Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-01 / 102. szám

1983. május 1. Á minőség útvesztői Régi május elsejék A FONÓBAN. (Gaál Bél» felvétele) UGYE MÉREG, ha másna­pos, a raktározás, szállítás közben törődött, nyomott ke­nyeret kínálnak a boltban? Ugye bosszantó, ha ízetlen a a virsli, túlzottan szalonnás a kolbász? S miért ne legyen haragos a vevő, ha rövid vi­selés után leválik a vadonat­új cipő talpa? A rosszul varrt ruháért sem jár dicséret, de akár a mezőgazdasági gépek kopása, törése miatt is zo- horálhat a vele dolgozó. Ám fordítsuk meg a kér­dést: hogy legyen friss a ke­nyér, ha kicsi a kenyérgyár, nincs elég raktár? Mit te­gyen a húsipar, ha novem­berben négyszer annyi árut kérnek tőle, mint a tavaszi hónapokban? Rossz bőrből milyen cipőt varrjanak? Ha gyenge acélt kapnak, akkor miért várják el a jó gépet belőle? Először a vásárlót kérdez­tük, nyíregyházi üzemek munkájáról. Majd visszakér­deztünk a gyártó „kifogásá­val”, hiszen látszik, hogy nem minden múlik rajta. Csakhogy mit érdekli a ve­vőt az eladó'siráma? Mi tör­ténik akkor, ha a pénzéért kifogástalan árut kíván? S mit tesz az eladó, hogy a ga­rantált minőséget adja? Kérdések sorakoznak, amelyekre illik választ adni. Ezt tették a népi ellenőrök is, amikor a megyeszékhely tíz üzemében tekintették át a minőségbiztosítás helyze­tét. Keresték az intézkedé­seket, amelyek lehetővé te­szik, hogy akár a legigénye­sebb tőkés piacokon is si­kerrel állják a versenyt a nyíregyházi termelők. S ez a minta arra is jó, hogy némi­képp tájékoztasson a mai ál­lapotokról, a megteendő fel­adatokról szűkebb környeze­tünkben. Bármennyire azt hirdetjük — szóban —, hogy nem le­het különbséget tenni a ter­mékek között aszerint, hová küldik őket, azonban a gya­korlat azt bizonyítja, jóval kényesebb minőségi feltéte­leknek kell eleget tenniük az exportra kerülő termékek­nek, mint amelyek a hazai ellátásban maradnak. S itt nincs nagy különbség a la­kosságnak kerülő és az ipar­cikkek között. Ebből nyilván adódik, hogy azok az üze­mek — a gumigyár, a Divat­ruházati Vállalat, a konzerv­gyár — melyeknek eredmé­nyes gazdálkodása az ex­porttól függ, jóval inkább rá­kényszerülnek a magas mi­nőségi szint elérésére. ÖNMAGÁBAN MEGFOG­HATATLAN valami, ha csak egyszerűen a minőségről szó­lunk. Ha valaki belegondol, akkor rájön, hogy ez nem a szállítás pillanatában dől el, hanem a gyártás teljes fo­lyamatától függ. Ezért jelen­tős, ha már a tervek úgy ké­szülnek, hogy abban a komp­lex minőségi szemlélet érvé­nyesüljön. A gumigyárnál például egyértelműen érez­hető ez a törekvés. Kiszolgáltatott helyzetben vannak az üzemek — ha az alapanyag-szállítókkal való kapcsolatukat vizsgáljuk. A gépipari vállalatok például a vaskohászati termékek mi­nősége miatt bosszankodhat­nak, a cipőgyártók a bőrre panaszkodhatnak — általá­ban hiába, hiszen nincs más partner, akihez fordulhatná­nak. így — a békesség, az ütemesebb szállítás kedvé­ért — inkább megalkusznak egymással. Ez ugyan orszá­gos jelenség, azonban senki sem nyugodhat bele ebbe az állapotba. Ha már megérkezik az anyag az üzembe, akkor a gyártóberendezésektől, s az azokat működtető emberek­től függ, milyen termék ál­lítható elő belőle. A nyíregy­házi üzemek jellemzője, hogy a gépesítés, automatizálás nincs olyan magas színvona­lon, amelynél figyelmen kí­vül lehetne hagyni az embe­ri tényezőt. Sőt éppen az em­berektől függ, hogy az adott lehetőségekkel hogyan élnek. Ezért riasztó a felmérés­nek azon megállapítása, hogy csökkent a szakmunkások száma az utóbbi időben az üzemekben. Bár kifejtették, hogy elsősorban nem a köz­vetlen gyártásban részt ve­vőkből vannak kevesebben, hanem a karbantartók kö­zül távoztak többen, azon­ban ez éppen a távlatok mi­att jelenthet gondot. Ugyan­is ha nincs megfelelő szinten a gyártóberendezés, akkor lehetetlenség elvárni a meg­felelő minőségű terméket. Különösen a sütőiparban ag­gasztó, hogy több, mint ne­gyedével csökkent a szak­munkások száma egy év alatt. A csendőrséget éberségre, készenlétre intő szűkszavú táviratok ilyenkor, május tá­ján mindig megszaporodtak. Gyakrabban csörgött a tele­fon, naponta többször kért részletes helyzetjelentést a felsőbb parancsnokság vagy a főispán. A majális soha­sem lehetett a „szent állam­rend” védelmezőinek felsza­badult ünnepe, mert az ön­tudatra ébredt munkások felvonulásának, tüntetésének veszélye beárnyékolta szá­mukra. Vajon hogyan ké­szültek az elnyomó rendszer hívei május elsejére? Az erőszakszervezetet a Tanácsköztársaság vérbe foj­tása után rögtön megerősí­tette a hatalmat ismét meg­kaparintó uralkodó osztály. A rendőrség, csendőrség ki­építésével, megszilárdításá­val azonban még a 20-as években sem voltak a fel­sőbb hatóságok elégedettek. Szorgalmazták a régi csend­őrszellem visszatérését. El­készültek a szolgálati sza­bályzatok, amelyek nagyvo­nalúan szóltak a csendőrök jogairól. Alkalmazhattak házkuta­tást, személyi motozást és a felszólításnak nem engedel- meskedőkkel szemben erő­teljesebb rendszabályokat is foganatosíthattak. A csendőr fegyvert foghatott mindenki­re, aki őt veszélyeztette. S hogy ki veszélyeztette, annak ismét elég tág tere volt. A rend fenntartása, a bal­oldali szervezkedések meg­előzése érdekében besúgóhá­lózatot építettek ki. A nagy gazdasági világválság nehéz esztendeiben felerősödött mozgalom lefegyverzését is részben ettől a hálózattól re­mélték. A belügyminiszter a mi­nisztertanácsnak küldött ja­vaslatában a következőket írta: „ ... nem tartom ele­gendőnek magának a vidé­ken lévő közrendészeti szer­veknek, rendőrségnek, csend­őrségnek egyedüli munkáját, hanem megvalósítandónak tartom azt a rendszert, amely meggyőződésem szerint a fa­lu bolsevizálását egyedül ké­pes megakadályozni, mely oda irányul, hogy az ország minden falujában, különösen a nép alsó rétegeiben (nap­számos munkások, mezőgaz­dasági cselédek) bizalmi em­berek, besúgók szereztesse­nek be.” A jelentéshez kapcsolódó iratokból kiderül, hogy az egyes megyék a besúgók díja­zásához pénzösszegeket kap­tak. Az 1929-es elosztási terv szerint például Szabolcs-Ung megye 22 100 pengőt, közsé­genként 165 pengőt igényelt. A csendőrök munkájuk­ban kiknek a titkos megfi­gyeléseire támaszkodtak? Az utasítás erről így tájékoztat: „Besúgóul rendszerint azok Bortnyik Sándor: 1923, magyar május az egyének a legalkalmasab­bak, akik hivatásuknál vagy foglalkozásuknál fogva sok emberrel érintkeznek, sokat járnak-kelnek és alapos he­lyi és személyi ismerettel rendelkeznek. Ilyen egyének lehetnek: vendéglői, kocsmai vagy szállodai alkalmazottak, fod­rászok, bérkocsisok, éjjeli­őrök, bábák stb. ...” Ezek után érthető, hogy az illega­litás nehéz esztendeiben a baloldali érzelmű emberek alig tudtak kapcsolatokat te­remteni egymással. Még a legnagyobb körültekintéssel is rendkívül nagy volt a le­bukás veszélye. Akit pedig egyszer bevit­tek a csendőrőrsre, annak a neve felkerült a megbízha­tatlan egyének listájára. A nyilvántartott személyeket május elseje előtt egy-két napra vagy hétre begyűjtöt­ték, őrizetbe vették, hogy ilyen módon akadályozzák meg a harcos tömegmegmoz­dulásokat. A terror véres eszközeit is alkalmazták: a verést, a kín­zást. „Az ínség riasztó boru- lata alatt vergődő magyar vidék valósággal elönt ben­nünket a csendőri brutalitá­sokat panaszló leveleivel.” Olvashatjuk a Népszava 1933. április végi számában. A részletesen idézett levél­író leány apja április 22-én átment Rakamazra, hogy ku­koricát vásároljon. A csendőrök igazolásra szólították fel, majd bekísér­ték a községházára, ott val­latni kezdték, hova tette a röplapokat. „Apa nem tudott semmi röpiratról. Hogy is tudott volna. Akkor nekies­tek a csendőrök. Előbb ösz­szepofozták, azután a puska­tus, a csizmasarok és az ököl következett.” Azt mondták neki: „Agyonütlek, de úgy, hogy ne rögtön dögölj meg! Azonban, ha rögtön megdö­gölsz is, még a hajunk szála sem fog meggörbülni, mert ehhez nekünk jogunk van.” Maradtak fenn olyan ira­tok is, amelyek a május else­jei ünnepségek közvetlen elő­készületeivel foglalkoznak és érzékeltetik, milyen ügybuz­galommal igyekeztek elejét venni a rend őrei a „felfor­dulásoknak”. Részlet a nyír­egyházi rendőrkapitány har­mincas évek elején készült jelentéséből: „... újabban vett értesüléseim szerint a várható erőteljes ellenőrzés illetve intézkedésekre tekin­tettel a városban csendben fogják május elsejét megün­nepelni a szociáldemokraták, annál nagyobb mozgalomra készülnek ellenben a falvak­ban, hol ki akarják használ­ni azt az alkalmat, hogy má­jus elseje vasárnapra esik. Állítólag május 15-re tervez­nek egész Európára kiterje­dő mozgalmat, Marx valami­nő évfordulójának megem­lékezéséül.” A megmozdulásoktól ret- tegők, a hivatalok urai tehát izgatottan készültek már a munkások nemzetközi ünne­pének előestéjén is. Minden eszközt bevetettek jó előre, hogy megakadályozzák a tö­megek harcos megmozdulá­sait. Puskatus, ököl, csizma­sarok, verés és meghurcolta­tás várt a régi május elsejék felvonulóira. A hatalom tá­maszainak lázas rettegése az egykori májusok krónikájá­nak erőszakkal írt sötét ol­dalai. Reszler Gábor lekötöttük. Ha nem volt pénzünk, borral fizettük a cigányt. A bor mindig meg­akadt Borbányán. A lányok — ha nem is mondták — szintén izga­tottan várták május éjsza­káját. A nyírteleki Toma- sovszki Andrásné emlékei­ben így élnek a májusok: — A legény a kapuhoz tette a májusfát, amin de- linkendő is volt. A szépsé­ges fejkendőt már másnap viselték a lányok. Jóma­gam is. Némelyik lány cso­kit is kapott, a jó nagy cso­kit az ágakhoz kötötték a fiúk. A szintén nyírteleki Ta­kács Józsefné mostanában a cigányzenét hiányolja: — 1948. május elsején a férjem huzattá az ablakunk alatt. Gyufagyújtással kel­lett fogadni a zenét. Izgul­va bajlódtam a gyufával, úgy hogy a függöny meg is pörkölődött. De szép volt ez a szokás, kár, hogy nem folytatják. A nyírteleki tsz udvarán Valkó. Józsefné ezt mond­ja: — Másnap reggel, míg el nem hervadt, gyönyörűen virított a májusfa. Pántli­kák is voltak rajta, azokat lobogtatta a szél. Később, az ötvenes és a hatvanas években még itt-ott dugtak májusfát, némelyikre még virágkosarat is kötöztek. Erdész Sándor, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója egy könyvben is megörökítette a kedves népszokást: — Sajnos ma már csak könyvből és idősebbek el­beszéléséből ismerik a fia­talok a májusi szokásokat. A nyírteleki asszonyok em­lékezését azzal egészítem ki, hogy sok fiú ha a leen­dő .apósánál is jó pontot akart szerezni, akkor pálin­kás üveget is akasztott a fára. Szólnunk kell a sértő­dött, elutasított fiúkról is. Ez utóbbiak tövises bokrot állítottak reménytelen sze­relmük kapuja elé és a tö­visek között rongyok lobog­tak. Azonban nem a tüskés fa volt a jellemző, hanem a sima, puha levelű nyárfa, amely a szeretet jelképe is lehetett. Nábrádi Lajos Delinkend ő UGYANCSAK A DOLGO­ZÓKRA TARTOZIK, hogy mennyire érdekeltek a minő­ségi termelésben. Nem vélet­lenül említette az egyik üzem vezetője, hogy a konkrét szá­mokkal nem mérhető telje­sítmény után kifizetett bé­rek, a jutalom jelleg nem egyéb a csúnya szóval emlí­tett „pofa pénznél”. Ugyanis a jobb minőségű termelésre csakis mérhető feltételekkel lehet ösztönözni. Jó példák bőven akadnak Nyíregyházán is, hiszen a ru­hagyárban naprakészen tud­ja, milyen selejttel dolgozott valaki, a gumigyárban a bé­rek jelentős hányada függ a minőségi termeléstől. Másutt viszont hiába szerepel a ne­vében a minőségi bérezés, ha az a teljes bér egészen kis részére, legfeljebb 1—200 fo­rintra terjed ki. Nem lehet panaszuk a nyír­egyházi vállalatoknak, ha a jó munkáért adott elismerést vizsgáljuk. Nemcsak a kö­zelmúltban kapott kitünteté­sek jelzik ezt, hanem példá­ul a Kiváló áruk fórumának megkülönböztető jegyének viselése, a vásári nagydíj vagy nívódíj, amivel a ME­ZŐGÉP és a gumigyár büsz­kélkedhet. S jó dolog, h? már az üzemben tesznek az elismerésért. A „Munkád mellé add a neved” mozga­lomban például a Divatru­házati Vállalatnál is talál­kozhatunk. Sokan azt gondolják, hogy a minőség biztosítása attól függ, feladatának mennyire tesz eleget a gyáron belüli minőségellenőrzési szerve­zet. Pedig a meo már csak a tényeket regisztrálhatja, leg­feljebb tanácsokat adhat, hogy melyek a legtipikusabb hibák, amelyeket meg kell szüntetni. Azonban a minő­ség már a gyártmányok fej­lesztésénél, a megfelelő gyár­tóberendezések kialakításá­nál eldőlhet. Ehhez hozzájárul az irá­nyítás színvonala éppúgy, mint a vezetés mikéntje, s kapcsolódása a munkások­hoz. A gyártásközi ellenőr­zéshez ezért szükséges meg­felelő hatáskörök, eszközök biztosítása, a minőségi bére­zés kiterjesztése ezért nem üzemi elhatározás, hanem in­kább termelési szükséglet 'kérdése. ÉRDEMES MEGISMER­KEDNI a tíz nyíregyházi üzemben végzett vizsgálat eredményeivel más terme­lőknek is. Ugyanis olyan hasznos tapasztalatokat szűr­hetnek le, amelyek elősegí­tik, hogy megállják a helyü­ket az erősödő piaci ver­senyben, s lehetővé teszik, hogy az export ne maradjon meg a mai szinten, hanem akár bővüljön is. A közvet­len fogyasztásra kerülő élel­miszeripari cikkeknél pedig a lakosság hangulatát befo­lyásolja a jobb kenyér, hen­tesáru, konzerv. Lányi Botond KM ÜNNEPI MELLÉKLET 5 zázadokon át tavaszi népünnep volt a má­jus köszöntése. A Nyírségben különösen szép hagyományai voltak a leg­szebbnek tartott hónap kö­szöntésének. Május éjsza­káján a fiúk lombos fával köszöntötték az általuk legszebbnek tartott lányt. Szólt az éjizene, kinyíltak az ablakok és kinyíltak a szívek is. Idős emberek érthető nosztalgiával emlé­keznek a régi május éjsza­kákra. A bor bányai Galambosi András így emlékezik: — Negyvenöt előtt nem lehetett felvonulni, a majá­lisokat sem szervezték nagyban. Mi legények azonban hetekkel előtte készülődtünk, felmértük a terepet a kiszemelt lányok háza táján. A laposabb föld­részeken előre kinéztük a fűzfát, vagy a nyárfát. A cigányzenészeket is előre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents