Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-15 / 166. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. július 15, Váradl és Juhász vasutasbajaekok Megérkezett a teljes eredménylista a Nagykanizsán rendezett országos vasutasfoajn okságról. Már közöltük, hogy a felnőttek versenyében két első hely került Nyíregyházára — Váradi és Juhász révén. A serdülők küzdelmében Ákos István lett bajnok a 48 kilósok között, az ifjúságiaknál pedig Horváth József (54 kg) és Léka Mihály (71' kg) végzett az élen. Ellenfél az erőgép. Jobb alsó sarokban: legyőzzük a gravitációt! EDZÉSLESEN A pihenés csak látszólagos, felle a tornaszekrényen. 20 tonna a fej fölött Megszakítás nélkül, mindennap edzenek az NYVSC súlyemelői a Tiszavasvári úti teremben. Bár az első erőfelmérőig még közel egy hónap hátravan, a sportolók irdatlan tömegeket emelnek nap, mint nap a fejük fölé. Egy felnőtt versenyzőnél nem ritka ha a két edzésen húsz tonnát mozgatnak meg. S ez még csak az egyik részén a gyakorlatozásnak. A szigorú, egyénenként összeállított edzéstervben a könnyed futástól kezdve, a legkülönfélébb kínlasztó szereken való munkákig még sok minden szerepel. Rácz András fiai egy-egy nehezebb gyakorlatsor után, akár egy oltárhoz, úgy járulnak a ventillátor elé kitárt karokkal hűsülni. A szorgalommal nincsen baj, mindenki becsülettel elvégzi a napi penzumot. Talán csak egy kivétel van ez alól. Krakomper- ger László félszemmel másra is figyel közben. Tizenkét serdülő, vagy még annál is fiatalabb ifjú tehetséget hívott meg ugyanis a megyéből az NYVSSC egy kéthetes, napközis rendszerű felkészülésre, s őértük felel az egyik legeredményesebb nyíregyházi emelő. Mezei Zsolt, Csonka Gyuri, Karpacsev Laci és a többiek legalább olyan komolyan veszik az edzést, mint a nagyok. S roppant büszkék, ha — mint Laci — a harminchat kilójuk megbirkózik a fél mázsával is. Jávor László a kicsik edzését leste meg. (papp) TENISZ: Versenyről versenyre 3ú!ias 15—16. Úttörőatléták nemzetközi versenye Veszprémben Mozgalmas napjaik vannak mostanában a Nyíregyházi VSSC teniszezőinek. A gyermek korcsoporttól a felnőttekig számos versenyen szerepelnek — sikerrel. Balatonfüzfőn rendezték a vidéki korsztályos teniszversenyt, amelyen 29 nyíregyházi fiatal állt rajthoz. A mérleg: 3 arany-, l ezüst-. 6 bronzérem. Gyermek, fiú egyes: 1. Szántai Csaba. Páros: 1. Szántai, Farkas. Leány egyes: 3. Bágyi Kinga. Páros: l. Bágy, Holp. Újonc, fiú páros: 3. Machán, Terdik. Leány egyes: 3. Gál Emese. Páros: 3. Gál, Bajdik. Serdülő, vegyes páros: 3. Skri- bek, Krisztik. Ifjúsági, fiú egyes: 2. Borszukovszki Tibor. Páros: 3. Borszukovszki, Harastyák. A szakosztályok részére kiirt pontversenyt az NYVSSC nyerte! ★ Alföd Kupa I. osztályú versenyt, Szentes, július 8—10. Férfi egyes: l. Sárréti György. A nyír- egyházi teniszező ezúttal biztosan győzte le fővárosi ellenfelét, aki a ranglista 16. helyezettje. (Sár- Téti a 17.) Sárréti—Thuróczy (BSE) 6:3 6:4. Páros: 3. Sárréti. Koczka J. Női páros: 2. Bartha K„ Polonyi (NYVSSC, Bp. Spartacus). ★ Országos Vasutas Bajnokság — Szombathely. 5 egyesület. 110 induló. Üjonc, fiú egyes: 2. Zilahi István. Serdülő, fiú egyes: 1. Skribek Ákos ... 3. Zilahi István. Ifjúsági, fiú egyes: 3. Mudri és Harascsák. Férfi páros: 3. Tóth L„ Harastyák. Pontverseny: 1. BVSC, 2. NYVSSC. ★ Szegeden csütörtökön kezdődött a felnőtt vidékbajnokság küzdelemsorozata. Az NYVSSC tíz versenyzővel vesz részt a vidéki teniszezők legnagyobb viadalán. Keret: Sárréti, Koczka J„ Lo- sonczi, Borszukovszki, Mudri, Bartha K., Kovács J., Szilágyi N., Göndör, Bartha B. A versenyen indul még Tóth Barna (Nyh. Vízügy). Nem tartott a többiekkel a sérült Pázmándy J„ valamint Erős Béla. aki ma esküvőjét tartja. ★ Ezekben a napokban Budapesten a Népstadion teniszpályáin folyik az országos korosztályos seregszemle verseny, az 1969—1972 évben születettek részére. A különböző évfolyamokban kilenc nyíregyházi fiatal indul. ★ A Fűzfőn rendezett nemzetközi Balaton bajnokságon Szántai Csaba bronzérmet szerzett a gyermek korcsoport egyéni versenyében. (Kovács) Bakosiék Drezdában DDK— Magyarország — Nem túlzás: az atlétika ,, egy etem éré” készülődünk — mondta az MTI munkatársának Bakai József, a magyar válogatott szakvezetője, aki tisztában van azzal, hogy Drezdában nem is érdemes a pontversennyel foglalkozni, hiszen a vendéglátók — még ha a második vonalat vonultat jak is fel — minden bizonnyal könnyedén győznek. A vezető edző arra a következtetésre jutott, hogy a hét végén Drezdában legfeljebb négy számban születhet magyar győzelem. Bakositól és Szalmától elvárha- tó az első hely, s ha Salb ért elemében lesz. akkor talán rúdugrásban is. és esetleg az egyik vágtaszámban. A baráti országok úttörőszervezeteinek és gyermeklapjainak szervezésében már több mint negyedszázada évről évre megrendezik a legjobb úttörőatléták seregszemléjét: a Nemzetközi Barátság könnyűatlétikai négytusa versenyt. A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa és a Pajtás újság közös rendezésében immár negyedik alkalommal ad otthont hazánk e nagyszabású sporteseménynek, amelyen a magyar versenyzők mellett kilenc ország — a Szovjetunió, Mongólia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Kuba, Románia — 7—7 tagú fiú- és leánycsapatai versengenek. A nemzetközi úttörőviadal július 15—16-án lesz a veszprémi városi stadionban, ahol 60 méteres és 500 méteres (fiúknál 80 méteres) síkfutás, kislab- dahajítás, magasugrás versenyszámokban küzdenek az ifjú sportolók. Július ll-én érkeznek Budapestre a csapatok, a néhány napos fővárosi tartózkodás alatt színes programban lesz részük, majd a verseny után két hetet tölthetnek a zánkai úttörőtáborban. A megyei labdarúgó-bajnokság sportszerűségi versenyét idén a Fehérgyarmati SE nyerte, akik már tavaly is a második helyet szerezték meg. Külön öröm, hogy azt is bizonyították ezzel, becsületesen küzdve is lehet eredményesnek lenni, hiszen a bajnoki sorrendben is dobogósok voltak. Az ezüstérem lett az övék, mind- össze két ponttal lemaradva a területi bajnokságba jutott Bak- talórántháza mögött. Feltűnő, s egyben figyelmeztető a most felkerültek számára, hogy a sportszerűségi verseny utolsó három helyét a három újonc (Ajak, Vaja, Demecser) foglalja el. Tavaly összesen 1039 hibapontot szedtek össze a csapatok, most 1198-at. A visszaesés hozzávetőlegesen tizenöt százalékos! 97-ről 134-re növekedett a kettős sárga lapok száma. A kiállítások mennyisége jelentősen nem változott. Az ifjúságiaknál jóval kevesebb sportolót kellett idő előtt leküldeni a pályáról, a felnőtteknél történt több sportszeA négytusa versenyhez kapcsolódik a Pajtás szerkesztőség és az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda rendezvénye, a július 15-i Pajtás-nap is. Az egész napos találkozó sok szórakozási lehetőséget kínál: vetélkedők, ügyességi versenyek, tréfás játékok között válogathatnak a gyerekek, ki miben akar jeleskedni. L$pz mini SZÚR is, a művészcsapat tagjai: Bujtor István, Frenreisz Károly, Ihász Gábor, Koltai Róbert, Komár László, Kemény Győző, Török Ádám. Aki táncolni szeret, az választhat a diszkó és a táncház között. A nemzetközi seregszemle célja, hogy mindenütt minél többet sportoljanak a gyerekek, a tehetségek rangos versenyeken mérhessék össze erejüket, tudásukat, ügyességüket. S mindenekelőtt: a barátság szorosabbra fű^ zése — ismerjék meg egymás hazáját, népét, szokásait. A több napos úttörő-sporteseményre sok ezer gyermeket várnak az ország minden részéből, akik a stadionban szurkolhatnak majd városuk, megyéjük versenyzőjének. rűtlenség azonban kiegyenlítette az arányokat. Az ibrányi és a fehérgyarmati ifjúságiak közül senkit nem állítottak ki, s hasonlóan szép eredmény, hogy Ajak, Fehér- gyarmat és Tuzsér felnőttjeinél is csak egyszer kellett tíz emberrel befejezniük a találkozót. A legtöbb kiállítás Demecser- ben volt, 15. Ebből 11 alkalommal ifjúsági játékost küldtek el hamarabb zuhanyozni. Záhony és Nagyhalász sem dicsekedhet 9—9 piros lapjával. A tavalyi öt után idién háromszor volt pályabotrány. Emiatt Vaja pályáját kettő, a Volán-Dózsáét egy mérkőzésre letiltották, az ibrán.yia- kat pedig szigorú figyelmeztetésben részesítették. összesen két találkozó — mindkettő ifjúsági — maradt el érvényes sportorvosi hiányában, U- letve késés miatt. A megyei bajnoksághoz méltatlan eset történt Ajak on, ahol Tyúkod levonult a pályáról, s egyszer kellett a mérkőzés eredményét megsemmisíteni jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt. Nyíregyházán a koreai katonaválogatott Vasárnap délután Nyíregyházán vendégszerepei a hazánkban túrázó Koreai NDK-beli katonaválogatott. A 17 órakor kezdődő mérkőzésen az Asztalos SE csapatával játszanak barátságos mérkőzést az ázsiai futballisták, a Volán-Dózsa pályáján. Sport&zeríí&ógi vorsony II győztes: Fehérgyarmat Magyarország Az MSZMP Szabolct-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, u-525, 11-S40 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 4T, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésugyben: 10-150. Igazgató, főkönyveid: 10-003, Pf.: 35 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őriünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—3050 KOSSUTH RADIO 8,35: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel. — 9,33: Mackó, mackó, ugrálj. — 10,05: Gyermekeknek. — 10,37: Füst Milán versei. — 10,42: Operettfelvételek. — 11,00: Randevú a Jókai Klubban. — 12,45: A Tátrai-vonósnégyes felvételeiből. —13,30: Az utolsó mohikán. Cooper regényét rádióra alkalmazta Bozó László. — 15,05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 16,00: Ki tud többet Franciaországról? — 17,05: Regina Resnik operaáriákat énekel. — 17,27: Életünk, ahogy éljük. — 17,52: Népdalok. — 19,20: András Segovia gitározik. — 19,35: Mesélő mikrofon. — 20,35: Operettkedvelőknek. — 22,30: Asconai nemzetközi zenei fesztivál. — 23,43: Hangszerszólók. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Fúvószene táncritmusban. — 8,35: Slágermúzeum. — 9,21: Háttérbeszélgetés. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,40: Népi muzsika. — 13,15: Nyolc rádió, nyolc dala. — 14,00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 15,30: Könyvről — könyvért. — 15,45: A Black Saabath együttes felvételeiből. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Slágerek mindenkinek. — 19,40: Régi nóta, híres nóta. — 20,35: A cirkusz története II. — 21,35: Népdalkörök pódiuma. — 22,00: Gersh- win-művek. — 23,20: Késő esti szerenád. 3. MŰSOR 9,00: Reflektorfényben egy operaária. — 9,24: Beethoven: a-moll vonósnégyes. Op. 132. — 10,11: Századunk zenéjéből. — 11,05: Monteverdi: IX. madrigálkötet. — 11,45: Zenekari muzsika. — 13,07: Iszlai Zoltán: A valóság közelében. — 13,17: Magyar művészek operafelvételeiből, — 13,57: Romantikus mesterművek. — 14,42: Csak pár mázsa búza. Rádiójáték. — 15,39: Világújság. — 15,59: Rohmann Imre Mozart-zongorahangverse- nye. — 17,04: Babszem Jankó. — 17,30: Dimitri Mitropoulos Richard Strauss-műveket vezényel. — 19.05: Opera-müvészle- mezek. — 20,16: Uj lemezeinkből. — 21,10: Debreceni dzsessz- napok, — 22,10: Kórusmuzsika sztereóban. — 22,49: Rádiószínház: Kis komédia. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás. — 17,05: Jó hét végét! Kulturális és sportprogramajániat. — 17,15: Körkép. Samu András hét végi jegyzete. — 17,00: Húszon innen, húszon túL — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli '.krónika, lapszemle, hírösszefoglaló, műsor- előzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) (SZOMBAT) 8,00: Híreik, időjárás, lapszemle, évfordulónaptár. — 8,30: A héten történt. — 8.45: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Kulturális programajánlat. — Sporthírek. — Atlétikai évad az atlétikai évben. (Horvát Péter) — Strandellátás. (Hasikó József) — Hobbimáikrofon. — 9,57—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Haskó József) MAGYAR TV Esti mese (ism.) — 19,30: Tv- híradó 1. (sz.) — 20,00: Aláírás: A te Claudiád (sz.) Magyarul beszélő belga filmsorozat III/3. rész. — 21,00: A fele sem igaz! — 21,35: Népzene zenekarra (sz.) — Grabócz Miklós: Mado- csai táncok. — 21,45: A munkásosztály a paradicsomba megy. Magyarul beszélő olasz film (sz.) (18 éven felülieknek!) — 23,35: Tv-hiradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,01: Szemle. Tudományos figyelő. — 20,50: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,10: Reklám. — 21,15: A régensherceg (sz.) Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. VIII/2. rész: Ne bízz a hercegben. — 22,05: Saturnus jazz (sz.) — 22,35: Iskolakörlet. Dokumentumfilm. — 23,15: Képújság. SZOVJET TV 17,00: önök kérték. — 17,45: Költők Majakoszteijról. — 19,oo: Tv-híradó. — 19,35: összeállítás Kálmán Imre operettjeiből. — 20,40: A világ eseményei. — 20,56: Szibéria. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Óvodások Qktatóműsora. — 9,20: A Pien- niek vidéke. Lengyel fcisfilm. — 9,35: Szórakoztató vetélkedőműsor. — 10,15: Marysa. Színházi előadás. — 11.55: Tv-fórum. — 12,35: A rendőrség naplójából. — 12,45: Hírek. — 17,20: Hírek. — 17.25: Tv-toma. — 17,30: Bratislava! magazin. — 17,45: Egy külvárosi kert titokzatos élete. Francia természetfilm, II. rész. — 18,10: Prága ’83. Dokumentumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Sándor Mátyás. Magyar—francia—NSZK filmsorozat, III. rész. — 21,00: Egy különleges akció. Dokumentumműsor. — 21,20: Beszélgetés a humorról. -— 22,20: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Bűnügyi történetek. Angol bűnügyi filmsorozat. — 23,05: Hírek. — 2«W0: Ran Remo. Könnyűzenei fesztivál. ROMÁN TV 15,30: Német nyelvű adás. — 17,35: A volánnál. Autóvezetőknek. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,35: Egy dal. — 20,46: Világhíredé. — 21,10: A filmművészet nagyjai sorozatban: Ilyen nagy szere-, lem. — 22,30: Tv-híradó. 2. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: JOHOHC HO (bolgár) Ea. kezdete: óra! JÉZUS KRISZTUS SZÍ PERSZTÁR (am.) Ea. kezde' 18 és 20 óra! v Kert mpzi: JÉZUS KRISZTUS^ SZUPERSZTÁR (amerikai) E. k.: 21 óra! Pénztámyitás: 19 óra! Nyíregyháza Móricz: LILIOM- FI (magyar) Ea. kezdete: 15,30 óra! PSYCHE I—II. (16 év!, magyar) Ea. kezdete: 17,45 óra! Mátészalka Béke: TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA I-II. (ól.— NSZK) Kisvárda: SZEGÉNY DZSONI és ÁRNIKA (magyar) Előadások kezd.: 18 óra! ROSSZEM- BEREK (16 év!, magyar) Ea. kezdete: 20 óra! 16,10: Hírek. — 16,15: Galam- bocska. Magyarul beszélő szovjet tévéfilmsorozat IV/4. rész (sz.) — 17,05: Képújság. —17,10: Postafiók 250. Takács Mária műsora (sz.) — 17,30: Közvetítés a pécsi ipari vásárról. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18,00: Ablak. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Nyírbátor: A PROFI (16 év!, francia) Fehérgyarmat: SÉRTÉS (m.) Vásárosnamény: HÉT TONNA DOLLÁR (16 év!, magyar) Ifjúsági park, 1983. július 16- ón : TANDEM. 1983. július 17-én: KRISTÁLY BRT. (1085) Nyíregyházán és vidéken keresse a kijelöli áf ész-üzleteket. Nyíregyházán megvásárolható a papír-nyomtatványboltban a Kun Béla utcán, a Vöröshadsereg utcai és a Ságvári-telepi ABC-ékben, vidéken a napkori, a kótaji ABC-ékben és a nyírteleki iparcikküzletben. A TÖBBI ISKOLASZEREKBŐL IS NAGY VÁLASZTÉK! H .1 HALLGASSUNK Q U ÁlI NÉZZÜNK MEG TÁ 1983. július 15., péntek JÚLIUS 18-TÓL AUGUSZTUS 6-IG iskolai füzetvásár 40 százalékos w ' __ ___r qi CnOCIIIBBPllliyulp