. Legalább százhússzal előzött egy Zsiga. Egy paraszthajszálon múlott a totális ütközés. Volt fékcsikorgás, aszfaltáldás és mindenféle nyalánkság, ahogyan az már lenni szokott. Követte ezt a köztünk ne maradjon csevegés. — Vajon hová rohannak? — Futnak a meleg elől, avagy a hivatal most vidéki kiszállásra ment?! — Bizoriy. Mintha nem tudnánk mi az, ami any- nyira fontos és sürgős!? Tudtuk. Felpörgettünk egy kiszállási sémát. A hivatal megérkezik a tetthelyre, a kisebb hivatalba. Ott ellenőrzésük alá veszik a hűtőszekrényt. Aztán megtárgyalják, hol Meleg van van a leghűvösebb mostanában, hol a legcélszerűbb ebédelni, majd a főfő kiszálló elmond egy sztorit; csattanója: a kutya mégis megette a telet, kutya meleg van hát akutyafáját, ha ez így tart tovább, végül még grillcsirke lesz belőlünk. Természetesen derű. (A főnök mesélt.) Andalító ez az eszme- futtatás. A kocsiban jófajta huzat, fejfájás és nyavalygás, mígnem dettó az előbbi jelenet. Jön egy A-s kocsi, dugig. Elhúz. (Bennünket majdnem lesöpör a szele.) Megint hajszál híján, úgyfent fékcsikorgás és aszfalti áldás. — Nahát — mondja az úrvezetőnk, de már melegünk van, nem jár az észkerék azon, hogy újra figurázzunk; miszerint hűtőszekrény, ebéd, hideg sör és fussunk a meleg elől. Különben is legyen csend és rend, a hivatal dolgozik. Mi persze bemegyünk a strandra lazítani. Sok a pucérság. A kóla meleg, a tömeg nagy, minden bajunk van. És akkor, de csakis akkor elszégyelljük magunkat. Merő rosszindulatunk, miszerint a hivatalok kisebb hivatalokat maceráinak, hűtőszekrényeket ürítenek és kisvendéglői ebédeken eszmecseréinek, megcáfolhatatlan rágalom. A két kocsi ott van a strandon a fövenyen, a hivatal a vízben... át ezért siettek? így ff már egészen más. így nem kopik a vidéki hivatal, kirendeltség reprezentációja, nem izgul senki, hogy az ellenőrzés netán hibát talál. Seres Ernő