Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

1983. június 7. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETLAPOK Építészet és környezetvédelem ÉPÍTÉSZET ÉS KÖR­NYEZETVÉDELEM a mot­tója az idei környezetvé­delmi világnapnak. Fele­lősséggel gondolkodók idé­zik, hogy valaha nagy tisz­teletben tartottuk a folyót, amely halat, s az erdőt, amely vadat adott. S áhí­tattal ejtettük ki, hogy: anyaföld. Egyes szakembe­rek szerint viszont az utób­bi negyven évben megyényi területet építettünk be. Ami még talán nem lenne baj, gyarapodásunknak, fejlő­désünknek is jele ez, s kor­szerű ipar, intenzív mező- gazdaság, a lakások nyúj­totta öröm bőséggel kárpó­tolhat érte, ám meggondo­latlanságból, könnyelmű­ségből, pazarlásból jórészt száműztük a területről a természetet is. Sok az emberiséget fenye­gető veszedelem: fegyverke­zés, túlnépesedés, éhezés, környezetszennyezés. És ez utóbbi az, ami talán csak tíz, tizenöt év óta téma. Je­lentősége még nem jutott el igazán milliók tudatáig. Ta­lán ott, ahová az ivóvizet már lajtos kocsikkal hord­ják, ott talán már valami felrémlik. S ahol nem is emberkezek — árokásó gé­pek — nyomán, hanem por, füst, gázok hatására pusz­tulnak a fák, ott is; talán. Az embernél kevesebbet bírnak ki a fák. FELELŐSEN GONDOL­KODOK azt is felidézik, hogy hajdanán csak annyit vettünk el környezetünk­ből, amennyire létfenntar­tásunkhoz szükségünk volt. Az arányok azután kezdtek eltolódni, s ma gyakran mértéket sem ismerünk. Megfeledkezünk — építte­tők és építők — arról, hogy nem csupán az utóbbi évti­zedek, hanem száz, százöt­ven év környezetpusztítása és környezetszennyezése halmozódott fel napjainkra annyira, hogy ma már — azt megtetézve — a kevés is sok lehet. Az ember sajátja, hogy gondolkodik, mielőtt terve­zőasztalhoz ül, s mielőtt csákányt vesz a kezébe. Számba veszi: most a múlt mulasztásai is minket súj­tanak, s hogy lépést tart­sunk felismert igényeink­kel, meg kellene előznünk mindazt a kárt, ami ez­után következne. Ez az egyetlen járható út, ha utódainkra is gondolunk. Meg kell előznünk min­den további önszegényí- tést. Környezetvédelmi tör­vényünk van, amire a világ előtt is büszkék lehetünk. Törvény védi hazánkban a környezetet, a mezőt, a ta­lajt, a levegőt, a napfényt, a tájat. De kellően védjük-e mindezt mi magunk? Egy belső törvény igényével. NAGY A TERVEZŐK, A BERUHÁZOK, AZ ÉPÍTÉ­SZEK FELELŐSSÉGE. Másféle gondjainkon eny­hítő nagy-nagy építkezések dicsérik munkájukat, de nem mindig egyértelműen. Közülük sokan az egyete­men is csak legfeljebb egy- egy „megszállott” profesz- szor intésére gondolták vé­gig: a telken fa is van, meg kő is van. S nem feltétle­nül a lejtőt, a dombot kell a házhoz „igazítani”, ha­nem talán fordítva is lehet. A kiképzett házfelügyelő AZT HISZEM, ORSZÁ­GOSÁN KÖVETÉSRE MÉL­TÓ példával rukkolt ki Nyíregyházán az ingatlan- kezelő vállalat, illetve an­nak vöröskeresztes alap­szervezete. A városban mű­ködő házfelügyelők közül huszonhármat vont be abba a tanfolyamba, amely sok­féle segítségnyújtásra te­szi képessé a bérházak őreit. A szokásos segélynyújtá­si ismereteken kívül a ház­tartásokban előforduló bal­esetekről épp úgy szó esett, mint az öregek ápolásáról, megtanultak inzulint bein­jekciózni, különböző rosz- szulléteket felismerni. Szo­ciális otthonokban szerez­ték ismereteik egy részét, a legkiválóbb mentőtisztek tanították a gyakorlati is­mereteket, jól képzett egészségügyiek mutatták be a legfontosabb életmen­tő fogásokat. A huszonhárom házfel­ügyelőnek a vállalat min­den lehetőséget megadott ahhoz, hogy több héten át készüljenek, s végül mint oklevéllel rendelkező se­gítségnyújtók álljanak a lakóház lakóinak rendelke­zésére. A vállalkozás már azért is tiszteletre méltó, mert tudnivaló: a házfelügyelők a nap legnagyobb részét otthon töltik, ismerik a la­kókat, tudnak kinek-kinek a bajáról és gondjáról. A gyors segítség néha valóban életet ment, a kéznél lévő, kiképzett ember egyre nél­külözhetetlenebb olyan he­lyen, ahol sok ember él TISZTELET AZOKNAK A HÁZFELÜGYELŐK­NEK, akik szabad idejüket áldozták arra, hogy szük­ség esetén önzetlen segítői legyenek társaiknak, s mint vöröskeresztes aktivisták a humanitás gyakorlatát bi­zonyítsák. A házak, melyek­ben ilyen képzett házfel­ügyelők dolgoznak, megkap­ják a vöröskeresztes se­gélyhely táblát, bizonysá­gául tudásuknak, s figyel­met felhívónak azok szá­mára, akik gyors segítség­re szorulnak. Napfény, levegő, mozgás. Sokan ezzel az idilli hármassal jellemzik a mező- gazdasági munkát. Sajnos, gyakran még az illetékesek sem gondolják elég komolyan végig, hogy A mezőgazdaság veszélyes üzen Számok, szemléletek Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdaságában 72 ezer aktív keresőt tartanak nyil­ván. Közülük a legfrissebb adatok szerint 55 ezer a tsz- tag. A nagy létszám érzékel­tetésére csupán egy összeha­sonlítás: a megye mezőgaz­daságában dolgozók több minit kétszer annyian van­nak, mint a hatalmasnak számító Lenin Kohászati Művek munkáslétszáma. Ha az aktív dolgozók mellé he­lyezzük azokat, akik nyugdíj után is dolgoznak, valamint azt a nem elhanyagolható száimú családtagot, aki kis­kertben, háztájiban dolgozik, akkor a mezőgazdasági munkával kapcsolatba kerü­lők száma több mint száz­ezerre tehető. Veszélyforrások — Egy sereg ismert és egy sor részben feltétélezett kö­rülmény késztetett bennünket arra — mondja dr. Márton Mihály, a megyei KÖJÁL igazgatója —, hogy pár év­vel ezelőtt nekikezdtünk a mezőgazdaságban dolgozók élet- és munkakörülményei­nek részletes feltárásához. Tanulmányunk akkor a Deb­receni Akadémiai Bizottság díját érdemelte ki. Termé­szetesen ezzel a munka nem ért véget, hiszen csak a gya­korlati alkalmazás teszi ér­telmessé a kutatást. Jelen pillanatban eljutottunk oda, hogy a feltárt veszélyek mód­szeres csökkentése, felszámo­lása kezdetét vette. Gondoljuk végig, milyen veszélytényezőkkel találko­zik nap mint nap a földeken ténykedő asszony és ember. A szabadban dolgozó ki van téve az időjárás állandó vál­tozásának, szeszélyének; leg­többjük hideget eszik délben; sokan dolgoznak méreggel, vagy éppen nemrég mérge­zett területen; a gépek vib­rációs ártalmakat idéznek elő; a por és homok a lég­úti megbetegedések forrása; a repülőgépet kiszolgálók, valamint a traktorosok a megengedettnél nagyobb zaj­ártalmat viselnek el — a megkérdezettek 50 százaléka károsult volt —, a mellék­üzemekben a gépi berende­zések jelentik a balesetfor­rást. — Hadd jegyezzem meg — világosít fel dr. Puskás Nán­dor, a KÖJÁL osztályvezető orvosa —, hogy szinte nin­csen olyan ember, akit csak az egyik ártalom fenyegetne. És éppen ettől lesz igen bo­nyolult a helyzet. A veszély- források összeadódnak. — Néhány példa — foly­tatja Pawlik László csoport- vezető — elég ennek igazo­lására. A mezőgazdaságban dolgozók között találjuk az építőipar után a legtöbb olyan embert, aki légúti megbetegedésben szenved. Ezer közül 14-ét. A por és homok ártalmán kívül je­lentkezik náluk a reuma, a mozgásszervi károsodás, ami pontosan abból származik, hogy a szabadiban dolgoznak esőben, napfényben, vízben, szélben. És miután éppúgy táplálkoznak — igaz néha mást — mint száz évvel ez­előtt, ehhez társulnak az emésztőszervi bántalmak is. Tegyük ehhez a növényvédő­ket a méreggel, a traktoro­sokat a vibrációval, máris kész a nem megnyugtató kép. Hézagos védelem Ha egy zárt üzemet ve­szünk, ott ennyi veszélyfor­rás esetében megtaláljuk a védelem egész hadoszlopát. Balesetvédelmi felelőstől szakszervezetig, üzemorvos­tól munkavédelmi szakembe­rig sokan őrködnek a mun­kások egészségén. Sajnos a mezőgazdaságban sok a hé­zag, koránt sem egységes a szemlélet — már ahol van —, s a legtöbbször eléggé le­zseren kezelik a veszélyeket. Néhány konkrét eset. A KÖJÁL megszervezte a nö­vényvédelemben dolgozó 2500 ember egészségügyi felül­vizsgálatát. Minden idevágó rendelkezés ellenére jó né­hány bírságot kellett kiosz­tani, sok tsz-t szigorúan fi­gyelmeztetni. Megbírságolták a tunyogmatolcsi, a szatmár- csekei, a penyigei szövetke­zetét, figyelmeztették többek között a nagycserkeszit, a búj it, a tiszalökit, a tiszavas­várit, az ibrányit, a nyíregy­házi Békét, a tiszadobit, a gávavencsellőit, az orosit, a kálmánházit, a tímárit, a jár­mit, a nyírcsaholyit. De idézzük a Szabolcs- Szatmár megyei Mezőgazda- sági Szövetkezetek Területi Szövetsége előterjesztését: „Az üzemegészségügy fon­tosságát támasztja alá, hogy növekszik a foglalkozási meg­betegedések és munkaártal- mak száma a szövetkezetek­ben. Különösen a traktoroso­kat, a növényvédelmi dol­gozókat és a motorfűrész­kezelőket éri sok ártalom, ami az idő előtti munkaké­pesség-csökkenéshez rok­kantsághoz vezet.” Igénytelenség? Állítsuk ezzel szembe a beszámoló másik megállapí­tását: „Lassú az előrehala­dás az üzemegészségügyi el­látásban. A megye tsz-eiben négy főállású üzemorvos és 14 üzemkörzeti orvos segíti az üzemegészségügyi felada­CSŰSZDAN szélesből NORMÁLBA Ömlik a műtrágya Az utóbbi hetekben na­gyobb arányban érkezik a Szovjetunióból műtrágya. A záhonyi átrakókörzetben va­lamennyi átrakóhelyet igény­be veszik, hogy minél gyor­sabban továbbítsák az árut. Tuzséron mechanikus gépla­pátokkal csúszdán át továb­bítják a műtrágyát a széles nyomtávú kocsikból a normál vagonokba. A kocsik belsejé­ben akár 40—50 fokos me­legben dolgoznak, de egy brigád ennek ellenére napon­ta négy széles kocsi kirakását is elvégzi. Képünkön Rá­kóczi József és Suhajda Bé­la teríti szét a vagonban a műtrágyát. (Gaál Béla felvé­tele.) tok ellátását". Ne feledjük; mintegy 200 üzemről van szó! Sokfelé hivatkoznak arra, hogy magúk a mezőgazda­ságban dolgozók sem igé­nyeseit. Ebben Is van igaz­ság. A növényvédelemben — tehát a méreggel dolgozók közül — úgy nyilatkozott a megkérdezettek 86 százalé­ka, hogy ez a munka ve­szélytelen. Tegyük hozzá: egy részük rendszeres italo­zó, ami a májmegbetegedés­hez vezető legegyszerűbb út. Igen sokan csak a már be­következett betegség esetén keresik az orvost, különösen ősz és tavasz között. A ki- kapcsotódásra, pihenésre alig van igény, egy évben a tsz- tagság csupán 2,6 százaléka üdült, közülük is csak 10 szá­zalék kulturált körülmények között. A baleseti és munka- védelmi előírásokat elvétve tartják be. Logikusan kell ezzel szem­beállítani a tsz-ek, állami gazdaságok kötelességét. Le­het ugyanis mindezt tudo­másul venni, de lehet éb­reszteni az igényt, s ha kell, intézkedéssel érvényesíteni a szabályokat. De vajon van-e alapja akkor, amikor kiderült, hogy a 81-es Mező- gazdasági Értesítőben is napvilágot látott szabályo­zást a munkakörülmények­ről és egészségvédelemről a szövetkezetek 90 százaléká­ban nem is ismerték ... — Azt fel kell ismernie a mezőgazdasági üzemeknek Is — így Kiss Endre, a Kö- JÁL-tól —, hogy az egész­ségvédelem, a munkavéde­lem a tsz-ebben és állami gazdaságokban nem egysze­rűen az egészségügy felada­ta. Jó néhány példa — Nyír­tass, Nyírmeggyes, Üj fehér­tó, a nyíregyházi Ságvári — azt mutatja, hogy ahol a gazdasági vezetés szemlélete jó, ott komplex módon tesz­nek is, hogy a dolgozó mi­nél kevésbé szenvedjen a lé­nyegében alig változtatható körülményektől. Következük: EMBER A MÉRGEK KÖZÖTT. Bürget Lajos Marija Csubasek: H eggel, munkába menet találkoztam a szomszé­dommal, s egyszerűen nem ismertem rá: a fején kö­tés, a szeme alatt kék folt, a két keze összevissza karmol­va. — Magával meg mi van? — kérdeztem. — Á, semmi különös. Rám támadt az éjjel a parkban három huligán. — De hát miért támadtak magára? — Az igazat megvallva nem kérdeztem meg. Jöttem ha­zafelé a parkon át... — Bocsásson meg, melyik parkon át? — Hogyhogy melyiken? Hát amelyik a házunk mellett van. — A, most már értem! Szó­val maga miatt nem tudtam aludni reggelig? — Hogyhogy? — Ügy, hogy az ablakom épp a parkra néz. És két óra tájban hirtelen kétségbeesett kiabálásra ébredtem ... — Én kiabáltam. — Hát éppen ez az. Maga kiabált, én pedig maga miatt nem tudtam elaludni regge­lig! — Sajnálom, de hát azok hárman voltak ... — Kedves szomszéd, ez nem mentség. Még ha tízen lettek volna se! A lényeg mé­giscsak az, hogy a maga kia­bálása miatt az emberek nem Nyíregyházén, a Kert utcán újabb lakóházak építését kezdték meg. (jávor) H a csak 10—tt mám, ak­kor jöhet, ha tízszer eny- nyi, akkor valamit ott­hagyunk — nem latszik túlságosan ésszerű kereskedői magatartásnak az átvételnél. Pedig Kisvárdán és környékén a fogyasztási szövetkezet terü­letén ezt az elvet akarják meg­valósítani. Bár még ugyancsak messze vagyunk az almaszürettől, de a kertek gazdái egymás között egyre többet szólnak a felvásár­lásról, a kilátásokról. A szerző­déseket is mostanában kötik, s ennek megvalósítása, az elbí­rálás sokszor adhat okot szó­beszédre. Kisvárdán leszögezték, hogy az AFÉSZ-nek a tagság érdeké­ben kell cselekednie. Nyilván lesznek ellentétek — számíta­nak rá —, mert a becslések sze­rint 18 ezer tonna almát kínál­nának fel a termelők, miközben a szövetkezettől csak tíz és fél ezret vesznek át. Ezért döntöt­tek a kisemberek mellett. Hi­szen nyilvánvaló, hogy azok, akiknek 10—20 mázsa almájuk terem, nem ebből akarnak meg­gazdagodni, javarészt kiskere­setű, nyugdíjas emberek. Tő­lük veszik át a teljes mennyi­séget, míg másokat arra biz­tatnak, keressenek más csator­nákat is, próbálják meg a nagy mennyiségű alma egy ré­szét úgy eladni. A szerződéskötések sem men­tesek vitáktól, félreértésektől. Biztosan nem lesz gond nélküli az idei szezon sem. Azonban a kisvárdai példa igazolja, hogy lehet a többség javára dönteni, keresni a leginkább elfogadha­tó utat. L. B. SEGÍTSÉG! tudtak aludni. Pedig reggel, hogy egyebet ne mondjak, munkába kell menni. — De hát azok agyonver­hettek volna! — Agyonverhették volna! De nem verték! Maga is megtehette volna, hogy nem ébreszt fel, mégis felébresz­tett! — Segítségért kiabáltam... — Kiabáljon segítségért, ahol akar, csak ne nyilvános helyen. Ráadásul az éjszaka kellős közepén. Este tíz után mindenki köteles betartani a csendet. Ej, öntudat... — Értse meg, én valójában azért kiabáltam, hogy az em­berek felébredjenek és segít­ségemre jöjjenek... — Na tessék! Alusznak vagy nem alusznak az embe­rek, az magát nem érdekli. Nem hiába mondják, hogy a közömbösség — századunk rákfenéje. Hisz ez már merő egoizmus! ö csak gondol egyet, s éjnek idején elkezd segítségért ordibálni. De hogy ez mások nyugalmát zavarja, őt ez hidegen hagyja! A szomszédom egyszerre olyan furcsán nézett rám, s halkan motyogta: — Segítség! Azzal gyorsan elment, én azonban még néhány pillana­tig ott álltam és azon törtem a fejem, mit is akart ezzel mondani. Fordította: Antal Miklós Rima, kis tételben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents