Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-21 / 171. szám
1983. július 21. Kelet-Magyaronzág 3 Önállóan és felelősen (1.) Alkotó értelmiség AZ UTÖBBI ÉVTIZEDBEN TOVÁBB NÖVEKEDETT az irányító szervek és szellemi alkotóműhelyek önállósága és felelőssége, ami jelentős eleme a szocialista demokráciának. Az önállóság és felelősség mindig is fontos eleme fejlődésünknek, ami az MSZMP Központi Bizottsága 1983. április 12—13-i ülésének elemzései jegyében különös jelentőséget kap. gáló kutatások országos példáinak hosszú sora említhető. Mindehhez járulnak a napi aprómunka áldozatvállalásai, közéleti, társadalmi helytállások formájában. TÖBB ISKOLÁBAN TÁRSADALMI MUNKÁVAL ÉPÜLT tornaterem, tornaudvar. Egyiknél az iskola igazgatónője volt a hivatalos „kivitelező”, mert minden társaKettő híján félszáz OTP-Iakás építését tervezik 1985 végéig Csengerben. Eddig 24 készült el. A legújabb nyolclakásos házat az év első felében adták át, melybe már beköltöztek a tulajdonosok. Az idén további nyolc OTP-lakás építése kezdődik a nagyközségben. (Gaál Béla felvétele) Évák az élet kapujában Hittel kezdenek Az Évák fiatalok, kedvesek és jókedvűek. Hiszem, megbocsátják, ha a cím kedvéért egy parányit visszaélek a véletlennel, mert merő véletlen, hogy mindhárom riportalanyom Éva volt. Az „Élet”, a paradicsom, vagy akár írhatom Edennek is, a felnőtté válás, a szakmunkásavatás időszaka volt. Pillanata, perce, önfeledt néhány hete. Az elmúlt években a történelmi szemlélet jelentőségét felismertük a politikai munkában. Ezzel lényeges adósságot kezdtünk el leróni. Az utóbbi két évtizedben sok helyen az egyetemes és nemzettörténeti kutatások, a tanulságok elemzése mellett a helytörténeti munkálatok is új lendületet kaptak. Nagyon fontos, hogy az országos szervek és a különböző intézmények messzemenően segítik azokat a kutatásokat és munkálatokat, amelyek azt szolgálják, hogy a szűk pátrián túl ható jelentőségű történelmi események is megfelelően helyet kapjanak történelmi szemléletünkben. Rendszeresen tapasztaljuk, hogy társadalmunk növekvő része intenzíven érdeklődik a történelem, az ideológia iránt. A fiatalok között azonban gond, hogy egyes köreikben nem elegendő a széles körű érdeklődést kielégíteni, azt először szükséges felkelteni a nemzet vagy a szűkebb környezet jelentős fejlődési tendenciáit meghatározó kérdések iránt. Éppen ezért is indokolt annak intézményes feltételeit megteremteni, hogy értelmiségi utánpótlásunkat addig is gazdagabb és sokoldalúbb történelmi, ideológiai szemlélettel bocsássuk útjára, ameddig a jó irányban korszerűsödő marxizmus—leni- nizmus oktatásunk a megfelelő tantervek, tankönyvek és más dokumentumok révén is ezt biztosítani tudja. Ebben nem volna szerencsés esztendőket veszíteni, márpedig — érthető okok miatt — a tantervek kialakítása, új feladatok beiktatása — szükségképpen időt vesz igénybe. Fontosnak tartjuk, hogy a felső- oktatási oktató-nevelő munkában sürgősen kapjon megfelelő helyet szocialista építőmunkánk legfontosabb általános és speciális gazdasági, társadalom-, művelődés-, egészségügy- és szociálpolitikai stb. eredményeinek, gondjainak, tanulságainak feldolgozása. PROBLÉMÁINK SORÁBÓL KÜLÖN IS KIEMELJÜK a nacionalizmus veszélyeit, amelyről így szólt Kádár János: „A burzsoá nacionalizmus komoly veszély, az imperializmus egyik fontos kártyája és aduja, a szocialista eszmével szemben a rendszer ellenségeinek egyik fontos fegyvere. Nos, aki a nacionalizmus hullámain evez, az gondolkodjon egy kicsit: valóban ő maga hajtja-e a hajót, vagy csak a hullám sodorja talán oda, ahová még ő maga sem akar eljutni.” Az értelmiségpolitika szerepe, jelentősége is megnövekedett az elmúlt években. Alkotó értelmiségünk kizárólagos többsége a szocialista építőmunka új feladataival megfelelően azonosul, az új kérdések iránt növekvő érzékenységet tanúsít. Ez igaz még akkor is, ha a reális gondokról sem feledkezhetünk meg. Az agrárértelmiség, a műszaki értelmiség az új problémák megoldásának felelősségét nem ritkán nehéz körülmények között is vállalja. De hasonló a helyzet a tudományos kutatóhelyeken is. A gyakorlatot közvetlenül szoldalmi munkában történt. Fekvőbetegágyaink kétharmadával „valamit csinálni kellene”, hogy — nem ideális, de — optimális feltételt biztosítsunk a gyógyításhoz. Az orvosok és szakdolgozók mégis gyógyítanak, sokszor „emberi tényezővel” pótolva. a tárgyiak hiányát. Emellett sokan kutatnak, oktatnak is. Indokoltnak látszik, hogy néhány ideológiai jellegű kérdés is kapjon nagyobb helyet a tudományos kutatómunkában. Egyebek között ilyen témák: békemunkánk és az ifjúság békére nevelésének feladatai, szocialista nemzettudatunk történelmi és mai elemei, az értelmiségi hivatás ma és a látható jövőben, az értelmiséggé válás folyamata, a szocialista művelődéspolitika általános és nemzeti tényezői, a párt és az ifjúság kapcsolata, különös tekintettel a pártépítésre. AZOKKAL AZ ÉRTELMISÉGIEKKEL, akik részt vesznek közös vívmányaink létrehozásában, alapvetően fontos a napi alkotó munkakapcsolat. Csak velük együtt lehet jobb belátásra bírni vagy — ha nincs más lehetőség — elszigetelni a kívülállók, a cinikusok, az irreálisan követelőzők, az olykor ellenzékies- kedők, a világfajdalmukban szenvelgők szűk körét. Az igazi alkotók joggal várják el az őszinte szót, a gondjainkba beavatást és gondjainkba be- avatódást, erőfeszítéseik erkölcsi biztatását, értékelését. Következik: Szellemi műhelymunka K. J. Munkácsi Éva: — önfeiedtség? Az talán nem, de azt hiszem, hogy még az is boldog közöttünk, aki ezt nem vallja be. A szakmunkás-oklevelet már korábban megkaptuk, Pesten a sportcsarnokban már csak egy ünnepség volt. Azt mondják, I700-an voltunk, valamennyien most végzett textilipari szakmunkások. A mátészalkai BFK-ból 60-an voltunk, meg a szülők. Három busz ment. „A szakma választott engem..." — Hogy választotta ezt a szakmát? — Inkább a szakma választott engem. Eredetileg óvónő szerettem volna lenni, egy évig jártam a gimnáziumba is. Onnan jöttem át a szakmunkásképzőbe. — Csalódott? — Nem. Ha elvégeztem volna a gimnáziumot, kapok egy érettségi bizonyítványt és nem értek semmihez. Úgy tervezem, hogy most egy rövid szünet után jelentkezem a ruhaipari szakközépiskolába. Mindenképpen tanulok majd, de dolgozom közben. Nem baj az, ha az ember nem kap ingyen valamit. Édesapám nyugdíjas mezőőr, édesanyám nem dolgozott, illetve felnevelt hatunkat. Egy öcsém még gimnáziumba jár, négy nagyobb testvérem mind szakmát szerzett. — Ha most négy évvel fiatalabb lenne? — Ugyanúgy csinálnám, ahogy eddig. Az élet meg majd megmutatja, hogy mennyit érek ... „Felnőttek lettünk” Kása Éva: — Boldogság? Nekem kedvem volt ehhez a szakmához. Azt mondják, hogy máshol, más szakmában talán kereshetnék többet. A bútorgyárban vagy a MOM-ban. Lehet, de meg kell nézni ezt a gyárat. Tiszta, meleg helyen dolgozik az ember, és fizikai értelemben a munka se nehéz. Persze az igaz, hogy figyelni kell, az is igaz, hogy hajtani kell, ha az ember pénzt szeretne keresni. Édesapám juhász, édesanyám tsz- nvugdíjas, egy bátyám betanított munkás. Én úgy végeztem a szakmunkásképzőt,- hogy végig ingáztam közben. Rengeteg ismerősöm van az utazó diákok között. Mit mondjak? Nincs mit szégyellni ezen a szakmán. — Mire gondolt Pesten az ünnepségen? — Nem tudom ... Olyan határozottan semmire, de azért jó volt. Még az is jó volt, hogy olyan sokan vagyunk. Engem nem kísért a családból senki, de voltak olt szülők is, és azok közül bizony sokan elsírták magukat. Hát persze, hogy arra gondolt az ember, hogy felnőttek lettünk. — Hogyan képzeli az életét néhány év múlva? — Jó férjet szeretnék, rendezett életet, házat, családot. Egy ideig biztos dolgozom, aztán majd meglátjuk. Most még nem teher a munka, szeretem a gyárat. — És mondja, Éva, mit érez elérhetetlennek a vágyai közül? Van-e köztük olyan, ami csak álom, vagy álmodozás? — Nem hiszem. Amit én gondolok, az mind elérhető, és akkor én el is érem... „Én sem hagyom abba..." Rácz Éva: — Én nem szégyellem azt mondani, hogy boldog vagyok a szakmámmal. Egyenesen ide jelentkeztem, és ha nem is voltam a legjobb tanuló, de boldogultam. A tanulóévekre mindig jószívvel emlékszem majd. Most azt hiszem, az a legfontosabb, hogy sikerüljön jól beilleszkedni a felnőtt világba. Szót érteni a társakkal, azokkal is, akiknek tegnap még gyerek voltam. — Mire gondolt Pesten, az ünnepségen? — Arra, hogy én se hagyom abba. El akarom végezni még a ruhaipari szakközépiskolát. És persze boldogulni is szeretnék közben. Én is csak a saját erőmre számíthatok. Két nővérem már dolgozik, de van két kisebb testvérem is. Az egyik öcsém szakács szeretne lenni, most nyolcadikos. A másik pedig négyéves... — Varrt már neki valamit? — Megpróbáltam. Nem árt, ha egy családban valaki ért a varráshoz. — Maga hogy képzeli el az életét mondjuk tíz év múlva? — Lesz családom, addigra elvégzem a ruhaiparit és dolgozom. Olyan megvalósíthatatlan álmom nekem sincs. Talán csak egy: lehet, hogy egyszer majd kiváltom az ipart és akkor gyönyörű ruhákat varrók. A szakma akkor is marad. Persze azt mind tudjuk, hogy amit eddig megtanultunk, az még csak az alapja az egésznek, rengeteget kell még megismerni hozzá, de ez nem is baj, mert amikor már mindent tudunk valamiről, akkor nem kíváncsi többé az ember... ★ Az Évák fiatalok, kedvesek és jókedvűek. Ifjú szakmunkások. Mindhárman másképp tervezik az életüket. Egy bizonyos: sok hittel kezdenek hozzá. És ha holnap kiderül, hogy a mai boldogság megfakulhat valamelyest, az örömből marad azért út- ravalónak a sorsukhoz elég. És ez a legfontosabb. Bartha Gábor i mikor Móni- yj ka néni ki- hordta az ebéd utolsó maradványait is, én foglaltam el az asztalt. Gondosan beillesztettem az írógépbe egy ív papírt és mélyen felsóhajtottam. — Akkor most dologra! Éppen a címen törtem a fejem, amikor megszólalt a nagypapa: — Miről írsz? — Most az éttermeket, a kávéházakat, a borozókat pécéztem ki... — Megbolondultál? — kiáltott fel az apám. — Akkor be sem tehetném többet a lábam „A három nyálhoz” egy sörre! Nincs jobb témád? Például írjál a szolgáltatásokról. — Ezt nem gondolhatod komolyan! — tiltakozott Mónika néni, aki a közeli tisztítóüzem vezetője. — Az egész családnak ingyen tisztítom a ruhát és ráadásul expressz... — Ne félj — nyugtattam meg Mónika nénit —, inkább főzz nekem egy kávét. Majd írok a hentesekről. — Elment az eszed! — mondta anyám. — Hát írjál csak, de azután keressetek magatoknak másik szakácsnőt! — Igazad van, bocsáss meg — mentegetőztem. — Most már tudom, a hulladékgyűjtőről fogok írni... — Azt próbáld meg! — mondta nagyapám. — Talán te adod nekem a napi cigarettapénzt? Ugye, hogy nem? Abból veszem, amit a régi újságpapírért kapok, és különben is, a hulladékfelvásárló a legjobb barátom és régi harcostársam. Hol voltál te még, amikor mi együtt harcoltunk ... — Tudom, tudom! Hát akkor talán az időjárásról írok — döntöttem néhány pillanatnyi gondolkodás után —, hiszen igazán botrányos, ahogy ebben az évben az időjárás alakul! — Na látod! — mondta megköny- nyebbülve egy emberként a család. Azután már nem is szóltak bele a munkámba. Én pedig elkezdtem kopogtatni az írógépet. Igaz, egy pillanatra eszembe jutott, nem fog-e tiltakozni a jóisten, de azután elvetettem ezt a gondolatot. Elvégre ateista vagyok. Fordította: Lipcsey Júlia Kilencven dolgozó védelmében Forrázás Az SZMT műnk« védelmi osztálya 1985 júniusig adott határidőt a problémák megszüntetésére. Ettől kezdve még intenzívebben foglalkozott a rossz munkakörülmények megváltoztatásával a vállalat vezetése. Szinte közüggyé vált, s minden vezető beosztású dolgozó feladatul kapta, hogy jártában-keltében, ahol megfordul, nézelődjön, tudakozódjon, érdeklődjön más társ- vállalatnál aziránt, hogy ott milyen technológiát alkalmaznak az említett problémák megoldására. Zilahi László, a műszaki főosztály vezetője Szolnokon, a testvérvállalatnál bukkant rá a megoldásra. Megnézték, s döntöttek. Rövid időn belül megkezdődött a korszerű, zárt rendszerű forrázó-kopasztó berendezés elkészíttetése. A berendezés 720 ezer forintba került a vállalatnak, s már június 4-e óta ezzel dolgoznak a nyíregyházi húsipariak is. Kétségtelen, nem csekély összeg, de a dolgozók egészségének védelme mindennél előbbre való. És az sem mellékes, hogy ez az új berendezés sokkal termelékenyebb, óránként 100 sertés előkészítését oldja meg biztonságos munkavégzés mellett, a korábbi 60-nal szemben. Kiszolgálásához 6 munkás helyett most csak 3-ra van szükség. S nemcsak munkaerő-megtakarítást eredményezett, hanem csaknem teljesen kizárt az egészségügyi károsodás, az üzemi baleset. Égés, forrázás stb. nem fordulhat elő, és lényegesen .megkönnyebbült a dolgozók munkája. V alójában közel 90 itt dolgozó munkás közhangulata, munkaked- ive fordult jobbra. Akik korábban menekültek innen, most szívesen maradnak. Ök (tudják igazán értékelni, mert érzékelik a változások; t. Zsebükön is, hiszen a műi kakö- .rülmények javulásával termelékenyebbé vált a munka, 6 ez meglátszik a teljesítményeken és a béren is. Szükségtelen hosszadalmas tanulságokba bocsátkozni. Egy ido-lgot szeretnék csupán megjegyezni: a munka — vagyis az emberek védelmére fordított pénzek, a korszerűbb .technológia mindenképp megtérül. S erre nem csak érdemes, de kötelessége is áldozni a vállalatnak. Farkas Kálmán' H a az emberek tehették, a sertésvágócsarnok- ból, de különösen onnan, aihod az állatok forrázását végezték, menekültek. Kezdetleges módszerekkel dolgoztak itt, sok volt az üzemi haleset, sokszor csaknem megfőtt a munkások keze a védőkesztyűben. A magas pára megtámadta a légzőszerveket. Szinte alig akadt erre a munkahelyre emlber a Szabolcs megyei Allatfor- gatmi és Húsipari Vállalatnál Nyíregyházán. Nem múlt el egyetlen értekezlet, tanácskozás, ahol ne panaszkodtak volna a munkások az áldatlan állapotra. Sürgették a vezetést, csináljon valamit, mart már tűrhetetlen a helyzet. A gond megszüntetésével foglalkozott a vállalat vezetése, de csak átmeneti megoldásokat talált, gyökeresen nem tudtak egyetlen módszerrel sem változtatni a helyzeten. Két és fél évvel ezelőtt, pontosan 1980 októberében az SZMT munkavédelmi osztálya minősítő vizsgálatot tartott a vállalat nyíregyházi üzemében. Jegyzőkönyvből utasította a gazdasági vezetést, hogy a sertésvágócsar- nokbam biztosítsa a szükséges kezelőhelyeket, közlekedési utakat, tárolóhelyeket. A „perzselésnél tegyen olyan intézkedéseket, hogy a dolgozók munkavégzés közben égési sérüléseket ne szenvedhessenek. A forrázásnál biztosítsák a páraképződés megakadályozását ...”
