Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-21 / 145. szám

1983. június 21. Kelet-Magyarország 3 Jelentés helyett elemzést Megmutatni a változást VÍZÁLLÁSJELENTÉS­NÉL NEM TÖBB, ha egy testület elé olyan beszámo­lót visznek, amely számok halmazát tartalmazza, hem­zseg a mennyiségektől, s közben elfedi a változást, nem értékeli a számok mö­gött rejlő tendenciákat. Pe­dig ilyen példát lehet hoz­ni többfelől, s ha tesszük, akkor nem sérteni szeret­nénk, inkább a változtatást javasoljuk. Az ipari szövetkezetek megyei szövetségének jel­lemzője volt, hogy — mint a fénykép, amely kimereví­ti az adott pillanatot — egy-egy időszaknál az ép­pen elért mennyiségeket említette, legfeljebb az előző évi mennyiségekkel vetette azt össze. Kétséges, hogy akár az elnökség, akár a küldöttközgyűlés értékes információkat nyert így, hiszen megesett, hogy egy adott időszakban éppen az a szövetkezet produkált ki­emelkedőt (a számok alap­ján), amely az előző évben jelentősen lemaradt, s így az igen kevéshez képest a valami már soknak lát­szott. Említhetünk példát a mezőgazdasági szövetkeze­tek területi szövetségéből is. Olyan anyagot tártak a testület elé, amely két év­vel korábbi adatokat tar­talmazott. Még szerencse, hogy a szóbeli kiegészítés javított ezen, megmutatta a legfrissebb változásokat. Ám nem fontos mindig a rosszat emlegetni. Legutóbb a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségének kül­döttközgyűlésén a VI. öt­éves terv eltelt éveiről ad­tak számot, s a következő évek feladatait szabták meg. A szövetség előter­jesztése egyáltalán nem a számok halmazának bűvö­letébe esett, hanem a tevé­kenységet ítélte meg, azokat az irányzatokat elemezte, amelyek a szövetkezeti ke­reskedelemre jellemzőek. S itt „vastagon” szerepeltek az okok is, a jó és rossz ki­alakulásának helyi tapasz­talatai, amelynek alapján valamennyi áfésznél meg lehet oldani gondokat. EGY-EGY ELŐTERJESZ­TÉS sohasem lehet annyira teljes, mint ahogy azt a készítőik szeretnék. Többek között a terjedelmi korlátozás, a vázolt felada­tok is megszabják, hogy mi­ről, s milyen mélységben szóljon. Azonban nemcsak az említett érdekvédelmi testületeknél, hanem más­utt is megesik, hogy sok­szor csak a negyedéven­ként. félévenként sorra ke­rülő ülések napirendjét sze­retnék megtölteni, s keve­sebb gondot fordítanak olyan munkák készítésére, amelyek valóban a jobbítás érdekében születnek. Meglehet, hogy egy gyengébben sikerült írásos beszámolót jól kiegészít a vita, azonban a tapasztalat inkább az ellenkezőjét bi­zonyítja. Pedig az említett üléseknek is csak akkor van létjogosultsága, ha azokat a gondokat említik, azokat a megoldási javasla­tokat munkálják ki, ame­lyek lehetővé teszik a ha­tékonyabb munkát. Sajnos, sokszor afféle „ki vagyok, mi vagyok” bemutatkozás­ra szorítkozik a legtöbb hozzászólás, vagyis a maga szövetkezetének eredmé­nyeit taglalja, aki szót kap. Pedig éppen az általáno­sabb érvényű dolgokról kel­lene többet beszélni. Korántsem akarjuk sum- másan elítélni a különböző elnökségi üléseket, küldött- gyűléseket. Hiszen e de­mokratikus fórumok szere­pének éppen hogy egyre jobban kell érvényesülnie. Az ipari szövetkezetekben például tudják, hogy az export növeléséhez a szö­vetség milyen jelentős se­gítséget adott és ad. A ter­melőszövetkezetek gondjai­nak megoldásához a TE- SZÖV szakembereinek ok­nyomozó munkája sokszor elengedhetetlen, s a másik oldalon sok fogyasztási szö­vetkezet okosan felhasznál­ja a MÉSZÖV útmutatóit, nélküle nehezen tudna meg­élni. Nyilvánvaló, hogy a megyei szövetségek egyik legfontosabb feladata éppen a tagok ilyen irányú támo­gatása. Csakhogy ennek módszerei is változtak az utóbbi időben, s a nagyobb szövetkezeti önállóság, a megerősödött szakember- gárda már nem kinyilatkoz­tatásokat vár, hanem elem­zést, helyzetfeltárást. MEGYÉNKBEN mind a mezőgazdaságban, mind a kereskedelemben, de még az iparban is komoly sú­lya van a szövetkezeti szek­tornak. Egyre kevésbé szo­rulnak gyámkodásra a szövetkezetek, azonban mind jobban igénylik az egységes fellépést, az azonos értel­mezést. A szövetségeknek egyik szerepe éppen a kö­zös álláspont kialakításában van. Ehhez viszont valóban elemző, az okokat feltáró anyagokra van szükség. A jó példák bizonyítják, hogy erre nemcsak törekvés, ha­nem lehetőség is van. Azon­ban a szakemberek számá­hoz képest mintha kevés­nek bizonyulna az ilyen irányú munka. A változást csakis az hozhatja, ha en­nek tudatában elmélyül­tebb tevékenységet folytat­nak, mert ennek haszna a tagszövetkezetek termelé­sében, gazdaságosabb mun­kájában nyilvánul meg. Lányi Botond Félszáz szarvasmarhát vágnak egy műszakban az állatfor­galmi és húsipari vállalat nyíregyházi húsüzemében. Ké­pünkön: a bőrt fejtik le. (cs) Kulcskérdés a jövedelem Búza, árpa kukorica Régen úgy tartották: Sza­bolcsban, pontosabban a Nyírségben csak a rozs terem meg. Az bírja a homokot, a sokszor aszályos időjárást, s ugyanakkor még némi ter­méssel is fizet. Való igaz, a sívó homokon, ha nem is dísz­ük, de jobban érzi magát a gabona, mint a búza, vagy az árpa. Mégis, a megyeszék­helytől egy kicsit nyugatabb­ra — persze nem homokon, hanem tizennyolc-húsz arany- koronás földeken — több gazdaság a búzára tett. Pedig hol van ez még a harminc­negyven aranykoronás hajdú­sági és mezőségi talajoktól. Szőklil a kalász Nagycserkeszen a szántóte­rület felén kalászost termesz­tenek. Felismerték, jó adott­sággal rendelkeznek, búzából öt, kukoricából hat tonnát is megtermelnek hektáronként. — A kalászos termesztés jól gépesíthető — mondja Szabó László termelési fő­mérnök. — Ezért is döntöt­tünk így. Évente 1600 hektárt vetünk be, amiből négyszáz hektár a tavaszi árpa, a többi búza. Mindemellett még 800— 900 hektáron kukoricát is ter­melünk. Néhány esztendő alatt három és fél tonnás ho­zamról öt tonnára emeltük a búzánkat. Közel van a nyír­egyházi raktár, ugyanakkor évente háromezer tonna a kö­zös és a háztáji abrakszük­séglete. Az utóbbi években lehetőséget kaptunk vetőmag- termesztésre is. Jó ára és jó piaca van ennek. Ilyenkor mindig az a kér­dés mennyire éri meg, ezért egy kis számolásra invitálom a főmezőgazdászt. Vegyük először a búzát, milyen jöve­delmet adott. Tonnánkénti ön­költsége 2000 és 2200 forint között volt tavaly. Ugyanak­kor az átlageladási ár elérte a Kossuth Termelőszövetke­zetben a 3600 forintot. A ta­vaszi árpánál még ennél is nagyobb volt a nyereség, mert a termés nagy részét sör- és vetőárpaként értéke­sítették. — A kukorica már valami­vel kevesebbet fizetett — folytatja Szabó László. — Az önköltség tonnánként eléri a 2500 forintot, viszont értéke­sítéskor csak 3200 forint jött ki. Ellenben ez a még jobb munkára ösztönöz bennünket, már ami a kukoricát illeti. A Szőkül a kalász a nagy cser­készi Kossuth Tsz határában is. Képünkön Lakatos József elnök, Szabó László termelési főmérnök és Zomborszki Ist­ván ágazatvezető határszem­lét tart. nyereséget biztosít a termény, miért ne tettük volna meg ezt a lépést. Most a hattonnás kaput döngetjük a búza ese­tében, kukoricánál pedig már héttonnás hozamnál járunk hektáronként. Legfontosabb feladatunk a termésátlagok stabilizálása, de természete­sen mindig többet szeretnénk előállítani. A költség alakulása, a jöve­delmezőség a Zöld Mezőben is kulcskérdés. — Nem panaszkodhatunk — mondja Várkonyiné Kere­kes Judit üzemgazdász. — Egy tonna búzán 1340 forin­tot nyerünk. Kukorica eseté­ben ennek a felét, viszont lát­juk, azonos ráfordítás esetén is van lehetőségünk a termés növelésére. Ez részben embe­ri tényező, de jobb fajtával is elérhető a magasabb ho­zam. Segítség a vásárláshoz Lám, Szabolcs-Szatmár me­gye is felzárkózhat a hagyo­mányos búzatermelőknek tar­Lentvorszki János felkészíti az újonnan érkezett Bízón Re­kord kombájnt a gépszemlére. (Gaál Béla felvételei) tott megyék mögé. Mert az öt-hat tonnás termést nagyon sok gazdaság szívesen látná a maga földjén még Békés­ben, vagy Fejér megyében is. Persze az ilyen nagy termés már megfelelő gépeket igé­nyel. Mindkét szövetkezetben nagy teljesítményű John Deere, Claas Dominátor kom­bájnokat üzemeltetnek. Ter­mészetesen a költségcsökken­tés, a nagyobb jövedelem el­érése mindenütt napirenden van. Ennek pedig több járha­tó útja van. Nagyon fontos az adott területre kialakított ag­rotechnika, vagyis a talajmű­velés egyes fázisai. Aztán a megfelelő talajerő, a vetés­forgó, s nem utolsósorban a fajta kiválasztása. A kalászo­sok mellett szól, hogy telje­sen gépesíthetők, aratáskor is harminc, negyven ember vég­zi el az óriási munkát. S csak összehasonlításként a jöve­delmezőség szempontjából: búzából hektáronként 1300— 1600 forintos nyereség érhető el. Ugyanez a szám téli alma esetében kétezer forint, emel­lett nagyon sok ember mun­káját igényli. (Persze az al­mánál nagyobb a fajlagos ho­zam.) Ez a két termelőszövetkezet és még az a néhány többi megmutatta, itt is lehet gaz­daságosan búzát termeszteni. Az intenzív gabonaprogram keretében országos segítséget kapnak a gépvásárláskor, ve- magvak beszerzésekor. Cser­keszen is, Vasváriban is jól döntöttek, amikor a búzára tettek. Sípos Béla búzánál amíg ezer forint nye­reség van egy tonna esetében, érdemes csinálni. Még egy adat Nagycserkesz­ről: a szövetkezet termelési értékének harmadát a kalá­szosok és a kukorica adja, ám a nyereségnek több mint a harmada származik ezektől a növényektől. Növelt területen A tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezetben az idén a tavalyihoz viszonyítva kétszázharminc hektárral nö­velték a kalászosok területét. A miértre így válaszol Mol­nár Gyula főmezőgazdász: — Nálunk mindig is magas volt a kalászosok területi ará­nya. Az összterületünk há­romnegyede szántó, amiből 725 hektár a búza, 133 az őszi árpa és 730 a kukorica. Most pedig a miért: kedvezően alakultak a szabályozók, s az amúgy is nyereséges kalászo­sokat így megnöveltük. A gé­pi kapacitás adott, állandó A. KAR AMANOV: Szárnyakat adó újság emek színvonalú Cr atlétikai viadal w színhelye volt vá­rosunk. Egy fiatal újság­író egyenesen „kis olim- piá-”nak nevezte a je­les sporteseményt. A női váltófutásban a mi csapatunk szerezte meg az első helyet. Ál- szerénység nélkül mond­hatom, hogy ez kizáró­lag az én érdemem volt. Nem sokkal a verse­nyek előtt hívattak a főnökségre, s közölték, hogy engem bíztak meg a csapat felkészítésével. Próbáltam megmagya­rázni, hogy én közgaz­dasági egyetemet végez­tem, s a sporthoz any- nyit értek, mint hajdú a harangöntéshez. Any- nyi baj legyen, mond­ták, a gyakorlat ismer olyan eseteket, hogy a testnevelési főiskolát végzett elvtársak gazda­sági szakértőkként dol­goznak, jóllehet, a köz­gazdasághoz még any- nyit sem értenek, mint én. Csüggedten vánszo­rogtam vissza az aszta­lomhoz. Aztán addig törtem a fejem, amíg eszembe jutott a — mint később kiderült — győzelmet jelentő ötlet. Kosztovának, a váltó első tagjaként induló titkárnőnek a rajt előtt megsúgtam egy szenzá­ciós, pikáns újságot: a közgazdász Posevojnak viszonya van a tervezési osztályon dolgozó Pano- vával. Az indító jelére Kosztova rohanni kez­dett, mint egy örült — isten ments, hogy valaki előbb közölje az újságot Ivanovával (a váltó má­sodik tagja). Ivanova pe­dig repült Cutovához (a váltó harmadik tagja), és így tovább, egészen a célig. Elsők lettek a lánya­ink! # gaz, hogy a hír, amit a rajtnál el­indítottam, kissé megváltozott formában ért a célba. Kiderült, hogy Panovának nem. Posevojjal van viszonya, hanem velem. A felesé­gemtől, mondanom sem kell, megkaptam a ma­gamét. De ez már, hogy úgy mondjam, a sport­élet velejárója. A fő mégiscsak az, hogy győz­tünk, a győztesek fölött pedig nem szoktak pál­cát tömi. Fordította: Antal Mikló';

Next

/
Thumbnails
Contents